*2011.01.25. 22:45, Barbiii
'Menj el, és soha többet ne is gyere vissza az életembe, mert amióta ismerlek, pokol az életem, és epekedve várom azt a pillanatot, amikor elém állsz, átölelsz, és megcsókolsz, és arra kérsz, hogy maradjak mindig melletted. De ez a pillanat soha nem jön el.'
'Akárhogy nézem, színházban vagyok,
Páholyból néznek rám furcsa alakok.
Mindenki mást hisz, más színt visel,
S valódi arcát álarc rejti el.'
'Ha végleg elhagysz, az én életemnek megszűnik az értelme. Ha hagylak elmenni, soha többet nem látlak viszont. De hiába próbálok küzdeni ellene, csak halasztom a halaszthatatlant. Szembeszállok mindennel, hogy még egy percet eltölthessek veled, és ha ez lehetséges, akkor egész életemben érted fogok küzdeni, azért az egyetlen percért, és azért az egy kimondatlan szóért!'
'Nem, te nem vagy kivétel, hanem tipikus eset. Úgyhogy jól jegyezd meg a szabályt: egy pasi akkor nem hív fel, ha nem akar felhívni. Ha úgy érzed, hogy a fickót teljesen hidegen hagyod, akkor jól érzed, mert úgy is van. Nincs kivétel.'
'Ő minden, amire vágysz, minden, amit nem kaphatsz meg.'
'Az összes szeretet közül az számít igazán, amit nem viszonoznak.'
'Az volt a dologban a szomorú, hogy valójában kedvelt engem, de évek óta csak barátként kedvelt. Őszintén és mélyen törődtünk a másikkal. Most meg itt állok dühöngő hormonok áldozataként, és valósággal belerokkanok a vágyba, hogy védelmezzem. Csak még jobban eltávolítana tőle minden, amit azért tehetnék, hogy közelebb kerüljek hozzá.'
'Mégis elment. És vissza nem jön soha elvitte őt a sorsa. Hogy mennyire szerettem, azt sohasem érezte meg. Kitépte s elvitte szívemet. Pedig nem kellett neki. Mégis elment vele.'
'Nem akartam szeretni őt, (...) ki akartam irtani szívemből a szerelem csíráját is, de most, hogy újra láttam, ezek a csírák új erőre kaptak, kizöldültek. Szeretnem kellett, pedig rám se nézett.'
'Rám se néz, hozzám se szól. Napok telnek el. Vonszolom magam. Valami belém markol és lüktet. Valami belém hasít és szúr. A nappalok még telnek, mert sok a munka, de az éjszakák… Nem alszom, nem eszem, hányingerem van, szédülök, remegek. Rosszul vagyok, nincs kedvem, nincs erőm, megmagyarázhatatlanul rám tör a sírás. Direkt kikapcsolom a telefonomat, hogy ne várjak semmit, aztán ez gyötör, visszakapcsolom, semmi, majd újra ki.'
'Szerettem, nagyon szerettem valakit. Egy magyart. A neve... mindegy. Az az ember nem ismert, nem tudta, ki vagyok, nem érezte meg, hogy szeretem, nem hitt bennem, boszorkánynak csúfolt ő is. Bántott, vagy ami még gyötrőbb volt, nem törődött velem. De amikor megcsókolt, elaléltam a boldogságtól, és azt éreztem, hogy egy isten ereszkedik le hozzám. (...) Ma is szeretem azt az embert, és hat év óta, soha egy pillanatra sem tudtam megszabadulni az emlékétől.'
|