|
Miller Zoltán interjú
"Készült Magyarországon" egy musical, amelynek főhőse a hazai rock & roll nagy öregje, Fenyő Miklós, aki ráadásul életében először - egy dupla csavarral - még játszik is a Made in Hungária című darabban. No nem saját magát, hanem a rock & roll másik nagy öregjét, Jerry Lee Louist, és jóravaló szellemként "kísérti", illetve látja el tanácsokkal az élet nagy dolgait meg a zeneszerzést illetően Mikit, vagyis a sztori szerint Rickyt, akit Miller Zoltán alakít. S hogy miről szól ez az elsőre kicsit bonyolult szereposztású történet? A hatvanas évekről, jampikról, szerelemről, barátságról, az épülő szocializmusról, cipősdobozból eszkábált rádióról, és régi-régi Hungária-slágerekről, amelyek hallatán az előadás után otthon újra felcsavarod a szőnyeget.
Miller Zoltán az eddigi inkább lírai, drámai szerepek (pl. Valahol Európában, Nyomorultak), illetve a néhány éve háttérbe szorult popzenei karrier (Emberek) után jelen esetben egy vagány, Amerikába disszidált, majd hazatért angyalföldi srác bőrébe bújt. Meglestük, hogyan zajlik egy színházi estéje, így most - általunk - kicsit bekukucskálhattok a színfalak mögé. De a Made in Hungária főszereplője a darabról, lázadásról és életérzésről is beszélt nekünk.
Style: Szereted a rock & rollt?
Miller Zoltán: Nem abban a korban születtem, hogy rám zeneileg komoly hatást tudott volna gyakorolni. Viszont a csapatot, akikkel játszunk a darabban, eggyé kovácsolta, az életérzés áthatott minket. Komolyan barátok lettünk. Nem arról van szó, hogy ha lemegy az előadás, megiszunk közösen egy sört, hanem keressük egymást, kíváncsiak vagyunk a másikra egyébként is.
Style: A rock & roll a szabadság, a "korlátoknélküliség" szimbóluma. Rád jellemző a lázadás?
M. Z.: Nekem is, mint minden generációnak, megvoltak a magam lázadásai. Két generáció, ha csak 4-5 év választja is el őket, már nem érti meg egymást. Csak most érzem, hogy anyáméknak mit jelenthetett, amikor a hosszú hajamat lakkal belőttem, és "én voltam" Simon Lebon, a Duran Duran énekese, úgy 1985-től ‘90-ig.
Style: Furcsa úgy Fenyő Miklóst alakítanod, hogy közben ő is ott van a színpadon?
M. Z.: Nagyon érdekes szituáció. Először elkezdtem nézegetni, hogy most milyen, miket csinál. Aztán rájöttem, nem erről szól a dolog. Hanem egy életérzésről, arról, hogy akkoriban, a 60-as évek társadalmi, gazdasági helyzetében hogyan tudott bejönni "a haldokló kapitalizmus ópiuma" ebbe az országba anélkül, hogy igazán komoly akadályokat gördítenének elé. A zenét nem tudták megfogni akkor sem. Miklós az első pillanattól fogva azt mondta: ez neki nagyon tetszik. Inkább ő érezte magát kicsit feszélyezve, mert attól kezdve, hogy egy színielőadás része, ő hiába Fenyő Miklós - aki rengeteg koncertet adott, ismeri egy ország -, a színpadon színészként kell megszólalnia, s mivel nem szokott hozzá, ettől hihetetlenül izgult.
Style: Adott tanácsot Fenyő a figurára vonatkozóan?
M. Z.: Főleg az életérzésről mesélt nekem, mit jelentett akkoriban jampinak lenni. Elmondta: amikor visszajött a családjával Amerikából, nagyon félt, visszafogadják-e a barátai. Beszélt arról, hogy miket csinált a Ki mit tud?-on (pl. sajátos zongorázási stílust vezetett be). Ezeket érdemes volt átvennem.Sokan a szememre vetették, miért vagyok ennyire kölykös. Nem nagyon tudtam mit kezdeni azzal, hogy a valóságban akkor, amikor a darab játszódik, Fenyő Miklós kb. tizenhárom éves volt. Zavart, hogy a történet abszolút az akkori realitást tükrözi, kivéve ezen a ponton. Amúgy annyira hiteles az egész, hogy a múltkor pl. a darabban szereplő, valójában is létezett Angel Land zenekar egyik tagja megnézte az előadást, és könnybe lábadt a szeme. Azt mondta: nem akarja elhinni, de szóról szóra így történt minden. Vagyis szembesült az élete három évével.
Style: Mi okozta a legnagyobb problémát a próbák során?
M. Z.: A rendező, Méhes László - akit imádok, és mind szakmailag, mind emberileg tisztelek. Méghozzá azért, mert vérprofi, és mivel ő is színész, azonnal a végeredményt akarta látni. Nálam pedig akkor szokott megszületni a darab, amikor már nagyjából összeállt. Nem azért, mert lusta vagyok és a premier előtt nem akarok teljes erőbedobással dolgozni, hanem azért, mert ez olyan, mint amikor az ember csinál egy széket, és már minden alkatrészét kifaragta, de még nem rakta össze. Amíg össze nem kalapálom, addig nem szék, csak fadarabok.
De Laci magabiztossága, maximalizmusa hatott mindenkire, az alapköveket jól leraktuk. Így megtörténhetett az, ami három éve, mióta hazajöttem Németországból, még egyetlen előadáson sem: több mint egy héttel a bemutató előtt megszakítás nélkül végig tudtunk menni a darabon. S ez az első komoly színházi élményem, mióta itthon vagyok.
Style: Ulmann Mónikával közös kisfiadnak, Dávidnak vannak-e már színházi élményei?
M. Z.: Hogyne, ő nagy "színházőrült", ezt is szeretné megnézni. A Nyomorultakat már ötödszörre látja. Tudja, mikor jövök be, mindig megvárja a szólószámomat a végén - aztán elalszik.
Style: A popzenei karriered háttérbe szorult az utóbbi időben. Várható-e változás ez ügyben?
M. Z.: Alakul valami, Kelemen Tamással közösen készítettünk már demófelvételt, csak el kellene indulni vele házalni a kiadókhoz. Sok minden megvan, és sok minden hiányzik hozzá. Azt hiszem, ezzel a lényeget elmondtam arról, hogyan is áll a dolog, de nagyon nehéz foglalkozni vele, mert rengeteg a színházi munkám és nem jut rá időm.
RCsók
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
