Az ellenség soraiban
Salacya 2005.03.09. 14:36
Ez egy tökéletes Draco/Ginny párosítással íródott rövidke fanfiction, mely esetben a lány változik a fiú kedvéért...
Író: Salacya (salacya@freemail.hu)
Korhatár: PG-13
Az ellenség soraiban
Ginny elgondolkozva járkált fel-alá a Roxforti birtokon található tó mentén. A víztükör hitelesen adta vissza derült égen világtó csillagok fényét. A lány sóhajtott egyet, elnézett a nagy tölgyfaajtó irányába, mintha azt fontolgatná, hogy ideje volna visszatérnie a hálókörletébe, hiszen tilosban jár. De nem indult vissza. Várt. Nemsokára egy alak tűnt fel a kastély irányából. Ginny elmosolyodott, s a tóra szegezte a tekintetét, mintha nem látná az egyre közeledő jövevényt. – Végre itt vagy – suttogta, mikor a tarkóján érezte látogatója forró leheletét. Lassan megfordult. – Draco – mondta, azzal végigsimította fiú arcát. – Megígértem, hogy eljövök – közölte egyszerűen. Hirtelen megcsókolta Ginnyt, s erősen magához szorította, úgy, hogy az már szinte fájt lánynak, de nem bánta, inkább még közelebb, a lehető legközelebb húzódott a fiúhoz. – Megőrjítesz. Mégcsak nem is láttalak a nap folyamán, habár mindvégig az elmúlt éjszaka járt a fejemben, mikor teljesen az enyém voltál – suttogta a lány fülébe, miközben a nyakát cirógatta. Ginny szolidan felnevetett. – Megismételhetjük. Akár most is…
* * *
A két fiatal lassú mozdulatokkal szedegette össze szétszórt, a fűtő nedves ruháikat. Mikor Draco begombolta az utolsó gombot is a talárján közelebb lépett Ginnyhez, és átkarolta a derekát. – Ki gondolta volna, hogy egyszer egy Weasleybe bolondulok bele… és minden vágyam az lesz, hogy ne kelljen elválnom tőle soha, egy percre sem. – Nem kellett volna lebecsülnöd, én mindig elértem azt, amit akarok, és rád is szemet vetettem egyszer – somolygott a lány. – Galád módon elcsábítottál, pedig mi Malfoyok jobb szeretjük, ha magunk hódíthatjuk meg a nőket… Ginny felkacagott, s beletúrt a fiú szőke tincseibe – Ne mondd kérlek, hogy nem tetszik a mostani helyzet. – Teszik, de még mennyire!… Hagyd el a családod, légy velem! Nem vagy a szánalmas Weasleyk közé való! A lány kételkedve nézett Dracora. – Mit akarsz ezzel mondani? Éljek veled? – Pontosan – vigyorgott a fiú. – Sokkal jobb lenne… – Kinek? – vágott a szavába Ginny. – Neked… – majd mikor látta lány megvető fintorát hozzátette – és persze nekem, ha akármelyik ember rájönne, mit nyújthatsz, egyik sem engedne el, én sem akarlak. A lány elégedetten bólintott. – Szóval hagyjam ott a családom – végiggondolta a helyzetét, akár abban a pillanatban megtette volna. A testvérei sohasem ismerték el igazán, leginkább azért mert lány, a szülei túlzásba vitt óvása miatt pedig már szinte minden önállóságát elvesztette. Draco viszont egy valódi istennőt látott benne, aki valóra válthatja álmait. Végigsimította fiú karát, s felhúzta a talárja úját a bal karján. Draco hófehér bőrét a Sötét Jegy csúfította el. Ginny megcsókolta a jelet. – Hozzá is elviszel? Azt akarod én is olyan legyek, mint te? – Igen – válaszolta komoran a fiú. – Így együtt lehetünk, ez az egyetlen esélyünk - Hát legyen…
* * *
Ginny várt, ugyanúgy, mint azon az éjszakán, amelyen arra a végső döntésre jutott, hogy Dracoval akar élni. Vele akarja tölteni élete minden egyes hátralévő percét. Alig néhány hetet volt távol a fiútól a nyári szünet beköszönte óta, de majd beleőrült a hiányába. Gondolatban újra és újra átélte titkos találkáikat, ez viszont még elviselhetetlenebbé tette a fiú hiányát. A lány lemondó arckifejezéssel nézett fel a holdra, ekkor azonban egy seprűs árnyalak bukkant fel az égen. – Draco – Ginny gyors mozdulattal kitárta az ablakot, hogy a fiú berepülhessen rajta. A lány szenvedélyes mozdulattal borult volna a fiú nyakába, aki kitért előle. – Ne most! Siessünk! Megvan a seprűd? A lány bólintott. Néhány perc múlva, már csak a kitárt ablak igazolta, hogy a szobában volt egyáltalán valaki.
* * *
Felhős augusztusi délután volt, a Főnix Rendje tudomást szerzett a Halálfalók egyik kisebb búvóhelyéről, s abban reménykedve, hogy kisebb csaták sorozatával győzedelmeskedhet, támadásra készültek. A Halálfalók azonban már távolról kiszúrták a közeledő ellenséget, s a Rend tagjait már túlerő várta. – Túl sokan vannak – mondta aggodalmas arccal Arthur Weasley a feleségének. – Tudták, hogy jövünk! A fekete csuklyás Halálfalók egyre közelebb jutottak a Rend tagokhoz, az egyikük óvatos mozdulattal levette a csuklyáját. – Ginny! Kislányom! – kiáltott Molly Weasley, és futva indult a lányához. - Állj meg – szólt Ginny határozottan, pálcáját az anyára szegezve. – Már nem egy csapatban játszunk…
Légyszi ne közöld az írást sehol az iró engedélye nélkül! Az e-mail címét, a fent találod! Előre is köszi.
|