AVRIL LAVIGNE HUNGARY : Your No.1 source about Avril ☆ avril-lavigne.hu

Avril Lavigne

Avril Ramona Lavigne 1984. szeptember 27-én született Belleville-ben (Ontario, Kanada). Gyerekkora óta énekesnőnek készült. Első albuma, a világsikerű Let Go 2002-ben világhírűvé tette. Második lemeze az Under My Skin (2004), ezt a poposabb The Best Damn Thing (2007) követte, aztán a líraibb Goodbye Lullaby (2009), majd a vegyes fogadtatásra lelő Avril Lavigne (2013), legutóbb pedig az akusztikusabb hangzású Head Above Water (2018) album jelent meg. Sikerének titka, hogy hiteles, hisz maga írja a dalokat, és mint zeneszerző is közreműködik. Sokoldalú: a zenei karrier mellett saját divatmárkáját, az Abbey Dawn-t fejleszti, emellett színészi ambíciói is vannak.
Alapítványával a fogyatékkal élő, ill. súlyos betegséggel küzdő gyermekeket támogatja., emellett a Lyme-kór felismerésére és súlyosságára igyekszik felhívni a figyelmet, mivel maga is átesett ezen a betegségen.

ALAPADATOK AZ ÉNEKESNŐRŐL

AVRIL LAVIGNE TELJES ÉLETRAJZA

 

 
Facebook
 

A sokoldalú énekesnő a lemezek megjelentetése mellett az élet számos területén is helytáll. Ismerd meg legutóbbi együttműködéseit, saját márkáit és nevével fémjelzett munkáit!

LEGUTÓBBI ALBUM
Avril 6. stúdióalbumára - Head Above Water - éveket kellett várni, ami 2019. február 15-én jelent meg! 12 dal van rajta.
6. Album - 1. kislemez
2018. szeptember 19-én debütált az első single. A talán eddigi legszemélyesebb dala a "Head Above Water", amit betegsége alatt írt...

6. Album - 2. kislemez

2018. december 12-én jelent meg a "Tell Me It's Over", ami a Head Above Water album második kislemeze.

6. Album - 3. kislemez

Nicki Minaj közreműködött a "Dumb Blonde" c. dalnál, 2019. február 12-én jelent meg, de videoklip nem készült hozzá.

6. Album - 4. kislemez

"Fell In Love With The Devil" mely egy mérgező kapcsolatról szól. 2019. júniusában jelent meg.

6. Album - 5. kislemez

"It Wan In Me" lesz a következő single.

The Avril lavigne foundation

Alapítási év: 2010
Avril létrehozott egy saját jótékonysági alapítványt a súlyos betegséggel ill. fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok támogatására.  [Hivatalos weboldal]
Abbey dawn
2008. júliusában Avril megvalósította az egyik nagy álmát, és saját tervezésű ruhákat, cipőket, kiegészítőket dobott piacra. Az új divat márkáját gyerekkori beceneve alapján nevezte el: Abbey Dawn. Kis szünet után most újra kaphatók a termékei a webáruházban. Péntekenként pedig Fan Fridayt tart a hivatalos Abbey Dawn Twitter oldalán.  [Több infó] [AbbeyDawn.com] [Vélemények]
CHARMING - szinkronhang
Avril Lavigne a kanadai-amerikai CHARMING  című 3D animációs zenés vígjátékban Hófehérkének adja a szinkronhangját. A film betétdalához is ő énekel Ashley Tisdale-lel és Demi Lovatóval, ami a "Trophy Boy" címet viseli. A filmet az ImDb szerint 2017. augusztus 04-én mutatják be először. Írta és rendezte Ross Venokur.

 
navigation
Event calendar
Creativity
Rewievs
Magazinunk

 
Chat

Szabályok:
- ne itt hirdess
- ne beszélj csúnyán
- ne írj a nevünkben!
3-an vagyunk szerkesztők!

 

 
Music/video

KIEMELT HÍREK, INTERJÚ
 

TELJES INTERJÚFORDÍTÁS
"Visszatérek a gyökerekhez egy kicsit"


KIEMELT ZENEI VIDEÓ
 

"Head Above Water"

KIEMELT ZENEI VIDEÓ 2.
 

"Tell Me It's Over"

 
Official Websites


Snapchat
: AvrilLavigne

 
Affiliates

5 szabad hely
Apply? / Te is?
Szabályzat

~ top stars
HIM  The Saturdays Emo & Scene world Avril-land

 
LAVIGNE.GP
Téma:
Avril Lavigne
URL:

 
avril-lavigne.hu - a domain-
ért köszönet Szandínak! <3
//lavigne.gportal.hu
ALH alapítás:
2006.07
Költözés/Nyitás:
2009.08.15
Főszerkesztők:
Kiwy, Candy
Társszerkesztők:
Abbey
Design:
Kiwy, Candy
Tutorial:
Linda
Szolgáltató:
gportal, photobucket [×][×]
Galléria:
Hamarosan...
Kapcsolat:
[x]

RSS feliratkozás

Link us! | Linkeld az oldalunk!

More? | Több?

Az oldalról bővebben

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2009-2023

 
Disclaimer

A LAVIGNE.gportal.hu Avril Lavigne-ről szóló, non-profit alapú nem hivatalos rajongói oldal. A weboldal szerkesztői nem állnak kapcsolatban az énekesnővel, kiadójával, menedzserével vagy hozzátartozóival. Az oldal mindössze az Avril Lavigne rajongókat szolgálja friss hírekkel, és a közönség szórakoztatására jött létre.
A honlap teljes tartalmát a LAVIGNE.gportal.hu kizárólgos tulajdonát képezi, ezért cikkeink részben vagy egészben történő másolása engedélyünk nélkül szigorúan TILOS!
© Minden jog fenntartva!

© LAVIGNE.GPORTAL.HU 2006-2023

 


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hírösszefoglaló
Friss bejegyzések
 

 

Szavazz!
Lezárt szavazások
 
Közönségdíj

A LAVIGNE.gp elnyerte általatok a Gportál 2013 Év Honlapja verseny Közönségdíját! Köszönjük!:)
 

 
Online Users

online

 
Hírek/cikkek 2002-2012
Nincs kárpótolás Avril csalódott rajongóinak
"Szőkékkel nem dolgozom"
2008 legérdekesebb koncertjei 12. - Avril Lavigne nálunk nem jött be
A cickóit markolászta a tengerparton
A sztár táncosai éhbérért dolgoznak
A vihar miatt később kezdődött Avril budapesti koncertje
A világ legszexisebb vega-csajai
Alaposan rámarkoltak a sztár fenekére - fotó
Avril a rossz kaja miatt mérges
Avril egymilliót kér a YouTube-tól
Avril Lavign kettős énjével küszködik
Avril Lavigne a Pecsában koncertezik
Avril Lavigne a Pecsában!
Avril Lavigne a testszag ellen
Avril Lavigne a YouTube legnézettebbje
Avril Lavigne Budapestre jön!
Avril Lavigne cáfolta a terhességi pletykákat
Avril Lavigne elégedetlen magával!
Avril Lavigne főszerepet kapott
Avril Lavigne házassága válságba került
Avril Lavigne hivatalosan is menyasszony
Avril Lavigne is babát vár?
Avril Lavigne is lebabázik
Avril Lavigne két díjat is nyert
Avril Lavigne kitett magáért - viharban koncertezett Budapesten az énekesnő
Avril Lavigne levetkőzött - videó
Avril Lavigne már a budapesti fellépésére készül
Avril Lavigne már a budapesti fellépésére készül
Avril Lavigne mégis terhes?
Avril Lavigne most a duplájára hízott!
Avril Lavigne szemétkedik a táncosaival
Avril Lavigne szőkékkel nem dolgozik!
Avril Lavigne talán babát vár
Avril Lavigne terhes
Avril Lavigne újdonsága megnyugtatja a fiatalokat?
Avril Lavigne újra Budapestre jön
Avril Lavigne zaklatóját letartóztatták
Avril Lavigne-nál csak barnák lehetnek a háttértáncosok
Avril Lavigne-t is fújhatjuk!
Avril Lavigne: "Mi mindent beleadunk Budapesten"
Avril Lavigne: Britney rajongó voltam
Avril Lavigne: Ének az esőben
Azt pletykálják, válik a fiatal sztárpár
Botrány! Újabb sztárpár kapcsolata ment tönkre! Az alkoholnak is köze van hozzá?
Courtney bőrében
Csak figyelemre vágyott, vagy jön a bébi?
Durván hízásnak indult a sztár!
Ejtették a vádat Avril Lavigne ellen
El sem vált, máris új pasija van Avril Lavigne-nek
Elmosta a vihar! Óriási káosz az Avril Lavigne koncerten
Első szerelme
Exkluzív részletek! Nincs kártérítés az Avril Lavigne koncert miatt
Ez már nagyon durva! Megcsalja szépséges feleségét az énekes?
Felháborodtak a rajongók!
Friss hír! Gyermeket vár az énekesnő!
Gumicukor Avril Lavigne túl szexi a malájoknak
gy még sosem láthattad az elhízott sztárt!
Ha magyarul énekelnék a gigaslágert: Avril Lavigne The Best Damn Thing-je
Hajszínben nincs pardon a sztárnál?
Hivatalos: Avril Lavigne kisbabát vár
JLo zár, Avril nyit!
Készülhetnek a magyar rajongók
Ki ne szagolna bele az énekesnőbe?
Kitálaltak a táncosok: a minimálbért se kapják meg az énekesnőtől!
Lemondta koncertjeit Avril Lavigne
Lovasi András apukai minőségben Avril Lavigne-koncerten járt
Madonna lánya Lavigne-ra tombolt
Magyar srácok melegíthetik Avril Lavigne közönségét
Mégis koncertezhet a szexi Lavigne Malájziában
Mi már tudjuk melyik zenekar játszik Avril Lavigne előtt Budapesten
Mit huncutkodik ez a két lány a vízben?
Nagyon gáz a helyzet! Avril Lavigne már bocsánatot kért!
Óriási káosz az Avril Lavigne koncerten - "Tanácstalan emberek ki-be járkáltak"
Óriási káosz az Avril Lavigne koncerten - "Tanácstalan emberek ki-be járkáltak"
Paris Hilton és Avril Lavigne intim kapcsolatba került egymással!
Szépészeti beavatkozás vár a szexi énekesnőre! Elege van vámpírfogaiból!
Túl szexi Avril Lavigne a malajziai koncerthez
Túl szexi és degeneráló az énekesnő!
Túl szexi lány!? Letiltották koncertjeit az énekesnőnek!
Újra Budapestre Jön Avril Lavigne
Válik a tinisztár - meg is csalta párját?
Változatos a sztár, vagy inkább skizofrén
Avril tényleg válik
Avril már kitette (ex)férjét a kéróból
Avril Lavigne kirúgta férjét
Avril Lavigne válni készül
Avril Lavigne tényleg elköltözött férjétől!
24 évesen válik Avril Lavigne
Lohan exe miatt válhat Avril Lavigne
Avril Lavigne válásának részletei
Avril Lavigne új pasija miller
Az énekesnő már rég mással járt? Képek - Még alig vált el, milliárdost szedett fel Avril Lavigne?
Már biztos: Avril Lavigne válik
Már biztos: Avril Lavigne válik
Nick Cave elnézést kért Kylie Minogue-tól és Avril Lavinge-tól
Avril férje máris új nővel enyeleg
Avril Lavigne férje máris új nővel enyeleg
Válófélben: máris új nőt csókol a popsztár férje! Leleplező videóval!
Avril szellemekkel találkozott!
Avril részegen szerelmet vallott Brodynak
Közös tetkót csináltatott a sztárpár - nézze meg!
Avril összejött Brody Jennerrel!
Avril Lavigne új parfümjének a neve szlengben azt jelenti: vagina
Hollywood 4 legcsúnyább válása
Avril Lavigne: itt az Alice-kollekció!
Avril Lavigne újabb bőrt húz le Alice-ról
Avril Lavigne albuma férje miatt csúszik
A vízbe esett Avril Lavigne-t pasija mentette meg
Avril valóságshowt csinál?
Avril gyógyul
Avril Lavigne egyedül maradt
Felékszerezett beachbabák
Avril Lavigne lassú, de termékeny
Avril nem mindenütt megasztár?
Rihanna, Lionel Richie és Avril Lavigne egy lemezen?
Avril Lavigne elárulta: alapítványon dolgozik
Boldog szülinapot, Avril!
Avril Lavigne stúdióban
Avril Lavigne jobb mellére tetováltatta a pasija nevét
Avril Lavigne bimbót villantott
Strandon villantott Avril Lavigne
Kínos! Avril Lavigne cicit villantott
Lassan készülő várt nagylemez
Az, hogy félrekacsintott, nagyon-nagyon enyhe kifejezés
Kész, ennyi volt - kirúgta a férjét az aprócska énekesnő
MTV Awards: Európának Avril Lavigne, nekünk Ákos
Avril Lavigne: nem vagyok tolvaj
Avril Lavigne dalt lopott?
Nem ápolja gerincsérves férjét az énekesnő?
Avril Lavigne a főzés megszállottja
Avril Lavigne a Maxim címlapján
Erotikus fotók - Avril Lavigne bizonytalan volt nőiességében
Toplessre vetkőzött a rockhercegnő
Avril Lavigne fotózás közben elvesztette a karját
Avril Lavigne régimódi
Új albummal tér vissza az énekesnő
A kiadó szerint Avril Lavigne új albuma pocsék, alig akarják kiadni!
Már hivatalos: Avril elvált!
Avril Lavigne-éknál nem lesz vita a vagyonmegosztáson
Végre itt az új Avril Lavigne-lemez!
Most már biztos, hogy március 8-án megjelenik Avril új albuma!
Avril új albuma
A rocker eklektika
Avril Lavigne pasija a hajába kapta szerelmét
Avril Lavigne: „Mi a fene?”
Szilveszterkor debütált Avril Lavigne új dala
Avril Lavigne új turnéval készül
Avril Lavigne-t orrlyukával cikizték testvérei
Avril szigorú anya lesz
Húsos lavigne
Avril courtney bőrében
Miss alkohol
Avril nem tud ismerkedni a testőrök miatt
kocsmazenész rockdíva
Nem bírja a kritikát
Toprongyos rockerből díva
Avril Lavigne utcaénekesnek állt
Avril Lavigne a minap összeverekedett egy ismeretlen nővel
Avril Lavigne: "Anya, terhes vagyok"
Popcorn 2005/5
Avril szomorú (LAVIGNE.gp fordítás)

 

 


© 2006-2023 LAVIGNE.gp  avril-lavigne.hu |  AVRIL LAVIGNE HUNGARY
 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.