- Hé,Nóri,gyere már! - kiáltja egyik legjobb barátnőm,Niki. - Mindjárt kezdődik az évzáró,nekünk meg énekelni kell...!

- Megyek...mindjárt kész... - nyugodtan rajzolgatok egy kitört ablak mellett.

- Egy rajz miatt elkésnél?

- Jobban érdekel,mint az,hogy odaérek-e vagy sem...

- Engem se izgat igazán... - vonja meg vállát.

- Jól van,kész. - büszkén felemelem a rajzomat,majd megszemlélem. - Ronda...

Niki karon ragad és elkezd ráncigálni,én pedig hevesen ellenkezem.

- Tudok a magam lábán is menni!Engedj már el!

- Siessünk!

Sikeresen elkéstünk,igaz senki se vette észre.Mi vagyunk a legnagyobbak,ezért hátul állunk.Nagy szerencse...

Miután elénekeltük az összes dalt,amit kellett,fellélegezve léptünk le a dobogóról.

- Végre... - sóhajtom.

- Jah.Még szerencse,hogy jövőre már nem kell járnunk... - néz rám mosolyogva Anita,másik barátnőm.

Visszamosolygok rá,majd mindannyian elindulunk vissza a termünkbe,az osztályfőnökünk biztos fog még valamit mondani.

- Ez az év nem volt valami kitűnő... - kezdi a tanár.

Most jön a monológ... - gondolom magamban,majd előszedek a táskából cerkát és papírt és rajzolni kezdek.A tanár úgy se veszi észre...

- Dudás Nóra..

A padtársam megbököd,hogy menjek ki,magamtól úgyse vettem volna észre,hogy rólam van szó.Felállok,majd kisétálok a bizimért,hogy átvegyem.

A bizonyítványosztás után végre hazamehettünk.

- Sziasztok!Jó nyaralást! - köszönget mindenki egymástól,s megújult lélekkel belevág a vakációba.

Nincs messze az isi a házunktól,ezért hamar hazaérek.Azaz mielőtt betoppantam volna a lakásunkba,sétáltam egyet a közeli parkban.Minden csöndes és nyugodt,nem úgy,mint általában.Csak pár deszkás suhan el mellettem,de úgy érzem,mintha egy másik világban lennének.Valahogy teljesen megváltozott a környék...mintha egy erdő előtt állnék,és nem egy kis parkban...

Arra eszmélek fel,hogy egy autó rámdudál.Iszonyúan megijedtem,rögtön el is ugrok előle.De hogy kerültem én ide?Előbb még ott,a padoknál álltam...

Gondolok egyet,és elindulok haza.Mára elég a furcsaságokból...

Otthon leülök rajzolni,szokásom szerint.Észre se veszem,hogy elszállt az idő.Arra eszméltem fel,hogy anyám felkapcsolja a villanyt.

- Megvakulsz ebben a sötétben. - szögezi le,majd megy tovább,megnézni,hogy a bátyám mit csinál.

Elrakom a rajzcuccaimat,már eléggé zsibbadt is a kezem.Később leültem a gép elé,s záróráig ott is maradtam.

Álmosan zuhantam az ágyba,s szinte rögtön el is aludtam.

…

Csönd és nyugalom van.Pont,mint minden este.Már eléggé unom ezt a néptelenséget.Ideje ismét útra kelni...

Igen.

Nem maradhatok örökre egy fa tetején...

Leugrom a fáról,és elindulok az orrom után.Ez a legjobb módszer;legalább a szerencsére bízhatom magam.Márha valaki a szerencséjére bízza az életét...nekem már úgyis mindegy.

Egy ideig sétálok a nagy csöndben egy óriási réten,majd beérek egy erdőbe.Érdekes módon itt minden hallgat.

Igen furcsa... - gondolom magamban. - ...jártam már pár erdőben,de azért bennük volt valami élet...

Egyre gyanúsabb ez a dolog,ennek nem lesz jó a vége.

Hirtelen valami megrázza a földet.Majdnem elesek,ez eléggé váratlaul ért.Elindulok abba az irányba,amerre sejtem.Bár lehet,hogy nem ez a legjobb ötlet...

Ismét megreng a föld.Megszaporázom lépteimet,és egyre többször kémlelek körbe.Mi a fene lehet ez?

Egyszer csak szembe találom magam...egy robottal.Még sose láttam ilyet.De biztos nem azért jött,hogy felszabadítsa a jókat...Megjelenik mellette egy alak...őt se láttam még.Hamarosan egy kék fénycsóva is feltűnik itt.Őt viszont már ismerem.Nemrég találkoztam vele,bár akkor egy rózsaszín sün is mellette volt...mindegy.Egy ideig csak nézem a hadakozást,majd az az ember megszólal:

- Add fel,Sonic...!

- Lesheted,Eggman!

Mostmár azt is tudom,hogy hívják ezt az alakot.Eggman...

Sonic egyik támadása alkalmával elég közel kerül hozzám,és természetesen a robot elbénázta az ütést,így pár fa „célbavesz” engem.Szerencsére ki tudtam kerülni,de így pont középre kerülök.Észre is vesz mindenki,balszerencsémre.Én épp a porolgatással vagyok elfoglalva,mikor a robot tervet változtat:engem tűz ki célpontnak.Az első támadását még el is hárítom,de a másodikat már nem;nekicsapódom egy fának,és elsötétül körülöttem a világ.

…

Érdekeset álmodtam...igaz teljesen valóságosnak tűnt...

Mivel szünet van,nem kell felkelnem hajnalban.Micsoda megkönnyebbülés!

Mikor felültem,majdnem elordítottam magamat;az egész testem sajgott,főleg a fejem,pedig nem is csináltam semmit.Hacsak az énekléstől beteg nem lettem...

Miről nem tudok,amit én csináltam?