Harry Potter
2005.05.08. 16:20
Az igazság csodálatos dolog, de szörnyű is lehet, ezért nagyon óvatosan kell bánni vele.
A dolgokat mindig nevükön kell nevezni. Ha félsz a névtől, félni fogsz magától a dologtól is.
Akit egyszer ennyire szeretett valaki - aki talán már rég nem él -, azt a szeretet ereje mindhalálig védelmezi.
Temérdek pénz és hosszú-hoszzú élet, a legtöbb ember erre a két dologra vágyik mindenekfelett. Csak az a bökkenő, hogy az emberek hajlamosak éppen azt választani, ami a legrosszabb nekik.
Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, s közben elfeljt élni.
A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában.
Tetteink olyan bonyolult, olyan szerteágazó következményekkel járnak, hogy jóformán lehetetlen azokból a jövő eseményeire következtetni.
Akiket igazán szeretünk, azok a halálunk után sem hagynak magunkra minket. Ők az elsők, akik segítésgünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban.
Mit számít, ha nyelvünkben és szokásainkban különbözünk, ha a célunk közös?
Ha nyitott szívvel fordulunk egymás felé, semmi sem állhat közénk.
Nem az számít, hogy minek születik valaki, hanem az, hogy mivé nő fel.
Sose szégyelld a származásodat! Lesznek majd, akik az orrod alá dörgölik, de azokat észre sem kell venni.
A hideg elfordulás, a közöny a nyílt ellenszenvnél is veszedelmesebb méreg...
Könyvek és okoskodás! Ezeknél sokkal, de sokkal fontosabb a barátság és a bátorság meg... Jaj, Harry, nagyon vigyázz magadra!
|