Ezen a hétvégén a sorsolás a Szombathely csapatát sodorta az utunkba. Ez egy jó kis túrának nézett volna ki, ha a vikingkollégák nem mondták volna le sorba a részvételt. Sokáig úgy nézett ki, hogy ketten, vonattal vágunk neki az útnak, visszafele meg majd lesz valahogy, mivel vonat nincs visszafele. Az utolsó pillanatban viszont sikerült beszervezni két úriembert, és így négyen, kocsival vágtunk neki a kb. 250 km-es útnak. Itt hamarosan kiderült, hogy Sanyi valószínűleg vesebeteg, Tatabányáig háromszor álltunk meg, hiszen a kocsibavizeléssel fenyegette a többieket.....Na, de oda se neki. Egyéb gondunk nem volt, simán haladtunk Szombathely felé, mikor a nagy beszélgetés közepette észrevettük, hogy jó úton vagyunk-Sopron irányába...... Így tettünk egy kis kitérőt és kb egy órával a meccs előtt befutottunk a stadionhoz, ahol gyorsan kerestünk egy vendéglátóipari egységet, ami jelen pillanatban egy közért volt, és gyorsan felfegyverkeztünk egy pár üveg sörrel, majd megindultunk a vendégszektor felé. Ott a legnagyobb meglepetésünkre, mielőtt már másztunk volna át a kerítésen, kiderült, hogy jegyet kell vennünk, mégpedig 1200 Ft/db áron. Viszont ezt nem nagyon akartuk, és pár perc vita után, a csapatunk technikai vezetőjének közbenjárásának köszönhetően pillanatokon belül a stadionban voltunk, természetesen ingyen, mégpedig a főlelátón. Miután a helyére került a drapi, jött a biztonságiak vezére és átirányított bennünket a vendégszektorba, mert veszélyesnek gondolta a hazai nyugdíjasok között a jelenlétünket. Hamarosan elfoglaltuk új helyünket, majd kezdődött a meccs. Az első félidőben szurkolásról nem nagyon beszélhetünk, leginkább csak néztük a meccset és egymás baszogatásával voltunk elfoglalva. Közben persze fogyott a sör és egyre jobb lett a hangulat a vendégszektorban. A második félidőben egyre jobban szorongatott a Haladás, ezért a pályán lévőket segítve egyre jobban belendültünk mi is, és a szurkolásunk időnként már-már elég tűrhetőre sikerült. Szerencsére megúsztuk a meccset kapott gól nélkül, igaz mi se rúgtunk, viszont meg kell jegyezni, az eredmény ránk nézve hízelgő, hiszen kapusunk a végén többször is bravúrosan védett. A srácok kijöttek a végén a pálya széléhez megköszönni a jelenlétünket, majd összepakoltunk és indultunk volna haza. Persze csak indultunk volna, hiszen még egy kocsmát meg kellett látogatnunk, mert mint kiderült, itt is vannak barátaink és ittunk velük egy kicsit. Tíz óra után vágtunk neki a vissza útnak, ami teljesen eseménytelenül telt, igaz a sofőrön mindenki mindenki végigaludta az utat. A létszámot leszámítva soha rosszabb túrát...

-greenzoo-