A lét szenvedés. Ez az első Nemes Igazság, s rendszeresen az emberek figyelembe se veszik, vagy azt mondják hogy ez pesszimizmus, vagy hogy egyszerűen vannak rossz dolgok is. Ennél sokkal alapvetőbb jelentése van.
Az, hogy lélegzünk, szenvedés. Nem azért szenvedés mert testi fájdalmat okoz. Azért veszünk levegőt, s azért is fújjuk ki, mert nem jó úgy, ahogy van, s változtatni akarunk rajta. Be kell szívni a levegőt, nem jó üresen a tüdő. Ki kell fújni, nem jó tele a tüdő. Sehogy sem jó. És ez megy kezdettől fogva. Úgy nem tudunk megszabadulni ettől a szenvedéstől, hogy többé nem veszünk levegőt. A belégzés születés, a kilégzés halál; s íme a születés és halál örök körforgása. Kezdet és vég nélküli szenvedés, aminek gyökere pont abban van, hogy nem ismerjük fel a lélegzés valódi természetét.
Még lélegzem, tehát élek; vagyok; létezem. És mivel én lélegzem, ezért én szenvedek, én vagyok ott a szenvedésben. Aki felismeri ezt a szenvedést, először azt hiheti, hogy a megoldás nem más, mint nem venni többet levegőt, vagy nem vágyni többet arra, hogy levegőt vegyen. Gyakorlatilag el akarja pusztítani a vélt okot, ölni akar. De ezzel csak még több bajt csinál, s feleslegesen fárasztja magát. Nem lehet megállítani a lélegzést. Ugyan mivel is tudná valaki megtenni? Ha kifújod, újból be kell szívni. Ha beszívod, újból ki kell fújni. Nincs utolsó kilégzés, vagy belégzés, mert egymást hozzák létre. Bármelyiket is teszed, annak következménye van. Nem lehet olyat cselekedni, amiből ne fakadna eredmény.
A megoldás abban van, hogy ne lélegezz. De nem úgy, hogy meg akarod állítani a légzést. Csak ne te csináld! A légzés megy magától, nem te hozod létre. Valójában sehol sem vagy a folyamatban. Ha te hoznád létre, a tied lenne, te lennél az, akkor uralnád is, megszüntethetnéd. Ám ez nincs így. Viszont ha nincs aki lélegzik, akkor nincs aki szenved. Ez a megszabadulás.