AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook
 

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!

LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...

6. Album - 2. kislemez

2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.

6. Album - 3. kislemez

Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.

6. Album - 4. kislemez

"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.

6. Album - 5. kislemez

"It Wan In Me" lesz a következő single.

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

"Head Above Water"

KIEMELT ZENEI VIDEÓ 2.
 

"Tell Me It's Over"

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
//lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2023

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2006-2023

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
Interjúk
Interjúk : Búcsú a vad korszaktól? (Popcorn, 2010)

Búcsú a vad korszaktól? (Popcorn, 2010)


A Popcorn-ban megjelent egy interjú Avril-lel:

Lenyugodott a punk cica??? Avril Lavigne visszatért, a stílusa azonban megváltozott. A Popcorn-nak elárulta, miért múlt el a vad korszak.

 

POPCORN: Nem cicóztál, nagyon szókimondó lett a What The Hell című dal. Arról szól, hogy eddig jó kislány voltál, de mostantól nem teszel lakatot a szádra.

AVRIL: Ugyan már... Nem hiszem, hogy szó szerint kellene értelmezni a dal szövegét. Nem vagyok én olyan rossz. (nevet) Az első strófában azt énekelem, hogy kavarnék a barátnőm pasijával-na, ilyesmit még soha nem csináltam.

 

POPCORN: 17 évesen deszkás lányként te voltál a vadóc punk.

AVRIL: Igen, de csak a show kedvéért. Vadócnak kellett látszanom, a fotókon soha nem nevethettem, a magánéletben azonban egyáltalán nem voltam ilyen. Oké, egy kicsit talán mégis, de annyira mégsem voltam kemény rocker, mint ahogy beállítottak.

 

POPCORN: Mi volt a legutolsó vad kalandod??

AVRIL: Hawaiin szörföztem. Nagyon félek a víztől, most mégis erőt vettem magamon, és kipróbáltam.

 

POPCORN: Kikkel vagy együtt szívesebben, fiúkkal vagy lányokkal?

AVRIL: Sokkal lazább vagyok csaj társaságban. Jókat tudunk beszélgetni, táncolni. Jobban kijövök a lányokkal. Érzékenyebbek, együtt érzőbbek a fiúknál, tanácsokat adnak egymásnak, és bátorítják azt, akinek éppen rosszul mennek a dolgai. A fiúk csak jót akarnak szórakozni együtt. Mindig a sportról, a zenéről es a szexről beszélnek. (nevet)

 

POPCORN: Sokat sportolsz?

AVRIL: A bátyámmal sokat görkorizom vagy gördeszkázom, időnként pedig elvonulunk egy-két napra kempingezni.

 

POPCORN: Térjünk rá az új dalaidra! Nem tűnnek annyira keménynek és rockosnak, sokkal nyugodtabbak lettek.

AVRIL: Igen,ez igaz. Egyszerű elvet követtem: azt szerettem volna, hogy minden dal az érzéseimet közvetítse, hogy minden a lehető legnyersebben hangozzék az albumon. Szerintem nagyon őszinte dalok lettek: elmesélem bennük, mi történt velem az elmúlt években. A Goodbye című számban dolgoztam fel a válásomat Deryck-től. Az I Love You-ban írom le a Brody-hoz fűződő érzéseimet. Az Everybody Hurts a csalódásról szól, arról, hogy mindenkivel történnek szar dolgok az életben, ezeken át kell vergődni, túl kell élni őket, utána minden jóra fordul. Az élet teli van változással és növekedéssel. Remélem az album sokaknak ad majd reményt, és megmutatja, hogy egy csalódás vagy egy tönkrement kapcsolat még nem jelenti azt, hogy itt a világ vége. Sok rajongó írta már, hogy a dalaimból merített erőt egy nehéz időszakban. Ez nagyon jól esig nekem.

 

POPCORN: A Smile-ban arról énekelsz, hogy reggel felébredsz és észreveszed, hogy van egy új tetoválásod. Előfordult már ilyen veled a valóságban is?

AVRIL: (nevet) Tényleg megtörtént. Nagyon is jól ismerem ezt az ,,a francba tegnap éjjel magamra varrattam ezt a tetkót" érzést.Összesen 14 tetoválásom van. Mindegyik viszonylag kis méretű és jól el vannak rejtve.

 

POPCORN: Melyik a legújabb?

AVRIL: Az egyik bordámra ráirattam szép betűkkel,hogy FUCK. Ez az egyik kedvenc szavam. A FUCK az őrült énem része.

 

POPCORN: A karriered során soha nem okoztál botrányt. Hogy lehet ez?

AVRIL: Nem élek drogokkal, és elég józanul használom a fejemet. Nem itt születtem Hollywood-ban, hanem egy kanadai városkában. Szerető családban nőttem fel, akik a mai napig sokat jelentenek nekem. A karrierem kezdete óta keményen dolgozom, szóval elég komolyan veszem a munkámat. Megpróbálok megfelelni azoknak az elvárásoknak amelyekkel ez jár. Jól kell egyensúlyozni a fegyelmezettseg és az őrültség között, munkában és a magánéletbe is.

 

POPCORN: Sok nő vetélytárs szerepel most a listák élén: Rihanna, Katy Perry, Lady GaGa, Ke$ha...Nem félsz tőlük?

AVRIL: Dehogyis! Ez nagyon király! Szerintem minden énekesnőnek saját stílusa van, mindenki egyéniség. Elférünk a palettán. Nem, egyáltalán nem félek a konkurenciától, sőt, inkább örülök ennyi energikus csaj láttán!

 

Begépelte: Abbey (c) lavigne.gp

 

 


© 2006-2023 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!