Ellen Key (1849-1926) svéd tanítónő. 1900-ban jelent meg nagysikerű műve A gyermek évszázada címmel. Ebben ostorozza a korszak társadalmi-pedagógiai visszásságait. Alapgondolata: mi a gyermek helye a korabeli társadalomban, miként lehet olyan új nevelési formákat meghonosítani, melyek a jövő generációjának egészséges, emberhez méltóbb felnevelése érdekében elengedhetetlenül szükségesek lennének. Elképzelése szerint az új század – a gyermek évszázada – adja meg a gyermek hiányzó jogait, megfelelő elismertségét. Ehhez új nevelés szükséges; a gyermek fejlődési sajátosságaival összhangban álló nevelési módszerek, új művelődéspolitikai reformok bevezetése kívánatos. Ennek előfeltétele az új típusú nevelői magatartás; a szülőknek, pedagógusoknak többé nem a felnőttség magaslatából és távlatából kell nézniük a gyermekeket. Nevelésfelfogásának alapja Rousseau negatív nevelési elve: “a nevelés legnagyobb titka éppen az, hogy nem nevelünk. A mai nevelés legnagyobb bűne, hogy a gyermeket nem hagyják békében. A jövőbeni nevelés célja az lesz, hogy egy olyan külső és belső értelemben szép világot hozzon létre, amelyben a gyermek növekedhet. Ebben az új világban hagyni kell, hogy a gyermek mindaddig szabadon mozogjon, amíg csak mások jogának megrendíthetetlen határaiba nem ütközik.” Az új nevelés legfőbb színtere a család, ahol szívélyesség, egyszerűség uralkodik, a házastársak és gyermekeik harmonikus kapcsolatban állnak egymással. Az otthonnak tehát újra vissza kell hódítania a gyermeket. És ha ez megtörtént, az anyák pedig megszabadulnak a házon kívül végzett munkától vagy a társadalmi élettől és újra a gyermekeké lesznek, csak akkor valósulhat meg Rousseau és Sperncer szellemében a természetes nevelés, amikor a gyermeket a család neveli az életre. Az új nevelés megvalósításához az iskolarendszer radikális reformja szükséges. A korabeli iskola – állítja – az esztelenség, előítéletek és melléfogások szövevénye, ahol csupán a “gyermekek lélekgyilkolása” folyik. A hagyományos iskola teljes mértékben kiöli a gyermek természetes tudásvágyát, megfigyelőképességét, önállóságát. Életük nagy részét az iskola falai között töltik, óráról órára, évről évre nagyobb adagokban szedik magukba az ismereteket, melyek nem nyújtanak igazi értéket, igazi tudást számukra, mert negyed-ötödkézből szerzett ismereteiből kotyvasztotta azokat össze a tanító. A régi iskolát meg kell szüntetni! Az “új emberek” nevelésére szolgáló “új iskolát” a gyermekhez kell méretezni, figyelembe véve annak igényeit, életkori sajátosságait. Friedrich Nietzsche (1844-1900) német filozófus. Isten meghalt – mondja Nietzsche – csak az ember maga adhat életének értelmet, értéket. Egyetlen célja csupán önmaga felemelése lehet. Erre a kíméletlen feladatra csak az új típusú ember, az “Übermensch” képes, az erkölcsileg és értelmében autonóm, értékteremtő ember, Isten emberi megfelelője, amivé a jövő emberének válnia kell. Első jelentősebb alkotása a “Művelődési intézményeink jövője” című, 1871-ben tartott pedagógiai előadás-sorozata. Ebben az új, teljesen “megtisztult” és “megújult” gimnáziumi és egyetemi oktatásról fejti ki véleményét, amelyben megvalósul majd a tanárokkal és diákokkal szemben egyaránt magas követelményeket támasztó elitképzés. Másik elmélkedésében, amelynek alcíme “Schopenhauer mint nevelő”, elsősorban a soviniszta német egyetemi oktatást támadja, amelynek során ahelyett, hogy helyesen és világosan gondolkodni és látni tanítanának, “a filozófiára való nevelés” helyett “lenevelnek a filozófiáról”. Továbbá két gondolata közül az egyik: újjá kell teremteni az erkölcsöt, új értékeket kell keresni; a másik: az élet feladata nem a többség megjavítása, hanem lángelméket kell teremteni és azokat gondozni, fejleszteni. E hatalmas feladat elvégzésére csak egy lényegében más, új generáció lesz alkalmas, a jövő fontos alakítója az ifjúság. Bizakodva szól arról, hogy az eljövendő nemzedék megértéssel fogadja majd gondolatait, a krízis okainak megismerése után képes lesz a változtatásra is. Meggyőződéssel hisz abban, hogy az új ember igazi első generációja nevelkedik majd fel, neveli fel majd önmagát, alkalmas lesz majd egy új, emberhez méltó jobb jövő megteremtésére. Henri Bergson (1859-1941) francia életfilozófus. Munkássága számottevő befolyást gyakorolt a századforduló után kibontakozó új szemléletű – a gyermeki cselekvést középpontba állító – pedagógiai elméletének és iskolai gyakorlatának alakulására.