Barcafoci
modulnev
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek
Hírek : Ismét munkához fogott a csapat!

Ismét munkához fogott a csapat!

Szerk  2008.12.31. 21:28

Eto'o otthagyta a plussz szabadságot és inkább jött edzeni.


Hétfőn este ismét együtt edzett a Barcelona a rövid, bő egy hetes karácsonyi szünetet követően, de ezen a héten már folyamatosan lesznek tréningek, mivel a hét végén a Mallorca ellen lesz bajnokija az együttesnek. A nem európai származású játékosok ugyanakkor plusz pihenőt kaptak, amit többen is nehezményeztek a véleményformálók közül, mondván ez nem tekinthető egyenlő bánásmódnak.

A csapaton belül viszont nem okozott gondot Pep Guardiola döntése, minden futballista úgy értékelte a dél-amerikaiaknak járó plusz szabadságot, mint valami kompenzációt azért, hogy ők egész évben nem látják a családjukat. Mivel az érintetteknek, tehát Alvesnek, Messinek, Keitának és Cáceresnek csak január másodikán, pénteken kell megjelenniük edzésen, minden jel szerint velük nem számol Guardiola a Mallorca elleni bajnokin. Ebbe a csoportba tartozott Samuel Eto’o is, hivatalosan ő is megkapta a plusz szabadságot, de nagy meglepetésre a csatár már a keddi tréningen megjelent, s minden jel arra mutat, hogy játszhat a hétvégi bajnokin a Camp Nouban. Föl kell hívni a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a rotációs elvek ismét élénkebben előtérbe kerülhetnek a rangadók forgataga után, mivel a januári időszakban ismét nagyon sok meccs vár a játékosokra a Király Kupa találkozók eredményeként.

Ami mindenképpen pozitív hír, hogy Andrés Iniesta tökéletes állapotban van immár, s ugyan rendben volt már a Villarreal elleni bajnoki előtt is, akkor még nem került be a találkozóra készülő keretbe. Most ugyanakkor szinte biztos, hogy számol vele a vezetőedző, s maga Iniesta is jelezte; „jól érzi magát, s készen áll a szombati mérkőzésre.” A csapatnak így most már valóban csak egy sérültje van, nevezetesen Gabriel Milito, akit tavasszal mind a két térdén meg kellett műteni, s bő egy hónap múlva várható, hogy visszatér a teljes értékű edzésekhez.

Forrás: eurobarca.hu

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!