nyár - éjszaka

keresem elhagyott utcákon sorban
éjjel játszottam vele, de nappal hol van
sátorcöveket ver be az aszfaltba a nyár
éjszakai égen a Hold a felhők mögött jár

azt súgta a lány akkor a szélbe
azt súgta, hogy sose legyen vége
sóhaja visszhangot vert a ház falakon
megbillent a fény az éjszakai árnyakon

ujjbegyekbe zárt érintések szabadultak akkor
kit érdekelt, hogy mi lesz majd reggel hatkor
megtelt a sötétség káprázatokkal
senki nem törődött az eljövő napokkal

sistergett a vágy vég nélkül az utcákon
ezer sóhaj fakadt fel, ezer reszkető szájon
végre kéjre találtak a csavargó, hazátlan vágyak
végre kibontva lebbenhettek az angyali szárnyak

ölelkeztek a fák és a villanyoszlopok
egymásra hajoltak a szigorú házsorok
a meredt ég ráborult a kitárulkozó földre
mintha az a pillanat megállt volna örökre