A KÍNAI KÚTFŐK TANÚSÁGA A KUMMAGYARSÁGRÓL

A kínai történeti kútfők számos értékes adatot őriznek azokból az időkből, amikor Kelet és Nyugat kapcsolata a népvándorlás, illetve a későbbi háborúskodások, különösen pedig a mongol hadjáratok során sokkal szorosabb volt, mint napjainkban.

A kínai kútfők részletesen foglalkoznak a mongolok történetével, Dzsingiz kán hatalomra jutásával és hadjárataival, a karakórumi nagykáni udvar berendezésével, és - természetesen -a mongolok nagy nyugati hadjáratának történetével is.

A mongol birodalom története akkor került szorosabb kapcsolatba Kummagyaria történetével, amikor Dzsingiz kán Mohammed sah, bokharai fejedelem megvert seregeinek további üldözését Szubutáj és Sejbán vezérekre bízta. Ezek behatoltak Nyugat-Perzsiába, feldúlták ennek városait, bevették Tebriszt és közel jutottak Tifliszhez, majd átkeltek a Kaukázuson, ahol az alánok, cserkeszek és kipcsakok állták el útjukat. Az utóbbiakat csellel rábírták szövetségeseik elhagyására, akiket aztán könnyű szerrel legyőztek. A Juan-si (a Juan dinasztia története) adatai szerint Szubutáj a Kin-sah (Kipcsak) nép meghódítására indulva, a Kuan-tiengi-sze (Kun-tenger) partjára vezette seregét és miután a Kaukázus északi felén a Kipcsak-országot elpusztította, az A-li-gi (Atili - Volga) folyóig nyomult előre, ahol a Kipcsak (kunok) és oroszok egyesült hadseregét 1224-ben tönkreverte (a Kalka folyó mellett)

Halálakor birodalmát fiai örökölték, de főuralkodóul Ogotájt ismerték el. Ogotáj nevéhez fűződik a kinek végleges leveretése és a karakórumi palota díszes felépítésének emléke is, amiről - az európai utazók közül elsőnek - Julianus ad hírt, Ogotáj uralkodásának idejére esik az Európa ellen indított mongol hadjárat is.

Ogotáj a főhatalmat 1234-ben vette át. Uralkodásának történetéről a Jün-csao-pi-si történeti könyv számol be. Ebből idézzük a Palladius-féle fordítás nyomán (149. l.) a következő, minket közelről érdeklő részletet "A császár ezután megparancsolta Szubietáj vezérnek, hogy hódítsa meg a tizenegy nemzetséget, és pedig a kanglikat, kibcsákat, az ubadzsigiket, az uluszukat, a madzsarokat, az aszukat, a szieszukat, a szierkeszukat, a keshimireket, a bularokat és a lalákat; hogy keljen át a Djayakh és Idil folyókon és vonuljon egyenesen Kivamien és Kermien városok ellen."

Ez a szöveg fülünknek szokatlan, kínai elnevezéseivel nagyon idegenül hat ránk mindamellett feltűnik nagy hasonlósága Piano da Carpino tudósításaival.

A NÉPEK AZONOSÍTÁSA

1. A kínai szövegben elsőnek említett népet kangli néven találjuk. Nem kétséges, hogy azonos a név Rashid Eddin arab író kankali, vagy kankli nép nevével. Ez a nép a XIII. század elején az Aral-tótól északra, a Kaspi-tótól északkeletre lakott. A középkori utazók nem ritkán említik őket. Így da Carpino cangita, Rubruk cangle néven írt tóluk. Schott szerint a bizánci írók kanggarja népe és a Han-dinasztia korabeli Hang-kü azonosnak tekintendő az előbbiekkel. Julien azonban kimutatta, hogy Schott állítása téves mert a hang-hü, vagy kang-hü népnév Szamokien (Szamarkand) lakóit jelenti.

2. Kibcsa, vagy kincsa néven a kínai írók a Fekete-tenger, a Káspi-tó és a Kaukázus vidékétől északra fekvő rónaságokat és steppéket említik. Az arab íróknál a nevet Kibcsa és Kipcsak alakban találjuk meg. Rashid Eddin szerint a kipcsák a török Oghuz kán fogadott fiának, Kibcsának az utódai. A XI. századbeli orosz évkönyvek polovcsi-nak nevezik ezt a népet, ami D'Ohsson szerint "síkvidéki lakost" jelent. Bretschneider ezt az értelmezést nem fogadja el. Da Carpino, Rubruk és Marco Polo cumani néven ismerik őket és Rubruk határozottan kimondja a kunok (cumani) és kipcsák azonosságát. A magyar és bizánci kútfők a cumani és comani nevet említik,

Dzsingiz kán történetírója, a már említett Je-lü-csü-czai a kalkamenti ütközetről írván (pedig erről biztosan tudjuk, hogy az orosszal egyesült kán fősereggel vívták meg 1223-ban a mongol hadak), a kánokat kofucsa néven említi. Kifcsak néven ismeri őket Edriszi arab író is. A Jüen-csao-pi-si történeti mű Kibcsa, a jüan-si pedig Kincsa népet emleget. Ezek szerint noha - a Kangmu című kínai törvénykönyv összetéveszti őket az oroszokkal - kétségtelen, hogy a kipcsa (var, kibcsa, kincsa) népnév a kun népet jelöli. Esetünkben a kun-kibcsa gyűjtőnév és beleértendők a kun-palócok, besenyők és a kazár törzsek is!

3. Az ubadzsigi név Jankó J. szerint valószínűleg az abkázokat jelenti. Abkázia (Abkházia) orosz tartomány a Kaukázus délnyugati lejtőjén, a Fekete-tenger partján, az Ingur, Kodor és Bszib folyók közében. A XI. századig önálló állam volt, később Georgia, majd a XV. században török, végül a XVIII. században orosz fennhatóság alá jutott.

Ha megfigyeljük, a felsorolás a területi helyfoglalás, azaz a település rendjének felel meg és pedig úgy, hogy délen a Kaukázus gerince, északon pedig az orosz-bolgár érdekkör határa jelzi egyúttal a mongolok által tervbe vett hadműveletek határát is,

Georgia és Abkázia már a Kaukázus vízválasztójától délre, ill. délnyugatra esik, tehát nem valószínű, hogy Jankó feltevése helyes volna, bár látszólag (az összecsengés alapján) megfelelhetne. Viszont ebben az esetben egy nagy terület kimaradna a haditervből: a Julianus első útleírásában említett Uela tartomány. Már pedig ezzel Ogotájnak feltétlenül számolnia kellett.

Kérdés, az ubadzsigi név valóban Uela lakósait jelenti-e? Uela földrajzi térbehelyezésére csak az újonnan fellelt Julianus-kútfőknek részleges feldolgozása során nyílt alkalmam. Azonban, eltekintve attól, hogy sikerült megállapítani Uela lakósainak mohamedán vallási, törökfajta voltát, azok kilétének közelebbi meghatározása nem állott módomban, Most más a helyzet a kínai kútfő megközelítenünk engedi ezt a kérdést is, mert a rejtélyes névnek szükségszerűen Uela lakóit kell jelentenie.

Konstantinos Porphyrogennetos szerint a baskír-magyarok szomszédai a IX. század végétől kezdve az oguzok voltak. Az ogúzok, gúzok, vagy gagaúzok (fehér úzok, vagy fehér kunok) kazárokkal szövetséges török nép a Volga- Ural közében, ill. attól keletre. A görög írók úzok, az arab írók gúzok néven említik őket. Minthogy kétségtelennek látszik az, hogy az Uelát lakó egykorú török törzsek a gúzok voltak, a kínai névnek is ezek népnevének kell megfelelnie.

Az ogúzok nyelve nagyon közel állott a kunok nyelvéhez, sőt ahhoz még ma is olyan hasonló - bár mai nyelvük már tatárral bővült oszmanli, hogy a nálunk kihalt kun nyelv megismeréséhez az alapot a bulgáriai oguzok nyelve szolgáltatta.

A kínai szöveg népnevei az illető nép nevét annak saját nyelvén adják vissza. (V. ö. alább madzsar - magyar, ruszki - (u) luszu, jász, cseremisz, cserkesz, bulgár, stb. nevekkel.)

Hogy az ubadzsigi szó nem fedi az ogúz nevet, kétségtelen, azonban kimerítő nyelvészeti kutatások igazolják, hogy gyakran törzsnevek szerepelnek népnevek helyett. Elegendő itt Németh Gy, vonatkozó megállapításaira utalnom. A régi forrásokból számos ogúz törzsnevet ismerünk. Mivel pedig a XI. század körül szereplő ogúzok törzseinek részei megmaradtak a turkománoknál, velük együtt fennmaradtak a törzsnevek is. Azok között az élő törzsnevek között, amelyek már a régi forrásokban is szerepelnek, találjuk többek között a Bagdili nevet is.

A Bagdili tehát ogúz törzsnév s a kínai szóban - kissé eltorzult alakban - erre ismerünk. Az uluszu szóban szintén találkozunk a szóeleji, fölösleges a hanggal. A szó közepén (gd - dg) - az egyébként is gyakori - hangátvetéssel állunk szemben, úgyhogy az (u) badzsigi szót az ősi Bad-gili - Bagdili törzsnévvel azonosítjuk.

Julianus idejében a két rokonnyelv hasonlósága még nagyobb lehetett, s mivel Julianus a kun nyelvet feltétlenül ismerte, sőt (térítések, hitszónoklatok miatt) beszélnie is kellett azt, most válik valójában érthetővé előttünk, hogyan értette meg magát Uela "szaracénjei" között, a bundai fejedelem udvarában: kun nyelven, amelyet a fehér kunok is megértettek. így tudott élelemhez és ruhához jutni, így tudta bekönyörögni magát és haldokló társát egy istenes mohamedán házába, így szegődhetett egy mohamedán pap szolgálatába. Senki sem fogad önszántából olyan szolgát, akivel nem tud szót érteni.

Julianus útjának sikerét tehát - amint látjuk - igen előnyösen mozdította elő az a körülmény, hagy Uelában ogúzok laktak, akik megértvén szándékát, előbbre segítették útjában.

4. A kínai szöveg uluzu neve kétségkívül az oroszokat jelenti. (Russi, Gardizinál rus.)

5. Madzsar a következő nép. Bretschneider a kínai jegyek alapján angolos írásmóddal "madjar"-t ír, de azonnal hozzáfűzi a magyarázatot, hogy ezek "the Magyars or Hungarians".

Hogy a név valóban és csakis magyar népségre vonatkozhatik, minden vitán felül áll, azonban felmerül a kérdés, melyik keleti magyarságról van itt szó: Magna Hungaria magyarjairól-e, akiket Julianus 1236-ban megtalált, vagy a Kaukázus lábánál visszamaradt kumai magyar népről. Mivel pedig ez a kútfő amint látni fogjuk - nem találomra, hanem a leghatározottabb tervszerűséggel és területi egymásutánban sorolja fel a tizenegy, addig még meg nem hódolt népet, világos, hogy csakis a Kaukázus keleti lejtőjén élt magyarságról lehet ebben az esetben szó.

Ez a kínai kútfő tehát ismét egy határozott, egykorú írásos bizonyíték az egykori kumai magyarság tényleges létezése mellett. A rendelkezésre álló kútfők (Bíborbanszületett Konstantinosz, az arab, perzsa, a szóban forgó kínai kútfő) adatai alapján most már könnyebben tudjuk földrajzi keretek közé szorítani a kaspimenti magyarság lakóhelyét is. Északról a kirgiz puszták déli határvidéke (itt találkozott velük Rubruquis), délről a Kaukázus gerince, keletről a Kaspi-tó, nyugattól a cserkeszek földje szabtak határt annak a részben erdős-dombos vidéknek, ahol a későbbi honfoglaló őseinktől elszakadt, szabad, sátoros pásztor keleti magyarság évszázadokon át élte ősi vándoréletét.

Ezektől a magyarokról tudtak, azaz inkább sejtettek valami keveset a nyugati krónikások is és a földjét nevezték Hungaria Vetus-nak, H. Maior-nak, ill. H. Antiqua-nak. Tehát míg földjük fele jobbadán a Kuma folyó mentére szorítkozott, déli fele már az alánok és malkaiták földjével volt határos.

6. Kínai forrásunk a madzsarok mellett az aszu népről emlékezik meg. A név az oszét népet jelenti. Ezek még ma is az alánok ivadékainak tartják magukat, valaha pedig kétségtelenül az alán nép kebelébe tartoztak. Még ma is a Kaukázusban, a Dariel szoros vidékén, a Terek völgyében és keletre a Rion forrásáig együtt laknak mintegy 200.000 főnyi tömegben. Történeti adatainknak megfelelően, hitüket többször változtatták. Hol a kereszténység, hol a mohamedán tanok léptek föl nagyobb erővel közöttük. Az aszu név tehát az alánokat jelenti. A középkori kútfőkben nem ritkán találkozunk az alánok nevének aas alakjával. Így Al Bokri-nál, a nyugati kútfőkben Rogerius Baconnál és számos más kéziratban is. Annyi bizonyos, hogy a Kr. e. 120 körüli időkből származó kínai kútfők az alánokat an-cai és a-la-na néven említik.

Azonban a kínai aszu népnevet megtaláljuk másutt is: így az arab historikusok oszi, az oroszok jasszi a szomszédos kaukázusi népek osszi, vagy oszét néven ismerik az alánokat. Mindezek kétségtelenné teszik, hogy a szövegünkben szereplő aszu név valóban az alánokra vonatkozik.

7. A szieszu név kétségtelenül a jászokat jelenti. (Sz) jeszu-jaszti: a jászok neve. Más kínai forrásokban Yüe-ti Ptolemájosznál Juton; Jatajoi, Jadzügész. Sztrabonnál az, a római íróknál Jagni, Jaziges alakban fordul elő. Helyes és eredeti alakját a magyar oklevelekben találhatjuk meg. Nálunk először Károly Róbert idejében említik őket, (1323), tehát 100 évvel később, mint a szóbanforgó kínai forrásunk, és pedig jasso (olv. jasszo-jasszu) alakban: azaz a jászoknak az a neve, melyet a magyar oklevél őrzött meg, tökéletesen egyezik a kínai történeti kútfő népnevével.

Hogy jelen esetben csakis a jászokról lehet szó, már a település-földrajzi viszonyokból is következik, amennyiben tudjuk, hogy a jászok már Kr. e. 100-ban a Kaspi- tótól északra és a Meótisztól északkeletre tanyáztak. Egy részük innét nyomult be a Kárpátok medencéjébe, ahol a római hatalom szállt szembe velük. Marcus Aurelius 172-ben, Carus 283-ban nagy győzelmet aratott a jász (jazyg) seregeken. A XIV. század elején a jászoknak még mindig igen tekintélyes csoportja lakott az Alsó-Volga mentén, az alánok szomszédságában.

Felmerülhet az a kérdés, honnét került a kínai szieszu (jeszu_jasszo) névbe a szókezdő sz hang. (Betűiről nem beszélhetünk, mert a kínai nem betűző írás.) Biztosat nem állíthatunk e tekintetben, mert származhatott az a történetíró ferde értesültségéből, éppúgy egyszerű elhallásból is. De - mivel nincs okunk, hogy a kínai évkönyveket a nyugati Annalesek fölé helyezzük - származhatott az elírásból is, ami a kínai betűvetésben talán még hamarabb fordulhat elő, mint latin írás esetében. Lehetséges azonban az is, hogy csak a fordító (Bretschneider) olvasási, ill. íráshibájában leli eredetét. Ma már bajos volna megállapítanunk, melyik feltevés az igaz; de e nehézség ellenére is fenn kell tartanunk azonosításunkat, mert a szöveg logikai folytonossága és tiszta értelme felfogásunk helyessége mellett tesz bizonyságot.

8. A kínai kézirat következő népe a szierkeszuk. A szóban nem nehéz felismerni a csierkeszukat, azaz a cserkeszeket, vagy ahogy Julianus híradásából ismerjük őket: a szikheket. Kínai kútfőnk értékes nyelvtudományi is; mert közvetlen kapcsolatot teremt a "szikhek" és "cserkeszek" között..

Rövidebben nem térek ki erre a népre, csak azt említem meg, hogy a Fekete tenger partján, a Kubán vidékén laktak.

9. A keshimir-ek szó Jankó elgondolása szerint Kasmir bennszülöttjeit jelenti. Da Carpinonál a leigázott népek sorában valóban ott találjuk Kasmír nevét is Casmir alakban, aminthogy Kasmirt a mongol seregek valóban meghódították. Ez az azonosítás azonban helytelen. Ellene mond a kínai kútfő alapelgondolásának, mert amikor a nyugati mongol hadjárat tervét látjuk magunk előtt, hogy is gondolhatnánk arra, hogy abban a sok ezer km-tel keletebbre fekvő Kasmírról lehet szó. Emellett Kasmír meghódítása nem is ennek a hadjáratnak keretében történt meg.

A keshimir szóban kétségtelenül mássalhangzócserével állunk szemben és annak helyes alakja: ke-ri-mish, azaz cseremisz. A cseremiszek, amint tudjuk, a XIII. század elején a Volga-Káma torkolattól északra laktak. A XI-XII. században messze nyugatra kiterjedő terület volt az övék a felső Volga mindkét partján, a Kljazma és Kosztroma mentén, a régi rosztovi fejedelemségben, de a krivicsek előrenyomulása közben részint azokba beolvadtak, részint visszaszorították őket a volgai bolgárok földjére, ill. mai hazájukba. Már Jordanés is említi őket Sremiscans néven. Később a kazárok adófizetőivé, a XIII. században pedig tatár alattvalókká lettek.

10. A kínai szöveg bular népe kétségkívül a bulgárokat jelenti, azonban felmerül a kérdés, vajon melyik bolgár országról van itt szó, a dunairól-e, vagy a volgamenti Nagybulgáriáról, azaz - ahogy abban az időben nevezték, - Bilériáról. Minthogy a cseremiszek szomszédságában a még független volgai bolgár állam terült el, minden bizonnyal erre a bolgár országra vonatkozik a név..

Ezzel kapcsolatban pedig az a kérdés merül fel, vajon miért nem említi akkor a kínai szöveg Julianus magyarjait, Magna Ungaria lakosait. Azért nem, mert ebben csak arról a tizenegy meg nem hódolt népről van szó, amelyeket a tatár seregnek mindenekelőtt le kell győzniök, viszont Julianus jelentéséből világosan ki tűnik, hogy a tatárok az uralvidéki magyarságot a hódolt népek közé számították, hisz már majdnem másfél évtizedes szövetséges társaik voltak azok és tizenöt országot együttes erővel pusztítottak el.

A MONGOL TÁMADÁS FŐ CÉLJA A NÉMET-RÓMAI CSÁSZÁRSÁG

11. A rejtélyes la-lá névnek, vagy olyan népet kell jelentenie, amelynek leigázása a vázolt haditerv általános keretébe beleillik s ebben az esetben az talán a votyák nép. Ezt a feltevést az alább következő Kermien szó jelenléte okolhatná meg: Cserdyn városának elferdített neve.

Ha a felsorolás sorrendjének jelentőséget tulajdonítunk, akkor a cseremisz-bulgár-votyák sorrendből (1. a vázlatot) az északi hadsereg (julianusnál első rész) feladataként nagyszabású átkaroló művelet tervei bontakoznak ki a sorok közül, amelyet a tatár seregek valóban így is hajtottak végre.

Lehetséges azonban az is, és valószínűnek is tartom ezt a lehetőséget, hogy a la-lá név az egész nyugati hadjárat végcéljára, azaz Alamaniára vonatkozik, tehát a Német-Római Császárságra, sőt átvitt értelemben talán egész Nyugat-Európára. Ez az értelmezés a hadiparancs szigorú logikus felépítésén mit sem változtat, leszármaztatása pedig minden nehézség nélkül megadható lá-lá - (1) a-la- (man)

Ha ez a magyarázat a helyes, miként nyelvtudományi szempontból kétségtelenül emellett több valószínűség szól, akkor Szubutáj vezér búcsúzóul akkora megbízatást, sőt hadparancsot kapott Ogotájtól, hogy azt teljes mértékben nem is tudta valóra váltani a nagykánnak időközben történt váratlan elhalálozása miatt. A hadjárat kezdete azonban arra vall, ha ez a véletlen nem következik be, "Alamania", azaz Közép- és Nyugat-Európa a mongolok igája alá kerül.

A FOLYÓ- ÉS VÁROSNEVEK AZONOSÍTÁSA

12. Minden nehézség nélkül meghatározhatók a Djayakh és Idil folyónevek is. Az előbbit Zemarkhosz Daich, Bíborbanszületett Konstantinosz Géech, da Carpino Jajac, Rubruk Jagac, Holthon Jaic, a Catalan Map Jajech néven említi, amiből egyértelműen az Ural folyóra ismerünk.

13. Az Idil - Itil név ebben az esetben is kétségtelenül a Volgát jelenti, de ez csak a szöveg értelméből következik, mert egyébként az Ethyl- Etel- Itel- Atel- Atil névváltozatok egyszerűen "folyót" jelentettek. Hogy az Idil név jelen esetben a Volgára vonatkozik, következik abból is, hogy a kazár birodalomnak a Volga-torkolat közelében fekvő fővárosát szintén Itil-nek nevezték.

13. A parancs utolsó sora a tatár sereg feladatául teszi, hogy "vonuljon egyenesen Kivamien és Kermien városok ellen." Az elsőben Jankó J. felismerni vélte Kiew (Kijev) nevét. Valóban, Batu seregei 1239-ben elfoglalták a várost és az - míg csak 1320-ban litván kézbe nem került - tatár uralom alatt maradt.

A másik várost Jankó, a szöveg eddigi egyetlen magyarázója, nem ismerte fel.

Lássuk már most, mit jelent valójában a két városnév. Bizonyára olyan városokat, amelyeket (a szöveg szerint) a tatár csapatok - átkelvén az Ural és Volga folyókon - egyenesen megközelíthettek.

Kiew túlságosan messze feküdt ehhez és közben jelentős erősségek voltak, tehát "egyenesen" nem vonulhattak fel Kiew ellen a mongol csapatok.

Ellenben módjukban állt, miként így is történt, á bulgárok, cseremiszek és mordvinok legyőzése, vagy ami ezzel egyértelmű, az Ural és Volga folyókon való átkelésük után Ki-va-mie-a - Va-ki-mie-a - Vla-di-mi- (r) ellen vonulniok s a várost a fősereg 1238 február 2-án el is foglalta. Vladimir erősségének elfoglalása azért volt a mongol sereg szemében nagyon fontos, mert a város nemcsak Szuszdal fejedelemség kincsekben gazdag fővárosa, hanem egyúttal hatalmas erősség a volt s ennek eleste egyúttal szabaddá tette a tatár sereg útját egészen a Kárpátokig!

15. Ker-mie-a viszont Cser-di-n, azaz Cserdyn városát jelenti, Cserdyn a Káma felsőfolyása mentén fekszik és a legészakibb, jelentős városa annak az észak-déli transzkontinentális útnak, amely a -Kaspi vidékét a szibériai jellegű prémvidékkel kötötte össze. A tatároknak nagyszerű érzékük volt ahhoz, hogy ezt a fontos kereskedelmi útvonalat, amelyen cserdyn, Bolgari, a volgai bolgárok egykori fővárosa, Sztálingrád, ill. Szarepta (Szeráj) és Itil városok jelöltek, mielőbb megszállják.

Cserdyn eléggé kiesik már a tulajdonképpeni haditerületből, de a kútfők tanúsága szerint még tovább is hatoltak a tatárok: észak felé és meghódították a parosszitákat (akiknek igen kicsiny gyomruk van és csak a főtt húsok gőzét szívják magukba, írja da Carpino), akiken a permi népeket kell értenünk. Csakis azzal tudom megokolni eljárásukat, hogy egyrészt biztosítani igyekeztek magukat az északi népek esetleges támadásával szemben, másrészt olyan adófizetőkre akartak szert tenni, akiktől könnyű szerrel kaphatnak prémeket.

Ezek után már átírhatjuk a tárgyalt kínai kútfőt mai magyar nyelvünkre a következőképpen: "A császár ezután megparancsolta Szubutáj vezérnek, hogy hódítsa meg a tizenegy nemzetséget, és pedig a kanglikat, a kunokat, az oguzokat, az oroszokat, a magyarokat, az alánokat, a jászokat, a cserkeszeket, a cseremiszeket, a bolgárokat és az alemannokat, keljen át az Ural ér a Volga folyókon és vonuljon egyenesen Vladimir és Cserdin városok ellen."

A szövegben említett magyarokon a kumai magyarokat kell értenünk.

Mi tehát ez a kínai kútfőrészlet tulajdonképpen? Nem más, mint annak a mongol hadjáratnak rövid hadászati terve, amelyet Ogotáj délen és északon: a Kaukázus-Pontus-Kaspi vidékén és egyidejűen az urali népeken át kezdeményezett Nyugat ellen.

A KÍNAI KÚTFŐ ÉS JULIANUS LEVELÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

Hogy ez a haditerv a nyugati hadjárat melyik részletének felel meg, ahhoz Julianus híradása szolgál útbaigazítással. Második útjáról szóló levelében u. i. a következőket olvassuk: "Most pedig, midőn mi Russia határain veszteglünk az események közelében, tudjuk a valóságot, hogy a tatárok egész hadserege a nyugati részekre jött (és) négy részre oszlott.

Az egyik rész az Ethil folyótól Russia határai mentén, keleti irányból Szuzdálhoz közeledik. A másik rész pedig már dél felé, Risennia határaihoz (közeledik), ami egyébként a rutének birodalma, akik ellenállottak. Ezt (azonban) sohasem támadták meg.

A harmadik rész pedig a Don folyóval szemben, Ovchenruch (Novocserkaszk) erősség közelében maradt vissza, ami egyébként a rutének birodalmához (tartozik)."

Vegyük újból alaposan szemügyre a kínai kútfőt, amely a leigázandó népeket ilyen sorrendben sorolja fel:

1- 4. Kangli törzsek, kunok, oguzok, oroszok.
5- 8. Magyarok, alánok, jászok, cserkeszek.
9- 10. Cseremiszek, volgai bulgárok.
11. Alamania, ebben az esetben a Német-Római Császárság

Ha ezt a sorrendet összevetjük közölt térképvázlatunkkal, világosan kitűnik, hogy zárt csoportokról van szó és ezek a csoportok megfelelnek Julianus fentebb említett négyes beosztásának, amennyiben megállapíthatjuk, hogy a 9-11. a. id. népekre a tatárok I+ II csoportja támadt, az 1-4. a. id. népekre a sereg III, része (majd a három rész egyesült erővel szorította meg az oroszokat). A IV- rész feladatáról Julianus részletesebben nem emlékezik meg, mert tőle messze eső vidékeken végrehajtott hadműveletekről van szó, de ezek után nyilvánvaló, hogy annak a feladatául jutott az 5-8. a, id. népek leigázása.

Julianus közléséből kétségtelenül kiderül, hogy a tatárok jól megfontolt, részleteiben kidolgozott haditervvel kezdtek a nyugati vállalkozásba. Hatalmas átkaroló mozdulattal szorították harapófogóba az orosz-lengyel fejedelmeket, hogy utána Béla király országára rontsanak, Minthogy az 1223. évi kalkamenti ütközet helyzetüket délen lényegesen megerősítette és Cumania fölött hatalmukat biztosította, ezt az alkalmat akarták felhasználni arra, hogy Alamania -a Német-Római Császárság ellen tervezett hadjáratuk sikerét a délről és északról támadó fősereg együttes fellépésével biztosítsák.