7. téma
Tipikus tájak védelme: Vizes területek és gyepek kezelése

Európában nagyon kevés az olyan terület, amit ne használna az ember. Az ipari mező- és erdőgazdaság elpusztítja a természeti értékeket, az extenzív gyephasználat, megtervezett erdőgazdálkodás azonban nem (teljesen).
A 20. században olyan védett természeti területeket alakították ki, ahol az iparszerű művelés nem indult be, de hagyományos gazdálkodás volt. Ezért elterjedt az a vélemény, hogy a hagyományos gazdálkodás tartja fenn a természeti értékeket (ez biztosítja a „közepes zavarást”).

A természetvédelmi kezelés gyakran (de nem mindig!) megegyezik a hagyományos gazdasági hasznosítással.

Természetvédelmi kezelés célja a természeti érték növelése és használat, de ugyanúgy célja a gazdálkodás (a gazdasági haszonszerzés). A kettő egyezik, ha a használat hozta létre vagy tartja fenn a természeti értéket.

Aktív és passzív kezelés:
1) Szabadtéri „laboratóriumokban”, intenzív kezeléssel igyekszünk fenntartani a biodiverzitás minél nagyobb hányadát, minél kisebb helyen (aktív kezelés). Mivel azonban nem értjük eléggé az életközösségek működését, könnyen lehet, hogy mesterséges konstrukciókat alkotunk.
2) Minél nagyobb természet-közeli területeket hagyunk érintetlenül, biztosítjuk a természeti folyamatok zavartalan működését (passzív kezelés). Ekkor általában nem számíthatunk a teljes biodiverzitás megmaradására, mivel nem elég nagy a terület.

A kezelés módjának kiválasztása:
• Történeti vizsgálat alapján („ami eddig történt jó volt”).
• Intuícióval (más, hasonló élőhelyen szerzett tapasztalat alapján).
• Tervezett kísérlettel (kontroll területet jelölnek ki, és a változásokat figyelik, monitorozzák)

Vizes élőhelyek kezelése és helyreállítása:

Legfontosabb a természetes vízviszonyok (mélység, időbeli mintázat, áramlás, vízminőség) fenntartása vagy visszaállítása. Lokálisan az „ökológiai vízigény” mérnöki módon igen nehezen írható le, bonyolult összefüggések határozzák meg, amelyek feltárása hosszú kutatásokat igényel. Hazánkban a vizes élőhelyek 97%- át megszüntették → a maradványok megőrzése, és a lehetséges helyreállítás igen fontos.

Szikes tó (ex lege!): aktív kezelést nem igényel. Túl hosszú kiszáradás esetén az esővíztől kilúgozódhat, ekkor benövi a növényzet (madárvilág!). Kelemen-szék (KNP) még jól őrzi szikes jellegét, cél a teljes vízmegtartás, csatornavíz bevezetés nélkül. Itt magas sótartalmú rétegvíz feláramlást is kimutattak! A Fehér-szék kiszáradt, benőtte a zsióka. Ledózerolták a növényzetet, a madárvilág igényei szerint csatornavízzel feltöltik.

Láp (ex lege!), mocsár: aktív kezelést nem igényel. Nálunk igen lassan átáramló felszín alatti víz tartja fenn. Kiszáradás, tőzegbányászat, eutrofizáció veszélyezteti. A tőzeg kibányászása után újraindul a lápi szukcesszió, de az eredeti fajgazdagság csak évtizedek/századok alatt áll helyre, ha van honnan betelepülni a fajoknak. (Hanság)

Nádas: megfontolt aratás lehetséges (de nem biztos h szükséges!). A homogén nádasok felnyitása legeltetéssel és égetéses természetvédelmi kezeléssel egyre gyakoribb (pl. HNP). A Fertő déli részének hatalmas nádasai a vízszint szabályozásának (állandó szinten tartásának) hatására alakultak ki. Nagy részét aratják, de mindig elegendő avas nádat is hagynak a fészkelő madaraknak. Ha nem aratnák spontán lékesedne, esetleg nagy területen ki is pusztulna.

Holtág: bölcs hasznosítás, gondosan, táji léptékben tervezett kotrás a szukcessziós stádiumok megőrzése a cél. (mivel ma már spontán nem keletkeznek).

Folyó: parti növényzeti zónák megőrzése, ártér (természetes áradás), természetes meder-dinamika (szakadópart, zátonyok, stb). Ma már lehetséges vizes élőhelyek szinte üzemi szintű kezelése. (Kérdés az, hogy ez mennyire természetes).

Gyepek természetvédelmi kezelése:

A gyepek természetvédelmi kezelésében a legalapvetőbb intézkedés a be nem avatkozás: Elsődlegesen ezt a módszert a természetes gyepek esetében alkalmazzák (pl. sziklagyepek). Csak őrzés, a károsítás (pl. muflonok, turisták, taposás, biciklisek, sikló repülők) megelőzése szükséges.

Legeltetés: puszták természetes kezelésére jellemző (szikes, homok, lösz puszták).
A legelő állatok hatása: szarvasmarha: nagy taposóhatás, mozaikos legelés; juh: borotva hatás, kisebb taposás; kecske: mindent lelegel;  ló: sokat ugrál, válogat; disznó: zsióka legelés (általában káros!); liba: nagyon erős a trágyája, mindent lelegel (káros!).
Bizonyított, hogy a Kárpát-medencében a történelem előtti időkben nagytestű patások legeltek. Régen a jószág igényét nézték, ma pedig az élőhely természeti értékét.

Pásztortudomány: Védett kultúrafajták jelentősége a génállomány megőrzése miatt fontos. Emellett a tájkép, tájjelleg része is az ősi magyar fajok tartása a gyepeken (szürkemarha, racka, cigálya, mangalica,stb.): a legeltetés módszerei: tereléses, elkerítéses, villanykarámos;  hagyományos módon történik az évszakokhoz, időjáráshoz alkalmazkodva a legeltetés intenzitása (db állat/terület/idő), időzítése és a legelőápolás (cserjék eltávolítása).

Kaszálás: Magasfüvű láprétek, mocsárrétek, hegyi kaszálók. - a kaszálás időpontjának hatása (értékes növényfajok virágzásához, madarak fészkeléséhez igazítva); a kaszálás módszere: jobb a kézi, mint a gépi; menekülési lehetőség az állatok számára; felülvetés, műtrágyázás, locsolás kizárt.
Hegyvidéki kaszálórét teljes fajkészletének kezelés nélküli megőrzése csak akkor lenne lehetséges, ha az erdők intenzív művelését is igen nagy területen felhagynák.

Gyepek kezelésének fontosabb szempontjai:
- Fontos a természetes vízviszonyok fenntartása.
- A hagyományok nagy szerepe, kapcsolódó kulturális értékek (néprajz, kultúrtörténet) - Visszagyepesítés (módszerek: parlagon hagyás, bevetés lucernával, a gyepalkotó faj vetése).

Ezek után kérdezhetjük, hogy eredményes-e a kezelés?
Csak a gondosan tervezett, és kitartó monitorozással dönthető el egyértelműen! Sok jó példa van az évek óta tartó természet közeli jó gyepkezelésre.
Kontroll, ismétlés, korrekt dokumentálás szükséges!