AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook
 

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!

LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...

6. Album - 2. kislemez

2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.

6. Album - 3. kislemez

Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.

6. Album - 4. kislemez

"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.

6. Album - 5. kislemez

"It Wan In Me" lesz a következő single.

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

"Head Above Water"

KIEMELT ZENEI VIDEÓ 2.
 

"Tell Me It's Over"

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
//lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2023

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2006-2023

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
Interjúk
Interjúk : Avril Lavigne - Édes és imádnivaló (Bravo Girl, 2009)

Avril Lavigne - Édes és imádnivaló (Bravo Girl, 2009)


A VILÁG EGYIK LEGSIKERESEBB ÉNEKESNŐJE MOSTANÁBAN NEM SOKAT ÉNEKEL,VISZONT ANNÁL TÖBBET DOLGOZIK.
RUHAKOLEKCIÓJA UTÁN MOST EGY SAJÁT PARÜMMEL ÁLLT ELŐ, A GIRL PEDIG MAGYARORSZÁGRÓL EGYEDIÉNT LÁTOGATTA MEG ŐT LONDONBAN, AZ ÚJ ILLAT BEMUTATÓJÁN.

Girl: Milyen érzés, hogy a rajongóid már nem csak meghallgathatnak, de akár "meg is szagolhatnak"?
Avril: Istenien jó! Ez volt életem egyik legnagyszerűbb élménye: semmihez sem hasonlítható, hogy az az illat, amit a legjobban szeretek, mostantól bárkinél ott lehet.

Girl: Mégis hogyan jött össze mindez? Te megmondtad, hogy mi a kedvenc illatod, és valami híres párizsi laborban kikeverték?
Avril: Nagyjából igen, de nem Párizsban zajlott, és én végig részt vettem a folyamatban. Egy parfüm megalkotása rendkívül bonyolult és hosszadalmas munka, mi is kb. 2 évig kísérleteztünk, amig olyan lett, mint amilyennek megálmodtuk. De persze ez nem csak az én érdemem, hanem rengeteg emberé, akik rettentően sok energiát fektettek ebbe az egészbe.

Girl: Hogyan írnád le ezt az illatot?
Avril: Egyszerűen olyan, mint én: édes és imádnivaló :) Van benne fekete csoki, hibiszkusz, rengeteg virágillat - még mindig nagyon szeretem szagolgatni. Minden nap, amikor felkelek, azt mondom: "Uramatyám, ez csak egy álom!" - de aztán rájövök,hogy sikerült valóra váltani.

Girl: Ezek szerint betörsz a divat -és szépségiparba?
Avril: Nagyon izgalmasnak tartom, hogy a zeném mellett így is kifejezhetem magamat, illetve azt az érzést, amit közvetíteni szeretnék a rajongóim felé, akik számomra  a legfontosabbak. A divatkollekcióm, az Abbey Dawn hamarosan szintén eljut Európába, így Magyarországra is. Remélem tetszik majd a Girl olvasóinak is, hiszen tudom, hogy ők is ugyanolyan lányok, mint amilyen én voltam egykoron, és aki mindig is ilyen szabad és dinamikus ruhákra vágyott.

Girl: A férjed Deryck mit szól az illathoz?
Avril: Ő visszafogottabban rajong a csajos dolgokért, éppen ezért nem is mutattam meg neki, csupán amikor már elkészült. Amikor megszagolta,nagyot mosolygott, és ezt mondta: "De hiszen ez tisztára olyan, mint te!" A fellegekben jártam mikor ezt kimondta: tudtam, hogy akkor tényleg jó úton vagyok.

Girl: Mért éppen Black Star lett a parfümöd neve?
Avril: Nagyon szeretem nemcsak a nevét, de az egész csomagolást is. A pink és a fekete szerintem a létező legjobb színkombináció, a csillag pedig az egyediséget, a ragyogást és a szabadságot szimbolizálja. Legjobb kora este viselni: buliba menet ideális kiegészítő.

Girl: Mikor térsz vissza új albummal?
Avril: Egyenlőre a Black Star körüli dolgokkal vagyok elfoglalva, mivel szeretném, ha egy szépségápolási termékkel is bővülne a paletta. Persze ez még a jövő zenéje - már attól is hihetetlenül boldog vagyok, hogy sikerült megalkotni! Természetesen a zenét sem hanyagolom el, és filmes terveim is vannak. Ígérem, hogy 2010-ben is nagyon sok meglepetést tartogatok mindenkinek, így a Girl-olvasóknak is. Remélem hamarosan Budapesten is meglátogathatlak titeket. Puszi!



Forrás: Bravo Girl magazin, 2009
Saját gépelésű írás! Lavigne.gp

 

 


© 2006-2023 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!