5.20 Érzéketlenség
gambika 2005.07.03. 15:41
Ismét visszatér a lányok régi ismerőse, a Banya. Csak most kissé gonoszabb változatban. El akarja rabolni Wyattet, hogy felnevelje és alvilági urat csináljon belőle. A három fő érzék -látás, hallás, beszéd legendáját kihasználva szeretné megvalósítani ördögi tervét. Birtokában van egy majom szobor, amelyet átváltoztat igazi majommá, és megátkozza, hogy lopja el a lányok érzékeit...
A Bűbájosok és családjuk vásárba készülnek, és Wyatt életében minden elsőt - így az első vásárt is nagyon fontosnak tartják. Kitűnően szórakoznak, még a kicsi is elég jól bírja az emberek forgatagát. Egy mutatványoskocsi mellett elhaladva furcsa dolog történik velük: egy kicsi selyemmajom ugrik közéjük, majd nyomtalanul eltűnik. A majom átka megfertőzte a lány érzékeit, de azokat csak akkor lopja el, ha majd nagy szükségük lesz azokra...
Phoebe a vásár után fontos tárgyalásra megy. Közben azt tapasztalja, hogy az ügyfelek hagjai egyre jobban elmosódnak, majd teljesen meg is szűnnek. Phoebe kétségbeesetten menekül a házba - elvesztette a hallását.
Paige új barátjával, Nate-tel randizik, mikor a bárban Paige-et szólítják a karaoke-mikrofonhoz. Nate adja Paige-nek a "meglepetést", mert a lány elmesélte neki, hogy egyszer régebben nagyon megijedt a karaokétől, és rendesen beégett. Most adni akar neki még egy esélyt az éneklésre. Paige remegve lép a mikrofonhoz, de mikor énekelni kezdene, egyszer csak teljesen elmegy a hangja. Se szó, se beszéd elhagyja a bárt. Hogy is magyarázná meg, hogy hirtelen megnémult?
Piper hazafelé tart a kocsival. Hirtelen el-el mosódik előtte a kép, majd riadtan tapasztalja, hogy teljesen elment a látása...az autó meg csak megy, végül aztán a villanyoszlop állítja meg...az ijedt és vak Pipert Leo támogatja haza, aki szintén mit sem sejt a dologról...
A házban kupaktanácsot próbálnak tartani a lányok, de nem sok sikerrel, mivel Paige egy táblára ír, amit Piper nem lát, Phoebe pedig nem hallja, mit mond Piper. De végül kifejlesztenek valamilyen hatodik érzéket, amellyel megértik egymást. Rájönnek, hogy a Banya keze van a dologban, és arra is, hogy mit tervez. Nem tudnak mást tenni, várnak a támadására.
A Banya a szobor segítségével tudja használni a lányok érzékeit, tehát mindent lát Piper szemével, ami a házban történik. Támad, lassan megközelíti a gyerekszobát, mire Wyatt azonnal kivonja a védőpajzsát. A Banya Paige hangján énekel neki, mire a baba megbízik benne, és leereszti, majd felvonja a pajzsot, ezáltal védve a Banyát is. De végül győz a szülői ösztön, Wyatt rájön, hogy kik az igazi rokonai, és a Banyát is legyőzik. Ezzel visszatérnek az érzékeik.
Phoebe bocsánatot kér a döbbent tárgyalófelektől azért, mert elrohant a megbeszélésről. Paige randira hívja Nate-et, és egy saját karaoke-show-val lepi meg a bárban.
|