Nosztalgia
2012.08.22. 22:05
Nosztalgia
Anyu! Lemegyek a játszóra! Rendben, de csak a KRESZ parkig! Jól emlékszem erre a kicsi koromban hatályba lépett családi törvényre, mely kínosan sokáig tartotta magát. Mi persze mindig áthágtuk. Ó, a KRESZ parkon túl… ezt értem én, érti a húgom, az öcsénk már nem. Ő előtte már kitaposták az utat. Minden, ami számított, a KRESZ parkon túl volt. Barátok, iskola, izgalmasabb helyek (- mint amit Anyu az ablakból szemmel tud tartani). Ott volt például az az elhagyatott épület a Kőrakáson. Eldobált tűk, óvszerek. A fala összefirkálva trágárságokkal. Mindenféle bűnös, tiltott és titkos dolog… Még jó, hogy vonzotta a tojáshéjasokat. Aztán a Piroserkélyes, ahol az én legjobb barátnőm lakott. A mi házunkban mindig le volt zárva a tízedik emelet utáni rész. Náluk nem! Csudi egy hely. Meggyőződésünk szerint drogosok és kurvák jártak oda. A tiszta gyermeki szellem csak úgy tobzódhatott a mocsokban - és iszonyatmód élvezte. Kellett is. Elvégre mi művészek voltunk és folyamatos ihletforrások után kutattunk. Képregényt írtunk, melynek főhősei kutyák voltak. Mindent belepasszíroztunk, amitől csak szüleink óvtak, sőt, talán még a létezéséről sem tudtak. Mi bezzeg, fenemód tájékozattak voltunk. Néha elgondolkozok azon, hogy nem züllöttem el végérvényesen. Szerencsére igen magamnak való természettel áldott meg az ég, ennek köszönhetően, a legjobb bulikból többnyire kihagytak. Négyéves korom óta gyötört az érzés, hogy nemes egyszerűséggel, hülyékkel vagyok körülvéve. Az ovis társaim együgyűségét elviselhetetlennek tartottam. Kedvenc játékunk a szülős volt. Általában veszekedés tárgyát képezte ki rakja a babát a pólója alá. A következő konfliktus abból adódott, hogy mégis milyen módon szülessen a gyerek. „Császározzunk vagy kikakilja?” És ennél a résznél mindig felment a pumpám. „Idióták! A gyereket nem kikakilják, hanem kipisilik! Ezt mindenki tudja!”
|