évektől pedig a világ egyik legsikeresebb előadóművésze. Anyanyelvén kívül folyékonyan beszél angolul,portugálul, olaszul és egy picit arabul és franciául is. 2001-ben megjelent első angol nyelvű lemeze, a Laundry Service az egész világon ismertté tette, melyből 13 millió példány talált gazdára világszerte. A BMI szerint Shakira a legtöbb lemezt eladó kolumbiai zenész, több mint 70 millió lemezzel. Számos zenei díjat nyert világszerte, többek között 8 Latin Grammy-t, 2 Grammy-t,15Billboard Music Award díjat, 4 MTV Video Music Awards díjat, egy People's Choice Award díjat és Golden Globe díjra is jelölték. Szintén ő az egyetlen dél-amerikaiművész, aki első helyezéseket ért el az amerikai, ausztrál és angol listákon.
Gyermekkorának nagy részét Barranquillában töltötte, Kolumbia északi részén. Shakira többek között a 140-es IQ-járól is ismert. Első versét már négy éves korában megírta La Rosa De Cristal (Kristályrózsa) címmel. Ahogy idősödött, egyre jobban izgatta az írás, míg a hetedik születésnapjára egy írógépet kért a szüleitől. A verseket, amelyeket írt, később dalba foglalta. Nyolc évesen, miután az egyik testvére meghalt motorbalesetben, Shakira megírta első dalát, a Tus Gafas Oscuras-t (Sötét szemüveged). A baleset után az apja éveken keresztül sötét szemüveget hordott, hogy eltakarja fájdalmát. Ez adta Shakirának az ihletet a dal megírásához. Amikor négy éves volt, az apja elvitte egy közel-keleti étterembe, ahol Shakira először hallotta a doumbeket, azt a hagyományos dobot, amit az arabok tipikusan a hastáncos zenéhez használnak. Shakira elkezdett az asztalon táncolni, majd az egész étterem tapsviharban tört ki. Ekkor volt az a pillanat, amikor Shakira elhatározta, hogy előadó szeretne lenni. Imádott énekelni, de a tanára az iskolában nem engedte, hogy a katolikus kórusban énekeljen, mondván, hogy túl erős a hangja. Az iskolában csak a hastáncos lányként ismerték, hiszen minden pénteken az iskolában előadott egy hastánc számot. " Így fedeztem fel a szenvedélyt az élő fellépésekben" - mondja Shakira.10 és 13 éves kora között számos rendezvényre meghívták fellépni így a szülővárosában elismertté vált. 2009-ben Shakira új lemezzel jelentkezett She Wolf címmel.2010-ben Shakira Waka Waka című dalát 2010-es labdarúgó-világbajnokság hivatalos indulójának válaszották. A dalt több mint négymillióan töltötték le hivatalosan az internetről, ezáltal a legnagyobb példányszámban eladott labdarúgó-világbajnokság-dal lett. A hivatalos videoklip a harmadik legnézettebb klip a Youtube-on. Shakira a harmadik előadó a világon, akinek a klipjeit több, mint egy milliárdan nézték meg online.
Shakirának 2010-ben jelent meg hetedik stúdióalbuma, Sale el Sol címmel.
A világhírű énekesnőnek csillaga van a hollywoodi hírességek sétányán.
Érdekességek:
Eljegyzési gyűrűjét a középső ujján hordja,mert szerinte ez garantálja a hosszú kapcsolatot. Eredeti hajszíne fekete.
Zeneszámok:
|