***Oroszlánok általában***
2005.08.05. 20:57
Mindent vagy semmit!
Néhány jellemző tulajdonság címszavakban:
őszinte, erős akaratú, nemes érzelmű, becsvágyó, kitartó, nagylelkű, igazságos, nyílt, elszánt, merész, uralomvágyó, előzékeny, bátor, vállalkozó szellemű, heves temperamentumú, befolyásolható, öntudatos, hiú. Erős az ösztönkonstitúciója.
Mindent vagy semmit! - felkiáltással megy bele vállalkozásaiba. A nagy bevetés természetesen sok energiát is igényel.
Alaptermészete a felülkerekedés. Hozzátartozóit előbb—utóbb legyőzi. Bízik kisugárzásában. Ez a rendezőpont önmagában és környezetében. Élni szeret, és ha elismerik, tud élni hagyni is. Környezetét jól orientálja, azzal a feltétellel, hogy ő legyen a magja. Tud parancsolni, és tudja akaratát érvényesíteni.
Előfordulhat azonban, hogy az önmagának tulajdonított magas értékeket nem igazolja teljesítményével, ugyanis könnyen hitelez magának. Ebből származhat esetenként a pazarló költekezés is.
Lépései nem kiszámíthatóak, gyakran improvizál. Emberileg nagyon nagy hasznára válik az olyan helyzet, amikor kevésnek bizonyul a születése adta önbizalma, és nem vezet eredményre a jelszava sem: Aki mer, az nyer. Ekkor ugyanis kényszerítve lesz arra, hogy valamiért megküzdjön, valamiért felfelé kapaszkodjon.
Ha kétségbe vonják értékeit, keresztezik útját, előbb-utóbb sort kerít a nyílt összetűzésre, a lovagias küzdelemre.
Egy olyan világban, ahol a szabad vállalkozás zöld utat kap, az Oroszlán típusú embernek nem kell rettegnie. Vállalkozó szellemére, magabiztos fellépésére szükség van a világban. Ön személyével mer felelősséget vállalni azért, amit csinál, és a területért, amit megkap. Tud szervezni, és jó érzékkel választja ki az embereket egy-egy adott feladatra. Ha mindezt összekapcsolja szépérzékével, gyógyító, gondozó, pedagógus hajlamával vagy bármely, horoszkópjában hangsúlyos készséggel eredményes tevékenységet végezhet.
Jelleg: Tűz Harmonikus színe: Napsárga és aranysárga Szerencsenap: Vasárnap Szerencseszám: 4 és 6 Virág: Pünkösdi rózsa, muskátli, napraforgó, babér Uralkodó bolygó: Nap Szerelmes: Nyilas, Kos, Mérleg
|