A japánkert (日本庭園, nihon teien) hagyományos japán stílusban készült kert, melyet magánkertekben, nyilvános parkokban vagy buddhista templomok mellett, illetve történelmileg jelentõs helyeken (pl. várak mellett) alakítanak ki.

A leghíresebb japánkertek nagyrészt sziklakertek (kareszanszui). A kerteknek a japán teaszertartáshoz kötõdõen kialakult változata a vidékies egyszerûségû teakert.
Egy tipikus japánkertben rendszerint megtalálhatók ezek az elemek, vagy az õket jelképezõ dolgok:

• víz
• sziget
• a szigetre vezetõ híd
• lámpás, leggyakrabban kõbõl
• teaház vagy kerti pavilon

A japánkertek fajtái

• Tókertek, melyeket leginkább csónakból lehet megtekinteni
• Üldögélõkertek, melyek szépsége a verandáról vagy ablakból nézve érvényesül
• Teakertek, melyeket a teaszertartásra szolgáló házikóba vezetõ úton lehet megcsodálni
• Sétakertek, melyet a kerten végigvezetõ útról lehet megtekinteni

Japán sétakert

A kareszanszui (枯山水: „száraz táj”) stílus a zen templomokból ered. Ezekben a kertekben kevés a növény és nincs víz, de kavicsok vagy hullámosra gereblyézett homok segítségével felidézik a víz hangulatát. A stílusra jellemzõek az érdekes alakjukért vagy mintázatukért választott sziklák, a moha, és az alacsony növésû bokrok. Egy híres sziklakert például a kiotói Rjóan-dzsi templom kertje.

Egyes kertekbe Japán különbözõ részeibõl hozattak díszítõköveket. A kertekben gyakori növény a bambusz és a vele rokon növényfajták, az örökzöldek – köztük a japán feketefenyõ –, valamint lombhullató fák, például a juhar, illetve a páfrányok és mohák.

A sakkei (借景, „kölcsönzött tájelem”) módszer arra utal, amikor a kert rajta kívül álló elemekkel (pl. hegyek, épületek) alkot mûvészi kompozíciót. Ilyenkor egy középsõ elem – gyakran gondosan ápolt növényzet – zárja ki a közbetolakodó elemeket és foglalja keretbe a bemutatni kívánt látványt.

Magyarországon a Budapesti Állatkertben található egy japánkert.

A kõ, víz és növények

Bár a japánkert kifejezés hallatán leggyakrabban békés, gyönyörû helyekre gondolunk, melyek kikapcsolódást jelentenek a mindennapi életbõl, japánkerteket más céllal is terveznek. A legtöbb kert csendes elmélkedésre bátorítja a látogatót, de némelyiket ritka növényfajok vagy érdekes formájú kövek bemutatására hozták létre.

A sétakertekben (kaijú-siki) a látogatónak végig kell sétálnia a kerten, hogy teljes mértékben élvezhesse szépségét. Elõre megtervezett út viszi végig a sétálókat a kert minden egyes részén. Egyes helyeken egyenetlenre tervezik a talajt, hogy az embernek a lába elé kelljen néznie, és amikor újra felnéz, szép dísz vagy látvány ötlik a szemébe – ezt a tervezésmódot hívják „az elrejtés és megmutatás elvének”, és célja a látogató felvidítása.

A köveknek a japán legendák szerint lelkük van, ezért tisztelettel kell bánni velük. Kövekbõl alakítják ki a kertek ösvényeit és hidait. Kövek jelképezik a hegyeket is, ahol igazi hegyek nincsenek. Mindig páratlan számú követ helyeznek el egy csoportban, leggyakrabban háromszög alakzatban.

A vízforrásnak a japánkertben a természet részének kell tûnnie, ezért a hagyományos japánkertekben nincs szökõkút. A patakokat kanyargósra tervezik, hogy természetesnek és nyugalmat árasztónak tûnjön. A lámpást gyakran a víz mellé helyezik, hogy együtt jelképezzék a jint és a jangot, a tûz és víz hagyományosan férfias, illetve nõies jellegét.

Egyes kertekben száraz tó- vagy patakmederrel, esetleg kövekkel kiképzett „vízeséssel” képviseltetik a vizet. Ennek nem csak az lehet az oka, hogy ott a valódi víz használata valamilyen akadályba ütközik, hanem ha filozofikus igényû, meditálókert létrehozása az elsõdleges cél, akkor esetleg szimbólumokkal helyettesítik a vizet. Ilyenkor kavicsok jelentik a vizet, kavics- vagy homoktertítés jelenti a víztükröt, amelybe a víz hullámzását érzékeltetõ vonalakat húznak.

A harmadik fontos elem egy japánkertben a zöld növényzet. A hagyományos kertekben kevés a szín, ezért kevés virágot ültetnek; a színes virágokat gyakran a bejárat közelében helyezik el. Egyes növények, például a juhar, más-más évszakokban más-más színt adnak a kertnek.

A Japánon kívül létrehozott kertekben többnyire igyekeznek Japánban honos növényeket használni, de van, hogy az eltérõ éghajlat miatt csak más fajta alkalmazható.

Japán sziklakert

A japán sziklakert (枯山水, kareszanszui), más néven zen kert a japánkert egy fajtája, egy körülzárt, sekély homokdoboz, ami homokot, fövenyt, sziklákat, és néha füvet vagy más természeti elemet tartalmaz. A kareszanszui fõ részei a sziklák és a homok, benne a tengert nem víz, hanem a hullámzó vízre emlékeztetõ alakzatban elgereblyézett homok jeleníti meg. Sok kareszanszui kertben a növények cseppet sem fontosak, sõt egyáltalán nincsenek is jelen. A kareszanszui kerteket gyakran egyetlen ülõhelyrõl kell nézni. A sziklák általában különféle kínai hegyeket jelképeznek, és azokról nevezik el õket.

Japán szikrakert 

Zen kert a Rjóan-dzsiban

A japánkert híres példája Rjóan-dzsi templomában látható Kiotó északnyugati részén, Japánban. A Rjóan-dzsi templom a Zen szekta Rinzai ágának Mjósindzsi iskolájához tartozik.

A kert kareszanszui stílusban épült. 30 méter hosszú kelet-nyugati irányban, és 10 méter észak-déli irányban. Nincsenek benne fák, csak 15 különféle méretû, szabálytalan alakú, mohával körülvett szikla, melyeket naponta elgereblyézett fehér kavicsos homokágyban rendeztek el. A kicsi fehér kavicsokon elhelyezett különféle méretû sziklák öt csoportot alkotnak, amelyek mindegyike öt, három, kettõ és három sziklából áll. A kert 15 szikláját úgy helyezték el a fehér kavicsokon, hogy a látogatók egyszerre csak 14-et láthatnak közülük, bármely szögbõl nézik is a kertet. A legenda szerint csak az láthatja az utolsó, láthatatlan sziklát a lelki szemeivel, aki mély zen meditációban eljut a lelki megvilágosodásra.

Ryouan-ji Zen Buddhista templom kertje

A kert építése egyetlen tervezõhöz sem köthetõ, bár általános meggyõzõdés szerint Szóami (1480?–1525) grafikusmûvész mûve. A templom könyvei azonban ellentmondásosak és más utalásokat tartalmaznak, azonkívül a 15 szikla hátoldalán Kotaró és Hikodzsiró neve van írva, akik valószínûleg a tényleges építõk lehettek.

Elrendezés

Többen próbálták magyarázni a zen kert elrendezésének jelentését. Íme néhány példa:

•  

  A föveny az óceánt jelenti, a sziklák pedig Japán szigeteit

•  

  A sziklák egy anyatigrist jelentenek a kölykeivel, amint éppen egy sárkányhoz úszik

•  

  A sziklák a kanji részei, és a szívet vagy az elmét szimbolizálják

A Kiotói Egyetemen Gert van Tonder, valamint a kiotói kutató, Michael J. Lyons nemrég úgy vélekedett, hogy a sziklák egy fa tudatalatti képét mutatják. A sziklák nézésekor ez a kép nem látható tudatosan; a kutatók azt állítják, hogy a tudatalatti elme képes meglátni a sziklák közötti finom asszociációt. Úgy gondolják, ennek köszönhetõ a kert nyugtató hatása.

Zen kert

A japán sziklakertek nyugaton Zen kertként váltak ismertté. Ezt a szakkifejezést talán 1935-ben Loraine Kuck amerikai írónõ használta elõször „100 kiotói kert” (100 Gardens of Kyoto) címû könyvében, és azóta a japán nyelv is átvette (zen niwa). A zen kertek kifejezést ma már a naturalisztikusan beültetett, sziklás tájakra is használjuk. Ilyet látunk a jobboldali képen is, amely egy kis zen kert a San Franciscó-i Golden Gate Park Japán Teakertjének része. Ebbõl a nézetbõl nem látszik az a számos nagydarab sziklatömb, melyek a sziklaágy baloldalán helyezkednek el, bokrokkal körülhatárolva.

(Azsiaportal.hu)

 <---Vissza