Tudnivalók vadászoknak: A fűz (Salix sp.) jelentősége a vad élőhelyének a fejlesztésében
Dátum: 2005. 02. 14. Szerző: taki








A szakirodalomban az élőhely fejlesztésnek komoly fontosságot tulajdonítanak, de a vadászati gyakorlatban ez a kérdés nagyon el van hanyagolva. A vadászterületek többségénél hiányoznak a vadeleségnek vagy búvóhelyi célokra ültetett állandó bokros részek, továbbá a part menti sávok, valamint a mezei utakat a mezőgazdasági területektől elhatároló övek, és kisebb fa illetve bokorcsoportosulások.


Ennek, a vadászok negatív hozzáállása mellett az egyik oka az is, hogy az erre alkalmas csemeték nehezen elérhetők, a kitenyésztésük speciális faiskolákat igényel, melyek fenntartása nagyon költséges. Ezzel ellentétben a fűz különböző fajaiból telepített vadvédő sűrűk, a ráfordított anyagiakat tekintve csak szerény kiadásokat igényelnek.  A füzek telepítése, többek között azért is előnyös, mert a fűz gyorsan növő fa, és gyorsan eléri, a kívánatos fejlettséget, hogy a vad számára búvóhelyet és eleséget nyújtson.

A fűz általános jellemzői   

A füzek családjába (Salix) megközelítőleg 600, önálló fajta tartozik. Ezek a fajták nagyon különbözőek aszerint, hogy milyen a talaj igényük, milyen a növekedési jellemzőjük és méretük. A környezetünkben megtalálható, 23 önálló faj és számos olyan fűz, amely az előbbiek kereszteződéséből jött létre. Ami a füzek méreteit, illetve növekedési  mutatóit illeti, a déli árterületeken magas fákká nőnek, míg  a hegyoldalakon, kúszó bokrocskák–cserjék formájában léteznek. Vannak fajták, amelyek mocsaras területeken terjedtek el, de találhatunk füzet a száraz hegyoldalakon is. A legtöbb fajuk jól bírja a vizet és tűri az állandó talajvíz ingadozásokat is.
Az viszont túlzás, hogy a nedves talajt szereti. A valóságban ez egyik legjobban alkalmazkodó fafajta, és ezért szinte minden vadászterületre vagy vadászterület részére találhatunk megfelelő fajtájú és kiültethető füzet. A fűz további előnyös tulajdonsága, hogy alkalmas vegetatív szaporításra. A levágott vesszők és ágrészek, ha a növény (vegetációs) nyugalmi állapotában vannak metszve, és tavaszig megfelelő körülmények között vannak tárolva, akkor gyökeret eresztenek és új növény nő belőlük.

 
A Kecskefűz-et.  (Salix caprea) és ennek a rokon fajtáit vegetatív úton nem tudjuk szaporítani, mert a vesszők nem vernek gyökeret. Kitűnő sarjadzóképessége révén azonban gyökérsarjról jól szaporodik.
    A füzek azon kívül, hogy a vadnak búvó és fészkelő helyet biztosítanak, érdekesek lehetnek, mint vadtakarmány is, mert sok fajtájuknak a kérge édes ízű és a levelei dietetikusan gyógyhatásúak







Vadászati szempontból a legjelentősebb fűz fajták.

Az említett 23 fűz fajtából elsősorban azokat a fajtákat említjük meg, melyeket lehet vegetatív módon szaporítani, és mint vadtakarmány is hasznosítható.
Ez a  Fehér fűz (Salix alba) , amely fa nagyságúra nő, édes  a kérge, és elsősorban a  síkságok és dombok lakója. A gyakorlati nyelv úgy is említi, hogy Botló fűz. A botló fűz kialakulásának a feltétele, a 3-4 éves rendszeres koronaalakítástól függ. A fa koronáját a gyakorlatban teljesen visszavágják. A levágott ágak tűzifaként felhasználhatóak. Az ültetvények kialakításakor erősebb vesszőket ültetünk nagyobb sor és tőközi távolságra. (2x2 m – 3x3 m)  A fűzvesszőket előre elkészített lyukakba szúrjuk, amelyeket az erre alkalmas kúp alakú  fém szerszámmal készítünk. Ez fontos ültetési szempont, mert ez biztosítja, hogy a vessző leszúrásakor, a héj ne sérüljön meg. A vesszők ajánlott hossza 30 cm. A vessző megközelítőleg, 4/5 részben a talajba kell, hogy kerüljön, és a kint maradt szakaszon 3-4 rügynek kell, lennie. Az ültetés után, a 3 évben, a törzset a felszín felett 1-1,5 m magasan elvágjuk. A további csonkításokat (visszavágásokat) 3-4 éves időszakonként, rendszeresen megismételjük. A korona visszavágásait úgy végezzük, hogy a kialakított korona alkalmas legyen a vadkacsa fészkelő helyének. A felcseperedő fehérfűz közé ültethetünk más bokornövésű fűzet is.

Nem visszavágott fehérfűz

 

Kenderfűz (Salix viminalis) vagy kötőfűz illetve kosárkötő fűz egy olyan fűzfaj, melynek a hajlékony rugalmas ágai cserjéket alkotnak, ezek a cserjék csoportosan ültetve, kiválóan alkalmasak a fácán és más szárnyasvad fészkelésére, és védelmére. A kosaras fűznek a héja és a levelei édes ízűek. A levágott ágai kiválóan gyökeresednek, jól viseli a nedves, homokos és agyagos talajokat. A kötőfűz ültevényt 0,3 x 0,3 m átkötésben egymástól 0,6 m távolságra ültetjük.  Később az eredés után, a tövek számát úgy alakítjuk ki, hogy 11 db dugvány legyen 1 négyzetméteren. Ennek az ültetési módnak az-az, előnye, hogy a sorok közét sarabolóval megtudjuk, munkálni. Az ültetés előtt, a talajt javasoljuk megszántani, esetleg megtrágyázni és az ültetést követő második évben, a kihajtó fűzet meg kell metszeni. A metszést minden évben szükséges elvégezni! A múltban az ilyen, füzesek szinte minden folyónk árterületein el voltak terjedve, és kitűnő fészkelő helyeket biztosítottak a szárnyasvadnak. A fácánosokban is jó szolgálatot tesz a hajtások homloksávjában telepített kosárkötő fűz, mely anélkül emeli meg a szembe hajtott fácánok röptét, hogy a cserjék magassága zavarná a vadászt a lövésben.

Az öntözőcsatorna partján telepített kenderfűz Helyszín - Orechová Potôň  (Diósförgepatony)

A telepített kenderfűz parcellákon, a fogoly is előszeretettel fészkel. A fenyvesekben, amelyeket az apróvad nem kedvel különösebben, ha a fenyőfák közé a pihenősávokban kosárkötő fűzet telepítünk, az apróvad sikerrel ott tartható. Ebben az esetben a fenyők közé ajánlatos más alacsony növésű fűzet is telepíteni. A fűz rendszeres metszéséről viszont itt sem szabad megfeledkeznünk.

 

Mandulalevelű fűz	Parti fűz	Boroszlánképű fűz

      Azon fűzfajták közül, amelyeket jól lehet vegetatív úton szaporítani és a kérgük, illetve a leveleik édes ízűek, még megemlíthetjük a Mandulalevelű fűz (Salix triandra) amely fajta kimondottan cserje növésű, és kitűnően alkalmas (sűrűk) telepítésére. A Parti fűz (Salix eleagnos) egy alacsony fanövésű fűzfajta. Jól tűri a magasabban fekvő meszes talajú területeket. A hegyi patakok kavicsos partjait, pedig kimondottan kedveli. A Boroszlánképű fűz  (Salix daphnoides)  egy sima törzsű fűzfaj, amelynek szürke színű a törzse, és az ágai viszonylag ritkák. Nagy a vadkár megelőző szerepe, mert a vad szereti, és egész évben keresi.

A fűz profilaktikus és terapeutikus szerepe.

A fűz szerepe az emberi gyógyításban az antik Rómában és Egyiptomban már kétezer évvel ezelőtt is ismert volt. A népi orvoslásban nálunk Juraj Fándly (r.1793) írja le először, hogy a fűzfa levelének lázcsillapító hatása van. A fűz kérge, olyan vegyi anyagokat tartalmaz melyek szalicil savvá, bomlanak le. A szalicil pedig, mint tudjuk, gyulladáscsillapítóként, és baktérium ölőként hat. A szalicil gátolja olyan anyagok termelődését a szervezetben, amelyek a gyulladások kialakulásáért felelősek. Ezért a fűz kérgét a népi gyógyászatban nemcsak lázcsillapítóként használták, hanem ezzel gyógyították az emésztőszervi betegségeket is – többek között a hasmenést. Miután a szalicil savat elkezdték szintetikusan is gyártani, a fűzfakéreg, mint humángyógyítási szer elvesztette a jelentőségét. A vadállományunk esetében azonban, a fűz, mint természetes orvosság még mindig nagy jelentőséggel bír! Főleg ami a mezei nyúl és az őzek olajos repcével történő kapcsolatát és fogyasztását illeti.

Az őzek által megrágott kötőfűz A mellékelt képen jól látszik a napjainkban még álló kukorica, mint vadföld. Az őzek és a nyulak, a telepítés teljes hosszában mégis megrágták a vadföld szomszédságába telepített kender fűzet.

P.Hell és J. Slamečka 1999-ben, szintén leszögezték, hogy a repce fogyasztása a mezei nyúlnál elhulláshoz vezethet, mert a nyulaknál ez a monodietális táplálkozás a magas nitrát tartalom mellett, rendkívül káros. Ez a kutatópáros már azt is megállapította, hogy a repce fogyasztása az őzekre nézve sokkal veszélyesebb, mint a mezi nyúlra. M. Vodňanský 2002. Pintíř, Havránek és Bukovjan 2002. szintén analizálták a repce, vadra kifejtett hatását és
javasolták, hogy az őz repce fogyasztását, eliminálni – kompenzálni kell.
Ezekkel a publikációkkal, csak egyetérteni lehet, és talán itt jöhet lehetséges alternatívaként számba a fűz, mint természetes eszköz, a vad gyógyítására. Főleg az olyan helyeken van ennek nagy jelentősége, ahol az olajos repcét nagyban termelik, és a vad rendszeresen látogatja és fogyasztja a termést.
Juraj Fándly (1793) a Füveskönyvében leírta, hogy a „ Törődő és mindentudó Isten a tudatlan állatoknak olyan érzékszerveket adott, hogy ezen érzékszervekkel főleg a szaglásukkal a földi növények között felismerik, hogy fogyaszthatók-e, vagy messze el kell, hogy kerüljék.” Még ha Fándlynak ez a megállapítása sok esetben működni is látszik, a repcével kapcsolatban ez sajnos nem jött be. Talán csupán azért nem, mert a repcét az ember művileg nemesítette ki.
A kérdés csupán az, hogy mint a természet ajándéka nem a fűz e az, ami segít ennek a kérdésnek a megoldásában. Hiszen a fűz olyan növény, amelyet úgy a mezei nyúl, mint az őz szívesen megrág és fogyaszt. Másrészt a kutatások már most kimutatják azt, hogy ott, ahol sok a fűz, a repce előidézte, s a vadnál tapasztalt hasmenéses betegségek csak ritkán jelentkeznek, és az ebből eredő elhullás is sokkal kevesebb.

prof. Ing. Július Valtýni, DrSc.
Erdészeti fakultás, Zólyomi Műszaki Egyetem
T. G. Masaryka 24
960 53 Zvolen

Magyar nyelvre fordította a szerkesztő.





A savanyú, tőzeges talajú jágerkenderesben jól megél a kecskefűz.
Kitűnő gallyazó, búvó és fészkelő hely a fácánoknak.
Helyszín – Orechová Potôň (Dióspförgepatonyi Hanok)












A Kis-Duna partján főleg a fehérfűz és a parti fűz az otthonos. Azon kívül, hogy a vízi vadnak kiváló búvó és fészkelő helyet biztosít, innét nyerjük a dugványozáshoz is a husángokat.