Mikor a fotelban ülök...
Mikor a fotelban ülök,
helyben hagyott pillanatok
ragadnak el,múltra fájó
hangfoszlányok öltik az
ismeretlen szépet - formát
alkotnak új gondolatok,
s díszbe öltöztetik az ódon
kreatúrát;
teremtő szólamok kezdetébe
gyúrt ideák a határtalan
felé tartanak,s romba döntik,
mi elébük áll,folyamtalan
nemben végződik mind,
könyv nélkül másolhatók,
mert nem mozdulnak
- éltetésük korlátlan
akadály;
Így múlnak el holnapok,
vajúdásnak adott fejjel
gondolkodás nélkül,
a hasadékba merült tudat
meg parlagon heverve;
fekszik örömtelen voltomon,
s mint hervadt virág
halkuló éneke bukik bele
a sötétbe - holdudvarán
sápad észrevétlenül
örökzöld fénye...
|