X.

EGYHÁZI VONATKOZÁSÚ ADATOK

Kummagyaria, illeve Hungária maior valamint Magyar főváros nevével gyakran találkozunk az egykorú egyházi vonatkozású írásos emlékekben. Ez a gazdag, írott emlékanyag két csoportra oszlik. Egyikbe a pápai bullák tartoznak, és ez a gazdagabbik; a másikba pedig a ferences zárdajegyzékeket soroltuk.

A HITTÉRÍTŐKHÖZ INTÉZETT PÁPAI BULLÁK ADATAI

Elsősorban azokról a bullákról szólunk, amelyeket az Apostoli Szék a Keleten működő hittérítőkhöz intézett, és nyomon kísérjük, hogyan bukkan fel, mikor tűnik el, illetve mivé alakul át Hungaria maior neve. (Most szigorúan csak a levéltári adatok ismertetése a célunk, s ezeknek az adatoknak az alapján a kummagyariai katolikus egyháztörténeti vonatkozásokkal a III. részben külön foglalkozunk majd.)

1233 május 17-én kelt IX. Gergely pápának Pro zelo fidei kezdetű bullája, amelyet még csak "Fratribus Ord. Minorum in terras Sarracenorum et Paganorum proficiscentibus...", tehát egészen általánosságban: a szaracénok (akkori értelmezés szerint a hitetlenek, mohamedánok, szerecsenek) és a pogányok földjén működő ferencesekhez intézett.

1239-ben, tehát hat évvel később, ugyancsak IX. Gergelynek június 11-én kelt Cum hora undecima kezdetű bullájából már arról értesülünk, hogy a keleti hittérítők működési tere lényegesen kibővült. Ebben az iratban ugyanis a pápa különféle előjogokat és kedvezményeket biztosit "in terras Saracenorum, Paganorum, Graecorum, Bulgarorum, Cumanorum, aliarumgue infidelium nationum", tehát a szaracénok, pogányok, görögök (görög szakadárok), a bolgárok, kunok és más hitetlen népek között működő ferenceseknek.

Mindkét bullában a Sarraceni szó a mohamedán hitű népeket, a Pagani főleg a kaukázusi pogány törzseket, a Graeci a szakadár bizánciakat, a Bulgari a dunamenti bolgárságot, a Cumani pedig a Szeret- Don közötti kun és besenyő törzseket jelenti.

1244. Alig hogy IV. Ince foglalta el a pápai trónt (1243-1259), a hittérítőkre terelődött a figyelme, Egyike volt a legnagyobb hittérítő pápáknak. Munkásságának ütemét megítélhetjük abból, hogy az 1244 márc. 22-én kelt, Patri luminum kezdetű, és a dominikánusok szentföldi tartományfőnökéhez intézett bullájában szó van már a jakobitákröl, a nesztoriánus eretnekekről, a georgiabeliekről, az örményekről, a maronitákról és a moszulbeliekről is. Emellett a bulla, (amelynek vonatkozó részét latin eredetiben a Függelékben találja az olvasó), még más, közelebbről meg nem nevezett népeket is említ.

1245. Igen nevezetes esztendővé avatta 1245-öt Piano da Carpino utazása. Az élesszemű ferences utazó hatalmas területeket vont elsősorban Róma és a hittérítések körébe. Részletes tájékozást adott Oroszországról, a Káspi-tó mentén fekvő földekről, a Kaukuzás népeiről és a tatár birodalomi viszonyairól. Utazásának hatását már -az azt követő években kiadott bullákból láthatjuk.

Kétségtelen, hogy még P. da Carpino útja előtt is több, újabb nép földjére eljutottak a ferences hittérítők. Erről tanúskodik IV. Incének 1245 március 21 (vagy 22-én) kelt Cum hora undecima kezdetű bullája, amelyet egyenesen azokhoz a ferencesekhez intéz, akik a szaracének, pogányok, görög szakadárok, bulgárok, a kunok, etiópok, szírek, ibérek, alánok, kazárok, gótok, cserkeszek, rutének, jakobiták, núbiaiak, a nesztoriánusok, georgiabeliek, az örmények, hinduk, a moszuliak és más hitetlen népek közé utaznak keletre. (L. a Függeléket]

Szinte magunk előtt látjuk, hagy növekszik egyre a krisztusi evangélium körébe bevont területek határa. Átlépi a Kaukázus hegyláncát és most már nemcsak kunföld felől, hanem délről is behatol a mongolok által leigázott Oroszföld szíve felé. Egy négy nappal később, 1245 március 25-én kelt levelében még további népek (oláhok, szlávok, szerbek) felsorolását találjuk.

Ebben a két utóbbi felsorolásban az Aethyopi és Nubiani a Perzsa-öböl mentén élő, valamint Etiopia Indiana-nak gangesz vidéki népeit, Syri, Szíria lakóit, Iberi és Georgiani a kaukázusi (Iberia-) georgiabelieket, Alapi a terekvidéki alánokat, Gazari a kazárokat, Gothi a krimi gótokat, Zici a cserkeszeket, Rutheni a déloroszországi ruténeket, Armeni az örményeket, Indi India-, Mozeliti pedig Moszul lakóit jelenti. A Blaci (Vlachi) névben a havasalföldi oláhokra, Sclavi-ban a horvát és dalmát eretnekekre, Servi-ben pedig a szerbekre ismerünk,

1253. Így érkezünk el a nevezetes 1253. esztendőhöz. Ebből az évből ugyanis egy igen fontos bullát ismerünk, amely július 23-án kelt, Cum hora undecima kezdetű, és a keleten működő hittérítő dominikánusok számára különféle engedményeket, könnyítéseket tartalmaz A bulla fontossága abban áll, hogy a felsorolt népek között több új nép is szerepel, így a tatárok és a tatár fogságban levő keresztény foglyok mellett Hungaria maior magyarjai is.

Annyi tehát kétségtelen ennek nyomán, hogy 1253-bon a dominikánus hittérítők ott dolgoztak Hungaria Maiorban, vagyis a kumamenti Magyarországban. Hogy hogyan kerültek oda, azzal egy különös érdekességű és fölötte fontos bulla tárgyalása során alább részletesen foglalkozunk.

Vajon véletlen dolog-e, hogy éppen Rubruquis utazásának esztendejében vetődik fel először Hungaria Maior magyarjainak neve a pápai bullában?

1258, A következő ismeretes pápai bullát, amely Maior Hungáriát említi, IV. Sándor pápa bocsátotta ki 1258 április 19-én. Szakirodalmunkban ez ideig teljesen ismeretlen, Cum hora jam undecima kezdetű bullája minket érdeklő részletének fordítása a következő: (eredeti latin szövegét l. a. Függelékben) . "A mohamedánok, pogányok, görögök, bolgárok, kunok, etiópok, szírek, ibérek, alánok, kazárok, gótok, cserkeszek, oroszok, (rutének), jakobiták, nubiaiak, nesztoriánusok, georgiabeliek, örmények, hinduk, moszulbeliek, tatárok, a (Dunán túli) ősibb Magyarjainak, a török fogságban lévő keresztények földjén és más részeken vándorló kedvelt fiaimnak, a kisebb testvérek rendjéhez tartozó testvéreknek üdvözletem és apostoli áldásom!. Midőn a tizenegyedik órában... stb.

A fenti bulla kiadását követő húsz esztendőből nem találtam olyan bullákra, amelyek az eddig ismertetettekhez hasonlóan felsorolnák azokat a keleti népeket, amelyek között a hittérítők dolgoztak. Ezekben az évtizedekben a politikai események kergették egymást Európában, s mivel azokban a pápaság is fölötte érdekelt fél volt, valószínű, hogy azok annyira lefoglalták az uralkodó pápákat, hogy nem foglalkozhattak olyan odaadóan a keleti missziók ügyével, mint elődeik.

1278 aug. 10-éről ismeretes III. Miklós pápának egy bullája, (latin szövegrészletét l. a Függelékben) amelyben a keleti hittérítőknek különféle előjogokat biztosít, A közölt részletből láthatjuk, hogy az a hivatalláncolat (v. ö. I, rész I. fej.), amely a bullák kiadásával és regisztrálásával foglalkozott, pillanatnyilag túl volt terhelve. Olyan vaskos elírásokra akadhatunk a bullában, (pl. Gazarorum helyett Bozororom, Gothorum helyett Böthorum, Zichorum helyett Zarorum, stb.), amit csak a sebtében való másolással magyarázhatunk meg. Ez lehet az oka annak is, hogy Hungaria Maior magyarjairól ebben a bullában nem történik említés.

1288. Hogy a hittérítők a közbeeső időszakban is ott dolgoztak Hungaria Maiorban, vagyis a kumamenti Magyarországban, arról IV. Miklós pápának 1288-ban kelt, egyik bullája tanúskodik, amelynek - Raynaldus szerinti vonatkozó részlete magyarul így hangzik: "Nemcsak a ferenceseknek..., a domonkosoknak is szokásos munkássága, hogy elvigyék az Evangélium világosságát az (attól) elmaradt népek közé: vannak ugyanis (olyan) apostoli (pásztor-) levelek, amelyekben közösen ezekre bízza a Római Pápa Őszentsége az isteni ige hirdetését az arabok..., a mordvinok, a tatárok, az ősibb Magyarország magyarjai... és kelet más távolabb eső népei közt, a nyájtól elkülönültek földjének tartományaiban." (l. a Függelékben a latin szövegrészletet.)

Fenti bullát Gombocz is ismerte és kivonatosan közölte is már. Kutatásaim során azonban IV. Miklós pápának további öt olyan bulláját találtam meg, amelyekben szerepelnek Hungaria Maior magyarjai. Egyik bulla 1288 szept. 3-án kelt (I. Függelékben) és a keleti térítésben tevékenykedő dominikánusok számán különféle előjogokat és engedményeket biztosít. Kezdőszavai: "Cum hora undecima..: ''

A további négy bulla három évvel későbbi keltezésű, és valamennyi ferences vonatkozású.

1291 aug. 13-án kelt bullájának részletét a Függelék tartalmazza. Kezdőszavai megegyezők az előbbiével, és a szokott sorrend szerint felleljük az Ungarorum majoris Ungariae megemlékezést is.

Teljesen hasonlóan említik Major Ungaria-t IV. Miklós pápa alábbi bullái is: az 1291 augusztus 21-én kelt Cum ad vos kezdetű, amely további kedvezményeket és könnyítéseket tartalmaz az 1291 augusztus 13-án kelt Cum vos kezdetű, amely engedélyezi "accipiendi novos Socios cuiuscumque conditionis sínt, eosque ad professionem sui Ordinis admittendi (fin Orientem), absolvendi ab excommunitationibus et dispensandi super irregularitatibus", továbbá az ugyancsak 1291 aug, 13-án kelt s szintén Cum vos kezdetű, amely "assumendi socios ex ipsorum Ordine" szól.

1299 április l0én kelt VIII. Bonifatius pápának egyik bullája. (Hogy a XIII. századból származó bullaanyagunk teljes legyen, itt említem meg.) Ebben ugyancsak előjogokat ád a keleti hittérítőknek, de Major Hungária magyarjait már nem említi. Mai tudásunk szerint a későbbiekben sem találkozunk többé emlegetésükkel ilyen alakban, bár más formában még kb. 12 - eddig ismert- bulla említi őket 1369-1375 között. VIII. Bonifatius bullájának részletét a Függelékben találja az olvasó.

Ugyanebbe a csoportba tartozik még XXII. János pápának két, a keleti hittérítőkhöz intézett bullája is. Egyik 1318 május 1-én kelt, és abban különböző előjogokat ád nekik a pápa, a másik 1321 november 10-én; abban pedig további rendelkezéseket közöl a hittérítőkkel. A két bullában felsorolt népekről összefoglaló táblázatunk nyújt tájékoztatást.

Mielőtt tovább haladnánk, vizsgáljuk meg röviden a felsorolt (1253-1291 között kelt) bullákat. Három fontos körülmény ötlik szemünkbe, és pedig:

1. Mindegyik bulla a magyarok hazáját major Ungaria-ként említi, ahol a major szó nem "nagyobb", hanem "ősibb, eredetibb" jelentésben értelmezendő.

Figyelemreméltó IV. Sándor pápa bullájának zárójeles magyarázata (trans Danubium), amely arra utal, hogy ez a bizonyos major Ungaria nem a dunamenti Magyarország, hanem túl van a Dunán, de mivel Itáliában kelteződött a bulla, nyilván nem nyugatra, hanem a Duna torkolatától keletre fekszik.

2. Major Ungaria említése minden alkalommal a következő népekkel kapcsolatban történik: ibérek - georgiabeliek, örmények, moszuliak, alánok, kazárok, cserkeszek, kunok, (krimi) gótok, (déloroszországi) rutének. Mivel Georgia és Abkázia egy térítői provincia volt, az abkázok a georgiabeliek nevében bennfoglaltatnak

Tehát nagyjából együtt látjuk a kaukázusi népek teljes csoportját, amelyből a dolgok természetes folyamata szerint nem hiányozhattak a kaukázusi magyarok sem,

3. Nem vonatkozhatik a megjelölés Fr. Julianus Magna Hungáriájára, azaz Baskíriára (Bascardia, Bascard, Bosartos, Pascatir etc.), mert XXII. János pápának fentebb ismertetett, Gyeretyán fejedelemhez intézett bullájából, valamint a már megtárgyalt arab-perzsa és kínai kútfőkből kétségtelenül kitűnik, hogy ennek a magyarságnak itt, a Kaukázus lábánál kellett élnie; de nem vonatkozhatik Baskíriára azért sem, mert (legalább mai ismereteink szerint) Baskíriáig a XIII. században a tervszerűen előrehaladó és az illetékes Vicariussal, a Generálissal, ill. Rómával állandó összeköttetésben álló hittérítő csoportok még el sem jutottak.

IV. INCE A MAGYARORSZÁGI DOMONKOSRENDIEKET 1250-BEN "ARBANIA ÉS HUNNAVIA" TARTOMÁNYOKBA KÜLDI

A Bullarium Ord. FF. Praedicatorum tanulmányozása alkalmával az alábbi különös bulla vonta, magára figyelmemet. (Latin szövegét a Függelékben 2. sorszám alatt közlöm.) "Ince pápa, Isten szolgáinak szolgája, kedvelt fiának, a Hitszónok testvérek rendje Prior Provinciálisának Magyarországon üdvözletét és apostoli áldását (küldi).

Megtudtuk, hogy Magyarország közelében van néhány terjedelmes és népes tartomány, t. i. Arbania és Hunnavia, amelyekben egynéhány püspök, igen sok pap és klerikus lakik a görögök uralma alá vetve. Ezek a római szent Egyház szertartását tiszta ésszel nagyrabecsülik és jelentősége miatt szívesett tisztelik. Mivel pedig úgy látszik, az Úr sugallatára, erényeiknek olyan állapotában vannak, hogy egyházuk egyesítésére önként sort kerítenek, és irántunk hűséges odaadást és tiszteletet tanúsítanak: Mi, akik fogadalmat tettünk arra az igen fontos dologra, hogy azokat, akikről megállapítottuk, hagy téves úton járnak, visszavezetjük a helyes útra, hogy a katolikus hit szolgálata révén minden nemzethez beköszöntsön az örök világosság dicsősége, hatalmunknál fogva különösképpen meghagyjuk neked, hogy a gondjaidra bízott Hitszónokrend szerzetesei közül néhány olyat, akik kipróbált szónokok, példás életűek, munkabírók és jó társalgók, küldj az említett tartományokba ahol is Isten igéjét hirdessék..." stb.

A Bullariumban található 3. jegyzet szerint Raynaldusnál három tartománynév szerepel, mégpedig: Philot, Arbania et Unavia. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy az első név kétségtelenül Raynaldus tévedése, mert a Philot név nem lehet más,. mint a scilicet szó durva elolvasása, ill. elírása. Az Arbania név mindkét közlésben azonos alakú, az utolsóban pedig ismét van némi eltérés.

Annyi kétségtelen, hogy mind az Arbania mind a Hunnavia - Unavia alak helytelen, mert ilyen nevű tartományok sohasem voltak. Az a kérdés, mit jelenthetnek, mire vonatkoznak ezek a nevek. Ripoll Tamás, a Bullarium O. F. P. szerzője szerint Arbania - Albánia, ahol is ő Albánián egy régi görög tartományt ért, amely valaha Epiruszban és nyugati Macedóniában feküdt. Hunnavia hollétéről azonban nem tud semmit sem mondani. Thallóczy-Jericek és de Sufflay magyarázatát Altaner teljességében átveszi és a két földrajzi nevet észak albániai városneveknek hiszi. (Ezzel a primitív elgondolással foglalkoznunk sem érdemes.)

Ami Arbaniát illeti, ha feltesszük, hogy a szó valóban az Albania név elírása, nem szabad felednünk, hogy ebben az időben két Albánia volt. Egyik az az Albánia, amelyet Ripoll említ. Az európai albánokhoz számító törzseket 1101-1318-ig a Komnenoszok családjából származó epirota kényurak tartották igájukban. Az is igaz, hogy éppen 1250 körül az európai albánok nagy része a katolikus hitre tért. Ez a tény tehát egybevágna a szóban forgó bulla lényeges tartalmával.

Volt azonban egy másik Albánia is. Ez az ókorban a Fekete tenger és a Káspi-tó között, a Kaukázustól délre, a Kur (Kütosz) folyó vidékéig terült el. Lakosai egyszerű nyilas-lovas pásztornépek voltak. Pompeiusnak Armenia ellen indított hadjárata alkalmával (Kr. e. 65) örökös hercegeik és főkirályuk a 12 törzset számláló néppel együtt kénytelenek voltak meghódolni a római fegyverek előtt. Később visszaszerezték függetlenségüket, de a X. században a terjeszkedő török hatalom tette reájuk a kezét.

Bármelyik lehetőséget nézzük is, mindegyiknek megvan a maga valószínűsége. Cumaniából, azaz a kunok földjéről érintkezést találhattak a magyar dominikánusok az epiruszi Albániával, Armenia felől pedig, ahol szintét dolgoztak, könnyen eljuthattak a kűroszmenti Albániába.

Az a forma, ahogy IV. Ince pápa bulláját kezdi, nevesen ezek a sorok: "Megtudtuk, hogy Magyarország közelében van néhány terjedelmes és tartomány.." stb., már sejteni enged valamit a valóságból. Ugyanis elképzelhetetlen, hogy Ince pápa csak 1250-ben szerzett volna tudomást arról, hogy az epirota kényurak uralma alatt él egy albán nevű nép is, vagy, hogy egyáltalában van egy Albánia nevű európai tartomány. Amilyen gondos kiképzésben részesült, neki ezt már kora fiatalságában kellett tudnia. Azt azonban már el tudjuk képzelni, hogy mindaddig, amíg a zarándoktestvérek (Fratres Peregrinantes) előre nem küzdötték magukat a Kűrosz folyóig, nem volt sejtelme. Európának, és vele a Római Udvarnak sem arról, hogy a Kaukázus árnyékában él még az egykori, az ókorban albánnak nevezett nép maradéka.

Viszont ez a feltevés ismét ellentmond annak a kitételnek; hogy ez a bizonyos tartomány "Magyarország közelében" van. Amikor ezt a kitételt (eredetiben: prope Hungariam) értékelni akarjuk magunk elé kell idéznünk, hogyan is szerzett tudomást Ince pápa arról a bizonyos két tartományról. 1250-ben járunk, nyolc esztendővel a magyarországi tatárjárás, és öttel Piano da Carpino nevezetes utazása után. A Havasalföldtől a Don folyóig elnyúló Kunországban, Cumaniában magyar dominikánusok hintik el a krisztusi tanítás magvait. Otthonosak ők ezeken a hatalmas kun lakta pusztákon, hisz 1227-ben volt, amikor IX. Gergely július 31-én kelt bullájában felhívta az esztergomi érseket, hagy a magyar dominikánusok közül küldjön ki térítőket a kunok közé. A következő évben, 1228 márc. 21-én kelt bullájában már utasítja a pápa a rendi generálist, hogy mindazokat, akiket az esztergomi érsek, vagy a buzgó Theodorus püspök, (volt dominikánus szerzetes) erre kijelöl, azonnal indítsa útnak Cumaniába. Ugyanazon a napon egy másik bullájával Theodorust Cumania püspökévé nevezte ki. Tíz év mulva, 1238 ápr. 26-án Gergely pápa értesíti a kunok püspökét, hogy Fr. Ponsát, egyik kunföldi dominikánus hittérítőt, boszniai püspökké nevezi ki sm 1253 január 24-én pedig IV. Ince hívja fel a Cumaniában működő dominikánus hittérítőket, hogy a gyülekezetekbe tömörült keresztényekkel a legnagyobb szívélyességgel és jóindulattal bánjanak. Adatainkat és bizonyítékainkat bőségesen szaporíthatnánk, de elég ebből ennyi is arra, hogy belássuk: a magyarországi dominikánusok Cumaniában második otthonukra találtak. Nekik Cumania már majdnem azonos fogalom volt a politikai hazával, minthogy ebben az időben a kunországi hittérítők a magyarországi rendtartomány keretébe tartoztak.

Ha tehát egy, a Donvidéken működő hittérítő dominikánus azt a hírt hozta, hogy van egy Albánia nevű tartomány, éspedig fenti okfejtésünk szerint a Kaukázus vidékén, akkor ő ezt a tartományt - az elmondottak értelmében - semmiképpen sem tartotta Magyarországtól messzire lévőnek, Ha pedig nem messze, akkor már csak egy lépés a gondolatfűzésben, és itt a "prope" "közelében".

De még abban sem vagyok biztos, hogy Arbania valóban Albániának olvasandó, mert nem lehetetlen, hogy ez a név nem is Albánia, hanem Alánia nevének az elírása. Ezt a feltevést az a meggondolás valószínűsíti, hogy Albánia neve a hittérítőkhöz intézett pápai bullákban - amint láttuk - egyetlen egyszer sem szerepel, ellenben tudjuk, hogy Alániában működtek hittérítők. A szóbanforgó 1250. évi bullát megelőzően azonban csak két olyan bullát ismerünk (l. Függelék 4. és 5. szám), s mindkettő 1245 márciusi keltezésű, amelyben szó esik az Alánokról. Ha tehát öt évvel korábban is dolgoztak ott már hittérítők, lehetséges, hogy később megfeledkeztek volna Rómában erről a vidékről?

Akár Alánig, akár a kaukázusi Albánia rejlik az Arbania név mögött, annyi kétségtelen, hogy kaukázus-vidéki tartomány nevéről van szó, és egyedül ez a fontos, mert ezzel máris eljutottunk oda, hogy a Hunnavia, var. Unavia tartománynevei helyesen értelmezhessük. Ennek a névnek a jelentése csakis egyetlen egy földrajzi fogalom lehet és az: Kummagyaria.

Ne essünk tévedésbe: itt nincs szószármaztatásról, vagy egyeztetésről, sem másféle nyelvészeti problémáról szó, hanem a pápai kancelláriában történt egyszerű elhallásról és elírásról, aminek az eredménye a "Hunnavia" név, Ebben benne van a hun is, az Ungaria is, amit megmagyaráz az, hogy ha Kummagyariáról az első értesülést szóbeli úton kapta Róma, az erről beszámoló szerzetes Magyaria helyett könnyen mondhatott Ungáriát, a Cum helyett pedig, ha nem volt tisztában annak értelmével, ugyancsak nem sok fáradságába került, hogy a hun szóval cserélje fel azt. Az az írnok pedig, aki életében először hallotta ezt a szót, igen könnyen eltorzíthatta azt Hunnaviára, vagy akár bármi másra.

Hogy a Hunnavia, vagy Unavia valóban Hunungaria, vagyis Kummagyaria nevét fedi, arra bizonyítékul a következő meggondolást említjük fel: 1253-bon megjelenik az első, Hungaria Maiort említő pápai bulla. Kétségtelen, hogy ekkor a pápai Udvarban már tisztában voltak azzal, hogy a Kuma mentén egy színmagyar nép él. De hogyan tudhatták volna oly biztosan, hogy az a nép magyar, hogy Hungarusok, ha nem dolgoznak, ha nem térítenek, nem élnek közöttük dunamenti magyarországi papok is? Ám láttuk - Rubruquisből és az I. rész II. fejezetéből -, hogy 1253-ban már teljes határozottsággal ott voltak hazai hittérítőink a kumai magyarok között. S vajon saját jószántukból mentek-e oda ? Nem ! De még a Prior Provinciálisok sem intézkedhettek saját tetszésük szerint. Ahogy Cumaniába pápai bulla küldi az első úttörőket, éppúgy pápai rendelkezés utasítja ebben az esetben is a rendi előljárót, hogy küldjön Magyarországból arra alkalmas dominikánus szerzeteseket Kummagyariába. Ám a pápai Udvarnak ebben az időben (1250-ben) rendelkezésére állott már egy olyan átfogó munka, amelyből áttekintést nyerhettek a tatárországi állapotokról, és ez Piano da Catpinonak (125-ből származó] Ystoria Mongalorom-a volt. A hallomás útján szerzett híreket tehát ezen az alapon ellenőrizhették. S valóban, Kummagyaria neve P. da Carpinonál olyan eltorzult alakban jelentkezik az egyes kézirati példányokban: Cumae, Tyrrlat, Tumat, Tumacht, hogy ezekből, (különösen a Tumat alakból} könnyűszerrel kihozhatták a pápai írnokok a Hunnavia alakot.

A dolog lényege a következő: A pápai Udvar tudomást szerzett arról, hogy annak a területnek a közelében, ahol a dominikánus rend magyarországi tartományának fiai dolgoznak, van két népes tartomány. Tudniuk kellett azt is; hogy ezek közül az egyiknek köze van a magyarsághoz. Tudták azt, hogy azokban a tartományokban görög szakadár papok, sőt püspökök is élnek és működnek, tehát most azzal a feladattal küldi oda a pápa a magyar dominikánusokat, hogy kihasználván azt a kedvező lelki adottságot, - készséget, amely pillanatnyilag az ottani papságban észlelhető, hajtsák végre a két egyház egyesítését. Evégből pontos utasítással látja el a provinciálist, hogyan viselkedjenek a kiküldöttek az ottani szakadár papsággal különböző adott esetben. (Erre nézve a részleteket a Függelékben találja az olvasó.;

Az pedig kétségtelen, hogy Rubruquis 1253-ban Kummagyariában dunamenti magyar klerikusokkal találkozott, mégpedig olyan egyénekkel, akiknek már évek óta ott kellett élniök a kumai magyarok között. Ennek a két ténynek tökéletes összhangja önmagában megnyugtat bennünket arra nézve, hogy a rejtélyes és torz Hunnavia nevet valóban helyesen értelmeztük.

Hogy fenti értelmezésünk helyes, azt az a tény is valószínűsíti, hogy Alania és Kummagyaria szomszédos tartományok, mindkettő népes is, görög papok valóban éltek ott, és a Cumaniában dolgozó dominikánusok könnyűszerrel kaphattak és hozhattak híreket e területekre vonatkozóan.

A bulla egyháztörténeti vonatkozásaival munkánk III. részében foglalkozunk majd.

SZKÍTÁKAT EMLEGETŐ PÁPAI BULLÁK

Gombocz Z. 185. a. id. munkájában a pápai bullákból merített adatainak közlését azzal fejezi be, hogy V. Orbán pápa 1369-ben kelt bullájában "maior Hungaria" már nincs megemlítve.

Tudjuk azonban, s részleteiben majd később szólunk erről, hogy V. Orbán pápának nemcsak hogy tudomása volt a kumamenti magyarokról, hanem - miként idézett bulláiból kiviláglik - igen élénk kapcsolatban is volt Magyaria püspökével. Arról tehát eleve nem beszélhetünk, hogy az ő idejében Maior Hungaria már nem lett volna, mert megvolt, de - miként kimutattuk - a XIV. század eleje óta azt nem ezen, hanem Cummageria, Mayeria és Maieria néven emlegették.

Az idézett XIII. századbeli bullák szövegéből az is kitűnik, hogy a pápai írnokok az előző, vonatkozó tartalmú bullákat mintául használták fel, mert a bekezdő sorok majdnem minden esetben szó szerint azonosak.

1369. Vegyük ezek után szemügyre V. Orbán pápának 13ó9 december 5-én kelt, Cum vor... kezdetű bulláját, amelyet a keleten működő ferencesekhez intézett. (L. Függelék, 14. szám.) Ebben szó van a szaracénokról, a görög szakadárokról, a bolgárokról, kunokról, az ibérekről, alánokról, kazárokról, a krimi gótokról, a szkítákról, a ruténekről, a jakobitákról, nesztoriánusokról, a núbiaiakról, georgiabeliekről, az örményekről, a hindukról, mokitákról (moszuliakról) és más hitetlenekről.

1370. Ugyanígy sorolja fel a hittérítők működéskörébe eső népeket V. Orbánnak másik négy bullája is, ezek közül kettő 1370 márc. 12-én, egy 1370 márc. 23-án, egy pedig 1370 márc. 26-án (vagy 27-én) kelt.

1374-1375. Négy évvel később, XI. Gergely pápa idejében ismét felbukkan a szkíta név. Hét olyan bullát sikerült találnom, amelyekben ez a népnév szerepel. A népnevek sorrendje hat bullában azonos. Ezek közül az 1374 márc. 6-án kelt bulla szövegrészletét vettük fel a Függelékbe (15. szám); az eltérő, bár ugyanazon a napon kelt változatot szintén bemutatjuk ( 16. szám). A bullák a következők

1374 márc. 6-án kelt, Habet ex parte.., kezdetű,
1374 márt. 6-án kelt, Cum vos... kezdetű.
1374 márt. 6-án kelt, Cum vos... kezdetű.
1374 márt. 6-án kelt, Cum vos... kezdetű,
1374 márt. 6-án kelt, Fidelium novella... kezdetű,
1374 márt. 6-án kelt, Super gregem... kezdetű.,
1375 január 28-án kelt, Sincerus zelus... kezdetű

Mindezekben a bullákban a szkíta névnek az alábbi változatait találjuk: Schytarum, Scytharum, Scytarum, Sitharum, Sichorum és Scitbarum.

Vizsgáljuk meg, miért szerepel az 1369-től 1375-ig kiadott bullákban 12 ízben is a Scytharum alak (és változatai), s miért nem találjuk ott az Ungarorum majoris Ungariae formát. Tudnunk kell evégből azt, hogyan készültek az effajta bullák a pápai kancellárián. Erről munkánk legelején beszéltünk. Itt csak annyit jegyzünk még meg, hogy a fogalmazók mindig kikeresték a hasonló vonatkozású korábbi bullákat és azokat az újak elkészítésénél felhasználták. Ezért tapasztaljuk azt, hogy még a népnevek sorrendje is legtöbbször azonos. Már most tekintsünk végig időrendben a hittérítőkhöz intézett bullákon, és meglátjuk, miféle változások történtek a bullák címzésében, s miféle torzítások jelentkeznek egyes népek nevében. A könnyebb áttekintés kedvéért táblázatot készítettem, s abban a pont azt jelenti, hogy az illető népnév a bullában az eredeti alakban szerepel. Az eltérő alakokat külön feltüntettük. Ha ugyanabban az esztendőben több bulla is tartalmazza a minket érdeklő népneveket, akkor arra a helyre ennek megfelelő számú pontot tettünk.

Az 1369. évi bulla népneveinek és azok sorrendjének vizsgálatánál kiderült, hogy a felsorolás az 1288. (vagy az 1258.) évi bulla vonatkozó sorainak másolata.. Hogy a szkíták neve hogyan került bele ebbe a felsorolásba, nyilván kitűnik az alábbi kis összehasonlításból:

1245 1253 1258 1278 1288 1369
Gothorum Catharum Gothorum Bothorum Gothorum Gothorum
Zichorum Zichorum Zichorum Zarorum Cirorum Schytarum
Rutheno- Ruthetio- Rutheno_ Rutheno- Rutheno- Rutheno-
rum rum rum rum rum rum

Látnivaló, hogy a bulla szerkesztője a gótok neve után a mintául használt 1288. évi bulla kéziratában szereplő "Cirorum" nevet értelmetlennek találván, azt "Schytarum"-ra módosította. Ezt annál könnyebben megtehette, mert az r és t, valamint az o és a betűalakok, miként azt az egykorú okmányok bizonyíthatják, nagyon hasonlók s így könnyen felcserélhetők és elnézhetők voltak.

Ilyen gyakran elirt név a moszuliak neve. Leggyakrabban Moselitorum alakban találjuk, de III. Miklós bullájában Molesticorum, -. XXII. János két bullájában Macolitarum, ill. Motorum -, XI. Gergely bullájában pedig Mochitorum alakkal találkozunk.

Mivel pedig a középkorban a magyarságot szittyaivadéknak ismerték és tartották európaszerte, nem csodálhatjuk, ha az a pápai írnok, aki szintén csak a maga munkaterhének könnyítését tartotta elsősorban szem előtt, ha egyszer leírta a Scytha szót, minthogy abban már benne volt a "magyar" fogalma, nem vesződött azzal, hogy még egyszer odacirkalmazza a bullára ezt a három szót: Ungari majoris Ungariae, mikor ez az utóbbi kifejezés legjobb tudomása szerint -. pontosan ugyanazt jelentette, mint a sokkal rövidebb Scytha szó. Így értjük meg azt - csak az első pillanatra csodálatosnak tetsző - jelenséget, hogy 1370 táján, amikor a pápák még javában leveleznek a kummagyariai püspökökkel, eltűnik a bullákból a Hungari majoris Hungariae kifejezés és helyette a sokkal tágabb értelmű Scytha név tör utat magának,

FERENCES ZÁRDAJEGYZÉKEK MAGYARRÓL

Míg a pápai bullákban 1253-ban tűnik fel először maior Ungaria magyarjainak neve, földrajzilag szabatos formában, Cummageria alakban csak az 1220-as évek tájáról ismeretes a kumai magyarság földje. Egy ismeretlen ferences kódexírónak körülbelül az 1314-1329. évekül származó művében olvashatjuk az első tudósítást a tatárországi ferences konventekről.

A kútfő: Anonymi Minoritae, Relationes de Martyribus et de Conventibus fratrum Minorum in Oriente etc. c. munkája (In cod. Nero A. 1X. Musaei Britannici). Fol. 100 ív található leírás kb. az 1320-1330-as állapotoknak felel meg. "De locis Fratrum Minorum et Predicatorum in Tartaria. In Tartaria Aquilonari fratres Minores habent monasteria immobilia I8, in civitatibus et villis infra scriptis, videlicet: in vicina iuxta danubin. In Mauro castro. In Cersona, ubi teatus Clemens fuit exulatus, et ibi fundavit IXX ecclesias. Et prope est ille fons de sub cuius pede etc. In Cimbalo. In Barason. In Soldaía. In Capha duo loca. In Thana. In Cummageria duo loca. 1n Saray. In Sancto Johanne, obi esi sepulcrum, Coktogani filii Imperatoris. In Ugek. In Delena (v. Selena?) In Yveria duo loca, ubi rex illius genus, et multi de populo istis annis sunt conversi, et fideliter migravit a seculo..." etc., etc.

Az erre a területre vonatkozó, legrégibb ferences zárdajegyzéket Eubel ismerteti ilyen címmel: "Ex Vetusto Provinclale Ord. Min. Fr. Paulini." Ebben a következőket olvashatjuk. "Vicariatus Tartariae Aquilonaris habet loca XVII: Cafa, ubi sum duo. loca. Maieriam obi alia duo. Sodaya, Sulcata Barasson, Maurum Castrum, Vicena; Cimbulum, Tana, Saray, Ugek, Veler, S. Johannes. Item in regno Vierie (Iberiae) duo loca."

Mindjárt itt jegyzem meg, hogy még egy olyan zárdajegyzéket is ismerünk, amely megemlékezik Magyar városáról, Ezt fr. Bartholomaeus de Pisis feljegyzéseiben találjuk. Az 1390. évből származó értékes műnek ezúttal csak a vonatkozó részletét ismertetjük

Vicaria Aquilonaris - 1390.
Ia Custodia Gazariae habet:

1. locvm S. Francisci de Cafa,
2. locum S Mariae de Cafa
3. locum de Soldaia
4. lotum de Cimbalo,
5. locum de Ylice,
6. locuum de Solcath,
7. locutn de Carassu.

2a Curtodia Sarayae habet
8. locum de Thana
9. locum Agitarcan,
10. locum de Saray,
11. locum de Comuch
12. locvm de Tarchis
13. locum Manucci
14. locum de Mager,
15. locum de Ugueth (v. Uguceh),
16. locum de Acsaray,
17. locum de Organe.

Fr Bartholomaeus de Pisis-nek fentebb közölt kimutatása a legrészletesebb felsorolás, amely csak reánk maradt a középkori, keleti ferences zárdákról. Ezenkívül a "Liber Conformitationis" egy másik helyén is találkozunk a tatárországi zárdák jegyzékével a következők szerint: "In partibu.r enim Tartariae fratres fecerunt et faciebant fructum magnum, sed quia moda (scil. c. 1390), propter itinera prae solito periculosa, illuc nequeunt accedere, Tartari per saracenos ad legem deducuntur Maumeth. Multa enim loca erant in dictis partibus tam immobilia quam mobilia. In regno enim Iveriae erant duo loca fratrum immobilia, et quinque mobilia. In Thaurizio erant duo loca fratrum. In Maieria erant alia duo loca. Et plura alia loca in Vicariis praefatis tam Orientic quam Aquilonis non habitantur hodie per fratres."

ÜGYEK FERENCES KOLOSTORA

A felsorolt zárdajegyzékek mindegyike egyöntetűen azt vallja, hogy Kummagyariában két helyütt volt kőből épült konventjük a ferenceseknek.

Fr. Barth. de Pisis két zárdajegyzéke lehetővé teszi számunkra, hogy ezt a két helyet név szerint is megadhassuk. Közülük az első részletes s abban minden monostort helységneve szerint találunk meg. A második egész általános s ebben idevágóan csak annyit közöl, hogy Maieriában két ferences kolostor van.

Nyilván a részletes zárdajegyzékben a két helységnévnek szerepelnie kell. Az elsőre nem nehéz rátalálnunk a 14. sorszám alatt olvasható Mager, azaz Magyar névben. Kétségtelen, hogy itt a Kuma és Bujvola torkolatának szögében épült Magyar városról, a kumai magyarság politikai fővárosáról van szó.

A másik magyariai várost csak kiküszöbölő módszerrel találhatjuk meg. Az nem kétséges ugyanis, hogy Magyaria egész területe a szeráji (Saray) custodia hatáskörébe tartozott, tehát a kérdéses városnak a 8-17. sorszámok alatt felsorolt nevek között kell lennie, Ezek pedig

8. Thana - Tanais, Azow, régebben Ornas, Orna, Ornach a Don torkolata közelében.

9. Agitarcan - Hadzs-Tarkan, Terkhan, a mai Asztrahany.

10. Saray - Szeráj, a tatár Kipcsak fővárosa. Batu kán alapította az 1240-es években.

1. Comuch - nem város, hanem vidék (Comuk, Cumuchenses). A kaspimenti és kaukázusi kumu, azaz komi, kumai magyarság hegyvidéki szállásföldjeit jelenti. Golubovith magyarázata téves.

12. Tarchif - Terchi, Therchi, ma Terki, vagy Tjumen, a Terek torkolatánál fekvő város.

13. Mamucci - Mamachia, ma Samaki, Chamaki, Schemeka, város Baku közelében

14. Mager - Magyar, az egykori Madzsar város, az 1919. előtti térképeken Szventa Kreszta. A mai szovjet térképlapokon Prikumszk néven találjuk meg

16. Acsraray (olv, Akszeráj) - Sarai, Satay, Ak-serai, Carevj városa az Aktuba mellett, a Volga könyökénél. Mai nevén Leninszkoje.

17. Orgarze - Organci, Organcho, Organzi, Orgasi, város az egykori Organci (Jogar, Jajk, Ural) folyó torkolatánál.

Szándékosan hagytuk a végére a sorrendben 15-ként szereplő Ugueth (var, Uguceh, Uguech) helységnevet.

Már az 1320. ill. 1334, évi zárdajegyzékben (1, fentebb) megemlékeznek egy Ugek nevű helységről. Az Ugueth (var. Uguceh, Uguech) nevet Golubovich - teljes joggal - UgekkeI azonosítja, de a várost (azon az alapon, hogy az említett zárdajegyzékek szerint Tartaria Aquilonaris-hoz tartozó kolostorról van szó) Ovkek, var. Okok bilériai helységgel azonosnak veszi. Ez a helység az egykori bilér főváros, Bolgari és Szamara között feküdt.

Ezt az utóbbi azonosítást nem tehetjük magunkévá, mert elsősorban Ugek ősi magyar szó, másodsorban a volgamenti bolgárok közti hittérítés emlékét másik szó őrzi, éspedig az 1320. évi zárdajegyekben Delem, var Selena, az 1334. évi jegyzékben pedig Veler. (L. alább!)

Golubovich az utóbbi két nevet ismeretlenként jelzi, de annak a gyanújának ád kifejezést hogy a két név azonos földrajzi fogalmat jelent, ami igazolható is.

A Brit. Mus. Nero A IX. jelű kódexében található Minorita Anonymus leírásában olvashatjuk ezt a részletet: "In Mauro Castro, fr, Angelus de Spoleto, tunc Custos, fuit mactatus per Vulgaros", ahol az utóbbi népnév kétségtelenül a bolgárokat jelenti. ( Jelenleg nem lényeges, hogy a dunai bolgárokról van szó.)

A Veler eszerint Beler (var. Biler, Belár) alak elírásának tekintendő. A Belár (Belar) alak azonban azonos a Bulgar népnévvel, amelynek g nélküli alakja élt a magyarban: Anonymus a volgai bolgárok hazáját "terra Bular"-nak nevezi Ez ag nélküli alak nem a magyar nyelvben keletkezett. Piano da Carpino Bileria, Biler, Abu-1-fida Biler, a kínai kútfők Bular, Balár alakban említik.

A Delena, vagy Selena alak kezdőbetűje eltorzított B, míg az n betűben ri rejtőzik, azaz a szó helyes alakja: Beleria. A fentiek alapján nem szorul bővebb bizonyításra, hogy az Ugek nevű helységet ezek után nem kereshetjük Bolgara és Szarriara között. De nem kereshetjük még csak Baskíriában sem, mert Johanca testvér mit sem ír arról hogy Baskíriában "monasteria immobilia" lettek volna.

Mielőtt tovább mennénk, vizsgáljuk meg az Ugek nevet. Az Ugek ősrégi magyar név. Mai magyar nyelvünkön Ügyek-nek olvasandó. Ügyek: egy, a IX, század első felében született magyar törzsfejedelem neve. Anonymus szerint Almos atyja, a Krónika szerint Almos nagyatyja viselte ezt a nevet.3so

Anonymus a nevet Ugek és Vgek alakban közli, Jakubovich Emil a XIV. századból avugech alakot említi.

Pais Dezső magyarázata szerint Ügyek a régi magyar ügy- egy - "szent" szóból származik. (V. ö. egy kő, egy fa, egy-ház, idvezül stb.) Németh Gy. szerint "mindenesetre a magyar szókincsből vett, magyar becéző képzővel ellátott név.

Ez a zárdajegyzék megerősíteni látszik Pais Dezső meghatározását. Visszaemlékezvén a Szt. István korabeli egyházak településére, könnyen feltehető, hogy a magyariai Ügyek több, környező szálláshely középpontjában épült s csak a későbbiekben a monostor körül kifejlődött település lehetett.

Talán nem alaptalan az a gondolatom, hogy az Ugek Ügyek helynév eredete szoros összefüggésben van a monostor alapításával és az ügy (egy - szent) hely megjelölésére vonatkozik. Mai megfelelőjét a magyar Szentes szóban látom.

Az 1892. évi Helységnévtárban öt "Szentes" nevű községet találtam, egy hatodiknak a neve: Szentfalu (Nógrád vm.) Fr. Bartholomaeusnál tehát egyben azt találjuk, hogy, " In Maieria erant alia duo loca", majd a részletes felsorolásban azt, hogy "Custodia Sarayae habet::.. (11) locum de Comuch,.... (14) locum de Mager, (15) locum Uguech..."

Ebből a beállításból határozottan úgy látom, hogy három különböző körzetben legalább négy konventről van szó. Kettő Magyar városában épült (erre vall az alia duo, azaz másik kettő kitétel), egy Ügyek-, a negyedik pedig a hegyvidékkolostora volt, Ha semmi másra nem gondolunk, csakis arra; hogy Magyar főváros 25 négyzetkilométer területen épült, beláthatjuk, hogy szükség is lehetett ott két hittérítő kolostorra, Viszont az -a körülmény, hogy a fejedelmi fővárosban a ferencesek ennyire megizmosodtak, adta Gyeretyán fejedelemnek azt a gondolatot, hogy Magyarban püspökséget szervezzen.

MADZSAR UNNEH KOLOSTOR ROMJAI

Amikor Klaproth 1807-1808-ban a szentpétervári tud. akad. megbízásából a Kaukázusban járt, alaposan átkutatta. a hatalmas hegység minden zegét- zugát, hogy adatokat gyűjtsön a vidék történetéhez és néprajzához. Utazásai során a Kuban forrásvidékén járván, két helyütt is templomromokra akadt. Erről ezt olvassuk könyvében; "Az Ulu Szilindrik forrásánál, a magas havasokban, szorosan a havasalpok lábánál kőtemplomot láthatunk. A templomtól valamivel északabbra épületek romjai hevernek szerteszét. Ezek az épületek téglából készültek és a cserkeszek a romokat Madzrar-Unneh-nak nevezik, ami (Klaproth szerint !) téglakőházakat jelent, mert madzsar szó náluk és a nogáji tatároknál téglából készült épületeket jelent."

A másik romhelyről ezeket írja: "A Teberde kis folyó, az Elbrusz nyugati oldalán ered és a Marával szemben ömlik a Kubánba. Hét verszttel (7468 m. ) alább következik a Szona. Baloldalán, a Kubánnal szemben, egyik hegy tetején régi templom áll. A cserkeszek ezt a hegyet is Szonának nevezik. A templom, akárcsak a hozzátartozó harangtorony, ma jobbára romokban hever s feltétlenül európaiak (Frengi) építették. A hegyvidéki cserkeszek a templomromot magát Kliszi-nek nevezik, ami - akárcsak a török Klizia -a görög ekkléziá szó elferdítése."

Az a hely, ahol Klaprotb a két templom-, ill. kolostorrom helyét megjelöli, az Elbrusz havas hegycsúcsának közvetlen közelében, a hegycsúcs talapzatának lábánál fekszik. A Madzrar Unneb-nek nevezett romkörzet 280-300 km., a Kliszi nevű rom pedig kb. 230 km távolságra van a Magyartól, az odavezető útvonalakon (a Kuma mentén ) mérve. Ez a távolság öt-, illetve négynapi lovaglásnak felel meg. Abban az időben is ilyen terepen nagyobb távolságokra a legcélszerűbb közlekedési eszközül a hátasló szolgált.

Klaproth több ízben is említi művében, hogy a "madzsar" szó nogájtatár nyelven ma téglaépületet jelent és tagadja, hogy ennek a "magyar" népnévhez köze volna.* (Klaproth állásfoglalása és csökönyös kitartása nagyon érthető, mert kezdetben ex catedra úgy nyilatkozott, hogy mi magyarok nem élhettünk a Kaukázusban. Ha később a magyar és madzsar szavak népnévi azonosságát elismerte volna, saját fiktív tanításának egész épületét döntötte volna romba. Emberileg érthető, hogy az egyébként szép eredményeket elért tudós óvakodott beismerni súlyos tévedését) Hogy a kumamenti Madzsar-féle szavaknak, valamint a Magyar névalaknak mi köze van a magyar névhez, azt már a fentiekben bőven kifejtettem. Klaprotb állítása pedig a következőkre vezethető vissza.: közismert tény, hogy a nép a számára idegen tulajdon- és népneveket igyekszik olyan szavakkal felcserélni, amelyeknek saját nyelvén is van valami értelme. Ebben művészek voltak a kínaiak, akik a számukra idegen népneveket olyan rokonhangzású kínai nevekkel pótolták, amelyek egyúttal az illető népnek legfontosabb tulajdonságát is kifejezték. Így pl. a "magyar' nevet a kínai történeti kútfőkben "maka (r) " alakban találjuk, ami betű szerint "lovas nemzetség fia, lovas népből való"-t jelent- Ha tehát "madzsar" nogáj tatár nyelven valóban kőházat jelent, teljesen hasonlóan adták a nogáji tatárok a kumamenti magyaroknak a "madzsar" nevet, ami esetleg arra vezethető vissza, hogy a kumamenti magyarság fővárosa, Magyar, téglaházakból és pompás kőpalotákból épült, erős kőfal vette körül stb., s a maga nemében páratlan szépségű és erősségű város lehetett a Kaukázustól északkeletre eső vidéken?

Miként Klaproth írja, a cserkeszek az Ulu-Szilindzsik-környéki romokat Madzsar Unneh-nak nevezik, és szerinte ennek a névnek ma már csak "téglakőház" jelentése van meg. Az az érzésem, hogy ezt az értelmezést Klaproth egyszerűen kiagyalta, de a helyszínén ilyen irányban nem nyomozott. Biztosra veszem és feltétlenül az is volt a helyzet, hogy abban az időben, amikor az épületeket emelték, a "Madzsar Unneb" névnek értelmes magyar jelentése volt. Lehetséges, hogy "Magyar Ünő"-t jelentett, vonatkozással a környéket uralma alatt tartó magyarság hegyvidéki legeltető területeire, Az az egy bizonyos, akár ez, akár más volt ennek a hajdani templomnak és kolostornak a neve, minden valószínűséggel kijelenthetjük, hogy a ma Madzsar Unueb néven ismert romkörzet a Fr. Paulinus-féle zárdajegyzék 11. sorszám alatti "l ocus de Cumuch" zárdájával azonos.

Ha a "madzsar" szó csakis a nogájtatár nyelvű "téglaépület" jelentését fedné, mivel magyarázhatnánk meg azt a csodálatos jelenséget, hogy ezzel a szóval csakis azokon a területeken találkozunk, ahol a magyarok valóban éltek? Ez a jelenség különben már Németh Gyulának is elég korán feltűnt. Ettől függetlenül Klaproth érvelése csakis akkor állhatna meg, ha a "Madzsar Unneh" név nem nogáj, hanem cserkesz nyelven jelentene téglaházat, mert hiszen a cserkeszek nevezik így a romokat. De nézzük az ebben a kérdésben legilletékesebb Vámbéry véleményét: "Szemben Klaproth nézetével, ki azt állítja, hogy "Madzsar tastan", azaz kőből való, ó-tatár nyelven tehát kőből készült épületet jelent, sajnálattal kell megjegyeznünk, - írja Vámbéry -, hogy a szónak e magyarázata nem egyéb az orosz-német tudós más egyéb kérdésekben mutatott fantasztikus agyvelejének leleményénél, mert "Madzsar" egy török-tatár nyelven, de egy ural-altájin sem, sőt az általunk ismert nyelvek egyikén sem jelent kőépületet, de tas-dan sem használatos ebben a speciális jelentésben, mivel az oszmánoknál kiar-gir, a csagatájoknál tim; vagy ram, a turkománoknál japi, vagy jepü, stb, van e fogalom jelölésére lefoglalva."

A helyszínén szerzett értesülései és tanulmányai alapján ugyancsak Klaproth ellen nyilatkozik Jerney is.

A IV. fejezetben levezettük, hogy a Kuban forrásvidékén - az arab és perzsa kútfők bizonysága szerint - magyar törzsek éltek. Ezt bizonyítja most a cserkeszek ajkán ma is élő "Madzsar Unneh" név is.

- Kérdés, mi ösztönözte a ferenceseket arra, hogy fent a hegyek között, az örökös hó határán kolostort és templomokat építsenek. Csakis a zarándoktestvérek előzetesen jól végzett, úttörő munkássága, valamint az a meggondolás, hogy fenn a hegyekben, jól védhető helyen - bármiféle előre nem látható esetre - biztos menedékhelyük legyen. Erre az óvatosságra, amint látni fogjuk, szükség is volt, mert eljött az az idő is, amikor a hóborította hegyek nyújtottak csak a katolikus püspökségnek biztos oltalmat a gyors pusztulással szemben

ALBORS KERESZTÉNYEI

A kumai magyarság érdekterülete nagy magasságokba, egészen az Elbrusz hófedte lábazata közelébe nyúlott fel, a Kuban és a Kuma folyók egymással szomszédos forrásvidékéig. A már említett Kliszi nevű romhellyel szemben fakad a Kuma forrása, ettől nem sokkal délre a Podkumok ered, a Kuban forrásainak magasságában pedig, de az Elbrusztól keletre a Malka forrásait találjuk. A Podkumok a Kumának a legelső jelentősebb, jobbparti mellékfolyója.

A Podkumorktól Klaproth érdekes adatokat közöl. "Ez a folyó - írja - amely majdnem olyan tetemes, mint maga a Kuma, a Kecsergán és a Baramut hegységek lábánál két ágból fakad. Ez a két forráság a Malka forrásai és a Kubánon átvezető kőhíd között ered. Ide szokták felhajtani csordáikat és méneseiket a cserkeszek július és augusztus hónapban, a legnagyobb nyári forróságok idején. Mintegy 40 napig tartózkodnak ott, mivel ott nincsenek olyan szúrós legyek és bogarak, amilyenektől a marhák nyáron a steppéken annyit szenvednek.

Meg kell jegyeznünk, hogy a Kecsergán és a Baramut a Tamcsiéra hegycsoport két hegysége, A Tamcsiéra 2040 m, magas főcsúcsa mintegy 60 km-re emelkedik az Elbrusztól észak- nyugatra (légvonalban). Ennek északi oldalán vannak a Kuma-, délkeleti oldalán pedig a Podkumok, vagy Podkumka folyó forrásai. A hegycsúcs délnyugati lábánál van viszont az a hely, Karamuzsina nevű bányavároska közelében, ahol a Kuban a Szona folyóval egyesül. (A Szona partján állanak a Kliszi-nek nevezett romok!) Miként Klaproth id. művéből értesülünk, már az ősi időkben is megvolt az a jól járható út a Podkumok mentén, amely a Kuban forrásvidékét a Bestau (Öthegy) alatt elhaladván, Georgijevszken keresztül a Kuma síkvidékével kötötte össze.

A Podkumok forrásvidékétől 28-30 km-nyíre délkeletre a Malka forrásait találjuk, Viszont XXII. János pápa nevezetes bullájából tudjuk azt, hogy a Kuma menti magyarok szomszédjai voltak többek között a Malka folyó mentén lakó malkaitáknak is. Ebből pedig az következik, hogy a magyaroknak ott kellett élniük a Podkumok mentén is. Következtetésünk helyességét igazolja Klaprothnak az a tudósítása, hogy a Podkumok folyót a cserkeszek ma-is Gum, vagy Gumeh néven ismerik, amiből viszont az következik, hogy a Kuma és a Podkumok teljesen egyforma, ősi Gum neve egy néptől származik, vagy ami ugyanazt fejezi ki, a két folyóvíz mentét valaha ugyanazon nép lakta.

Mivel a havasi legelők használata, évezredekre visszamenő kényszerű szokás az ázsiai pásztornépeknél, bizonyos, hogy kumamenti eleinknek szintén használniok kellett ezeket a havasi legelőket nyaranként. Erre vall és egyben legerősebb bizonyítékunk is erre vonatkozóan a Madzsar Unneh név.

Hogy a ferencesek az Elbrusz lábánál két templomot és egy kolostort is építettek, az pedig arra vall, hogy a hegyekbe felhúzódó magyarság egy része még télen sem hagyta el a nyári szállásokat, hanem a védettebb völgyekben állandó lakhelyet rendezett be magának. Az állandósultabb település viszont a hittérítés ügyének is kedvezett. Ennek fokozatos fejlődéséről ugyan nincsenek részletes adataink, de XXII. János pápa idejéből ismerünk három olyan levelet, amelyeket a pápa az Albors hegység keresztényeihez intézett.

Az Albors név itt kétségtelenül az Elbruszra, illetve annak tág környékére vonatkozik. (Az Elbrusz perzsa neve ma is Al-bars.)

XXII. János avignoni pápa 1329 augusztus 1-én Avignonban hat dominikánus szerzetest szentelt püspökké: Mancasole Tamás (di Piacenza) atyát Szamarkand - di Gardiola Bernátot Dihkargan, - Zigio Vilmost Tauris - di Firenze Jánost Tiflisz - Catalani, Jordánt Colombo (India), Geraldi Péter pedig Szebasztopol püspökévé szentelte. Mind a hatan 1330 április 9-én hagyták el a pápai udvart, hogy 100-100 forinttal nekivágjanak a hosszú útnak. Mindegyikük megbízó és ajánlóleveleket kapott a pápai udvartól a székhelyével szomszédos uralkodóhoz; illetve a szomszédos népek királyaihoz, vagy vezéreihez. Ezekben a bullákban, ill. ajánlólevelekben pontosan körülírták az illető püspök működési terét és feladatát.

Így Zigio Vilmos levelet kapott bizonyos "regi Choraticensio", azaz choraticumi királyhoz. Hallberg 1. kitűnő munkájában találjuk, hogy a Kaukázus neve a régi időkben Corasicum, Choraticum, Mons Choraticensis volt. Tehát valamelyik kaukázusi kisebb nép királyához szól ez a levél, amelyben a továbbiakban szó van arról, hogy a püspök meglátogatja a Kaukázus hegységnek azokat a keresztényeit, akik "sub monte giganteo de Alborf" laknak.

Külön levelet vitt Vilmos püspök "Albons népének, akik a Katolikus Egyházban egyesültek" és a levél külön figyelmezteti a közöttük működő hittérítőket azokra a lényeges előírásokra és szabályokra (formulae fidei}, amelyeket mindenütt be kell tartaniok.

Előfordul az Albors név a Mancasole Tamás püspök kezébe adott levelekben is. Tamás püspök személye a keleti magyar történetben is rendkívüli szerepet játszott. Ő volt az, aki XXII. János pápa megbízásából felkereste Gyeretyan fejedelmet 1330-ban. Ebben az útjában kellett meglátogatnia Albors népét is, akikhez János pápa külön levelet intézett.

Catalani Jordán püspök India felé utaztában áthaladt a Kipcsak birodalmon és a Kaukázuson. Ezt az alkalmat is megragadta János pápa arra, hogy levelet küldjön tőle az Albors hegység keresztény népeinek.

Az itt említett levelek a következők:

1. 1329, december 1. Avinione. - Joannes XXII. Pont. Max. christianis habitantibus in montibus de Albors commendat Jordanum Cathalaní episcopum Columbensem et fratres Ord. Praed. A levél kezdete: Patri luminum

2. 1330, januarii 23. Avinione. - Idem Pontifex praedictum Guilelmum ep. Tauriensem unacum fratribus Praed, et Minoribus insuper commendat "Marforiano" (patriarchae) Jacobitarum, et christianis habitantibus in montibus Albors

3. 1330. januarii 23. Avinione. - Idem Pontifex litteram directam mittit populo christiano montium de Albors.

MAGYAR VÁROS PÜSPÖKEIRE VONATKOZÓ PÁPAI BULLÁK

A kumai magyarság számára szervezett katolikus püspökség kétféle néven szerepel a pápai bullákban. Egyik változata "episcopatus Maieriensis", vagyis minden kétség nélkül "magyari püspökség".

A legelsőnek mondott magyari püspökre, Thaddeusra vonatkozó okmánnyal alább foglalkozunk majd, most fr. Nicolaus-szal kezdjük a rendelkezésre álló adatok ismertetését.

1360. Teljes bizonyossággal tudjuk, hogy 1360 táján egy fr. Nicolaus nevű szerzetes ült Magyar püspöki székében. Csak valószínűségi okok támogatják Golubovithnak azt a feltevését, hogy Miklós püspök ferences volt. Ezt a feltevést alátámasztja részben az 1318. évnél említett bulla, de ki kell emelnem: éppen ebben a bullában felemlíti a pápa annak a lehetőségét is, hogy ferences területekre esetleg dominikánus főpapot nevez ki s fordítva.

Hogy Miklós püspök ferences, vagy dominikánus volt-e, talán rendtörténeti szempontból jelentős, de munkánkat ennek a kérdésnek tisztázása legfeljebb további kutatásaink során könnyítené meg.

1363. Részletes adatokkal rendelkezünk azonban Miklós püspök utódjáról. Őt V. Orbán pápa 1363 július 21-én, Avignonban kelt bullájában nevezi ki "Mayeria" püspökévé, éspedig Kázmér lengyel király közbenjárására. "Urbanus V. fr, Ioannem Speculi Ord. Min. ecclesiae Mayerien (si) praeficit in episcopum per obitum quondam Nicolai Mayeriensis episcopi qui extra Romanam curiam diem clausit extremum."

Ugyanilyen értelmű értesítést küld a pápa (id. h.) Mayeria népének és papságának, valamint Kázmér lengyel királynak. Tehát tulajdonképpen három olyan pápai bullával van dolgunk, amelyek mindegyikében Magyaria neve szerepel.

1366. János püspök mindössze rövid három esztendeig állott a magyari egyházmegye élén. Váratlan halála miatt a pápa 1366 június 8-án Fr. Nicolaus de Nuemburch Ord. Praed, személyében új püspököt állít Magyaria élére.

1370. V. Orbán pápának halála évéből ismerjük egy rendelkezését, amelyben ismét szó van Nicolaus episc. Mieriensis-ről.

Fr. Cosma O. F. M. a XIV. századi keleti ferences hittérítés egyik legnagyobb alakja, 1362-ben és 1370-ben személyesen kereste fel VI. Ince, ill. V. Orbán pápát, részben azért, hogy személyesen számoljon be a keleti hittérítés ügyeiről, részben, hogy kieszközölje Cambaliba való áthelyezését. A pápa a nagyérdemű trebisondai püspököt kardinálissá szentelte, majd Új-Szeráj püspökévé nevezte ki, de - bár kezdetben hajlott is kérelmére, hogy Cambaliba helyezi át, néhány nap mulya ezt a rendelkezését megmásítván, Cosmát Új-Szerájba rendelte vissza.

Ellenben helyt adott Cosma püspök szóbelileg előterjesztett javaslatainak. Többek közt ez az alapja az 1370 ápr. 28-án kiadott bullának is amely azért fontos, mert megemlékezik Nuemburcbi Miklós magyari püspökről:

1370 áprilisának 28, napján a pápa megbízza a grádi patriarkát, a szoldajai érseket és az erzerumi püspököt, hogy nevezett Kozmát, aki (erre vonatkozóan) a Pápának személyes előterjesztést tett, Miklós magyari, Lázár tarkui és Mátyás forrusi (? Boszforosz - kimmériai Boszporusz?) püspököt a tanai (azovi) egyház egyéni javaiba iktassák be, minthogy a tanai egyházat mindenféle kánoni címtől eltiltotta és hálátlansága miatt zár alá vette.

1377. Hét évvel később Miklós püspököt Magyarból Lübeck-be helyezik át. Ő volt Magyar utolsó püspöke, Távozása után már nem került sor az utódnak Magyarba való kinevezésére, mert közben megnehezültek az idők és a magyari püspökséget a városból védettebb helyre kellett áthelyezni.

Most nézzük a kummagyariai püspökség megnevezésének másik változatát, mert ennek előzetes levezetésével és bizonyításával behatóbban kell foglalkoznunk.

KUMAI, VAGY KAUKÁZUSI PÜSPÖKÖK

Eubel Hierarchiá-jában.és Bullarium Franciscanum-ában valamint Golubovich kitűnő Biblioteca Bio_Bibliografica-jában találunk néhány olyan okmányt, amelyben egy XIV. századbeli, kaukázusi katolikus püspökség ügyeiről van szó, Az okmányok általában "episcopum Montium Caspiorum-ot emlegetnek, de egyesekben előfordul ilyesféle magyarázat is: "epp. Cumuchensis seu Comuchensis, vel Montium Caspiorum"

Pápai bullákon kívül egyetlen forrásból ismerjük még ezt a nevet: Fr. Bartholomaeus de Pisis feljegyzéseiből, vagyis - miként fentebb említettem már - abból a legkészletesebb középkori keleti ferences zárdajegyzékből (1380-ból), amely a mai napig is fennmaradt számunkra.

A vonatkozó írásos emlékek kétfélék. Egyik oldalon egyedül áll fr. Bartholomaeus zárdajegyzéke, a másik oldalon pedig a kaukázusi püspökök kinevezésével, áthelyezésével stb. foglalkozó pápai bullák sorakoznak fel. Forrásainkhoz tartozik még IX. Bonifatius pápának egy rendkívül érdekességű és fontosságú bullája is, ezzel azonban külön fejezetben foglalkozunk. Mindenekelőtt ismertetjük a kaukázusi magyar püspökségre vonatkozó, de az elnevezés második változatához tartozó okmányokat.

XXII. János pápa 1318 ápr: i-én kelt "Redemptor noster..." kezdetű bullájában szabályozta a ferencesek és a dominikánusok hittérítői tevékenységét és hogy a területi súrlódásokat elkerüljék, szigorúan megszabta, hol szabad egyik s másik rend tagjainak hittérítői munkát kifejtenie. (Nem vonatkozott azonban a rendelet a püspökökre és érsekekre, mert a pápa kinevezhetett dominikánust is püspöknek a ferencesek területére s fordítva.) Ennek a bullának magyarázatában Golubovich műve megjegyzi, hogy Comuch (Monti. Caspii) egyháza is a ferenceseknek jutott. Tévedések elkerülése végett fel kell említenem, hogy Golubovich az id. helyen csak az olvasó tájékozásának megkönnyítésére sorolja fel a két rend hatáskörébe került püspöki székhelyeket, de munkájából nem következik az, hogy a "cumuchi" püspökség szükség szerint már 1318-ban is meg volt szervezve.

1388. A kaukázusi püspökségről mai tudásunk szerint első ízben 1389-ben történik említés, amikor is VII. Kelemen avignoni pápa 1389 június 3-án kelt és egyenesen di S. Prassede Tamás kardinálishoz intézett bullájában úgy rendelkezik, "ut Jacobum de Valle Aretza Ord. Min. ecclesiae Montium Caspiorum per obitum Laurentii episcopi vacanti praeficiat"

A jelek szerint - éspedig mint majd meglátjuk, nem kis valószínűséggel - Laurentius volt a Kaspi begyek első püspöke s annak halála után.- sorrendben másodikként - következett Jacobus püspök. Eubel és Golubovich feltételezik, hogy Laurentius is ferences szerzetes volt, ám ha van is ennek az elgondolásnak tárgyi alapja, amennyiben a Kaukázus környéke valóban a ferencesek hatáskörébe tartozott, még nem bizonyos, hogy Laurentius is ferences volt. Ennek a részletkérdésnek azonban legfeljebb rendtörténeti szempontból lehet jelentősége.

1390. Eubel említi, hogy a Kaspi hegyek (Comuch) harmadik püspöke Martino Russo volt. Ferences mivoltát ugyanazon az alapon sejti, mint Laurentiusét. A helynevet azonban biztosabban rögzíti, mert ugyanebből az esztendőből kelteződik Fr, Bartholamaeus de Pisis említett zárdajegyzéke, amelyben a szeráji custodia egyházainak felsorolása közben 11. sorszám alatt ez a név tűnik szemünkbe: "locus de Comuch".

1392. A szóbanforgó püspökséget illetően a Comuch név azonban nem lehet általános ebben az időben, mert pl. IX, Bonifatius pápának Perugiában, 1392 november 8-án kelt és "Dilectis filiis Rogerio de Anglia et Ambrosio de Senis" címzett átirata ezt a nevet egyáltalában nem is említi. A pápa az angol Rogerius és a sienai Ambrus testvéreket Európába hívja. Felszólítja őket, jelenjenek meg a Vicaria Aquilonaris vikárius generálisánál, válasszanak maguk mellé huszonnégy ferences testvért s azokkal együtt térjenek vissza a Kaukázusba. Ugyanis a kaukázusi püspökség megszervezése után olyan ütemben haladt előre azon a vidéken a térítés nagy munkája, olyan hatalmas tömegek csatlakoztak egészen rövid idő (4-5 esztendő) alatt a katolikus Egyházhoz, hogy a hegyekben működő hittérítők száma, rövidesen kevésnek bizonyult. Ezért úgy rendelkezik a pápa a vikáriushoz és a nevezett két szerzeteshez intézett soraiban, hogy minél sürgősebben válasszanak ki 24 testvért a ferencesek közül és az utóbbiak azokkal együtt térjenek vissza a hiányolt helyekre, de különösen "episcopatus Montiis Caspii" területére, ahol "decem milia et ultra reductorum este noscuntur, exceptis aliis dictorum Imperii et partium, in quibus etiam sum copiosae multitudines reductorum ad fidem",

Megállapítja a bulla, hogy ezeken a területeken és ezek között a népek között eddig is dolgoztak szép számmal hittérítő szerzetesek, de részben elhaltak, részben pedig örökké veszedelmek között élvén, az előretörő muzulmánok dühének estek áldozatul. Mivel pedig nem maradhatnak a hívek papok nélkül, óhajtja, hogy a legsürgősebben menjen 24 újabb hittérítő a Kaukázusba és Vicaria Aquilonaris egyéb területére.

1396. november 27-én -kelt bullájával IX. Bonifatius pápa a Martino Russo halálával megüresedett püspöki székbe fr. Bernardus de Capha ferences szerzetest nevezte ki A bulla "dilecto filio Bernardo de Capha electo Montis Caspii" szól.

Bernát püspök mindössze három évig állott egyháza élén, mert már 1399-ben elragadta a halál,

1399. Ezért IX. Bonifatius pápa 1399 július 31-én kelt bullája közli, hagy "Joannes Gibiletus de Caffa ecclesiae Cumuchensi seu Comuchensi, vel Montium Caspiorum, per obitum Bernardi de Caffa vacanti praefectus est in episcopum."

1400. Fél évre rá, 1400 februárius 18-án újabb bullát bocsát ki IX. Bonifatius a kaukázusi egyház ügyében. Ez a bulla fr, Joannes de Saul-hoz, az azidőbeni kaffai püspökhöz szól s többek között ilyenféleképpen intézkedik

.. "Dudurri dilectus filius Henricus Ord. fr. Min. minister generalis eidem Ioanni episcopo... libris... ac casuliam, et cameram cum pertinentiis suis, quam suis propriis sumptibus in conventu fratrum Minorum de Caffa aedificare fecit, in usum suum in vita sua tenere, illamque secundum sui libitum perficere (quam quidem cameram post ipsius Ioannis episcopi obitum, dilectus filius Georgius Gibiletus frater dicti Ordinis etiem professor, etiam in vita sua inhabitare et tenere deberet), nec non duos fratres eiusdem Ordinis de quibuscumque partibus, quos duceret eligendos, ad praedicandum in Montibus Caspiis et alibi fidem catholicam, quos etiam pro suis expendiendis negotiis ad Romanam curiam transmittere valeret... caritative duxit indulgendum... Quare... Nos volentes eundem episcopum favoribus prosequi gratiosis... etc."

1421. Johannes Gibiletus 1399-1421-ben bekövetkezett haláláig ült a püspöki székben. Utána a ferencrendi fr. Ambrosius Scipio de Capha-t iktatta a pápai kegy a kaukázusi püspöki méltóságba. V. Márton pápának erről szóló bullája 1421 nov. 24-én kelt. Valószínűleg ő volt az utolsó kaukázusi püspök. Eubel véleménye szerint, amit Golubovich is fenntartással elfogad a kaukázusi püspökök kivétel nélkül a ferencrendiek sorából kerültek ki. Az okmányból azt látjuk, hogy legtöbbjük a kaffai vikáriátus kebeléből emelkedett a püspöki méltóságba, a vikária pedig kétségtelenül a ferencesek kezében volt. Ennyiben tehát nagy a valószínűsége Eubel megállapításának. Hogy miért nem lehet ezt teljes határozottsággal állítanunk, arról fentebb már volt szó.

A "CUMUCHENSIS" NÉV EREDETE ÉS MEGHATÁROZÁSA

A szóban forgó püspökségről Golubovichnak az a nézete éspedig főként fr. Bartholomeus di Pisa zárdajegyzéke alapján, hogy "locus de Comuch valamely egykori helységgel azonosítható. Annyi bizonyos, hogy di Pisa zárdajegyzéke a püspökség helyét máris korlátozta a szeráji custodia területére. A pápai bulláknak pedig ez a következetes kitétele: "... Montis Caspii", vagy, ,... Montiam Caspiorum", előírja, hogy a kérdéses helyet a Kaukázus területén kell keresnünk. Golubovich tehát nagyon helyesen -zárta ki a tárgyalás lehetőségéből a perzsiai Kamum (Kom, Kumassah) helységet, Teherántól délre, ellenben kérdés, szerencsésen azonosította-e Kumuk-kal, a Kaspi-tó közelében, Derbendtől északnyugatra fekvő várossal, illetve a kumük néppel.

A kérdésnek ilyesforma megoldása egyáltalán nem egyszerű feladat. A komükök, vagy ghazi-kumükök, azaz hős kumükök - nogáj-tatárokkal vegyesen - ma a Kaspi-tó délnyugati partvidékén laknak Szulaktól közel Derbendig. Harcias hegyi nép. Számukat Rittich közel 72.000-re becsüli. Zichy Jenő gróf kaukázusi utazásai során társaival egyűtt behatóan tanulmányozta őket és Pósta Béla jó beszámolót ad róluk. Írja, hogy a kumükök a Derbendtől északra csak kis távolságban fekvő Rubasz- Csal és a Terek között laknak, területük észak felé mindinkább kiszélesedik és a Tereknél már a Szundzsa torkolatáig terjed. Számukat 80.000-ben adja meg, A kumükök ma szunnita mohamedánok, de egyáltalában nem a muzulmánok fanatikus fajtájából. Hogy mikor tértek erre a hitre, nyitott kérdés. Tény, hogy az arabok első ízben már 733-tan betörtek területeikre, majd 851-ben újabb arab megrohanásban volt részük, de az izlám befolyása csak a XII. században tudott igazában érvényesülni. Dzsingiz kánnak 1221. évi, Timur-lenknek pedig 1395. évi hadjárata nagyon kedvezett ezeken a vidékeken az izlám megerősödésének. Pósta Béla tanulmányai szerint "a kumükök a XIV. században már mind az izlám hívei voltak". "Legközelebbi rokonaikat - írja - némelyek a nogájok, mások a vogulok és a magyarok között keresik. Nevük a kumükh, vagy Gumukh helynévtől ered, egyrészük nogájnak vallja magát s ez a hagyományok szerint Mamai kán hordájától származik. A helynevek bizonysága szerint területük egykor sokkal nagyobb lehetett.-. Nyelvük a nogáj rokona, értik azt s részben beszélik is... Embertanilag nem a kaukázusi népekhez, hanem inkább a tatárokhoz, vogulokhoz és mongolokhoz hasonlítanak."

A X. századbeli Mcuzudi művében szintén megemlékezik Cumuchról. Miután beszél a Kaspi-tó közvetlen partvidékén fekvő tartományokról, így ír: " (EI-krds) ... tartomány szomszédságában egy Chumuk nevű tartomány fekszik, melynek lakói keresztények, fejedelmük nincs, hanem több főnöknek (törzsfőnöknek) engedelmeskednek és az alánokkal békében élnek." Ibn Ruszta (élt a IX-X. század fordulóján) Dzsajháni művére támaszkodva azt jegyezte fel Ghumikról, hogy az jól megerősített vár és Szerirhez (ma: Daghisztán) tartozik Ez a Ghumik azonban szerintem a mai Gunib-bal azonos (Kumuktól 45 km. ÉNy-ra), az egykori erősség nyomai itt ma is fellelhetők.

Ennél főbbet nem sikerült az irodalomból kihámoznunk a kumükökre vonatkozóan. Ami többlet adódik, az most vagy nem érdekel bennünket, vagy a regék és feltevések világába tartozik. de arra építeni nem lehet. Hammer-Purgstall is, akitől talán a legtöbbet várhatnánk, mindössze egy-két helyen említi meg Kumuk város nevét.

Már most mit olvashatunk ki ezekből a gyér adatokból? Először is azt, hogy Kumuk városa legalább is ezer esztendős múltra tekinthet vissza, s valaha erős határvár lehetett. Benne az északkaukázusi török népek védekeztek a déli hódítókkal szemben. A jelek szerint Kumuk X. századbeli lakosai valószínűleg befogadták a nesztoriánus hittérítőket és azok eredményesen is dolgozhattak közöttük, de később náluk is mindinkább teret hó