Benne vagy? - Prológus

 „Kinek az oldalán állsz?

És milyen oldal is ez egyébként?

Tedd le a kardod és a koronád.

Gyere velem, és feküdjünk a földön.”

- Passion Pit

Valóban lejött. Itt van előttem. És hazudik. Nem tudom neki elmondani az igazságot. Nem tudom neki elmondani, hogy most hirtelen minden fenekestül megváltozik. Ennyi idő uán, miután úgy gondolnád, hogy ha ennyi ideje együtt vagytok, és igazán beleszerettél…mégsem tudok semmit se mondani. Mivel nincs értelme. Ő soha nem fog szeretni azok után, amit csinálni fogok.

Én soha nem egyeztem ebbe bele. Ez volt a legostobább dolog, amit valaha is csináltam. És mit nyerek belőle? Semmit. Mert az egyetlen ok, amiért beleegyeztem ebbe, az nem más mint az, hogy segíthetek valakinek, akiről azt hittem, hogy szeretem. Nagy hiba volt.

Néha vannak olyan pillanatok az életben, amikor minden amit csinálsz szívás…És ha most ez is ilyen, akkor minden csak egyre rosszabb lesz. Ez csak egyszerűen szívás úgy, ahogy van. Miért? Mert ha ezt az utat választottad, akkor ennek így kell lennie.

Látjátok gyerekek, ez az, amiért az emberek drogozni kezdenek. Talán létre kellene hoznom egy gyógyszer vállalatot. Talán akkor boldog lennék. Talán hozzá kellene tennem ahhoz a listához, amin azt vezetem, hogy mit is kell ma megcsinálnom. Eddig az szerepel rajta, hogy szabotálnom kell egy esküvőt, az ember legtökéletesebb perceinek egyikét, amikor a legjobb barátom azt vallja, hogy megtalálta és szereti álmai asszonyát, és miután a vőlegény azt hiszi, hogy minden szép és jó, és mindenki készen áll, kiderül, hogy kedvese egy rohadt drogdíler.

De most hirtelen megcsókolt engem. És nem tudok semmit se mondani. Nem is hallotta, amikor azt mondta, hogy engem ő nem érdekel ilyen szempontból? Természetesen nem. A pasik ilyesmit nem hallanak. Ők folyamatosan, csak a saját….függelékeiken gondolkodnak.

Szóval, itt állunk hát a templomban. Csókolózunk. Egy egész világ van körülöttünk, de úgy érzem, hogy csak mi ketten vagyunk benne. Mindenki más körülöttünk lassított felvételben mozog. Vagy talán mi vagyunk túl gyorsan számukra. Ez az, amit éreznem kellett volna.

De mindenki tudja, hogy mit érzel, és hogy valójában mi történik, de sajnos ezek a dolgok gyakran nagyon is különböznek egymástól. Csak azt tudtam, hogy egyszer már minden összetört, az esküvő pedig elkezdődött nélkülünk. És egyszer csak házasok voltunk. Örökké együtt.

Természetesen már hiányzott a végszó, aminek nem is kellett volna elhangzania.

A francba!

Story by: Anny Lynn
Sajt fordítás!
(c) Don't Copy!