Üdv VG!
Amiket Te leírtál,azokkal egész egyszerűen nincs mit vitatkozni...tökéletesen összefoglaltad szinte ugyanazokat a gondolatokat,amiket én is vallok erről az egészről. Inkább csak kiegészítenélek 1-2 aprósággal.
Valóban,siralmas az az egész helyzet,ami ma egész Magyarországon van a labdarúgás terén,horizontálisan és vertikálisan egyaránt. Azaz,minden osztályban,és az ország minden területén. Kezdjük ott,hogy már az NBI-es csapatok is,mind színvonalban,mind infrastruktúrális ellátottságban kétségbeejtő helyzetben vannak...ha "a nyugattal" összehasonlítjuk,akkor ott a negyedosztályban találhatóak olyan minőségű pályák-stadionok,mint nálunk a legtöbb NBI-es klubnál...pedig az elmúlt szűk 20 évben lett volna lehetőség felépíteni egy izmos első osztályt,és sok helyre olyan arénákat,mint (ne legyünk telhetetlenek) mondjuk az angol másod-harmadosztályban. Ehhez képest az egyetlen,amelyik valamennyire távolról emlékeztet azokra,az az Újpest Megyeri úti stadkója,meg a ZTE aréna,illetve most építik Győrben a harmadikat. A többiről jobb említést sem tenni. Szégyen,hogy amint egy rangosabb nyugati ellenfél idekerül valamilyen nemzetközi kupában, (pl. Manchester United),azt nem lehet sehol máshol fogadni az egész országban,mint a Puskásban,és még arra is lazán mondhatják (amúgy sajna teljes joggal),hogy "falusi stadion"...és ezzel összefüggésbe hozható az,amit Te is mondtál,hogy már lassan az NBI-be is bekerülnek olyan klubok,hogy döbbenet (Paks),az NBII pedig valóban hemzseg az olyan kiskvároskák és falvak csapataival,amelyek pl. még a 90-es évek elején megyei/NBIII-as szinten voltak. És ezzel eszemben sincs egyetlen csapatot,várost sem leszólni,vagy lesajnálni,hanem mindez a magyar futball sznvonaláról ad tanúbizonyságot.
A stadionhelyzetről pedig ugyanez: most,hogy a Fradi NBII-es,sokfelé elkísérem én is a csapatot,és rendre megdöbbenek azon,hogy miféle állapotok vannak a magyar másodosztály "stadionjaiban" (idézőjel,mert a legtöbb helyen még helytelen is ezt a kifejezést használni arra,ami ott van!).Tényleg nem lenne baj,hogy pl. egy Mezőkövesd NBII-es lett,de az,hogy ezekután a pályája nem más,mint egy gyeptégla,körbevéve sövénnyel,a Fradi miatt lebontható kordonnal,és lelátó az annyi van,amennyit a talaj önmagától is lejt a pálya körül...? Kiaggatták a többiek a drapikat a kordonra,és onnantól kezdve nem volt az egész "szektorban" (vagy inkább elkerített placcon) egyetlen pont,ahonnan az egész pályát rendesen be lehetett volna látni!! :S
Ha rajtam múlna,akkor kb. úgy nézne ki a helyzet,hogy az első osztályban ott lenne a 4-5 igazán patinás,nagy pesti elitklub (Fradi,Újpest,MTK,Honvéd,és esetleg még vegyük ide a Vasast),plusz emellett természetesen a legnagyobb városok nagycsapatai férnének még be,többnyire persze a megyeszékhelyekről (Győr,Zalaegerszeg,Fehérvár,Pécs,Kaposvár,Tatabánya,Kecskemét,Szeged,Szolnok, Debrecen,Nyíregy,Miskolc,Békéscsaba,stb.),és persze ezek mind olyan stadionokkal,ahová az ember örömmel kimegy kéthetente egy teltházas nagyderbire,amikben lehet és érdemes hangulatot csinálni (gondolok itt minimum 10ezres befogadóképességre,aminek a nagyrésze normális ülőhely,sok helyütt fedetten,plusz tiszta,higiénikus WC-k,büfék,az általad említett kiegészítők,stb...). Ennek a kritériumnak pedig jelenleg (szerintem!) kb. 3 létesítmény felel meg (és még azok sem teljjesen: a már említett Megyeri út és ZTE aréna,valamint az Albert stadion,bár utóbbi is már komoly átalakításokra szorul),plusz az épülőben lévő győri negyedik.
Az NBII-t pedig a többi megyeszékhely,továbbá egyéb,színvonalas,és nagyobb lélekszámú vidéki nagyvárosok csapatai (Nagykanizsa,Sopron,Szombathely,Siófok,Paks,Hatvan...),és még néhány nevesebb pesti (BKV,REAC,Soroksár,ESMTK,III.Kerület) alkotná,persze szintén olyan pályákkal,amiket meg lehet tölteni (és meg is ÉRDEMES) jónéhányezer emberrel minden fordulóban. Ezt követnék a még kisebb városkák az NBIII-ban (és ott már megfelelő is lenne a jelenlegi,legtöbb helyen tapasztalt pályaszínvonal),a falvak pedig természetesen vitézkedhetnének a megyeiben...
Az egészből azt akartam kihozni,hogy szerintem a futball színvonalának minden szempontból komoly meghatározója lenne az infrastruktúrális fejlesztés,amit még sajnos a "felelős" vezetők mindeddig képtelenek voltak felismerni...Mert egy jó minőségű,színvonalas,rendezett stadionba az emberek is szívesebben kimennek,sokkal jobb hangulat lesz,ami a játékosokat is jobban ösztönzi a telejesítményre hosszútávon. Sőt,már eleve jobb lesz a szándék és akarat egy játékosban,ha megfelelő körülmények között tud felkészülni,és játszani. Az utánpótlásprogram,amiket évek óta rendre indítgatnak be,majd sikerek híján fújnak le,önmagukban hasznosak,de nem elégségesek. Hiába mondják legtöbben,hogy először legyen normális értékelhető foci a pályán,a stadionokat ráérünk azután felépítgetni,én meg azt mondom,hogy a kettőt egymás mellett,párhuzamosan kéne végezni,máshogy nem megy!
Hidd el nekem,a vidéki lokálpatriotizmus nagyon is él még,csak a futballt hagyta el! Mert amíg egy olyan városban,mint Szeged,az ember fejére omlik a lelátó,ráadásul szinte már semmiféle futball nincs is,mert néhány fehérgalléros tolvaj tönkretette,addig nem is lesz sehol,aki meccsekre járjon,legfeljebb a szokásos százfős helyi kocsmabútor-öregember gárda,akiknek addig sem kell otthon az asszonyt hallgatni. De ha tényleg elindulna végre valami,egy olyan folyamat,ami afelé venné az irányt,amit itt az imént utopisztikusan felvázoltam,egy-kettőre visszatérne a futballélet mindenhol,ezt elhihetitek. ;)
Ami pedig a Stadler- illetve Gázszer-helyzetet illeti,nos,ott részben igaz,amit mondasz: ugyanis mindkét esetben arról volt szó,hogy adott egy pénzes vállalkozó (vagy cég),amelyik úgy dönt,hogy egy általa hőn szeretett helységben csinál egy első osztályú csapatot,saját lóvéból! És lám,a téma tökéletesen működött,méghozzá azért,mert ha valaki azért,és ÚGY áldoz pénzt a fociba,hogy nem kizárólag csak a haszonszerzés motiválja,hanem tényleg arról van szó,hogy a pénzét,amije van,elkölti egy jó csapat felépítésére.Akkor pedig fejlődni is fog az adott klub! Ezért,talán meglepő lesz,amit mondok,de minden tiszteletem és elismerésem Stadler Józsefnek,mert ő nem MÉG TÖBB pénzt akart viszontlátni a fociból,hanem a pénzét költötte a labdarúás iránti szenvedélyére. Ilyen tulajdonosok,pénzemberek és vezetők tömkelege kellene az országba,minden csapat élére. Sokszor fantáziálok magam is arról,hogy ha egyszer valahonnan-valahogyan milliárdos vagyonra tennék szert,biz'isten megvenném a Vasutat,ingatlannal,mindennel együtt,rááldoznám a pénzt,és felvinném,legalább az NBII-ig. Emellett építenk a Kubikba egy szolid,nem túl hivalkodó,de focira és szurkolásra tökéletesen alkalmas stadiont (olyat,amilyet fentebb leírtam).
Stadler ott követte el a nagy hibát,hogy azt a csodaszép,és marhajó kis stadiont felépítette a nagy büdös puszta kellős közepére,így miután ő tönkrement,és ezzel a klubja is,senki nem tudja semmire használni azt a létesítményt. Egy gyönyörű ékszerdoboz,ami távol van mindentől,szinte megközelíthetetlen,ezért növi be vastagon a gaz,és lesz szép lassan az egész az enyészeté...óriási kár! Lehetett volna Jóska bának annyi esze,hogy legalább a legközelebbi nagyvárosba (monduk Kecskemétre) elviszi az építkezését,és nem ragaszkodik olyan hascsikarásosan Akasztóhoz,akkor biztos vagyok benne,hogy azt a stadiont ma is sokmindenre használnák,és nem menne tönkre. Sokszor sokhelyen,amikor futballkulbok fejlesztéséről,stadionépítésekről van szó,valamint vállalatoknak a fociba,klubokba történő beszállásáról,akkor különböző fórumokon sokak a Stadler-stadiont hozzák fel intő példaként,de én ott is mindig ugyanezt mondom: ha egy ilyet felépítenek bármelyik nagyobb városban,akár itt Miskolcon,vagy sorolhatnám,sosem fog arra a sorsra jutni,még akkor sem,ha a mögötte álló pénztőke tönkremegy,és a benne játszó klub esetleg megszűnik. Akkor használatba veheti mondjuk az önkormányzat,és használhatja utánpótlásnevelésre,különböző rendezvények,tornák megrendezésére,stb.
Egy szó,mint száz: ne féljetek pénzt áldozni kedvenc csapatotokra,és ne féljetek stadiont építeni!! ;))
Bizonyára már kitaláltátok: Traclon voltam. ;) |