Mediterrán klíma felé tolja Magyarországot az éghajlatváltozás Kiszáradó vizek, különösen forró nyarak, szélsőséges viharokkal és hőhullámokkal. Ezt a képet vetíti hazánk elé az Éghajlatváltozás a világban és Magyarországon című könyv. A szerzők szerint néhány évtized múlva a Kárpát-medence klímája a mai mediterrán országoknak felel meg. A mezőgazdaság nem lehetetlenül el, de jó néhány esetben fajtaváltásra lesz szükség. „Az éghajlatváltozás a legsúlyosabb probléma, amivel napjainkban szembe kell néznünk – még a terrorizmusnál is komolyabb fenyegetést jelent” – jelentette ki David A. King, a brit kormány tudományos főtanácsadója. Nagy-Britannia élen jár a megújuló energiaforrások alkalmazásában, a brit tudósok ugyanis meggyőzték a politikusokat a hagyományos energiahordozók káros következményeiről, s hogy ez súlyosan fenyegeti a jövő nemzedéket. Magyarországon szintén mind többen hívják fel a figyelmet az éghajlatváltozás következményeire, ezzel párhuzamosan a környezeti ártalmak csökkentésének szükségességére. Környezetvédelmi szakértők, meteorológusok, ökológusok szomorú képet festenek a nem túl távoli jövőről, amennyiben nem történik kedvező fordulat. Az Alinea Kiadó és a Védegylet a témával kapcsolatban tavaly jelentette meg tudományos igényű, ám közérthető stílusú könyvét, amelynek címe: Éghajlatváltozás a világban és Magyarországon. A szerzők egyebek között a globális felmelegedés veszélyeit, a magyar mezőgazdaságra gyakorolt hatásait is elemzik a kötetben. Takács-Sánta András ökológus, a könyv szerkesztője, a Védegylet civil szervezet munkatársa elsősorban az ember környezetátalakító tevékenységével foglalkozik. És ha az ember tehet a károkozásról, akkor meg is fordíthatja a veszélyes tendenciát. Eltűnő víz Az ember környezetátalakító tevékenységének eredményeként változik az éghajlat, fajok tízezrei tűnnek el, szűkössé válnak az édesvízkészletek. Mindez az egész világon megfigyelhető, s a káros következmények komoly társadalmi problémákat okozhatnak. Az éghajlatváltozás eredményeként például századunk végéig akár egy méterrel is emelkedhet a világóceánok szintje, ami tömeges népvándorláshoz vezethet. Az előrejelzések tekintetében azonban – ahogyan erre Takács-Sánta András határozottan felhívja a figyelmet – kulcsszó a bizonytalanság, hiszen az éghajlatváltozást számos tényező befolyásolja. Ennek ellenére a lehetséges változásokra fel kell készülni, a tudományos bizonytalanságra hivatkozva nem szabad halogatni a tennivalókat. Tudósok már napjainkban is kimutatják a globális felmelegedés hatásait, ami a hőmérséklet emelkedése. A melegedés a csapadékmennyiséget is befolyásolja. A tudományos modellek szerint a világon egyre több csapadék hullik majd, de ez térben és időben teljesen más eloszlásban, mint ami napjainkban tapasztalható. Magyarország például a változás vesztesei közé tartozik, hiszen a csapadék éves mennyisége az elmúlt száz évben összességében 83 milliméterrel csökkent, vagyis aszályosodás tapasztalható. Ugyanakkor támadnak a szélsőségek: egyre inkább jellemző – mint ahogy az elmúlt hetekben többször is megtapasztalhattuk –, hogy egyes területeken hirtelen nagy mennyiségű csapadék esik, ami szintén gondokat okoz. Lassan megszokjuk azt is, hogy évről évre óriási, a korábbi rekordokat megdöntő árvizek pusztítanak, miközben szaporodik az aszályos nyarak száma, s mind gyakrabban jelentkeznek egyre hosszabb ideig tartó hőhullámok. Hazánkban a következő egy-két évtizedben valószínűleg tovább csökken a lehulló csapadék mennyisége, főleg nyaranta számíthatunk száraz, forró időszakokra. Az ország éghajlata fokozatosan mediterrán jellegűvé válik. Egyre súlyosabb aszályok várhatók, jelentős hőhullámokkal. Az aszályok mindenekelőtt az ivóvízellátást veszélyeztetik. Magyarország bizonyos területein már napjainkban is vízkorlátozást kell bevezetni, mivel elapadt a patakok, kisebb folyók vize. A jövőben minden bizonnyal tovább csökken az édesvizek készlete. Bár e tekintetben hazánk helyzete most még kimagaslóan jó Európában, kiszolgáltatottságunk azonban jelentős, mivel folyóink 95 százaléka külföldről érkezik hozzánk. A víz nemcsak az emberi fogyasztás szempontjából fontos, hanem meghatározza például a mezőgazdaság öntözési lehetőségeit is. Kiszáradó növények De az éghajlatváltozás nem csak az öntözési lehetőségek szűkülésével sújtja a magyar mezőgazdaságot. Csete László agrárközgazdász szerint bizonyos mértékű fajtaváltásra lesz szükség, valamint változtatni kell a mezőgazdasági módszereken. Ahogy erre már volt példa néhányszor Magyarország történelmében. Az aszállyal kapcsolatban megjegyzi, hogy korábban és a jelenkorban is gyakran sújtotta szárazság hazánkat, ami éhínségekhez vezetett. 1786-ban például Máramaros, Ugocsa és Ung megyében az aszályt követő éhínség következtében 14 ezren haltak éhen. 1863-ban és 1865-ben szintén hatalmas aszály sújtotta hazánkat, ekkor azonban mégsem volt tömeges éhhalál. Bár ez részben a vasúthálózat kiépülésének volt köszönhető, ami lehetőséget adott élelmiszerek beszállítására, a későbbi aszálykárok mérséklésében döntő szerepet játszott az állami védekezési rendszer kiépítése. Rendszeresítették a meteorológiai megfigyeléseket, szárazságtűrő fajtákat telepítettek, ösztönözték az erdősítést, az öntözőrendszerek kiépítését. Az utóbbi húsz esztendőben Magyarországon megint egyre gyakoribb az aszály – s ez már részben a globális felmelegedés számlájára írható. Az elmúlt egy évtizedben pedig megszaporodtak a szélsőséges jelenségek is: árvíz, belvíz, aszály és fagykár egyazon évben. 2003-ban rekordokat döntő hőség párosult több mint hat hónapon át tartó csapadékhiánnyal. Noha kalászos gabonát mindössze egy százalékkal kisebb területről takarítottak be, mint egy évvel korábban, a megtermelt mennyisége a korábbi évek átlagától 27 százalékkal maradt el. Az aszály hatásait árnyaltabban mutatják az 1983-as adatok. Akkor csak az ország bizonyos részeit sújtotta rendkívüli szárazság, ezekben a körzetekben a kukorica hektáronként 3,5; a napraforgó 0,5; a cukorrépa 7; az őszi búza 1,1 tonnával termett kevesebbet, mint a kevésbé aszályos területeken. Csete László tanulmányában szól a lehetséges megoldásokról, tennivalókról is. A szántóföldi növénytermesztés jövőbeni kulcskérdése a lehullott csapadék megőrzése, valamint a szárazságot és a nagy csapadékot egyaránt számításba vevő talajművelési módszerek bevezetése. A kukoricára és a kalászosokra alapozott állattartás a jövőben jóval kisebb kockázattal jár, mint a szálas-lédús takarmánynövények termesztése. A gyümölcstermesztésben nem a felmelegedés, inkább az egyre szeszélyesebb időjárás okoz majd gondot. Megnő a fagytűrés és a téltűrés jelentősége, s fontossá válik a káros hőhatások elleni védekezés. Néhány fajta termesztését valószínűleg csökkenteni kell, és új fajták is megjelenhetnek az országban. A szőlőtermelésben például megnőhet a kései érésű fajták szerepe. A zöldségtermesztésben pedig minden bizonnyal a hidegtűrő fajták rovására kell majd módosítani a termelési szerkezeten, s a terület nagyobb hányadát kell öntözni: a jelenlegi 25-30 százalék helyett 80-85 százalékot. Minden valószínűség szerint gyakoribbá válnak a fejlődési rendellenességek és fiziológiai betegségek, például a paprikánál és a paradicsomnál csúcsrothadást okozó mészhiánybetegség. Mindannyiunk felelőssége Hogy mennyire zajlanak gyorsan, és meddig tartanak az éghajlat-változási folyamatok, továbbra is alapvetően az emberiségen múlik. Köztudott: a globális felmelegedést alapvetően az üvegházhatás okozza, amely az ember által a légkörbe juttatott szén-dioxid következtében alakult ki. A szén-dioxid keletkezésének fő forrása pedig az úgynevezett fosszilis tüzelőanyagok – a kőszén, a kőolaj, a földgáz – elégetése. A szén-dioxid légköri feldúsulásának másik oka az erdőirtás – szintén emberi tevékenység eredménye –, amely elsősorban a trópusokon figyelhető meg. Ha kevesebb a fa, kevesebb szén-dioxidot nyelnek el a fák lombjai. Magyarországon ma már szerencsére nem jellemző az erdőirtás, sőt növekszik a faültetvények száma. Környezetvédők, társadalomtudósok egyre erőteljesebben hívják fel a figyelmet a megújuló energiaforrások előnyeire a fosszilis tüzelőanyagokkal szemben, mivel azok kímélik a környezetet, s hosszabb távon gazdaságosabbak is. A napenergia, a szélenergia, a biomaszsza, a vízenergia és a geotermikus energia ma már 17 százalékkal részesedik a világ energiafelhasználásából, hazánkban ugyanakkor részesedése mindössze 3,5 százalék. A világ összes energiafelhasználásának csupán egy százaléka származik napenergiából – nálunk legfeljebb ezrelékekben lehet megadni a számot. A befektetés tőkeigényes, bár később természetesen megtérül. Gyorsabban terjed a szélenergia, a burgenlandi példákon fellelkesülve immár Nyugat-Magyarországon is állítottak néhány erőművet. A biomassza növények, főleg fák elégetéséből származó energiát jelent – Magyarországon ez a legkevésbé környezetkímélő ágazat vezet a megújuló energiaforrások listáján. A vízenergia kihasználása azokon a helyeken környezetbarát, ahol nagy esésű folyók mentén kisebb erőműveket hozhatnak létre. Főleg Norvégiában, Ausztriában vannak erre példák, de Magyarországra nem jellemző ez, mert itt nincsenek meg a természeti adottságok. A geotermikus energia a föld belső hőjének hasznosítását jelenti, ami például meleg vizes fűtőrendszerek formájában jelentkezik. Izlandon, a gejzírek hazájában roppant elterjedt ez az alkalmazás, de nálunk is meglennének rá a lehetőségek. Takács-Sánta Antal arra hívja fel a figyelmet: az éghajlatváltozás által okozott károk enyhítéséért egyaránt felelősség terheli az egyént, az államot, az önkormányzatokat. Külföldön és hazánkban is születnek megállapodások arról, hogy haladéktalanul cselekedni kell a káros környezeti hatások csökkentéséért. A tapasztalat azonban az, hogy a közvélemény s a döntéshozók még mindig meglehetősen keveset tudnak a fenyegető veszélyekről, s ennek következtében nem veszik igazán komolyan a környezet védelmét. Pedig ha a terrorizmus réme félelemmel tölti el az embert, az éghajlatváltozás borzalma még inkább rettenetként kell hasson. Csarnai Attila