A vörös teknős 

Ez az idő múlásáról, a tilalmakról és a kísértésről szóló mese a középkori Japánba repít bennünket, amelyben akkortájt a szamurájoké volt a vezető szerep. A teknős megmentésével a halász egy különös és mesés világot fedez fel, egy kristályból és korallból épült palotát a tenger mélyén, amelyben Rjudzsin, a tenger istene, és leánya, Otohime él. Ott lent megállt az idő, a szerelem és a halhatatlanság örök. Hősünk visszatérése a földre végzetes következményekkel jár. Nem csupán a családja nem él már, de megszegi a hercegnőnek tett ígéretét is, és kinyitja a ládikát, amely valódi korát rejti.... 

Réges-régen, még a shogun-ok idejében, a japán nép nehéz körülmények között élt. Mindenki rettegett a szamurájoktól, akik elnyomták a szegényeket, és a halászat, valamint a termés után súlyos sarc megfizetésére kötelezték őket. Egy ifjú halász, akit Uraszkinak hívtak, Japán egyik szigetén élt. Ügyes volt, és merész, messzire evezett a partoktól, nem félt sem a hullámoktól, sem a kalózoktól. Mivel szerfölött nehezen viselte az elnyomást, amely pedig igen jellemző volt erre a fegyelmezett, tekintélyuralmi rendszeren alapuló országra, Uraszki a szabadság reményében kis bárkájával kereket oldott, egyre messzebbre, az ismeretlen útra evezve. 
Egy tavaszi estén, amikor cseresznyefák már virágba borultak, az ifjú messze kint halászott a tengeren. Amikor felemelte hálóját, nehéznek érezte, és hamar meglátta, miért... A hálóból egy vörös teknős nézett vissza rá. Uraszkit elfogta az izgalom, óvatosan megfogta és egy dobozba zárta. A visszaúton azonban egyszer csak megszólalt egy hang: 
-Szánj meg, kérlek! Ha visszaadod a szabadságomat, megjutalmazlak! 
Az ifjú némi nyugtalansággal, ugyanakkor meghatódva is, visszadobta az állatot az óceánba. 
Teltek-múltak a hetek. Egy nap, amikor Uraszki megint kint volt a nyílt tengeren, iszonytató vihar tört ki. A szél felfordította bárkáját, és magával ragadta a jéghideg víz.
A halászt elfogta a félelem, fölemelte a fejét, és utolsó reménységként így kiabált: 
-Segítség, segítsen valaki! 
Uraszki hirtelen úgy érezte, álmodik, mert lebegett a víz felett, és melegség öntötte el. 
Amikor kinyitotta a szemét, éhséget érzett. Nem a parton és nem is a hajóban feküdt, hanem... egy skarlátvörös teknős hátán! A hang, amely mgszólította, különösen és finoman csengett: 
-Visszaadom az életedet, amellyel te megajándékoztál engem, sőt többet is, ha kívánod. Letehetlek a parton, vagy ha jobban szeretnéd, mutatok neked egy különös és mesés világot. 
Ám az ifjúnak nem volt ideje válaszolni. A teknős máris belevetette magát a vízbe, és egy angolna lendületével úszni kezdett. Uraszki a különös állat nyakába kapaszkodott, így a száguldás dacára nem veszítette el az egyensúlyát. A szédítő utazás három álló napig tartott, miközben a halász csodás dolgokat fedezhetett fel. 
A teknős ezerszínű tengeri árkokba vitte, mindenféle fajtájú és formájú hal között kanyagott-kígyózott vele... A nagy utazás végén egy kristályból, korallból és jádekőből épült káprázatos palotához érkeztek, amely az óceán mélyén magasodott. 
-Ez itt Rjudzsinnak, a tenger istenének, és leányának, Otohimének a lakhelye, akinek én vagyok az első udvarhölgye- magyarázta a vörös teknős. 
Uraszki, aki a végre magához tért az ámulatból, halkan nevetgélni kezdett: 
- Tenger alatti csodák, egy udvarhölgy teknős alakjában, bizonyára meghibbantam- gondolta. 
Minél inkább haladtak előre, annál jobban elkápráztatta a hely szépsége. Az áttetsző berendezésen visszatükröződött a fény és a hullámok finom játéka. A kristályfalak és a finoman megmunkált, vízinövényekkel díszített kövek ezer színben csillogtak. A teknős kinyitott egy zöld jádekő ajtót. A helység közepén hatalmas azúrkék ágy állott, szépséges fiatal lány feküdt rajta, aki algákból és moszatokból szőtt öltözéket viselt. Hosszú fekete haja csillogott. akár a selyem, fürtjei repdestek az elbűvölő zene ritmusára. Uraszki elcsodálkozva köszöntötte a hercegnőt. A lány mosolyogva így szólt hozzá:
- Akarsz velem maradni? Boldoggá tennél. Ha ezt választod, soha nem öregszel meg! 
Uraszki, mint akit megdelejeztek, így válaszolt: 
- Melletted fogok élni istennőm, és a szolgád leszek. Nem lesz még egy ilyen odaadó híved. 
Sok-sok év telt el. Uraszki herceg módjára élt Otohime mellett. Egy reggel mégis mardosni kezdte a vágy, hogy viszontlássa családját és hazáját. Megosztotta hirtelen jött honvágyát a hercegnővel. 
-Ha elmész, nem jössz vissza többet- figyelmeztette a fiatalasszony. 
- Dehogynem, visszatérek... Hiszen annyira szeretlek! 
- Fogd ezt a dobozt! Ha nem nyitod ki, és csakis ezzel az egy feltétellel, a teknős visszakísér hozzám. 
Az egykori halász gyorsan rátalált régi szigetére. Nyomban felkereste barátait, a házát. Mennyi idő telt el azóta? Semmire nem ismert rá. Az ott lakóknak egytől egyik megváltozott a külsejük. hercegi öltözékével ő maga is megütközést keltett. kérdő tekintetek fordultak feléje. 
- De hol vannak a fivéreim? A nővéreim? 
Uraszki kétségbeesetten szaladt a temetőbe. És ott megtalálta családtagjai sírját: mindannyian meghaltak, a közel... háromszáz esztendő alatt, amely közben eltelt! 
Uraszki megrendült, azt hitte megtébolyodott. Elindult a tengerpartra, ahol leroskadt a homokba. Néhány perc múlva megkereste a zsebében Otohime által rábízott értékes dobozkát. Tanácstalanságában kinyitotta, remélve, hogy választ kap a rejtélyre. 
Rózsaszínű pára csapott fel, és gyengéden beburkolta Uraszkit. Majd tompa zaj hallatszott, teste csontvázzá változott, majd finom porrá hullott szét, amelyet a lágy esti szellő a tenger felé sodort... 

Saját ÍRÁS! 

<---Vissza