ARAB ÉS PERZSA KÚTFŐK TUDÓSÍTÁSA A KUMMAGYAROKRÓL

A FORRÁSOK ISMERTETÉSE

A levediai magyarság sorsa és életkörülményei nemcsak Bizáncot érdekelték, hanem a közeli arab birodalmat is, Többszörösen bebizonyították, hogy már a IX. században kellett lennie egy olyan arab (-perzsa) történeti-földrajzi munkának, amely tudósításokat közölt a levediai magyarokról. Hogy tudtak létezésükről, az egészen biztos. Szallam tolmács 840-844 között mintegy két hétig utazott a meótisz parti magyarság földjén és erről Ibn Kordadhbehnek összefoglaló jelentése is megemlékezik, Muqaddasi közléséből viszont azt tudjuk, hogy a szamarai kalifának követe, Ibn Mura le Khovarizmy csillagász Szallamot megelőzően járt a kazár tarkánnál, amikor is szintén kellett valami értesülést kapnia a doni magyarságról. Hogy melyik volt ez az ősforrásnak tekinthető arab munka, arról eltérők a vélemények. Marquart 840 körüli időkből származtatja és Muszlini ai Garminak tulajdonítja a szerzőséget. Hóman szerint talán inkább 874-883 között készülhetett. Ugyancsak szerinte elsősorban Ibn Fadhlan és mások merítettek 922 körül, majd ezek művéből Dzsajháni {922 után) . Dzsajháni művét használta forrásként Ibn Ruszta (X. század} és Al Bokri, míg egy olyan ismeretlen arab forrás is készült a X. század derekán, amelynek szerzője az eredeti ősforrást és Dzsajhánit egyaránt ismerte és használta. Ebből az utóbbiból merített a Hududulálam szerzője és Gardizi,

Hóman származtatási vázlata így fest

A. (ismeretlen ősforrás) 874-883
II ibn Fadhlan és mások értesítései 922 körül
Dzsajháni (922 után)
II lbn Ruszta Al Bakri (ismeretlen forrás) X. század közepe (X. század) X. sz.
Hududulálam Gardizi
(982-983) (1050-1052)

A szóbanforgó arab kútfők értelmezése körül sokáig a legnagyobb zűrzavar uralkodott, amit az idézett elő, hogy a kútfőket következetesen vagy a pannóniai, vagy a levediai, vagy a baskíriai magyarságra akarták vonatkoztatni. Megnehezítette a magyarázat munkáját az a körülmény is, hogy a szövegekben nem egy helyütt beszúrások, futólagos megjegyzések fordulnak elő. Mindaddig, míg a magyarázat kísérletek tengelyében a későbbi pannóniai magyarság állott, "sem a hazai, sem a külföldi kutatóknak nem sikerült (azokra) elfogadható magyarázatot találniok" állapítja meg Németh Gyula.

Az eredménytelenség alapoka az volt, hogy a kutatók feltételezték, hogy az arab írók - jobb ügyhöz méltó szorgalommal - csupán egymást másolgatták és kényük-kedvük szerint toldottak-rontottak az eredeti, ősi szövegen. Miként rámutattam nem vették figyelembe az eddigi kutatók, hogy már Ibn Fadhlan értesítése is abból az időből származik, amikor honfoglaló őseink a Meótisz partjáról már rég elvándoroltak. A többi is mind későbbi eredetű, Ezeknek az arab és perzsa íróknak tehát természetszerűen könnyebb volt tudomást szerezniök a Kuban-Kuma síkságán visszamaradt "keleti türkökról", mint.Árpádnak tőlük folyton távolodó népéről.

Kutatóink nem egyszer szemére vetik "az arab és perzsa kompilátoroknak gondolkodásuk és kritikájuk megdöbbentő hiányát, amelynek nyomával oly gyakran találkoznak. Tapasztalatom szerint az ókori és középkori írók is, legyenek nyugatiak, vagy keletiek, szerettek gondolkodni és gyakorolták is azt. Miért ne gondolkodtak volna az arab és perzsa szerzők, amikor éppen az arabokról tudjuk, hogy kitűnő matematikusok, geodéták és csillagászok akadtak közöttük, ami mindenesetre éles logikára és helyes kritikai érzékre vall részüktől. Hogy az arab és perzsa kútfők értelmezése körül ilyen zűrzavar keletkezett, annak oka nem feltétlenül bennük, hanem talán bennünk keresendő. Nyilván minduntalan nehézségbe ütközünk, ha egy történeti feljegyzést nem arra a népre alkalmazunk, amelyről szól. Ezzel magyarázhatók meg a keleti kútfők értelmezése körül felmerült nehézségek is

Az arab szerzők mindegyike bizonyos közös forrásból merített, de az is biztos, hogy mindegyikük megtoldotta, vagy megjavította ennek a közös forrásnak adatait a maga legfrissebb értesüléseivel. Mielőtt az arab kútfők érdemi tárgyalásába kezdenénk, lássuk magukat a kútfőket. A könnyebb tárgyalás kedvéért szakaszokra bontva, párhuzamosan közlöm Ibn Ruszta, Gardizi és Al Bokri szövegét, míg a Hududulálam vonatkozó részének csak rövid kivonatát adom. Ez az utóbbi perzsa nyelvű földrajzi munka még kevésbé ismeretes a nagyközönség előtt. 1892-ben találta Bokharában Tumánszkij orosz akadémikus. Címe magyarul ezt jelenti: "A világ határai vagy országai." A mű a mohamedán világon kívül Indiáról, Tibetről, Kínáról, sőt Kelet-Európáról is beszél s egy kis fejezete az arab világgal szomszédos kumai magyarság viszonyaival is foglalkozik. A mű - Ligeti Lajos szerint Kr. u. 982-983-ban készült, tehát Szent István atyja, Géza fejedelem korában. Reánk tehát semmiképpen sem vonatkozhatik, de még honfoglaló őseink levediai tartózkodására sem, mert akkor valahogy így írta volna meg művét az érdemes szerző: A magyarok valaha, miként a források beszélik, itt és itt laktak... stb. És minden tudósítását múlt időben írta volna meg. De nem ezt látjuk, hanem azt, hogy a jelen (azaz a 980 körüli) viszonyokról szólván, a magyarokat is mint általa ismert népet tárgyalja, Az a körűlrnény, hogy leírásában az előző források használható anyagát is felhasználja, nem perdöntő. Ugyanez áll szóról-szóra Gardízi és Al Bakri leírására is,

Gardízi és Al Bakri életrajzi adatait és irodalmi munkásságukat bőven ismertette Kuun Géza gr. a "Magyar honfoglalás kútfői" című II. fejezetében, ezért itt röviden csak annyit jegyzünk meg róluk, hogy az előbbi perzsa író, a mai Kabultól délre élt Ghazna (ma Ghazni, vagy Ghizni) városában. Művét 1051-1052-ben írta. Al Bakri arab geográfus és történetíró. Spanyolországban született, ahol atyja a szevillai fejedelemség kormányzója volt. Ő maga a nagyvezírségig vitte. Meghalt 1094-ben, Fontos tudnunk, hogy értesüléseit könyvekből, illetve kereskedőkaravánoktól szerezte, mert ő maga a spanyol földet sohasem hagyta el.

A VONATKOZÓ SZÖVEGEK

1, Ibn Ruszta
I. A besenyők országa és a bolgárokhoz tartozó eszkilek országa közt van a magyarok első határa (- területe).
2. A magyarok a törökök egyik fajtája.
4. Főnökük húszezer főnyi lovasság élén lovagol.
5. Főnökük neve kündüh
6. Ez a név királyuknak a címe, mert annak az embernek, aki felettük uralkodik, neve gyula (glh, gulah) és minden magyar arra hallgat, amit nekik harc és védelem dolgában, valamint egyebekben glh-nak nevezett főnökük Parancsol.
7. Sátraik vannak, a fűvel és a termékenységgel együtt vándorolnak.
8. Országuk kiterjedt.

10. Egyik határa a rumiak tengeréig terjed
11. Ebbe a tengerbe két folyó szakad, ezek egyike nagyobb a Gaihun-nál. Lakóhelyeik a két folyó közt terjednek el. Ha beáll a tél, mindenki ahhoz a folyóhoz jön, amely a kettő közül hozzá közelebb van. Ott töltik a telet, abban (a folyóban) halakat fogva. A téli tartózkodás ott a legmegfelelőbb számukra.
16. A magyarok országa fában és vízben bővelkedik, talaja nagyon nedves, sok szántóföldjük van.
17. A velük szomszédos összes szlávok fölött uralkodnak és nehéz adókra kötelezik őket, ezeket foglyokként tartják.
18. A magyarok tűzimádók.
19. A szlávok ellen támadásokat intéznek, és a foglyokkal a tengerparton mennek, míg a rumiaknak kry nevű kikötőjébe nem hozzák azokat.
20. A kazárok állítólag annak előtte a magyarok és más szomszédos népek ellen sáncokkal védekeztek, hogy országukat tőlük megvédjék,
21. Mikor azután a magyarok a foglyokkal krybe érnek, elébük jönnek a rumiak és ott kereskednek, a rabszolgákat átadják nekik és azok fejében rumi brokátokat és takarókat kapnak.

2.Gardizi
I. A bolgárok területe és az eszkil terület között, amely szintén Bulgar-hoz tartozik, van a magyarok határa.
3a. Ezek a magyarok jézushitűek a korhelyek* közül.
4. Vezérükkel húszezer lovas van.
5. Ezt a vezért kündüh (kndh)-nek nevezik.
6. Ez az ő nagyobbik királyuk cinre. Azt a vezért, aki az ügyeket intézi, glh-nak nevezik; a magyarok azt teszik, amit a glh parancsol.
7. Van egy pusztaságuk, amely csupa fű és tágas hely.

9. Tartományuk hosszúsága és szélessége száz parszanga, Tartományuk a Rum tengerével határos.
11. Ebbe a tengerbe két gaihun (folyó) szakad. Ők e folyóvíz(ek) közelében laknak. Amikor eljön a tél, az, aki a folyótól távolabbra van, a folyó közelébe tér vissza, télen azon a helyen tartózkodnak és halakat fogdosva megélhetésre tesznek szert.
12. És annak a folyamnak (a partján), amely tőlük balkézre esik- a szlávok felé, van egy nép, amely a görögök közül való és keresztény, ezeket nadr-eknek nevezik. Ezek a magyaroknál számosabbak ugyan, de gyengébbek.
13. Ami ezt a két folyót illeti (t. i. amelyek közt a magyarok laknak), az egyiket Itilnek, a másikat Duba-nak nevezik. Amikor a magyarok a folyam partján tartózkodnak, szemtől-szembe látják a nndzeket.
14. A nndz-ek felett, a folyam partján magas hegy emelkedik, a víz a hegy oldalán fakad (jön ki) és ezen hegy mögött egy keresztény nép lakik, amelyet msrdat-nak neveznek s ezek, meg a nndz-ek között tíznapi járóföld van. Ez nagyszámú nép, ruházatuk az arabokéhoz hasonlít, turbán, ing és mellény dolgában. Van keresetük, vetéseik és veteményeik, vannak szőlőik is, mert náluk a víz a föld felszínén folyik és földalatti öntözőcsatornáik nincsenek.. Mondják, hogy számuk a rumiakénál nagyobb. Külön nemzetiségűek. Áruforgalmuk javarésze az arabokkal bonyolódik le.

15. És az a folyó, amely a magyaroktól jobbra esik, a szláv területen van s onnan a kazárok tartományába folyik s ez a másik folyamnál nagyobb. (Kmoskó fordításában: És az a folyó, mely a magyaroktól jobbra van, a saqlab (szlávok) felé halad s onnan a Khazar tengerbe szakad.)
16. A magyarok tartománya csupa fa és láp és földje nedves.
17. Ők a szlávokat mind leigázzák, s a szlávokra állandóan terményadókat rónak ki, s őket öszvéreiknek tekintik.
18. A magyarok tűzimádók.
19. Sayuzz, saglab és rus ellen vonulva, onnan rabszolgákat hoznak, a rum-hoz viszik és eladják.
22. Ezek a magyarok jó külsejű, tekintélyes emberek. Ruházatuk brokát, fegyvereik ezüstösek és gyöngyökkel kirakva. Állandó portyázó háborúkra indulnak a saqlabiján ellen. A magyaroktól a saqiab-ig tíznapi út van. A saqlab bambái között van egy város, amelyet Wantit-nak neveznek... stb.

Al Bakri
1. Leírás a magyarok országáról: Ezek a besenyők országa. és a bolgárokhoz tartozó eszkilek (eskil) országa között laknak.
3b. A magyarok bálványimádók.
5. Királyuk neve kndh.
7. Ez a nép kunyhókban és sátrakban lakik, követve az eső hullását és a fű sarjadzását.
9. Országuk szélessége száz parszanga, hossza ugyanennyi.

10. Országuk egyik határa a rumiak országával határos.
12. A másik, a sivataggal szomszédos határuk ( területük !) mellett hegység terül el, amelyen a ... nevű nép lakik, van sok lovuk, lábas jószáguk és szántóföldjük.
14. E hegység alsó részén, a tengerpart mellett avguab nevű nép lakik, ezek keresztények és az iszlámnak Tiflisz földjével vonatkozásban lévő vidékeivel határosak. Itt kezdődik Örményország. Ez a hegység addig terjed, míg Derbend földjéhez nem ér.

* Gatdizi ezúttal, akárcsak később a bulgárok nevével kapcsolatban, szellemes szójátékot enged meg magának és turkok helyett katärkarannak, azaz "korhelyek"-nek nevezi a magyarokat. Alább a bulgár nevet értelem szerint tréfálkozva "gonosztevők"-re másítja. V. ű. Kmoskó a. id. m.

A Hududulálam minket érdeklő részének rövid kivonata Ligeti közlése alapján a következő: A magyaroktól keletre egy hegység nyúlik, délre egy vulundur nevű keresztény nép lakik, nyugaton és északon a ruszok tartományaival szomszédosak. A magyarok országában körülbelül 20.000 ember lakik, királyukat dzsulá-nak nevezik, Az ország hosszában 150 paraszanga, szélességében 100 paraszanga, Télen annak a folyónak a partján élnek, amely a ruszoktól választja el őket. Ilyenkor halásznak és halból élnek. Az országban rengeteg a fa és a folyóvíz. A magyarok igen gazdagok, jó arcúak és tiszteletet, félelmet gerjesztenek, A körülöttük lakó hitetlenekkel örökké háborúban állnak és mindig ők győznek.

A KÖZÖLT SZÖVEGEK RÉSZLETES TAGLALÁSA

Már az eddigi kutatók is nagyobbrészt vallották, de Németh Gyula határozottan kimondja, hogy az idézett keleti kútfőkben a magyarságnak több, egyidőbeni hazájáról van szó.

Az 1. szakasz kétségtelenül a baskír-magyarok uralvidéki hazájára utal. Ibn Ruszta és Al Bakri nem hagynak e tekintetben semmi kétséget sem, és talán lehetséges, hogy Gardizi leírásában is az elsőnek említett "bolgárok" szó elírás "besenyők" helyett.

Még tökéletesebben kiviláglik ennek a magyarázatnak helytálló volta abból az Al Balhi-tól 934) származó feljegyzésből, amelyet lstahri és Ibn Haukal átdolgozásából ismerünk: "Kétféle basdzird (magyar) van. Az egyik szorosan az oguzok határánál lakik, a bolgárok mögött. Mondják, hogy számuk kétezer emberből áll, kiket úgy megvédenek erdőik, hogy senki sem tud rajtuk erőt venni. A bolgárok alattvalói. A többi basdzirtok (Ibn Haukal: a basdzirtok legnagyobb része) a besenyőkkel határosak. Ők és a besenyők törökök, és közeli szomszédai a bizánciaknak.

Hogy Al Balhi tudósításában valóban a baskíriai magyarokról és nem török nyelvű baskírokról van szó, azt már Németh Gyula kétséget kizáróan bebizonyította, így ezzel a kérdéssel itt tovább nem foglalkozunk, csupán számukra vonatkozóan tesszük az alábbi megjegyzéseket: Ha igaz is a 2000 főnyi lélekszám, az csakis a baskír-magyarok hadi létszámára vonatkozhatik, amiből viszont következnék, hogy összes lélekszámuk azidőben 20-25 ezerre rúgott.

Julianus jelentéséből tudjuk azonban azt, hogy 1223-1235 között a tatárak háborúskodtak az urali baskír-magyarokkal és ezekben az ütközetekben az első összecsapások a magyarok győzelmével végződtek. 2000 főnyi sereggel a tatárokon nem arathattak volna győzelmet urak véreink, valószínű tehát, hogy az Al Balhi-féle tudósítás nem 2000, hanem 20.000 főt említett, tehát két töményt, ami 200-250.000 lélekszámnak felel meg.

Sokkal több vitára adott alkalmat a tudósítások másik része.

A kutatók véleménye térbeliség tekintetében megoszlik Etelköz, Levedia, a Duna-Tisza köze és a Kaukázus északkeleti lejtőjének vidéke között, A kérdés megoldása olyan történet-földrajzi feladat, ahol a két tudományág ködébe vágó kritériumok egyaránt súlyosan jönnek számításba. Kíséreljük meg mindenekelőtt a rendelkezésre álló kútfők alapján térben rögzíteni azt a délibb magyarlakta földet, amelyről itt szó van.

Ezt a feladatot csakis akkor oldhatjuk meg sikerrel, ha a 7-21. szakaszokat egyértelműen tudjuk magyarázni, különös tekintettel a döntő jelentőségű nép- és tulajdonnevekre. Helytelenül. cselekednénk, ha ezúttal bizonyos szempontokat előtérbe helyeznénk másiknak rovására és ha bizonyos a priori feltevésekből indulnánk ki. Ezért nem vezettek kielégítő eredményre az eddigi szövegmagyarázatok sem. Az előttünk álló feladat megoldásában nagyon hasonló egy több ismeretlenes egyenletrendszer, vagy egy többpontos kiegyenlítés megoldásához, amennyiben egyidejűen minden feltételt és minden követelményt, maradék- és feltevések nélkül, szigorúan a tények alapján kell kielégítenünk.

Mielőtt további részletekbe bocsátkoznánk, kiemelem, hogy történetírásunk Ibn Ruszta leírását Konstantinos Porphyrogennetos adataival egyetemben a magyar őstörténet legbecsesebb forrásai közé sorolja.

Németh Gyula szerint "Konstantinos és Ibn Ruszta a magyarok levediai hazáját írták le, ahol a magyarok a IX. század elejétől 889-ig tartózkodtak." "Ibn Ruszta leírásához még megjegyzem, hogy ebben semmi tévedés, semmi félreértés nincsen, ez a magyar őstörténet egyik legvilágosabb forrása, Csak egy sajátságos dolog van benne, t. i. az, hogy a szláv foglyokról szóló rész két helyen egy-egy oda nem illő beszúrással meg van szakítva. Egyszer azzal, hogy "a magyarok tűzimádók", egyszer meg a kazár erődítésekről szóló mondattal. (Az előbbi beszúrás ugyanígy van Gardizinál.) Ez azonban a tudósítás értékéből nem von le semmit, egyszerűen az író, a másoló, vagy a - mindenesetre közbeszúró - interpoláló figyelmetlenségének következménye."

Minden jel arra vall, hogy Ibn Ruszta valóban a levédiai őshazáról beszél, de éppen mert erről van írásaiban szó, fel kell tételeznünk, hogy tudósítása a 889. év előtti időkből kelteződik.

A fenti idézetben említett "értelmetlen beszúrásokra" a későbbiekben, az egyes szakaszok tárgyalása során még visszatérünk.

AZ ABKAZ ÉS ALÁN NÉP NEVE

Most térjünk át Gardizi és Al Bakri tudósítására és mindenekelőtt a népneveket vegyük sorra.

Az avgunk nevű népről Marquart sikerülten bebizonyította, hogy azonos a Kaukázus gerincétől és a Don-Kubán vidékétől délre a szikhek szomszédságában, a Fekete-tenger partvidékén lakó atkáz néppel, Abkázia lakóival. Ugyancsak ő fejtette meg, hogy a leírásokban szereplő ... a népnév a pont elhagyásával asz-vak olvasandó és ez nem más, mint az alánok régi neve. (Ezt úgy kell értenünk, hogy ha az arab n betű jegyében szereplő diakritikus pontot elhagyjuk, a betű már nem n-et jelent, hanem így olvasandó: arz. Ez az asz>ász>jász szó tehát az alán (oszét) nép legősibb neve.)

Németh Gyula viszont rámutat arra, hogy annak, aki a hanyag írású arabbetűs szövegek olvasásában otthonos, nem kerül fáradságába, hogy a Gardizi által említett nndr (z), ül. mrdat népnévben ugyancsak az alánok, ill. az atkázok nevére ismerjen. Ugyanis nndr az asr, mrdat pedig az avgaz népnév elírása.

Elég itt Németh Gyula id. kitűnő munkájára (HMK) utalnom, ahol bőven megokolja a szerző, miért és hogyan lehetett a mindkét szövegben szereplő hegységet (főleg az említett népnevek alapján) a Kaukázussal azonosítanunk.

Melich a nndr népnevet nandur-vak olvasván, azt Nándorfehérvárral (Beograd) azonosítja, amit Kmoskó örömmel el is fogad. Az említett azonosítás után nem volt nehéz Kmoskó-vak arra a gondolatra jönnie, hogy a mrdat népnevet a horvát népnévvel azonosítsa. Hogy ezek a tetszetős és nyelvészeti szempontból talán nem is egy érvvel támogatható elgondolások miért teljesen tévesek, a későbbiekből kiderül.

ITIL ÉS DUBA FOLYÓNEVEK AZONOSÍTÁSA

Térjünk át most az Itil és Duba folyónevek azonosítására. A két folyónév körül az eddigiekben rengeteg vita folyt. Az alábbiakban összeállítom az eddigi kutatók véleményét.

Szerző szerint Itil megfelelője Duba megfelelője

Thury Don, vagy Dnyeper Duna
Roesler Dnyeper Bug
Hunfalvy Dnyeper Bug
Fehér G. Dnyeper Don
Marquart és Don Kuban
Schnetz Volga, vagy más
Melich Don nagyobb délorosz folyó (Dnyeper?)
Hóman Don Ak Tuba
Zichy I. gr. Etelköz egyik Duna folyója Nagyobb délorosz
Kuun G. gr folyó, esetleg a Duna (vagy Bug) Dnyeper
Kmoskó M. Volga Duna
Németh Gy a kútfőket tárgyalja, de az azonosítás kérdésében nem foglal állást.

A fenti összeállítás nagyon jól megvilágítja, menyire eltérők, mennyire meg nem állapodottak voltak a nézetek a két folyónév körül. Hogy melyik szerző mire alapítja nézetét, azzal itt nem foglalkozunk, az id. munkákban megtalálja a szükséges részleteket az olvasó. Nem mellőzzük azonban megemlíteni Kmoskó nézetét. Szerinte az a két folyó, amelyikről itt szó van, a Duna és a Tisza (!), az utóbbinak a neve azonban nyilván kimaradt valahogy Gardizi leírásából, ellenben ehelyett, miért, miért sem, - belekeverte abba az Itilt. Erről viszont Kmoskó elismeri, hogy Gardizi és Ibn Ruszta szerint az Itil, vagyis a Volga a Khazar tengerbe szakad. Természetes dolog, hogy Kmoskó, ha már elfogadta a "nandun" - Nándorfehérvár - és kigondolta a mrdat - horvát azonosítást, kénytelen volt a Duba - Duna azonosítás mellé a hiányzó Tiszát is feltételezni. Minderre pedig - úgy látom - a 3/a, szakasz általa megadott helyes fordítása késztette.

Rövidség kedvéért bizonyítani kívánom a következőkben, hogy az Itil - Voga, viszont Duba - Kuban,

Az Itil folyó a Volgát jelenti, mert

1. szláv (orosz) területről kazár területre lép és a Kaspi-tóba szakad ( 15. szakasz)

2. nemcsak a Volga folyót, hanem még a mellette fekvő kazár fővárost (a mai Asztrahány ősét) is ezidőben Itil-nek nevezték.

3. Ogotáj hadiparancsa a Volgát szintén Idil néven említi.

4. Julianus szerzetes második útjáról írt sajátkezű levelében említi, hogy a tatár hadsereg egyik része "... az Ethyl folyótól Oroszország határai mentén, keleti irányból Szuzdálhaz közeledik". Az Ethyl itt a Volgát jelenti. Ugyancsak Rubruk is (bőv. 1. alább) Etilia néven a Volgáról beszél.** Nem mellőzhetem, hogy itt ki ne térjek Melich álláspontjára. Melich az Itilt a Donnal azonosítja" s szerinte ez az azonosítás azért helyes, mert a krónikának a XIII-XIV. századra "fluviur Ethul id est Don" értesítése hiteles. (M. Ny. 1936. 346. L). A tatárok ezidőben a Dont tehát Etilnek nevezték.

Tegyük azonban fel a kérdést, miért ragadt a Donra is az Ethil név, amikor a X-XIII. században elsősorban a Volgát illette az! Azért, mert a Don folyót sajátos vonalzára miatt a Volga (Sztálingrád alatti) kiágazásának tartották, amilyen még a Volgának az Ak Duba is. (Bővebben ezzel a kérdéssel nem foglalkozom, de rámutatott már erre a tévedésre Fehér Géza is.) "

5. Az Itil folyó, mint Európa legnagyobb folyója feltétlenül nagyobb kell, hogy legyen a Duba-nál.

6. Gardizi és Ibn Ruszta világosan megmondja, hogy az Itil a Khazar Tengerbe, azaz a Kaspi-tóba szakad. Mivel sem a Don, sem a Dnyeper, sem más nagyobb számba jöhető délorosz folyó, sem Etelköz egyetlen folyója sem szállítja vizét a Kaspi-tóba, nyilvánvaló, hogy ezek az azonosítások nem helytállók.

A Duba névben a Kuban folyó neve rejtőzik. Bizonyítása a következő. A kútfők szövegéből betű szerint kiolvashatók az alábbi tények: a Duba a) a két említett folyó közül a kisebbik, b) a magyarlakta területektől balra (nyugatra) esik, c) partja mentén egyik oldalt magyarok, velük szemben alánok laknak, d) az alánok felett, a folyam partján magas hegység emelkedik s ebből ered a folyó.

Mindezek olyan félreérthetetlen adatok, hogy csodálkoznom kell, hogyan jöhetett szóba egyáltalán más azonosítási lehetőség is

A Duba név a Kuban folyót jelenti, mert

I. A 15. szakasz alapján világos, hogy a Duba a két említett folyó közül a kisebbik, tehát nem lehet azonos az Ak-Tubával. Ugyancsak az említett szakasz alapján: ha a két folyó közül a nagyobbik (amint láttuk, az Itil - Volga), jobbra (azaz keletre) esik a magyar vidékektől, a Duba pedig balra (azaz nyugatra); (l. Gardizi I2. szakasz) és ennek a folyónak a partján laknak az alánok (nndr, as) nyilvánvaló, hagy nem lehet azonos a Duba a Don-nal sem.

A Dunáról - miként ez látnivaló - ebben az esetben, bármilyen kézenfekvő magyarázatnak is tetszik a Duba - Duna azonosság, (amennyiben csak egyetlen diakritikus pont más elhelyezését kívánja meg), még csak szó sem lehet.

2. Az alánok a Duba egyik partján laknak. (G. 12. szakasz). A folyam partján találkoznak össze a magyarok alán szomszédaikkal. (G. 13. szakasz) . Az alánok felett magas hegy (a Kaukázus) emelkedik, a hegy mögött (G. 13. szakasz), ill. a hegység alsó részén, a tengerpart mellett pedig (Al Bokri 14. szakasz), tehát a hegység túlsó oldalán, az atkázok országa terül el,

3. Amit Gardizi az alánokról, és mindkét szerző az atkátokról mond, tökéletesen megfelel ismereteinknek. Vszevolod oszét tanulmányaiban arra a nagyon valószínű következtetésre jutott, hogy az alánok hazája a régmúltban sokkal nagyobb kiterjedésű volt, s nyugaton még a Kuban felső folyásának vidékét is magába foglalta

4. Kiindulva az atkázok és Abkázia pontos leírásából (Al B. 14. szakasz) nyilvánvaló, hogy az alánoknak a hegység északkeleti oldalán kellett lakniuk (a két népet csak 10 napi út választotta el egymástól) (G. 14. szakasz), és azért ilyen sok, mert az utasnak a Kaukázus gerincét kellett megmásznia. Másik adatunk, hogy a nndr - alán nép a Duda partját is megszállva tartotta, tehát sem a Donról, sem a Dunáról nem lehet szó" hanem egyes egyedül a Kuban felső szakaszáról.

5. A szótanforgó keleti forrás eddigi magyarázóit megtévesztette az a kitétel, hogy a Duba folyó a magyaroktól balkézre, a szlávok felé esik (G. 12. szakasz) . Ezek után azt hiszem, ez a kitétel is világos lett előttünk: miként az Itilt úgy határozza meg a szerző, hogy az a szláv, azaz orosz (varég) területről folyik a kazárok földjére, ugyanígy itt "a szlávok felé" meghatározás csak az égtáj: "északnyugat" megadásának elkerülésére szolgál.

Teljesen világos lesz előttünk a tétel, ha az arab író, (inkább az arab szemlélő) helyébe képzeljük magunkat. Az arab birodalom határán állunk, mondjuk, fenn a Kazsbeg csúcsán, és letekintünk a lábunk alatt, északi irányban elterülő lapályra. (L. a térképet) Látjuk a Káspi- és a Rum-tenger közén a kunmagyarságot. Tőlük balra, balkézre kanyarodik a Taman fél sziget felé a Kubán (Duba). A magyaroktól északra három népcsoport tűnik fel: a Krim közelében a kazármaradékok, a Volgán túl, keletre az ogúzok, és tőlük északra, valamint az előbbi kettő közé ékelve az oroszok (szlávok, rusok). Nyilvánvaló, hogy a Kubán (Duba) folyó a Don vidékéig lehúzódó szlávokhoz esik legközelebb.

6. Világosan kitűnik a Duba folyó Kuban-volta a Gardizi féle 14. szakaszból: "... az alánok felett a folyam partján magas hegy emelkedik, a víz a hegy oldalában fakad". Azaz a Kuban partján emelkedik a Kaukázus és a Kuban folyó ebből a hegységből fakad. Ugyanezt egyetlen más, szóba jöhető folyóról sem írhatta Gardizi. Ez a meghatározás döntően és vitathatatlanul a Duba - Kuban azonosság mellett bizonyít,

A MAGYARLAKTA TERÜLET TÉRBEHELYEZÉSE

Az eddigi eredményekből nem nehéz megállapítanunk, hogy a szóban forgó két keleti kútfőnek vonatkozó részlete arról a bizonyos harmadik magyarlakta tartományról beszél, amelyet itt röviden Kummagyariának kívánunk nevezni.

A következőkben ennek a magyar országnak határait próbáljuk megvonni a szótanforgó arab-perzsa kútfők alapján.

A magyarlakta terület határa jobbról és balról, azaz keletről és nyugatról Gardizi szerint az ltil (- Volga), ill. a Duba (- Kuban). Délről a tartományt a Kaukázus gerince, ill a Terek vízgyűjtő területén az alánok földje zárja be.

Al Bokri-nál olvassuk ( 12. szakasz) a következőket: "...a másik, a sivataggal szomszédos határuk (- területük] mellett hegység terül el, amelyen az alán nevű (... n) nép lakik..."

Tehát a magyar területet egyik oldalról a Kaukázus szegélyezi, a sivatag pedig - figyelembe véve az Itil és Duba azonosításának eredményeit - nem lehet más, mint a Belső Kirgizpusztáknak nyugati fele, a Volga és Jergenyi dombok közé eső darabja. Ezt a határsávot kb. a Kuma balparti lapályának szegélye, ill. a keleti hossz, 45. foka jelöli ki. Minthogy azonban nehezen képzelhető el, hogy a ma sem lakott Kirgiz puszták abban az időben lakhatók lettek volna, fel kell tennünk, hogy a magyarlakta területek északi határa nem nyúlott a Manicsjon túlra, de mint lovasnép, rendszeresen kalandozhattak, sőt csapadékosabb esztendőkben legeltethettek is a Manicsjtól keletre eső területeken.

Hátra volna Kummagyariának határából a Jergenyi dombok déli vége és a Kuban folyó vidéke közé eső szakasz. A tárgyalt keleti kútfők 10. szakasza ezt is tisztázza. Olvassuk u. i. Gardzinél, hogy a magyarlakta területek egyik határa a rumiak tengeréig, Al Bakrinál a rumiak országáig terjed.

Az előző feljegyzésnek az Azovi-tenger délkeleti partvidékére kell vonatkoznia, míg az utóbbi, miként azt már Zichy is (ugyan egészen más vonatkozásban) felismerte "...a Krím félszigetre és ennek görög lakosságú városaira vonatkozik"

Ez a meghatározás teljesen megfelel a Ravennai Geográfus leírásának is. Ő ugyanis Onogoriáról így ír: "Szintén a Fekete tenger mellett van (az) az ország, amelyet Onogoriának neveznek, ezt Livanius görög bölcsész szabatosabban a Meótisz mocsárnak legvégiben jelöli ki, állítván, hogy lakosai a szomszéd helyekről valók, de azok barbár szokásukhoz képest szigeteken laknak."

Azonban a Ravennai Geográfus Cosmographia-jának más kézirati példányaiban szigetek helyett többnyire besózatlan halakról van szó "... állítván, hogy a szomszéd helyekről tömérdek hallal bír, de barbár szokásuknak megfelelően besózatlanul eszik meg azokat."

A meghatározás tehát kétségtelenül a Meótisz partvidékére utal: mocsaras, ingoványos területre, ahol a halászattal foglalkozó családok a mocsárvidékből alig kiemelkedő, kisebb-nagyobb szigeteken szálltak meg és mivel egész éven át hozzájutottak a friss halhoz, azt besózás nélkül elfogyaszthatták, minthogy nem volt szükségük a tárolásra.

Ugyanezeket a település- és életviszonyokat találjuk meg hazánk neolitkori, alföldi halásztelepein is.

A 10 és 11. szakaszban foglaltak levezetésünkkel szemben látszólagos óriási ellentmondást tartalmaznak. Olvassuk u, i., hogy "Tartományuk a Rum tengerrel határos. Ebbe a tengerbe két folyó szakad..." Amint láttuk: a Volga és a Kuban.

Ibn Kordadhbeh-nél a Rumi tenger a Fekete tengert jelenti. Ez természetes is. Azonban csak a Kuban ömlik a Fekete tengerbe, míg a Volga a Kaspi tó vizét gyarapítja. Ne feledjük azonban, hogy Rubrukig Nyugat nem tudta, hogy a Kaspi tó különálló független földrajzi egység. Márpedig ha ezt az arabok már a X-XI. században tudták volna, lehetetlen, hogy arról Európa ne szerzett volna tudomást.

Mindezek alapján úgy látom, hogy keleti kútfőink eddigi magyarázatait alapos revízió alá kell vennünk.

Zichy id. munkájában arra a következtetésre jutott, hogy "Gardizi szövege nem más, mint a Levediára vonatkozó ősszövegeknek és az etelközi viszonyokra alkalmazott tudatos átdolgozásnak értelmetlen összeolvasztása."

Németh Gyula majdnem hasonlóan vélekedik Gardizi munkájáról: "... az Ibn Ruszta-féle szövegbe, mely a levediai haza leírását tartalmazta, egy ismeretlen szerző beszúrta a magyarok egy másik, régebbi, kubán-vidéki hazájának valami elvesztett régi forrásból való leírását. Ezt a beszívást Al Bakri meglehetősen híven megőrizte (valószínűleg szokása szerint kivonatolta), Gardizi - vagy az ő forrása - pedig, talán más források és maga szerezte ismeretek felhasználásával teljesen eltorzította."

Nem látom szükségét annak, hogy Gardizi hitelét ennyire lerontsuk. Abból, hogy az eddigi kutatók a szóbanforgó kútfők értelmezésével nem boldogultak, nem feltétlenül következik az, hogy a kútfők valóban értelmetlenek. A kiindulás és a magyarázatok menete is téves lehetett.

Ha fontolóra vesszük az eddigieket, nem nehéz belátnunk, hogy a három keleti kútfő az ötféle magyarlakta terület közül háromról beszél, nevesen Ibn Ruszta: baskíriáról (Magna Ungaria) és Levediáról, Gardizi Kummagyariáról, Al Bakri pedig Baskíriáról és Kummagyariáról H. Antiqua-Vetus-Maior) . Etelközről és a pannóniai Magyarországról egyik leírásban sem történik említés.

Gardizi (1050 körül) időben Ibn Ruszta (900 körül) és Al Bakri (1080 körül) között áll. Ibn Rusztától másfélszáz év 'választja el. Míg az utóbbi közvetlenül benne élt a besenyő támadások időszakában, Gardizi idejében már a Konstantinos Porphyrogennetos állal említett, keletre költözött "türkök" is rendezettebb viszonyok közé kerültek és országuk, hatalmuk, tekintélyük híre mind messzebbre terjedt. Amíg Ibn Ruszta a 885-890. évi események közelében csak a könnyebben hozzáférhető adatokról, így esetleg korábbi kútfőkből a magyarság levediai hazájáról szerezhetett tudomást, utódjainak (Gardizi, Al Bakri) már módjában volt, hogy a Kaukázus havas gerincén túl lakó, nyugat felé meglehetősen elzárt magyar népről tudósítsanak bennünket.

Hangsúlyozni kívánom tehát, hogy a "Gardizi szövegében található beszúrás" nem valami régebbi, kubán vidéki magyar őshaza leírása, hanem Gardizinek saját tapasztalatai, vagy értesülései alapján készült, a kumamenti magyarok országára vonatkozó feljegyzés.

Al Bakrinál a 12. szakasz olyan lényegesen bővebb elemeket tartalmaz, hogy nem vonhatjuk kétségbe a szóbanforgó szerzőnek Gardizihez viszonyított további értesüléseit.

A Hududulálam szövege az eddigiek alapján teljesen tisztán érthető: a kumamenti magyaroktól keletre lévő hegység a Kaukázus. A tőlük délre lakó, vulundur nevű keresztény nép az atkázok. Tőlük északra és északnyugatra valóban orosz tartományok feküdtek. Az egyöntetűség tehát, ami a terület meghatározását illeti, a három kútfőben tökéletes.

A három kútfőnek "magyarok határa kifejezése a magyarok által lakott területeket jelenti. Az "első határ" (terület) a baskírok által lakott föld. (i. szakasz.) minden bizonnyal erről az Uralvidéki Baskíriáról tesz említést Ibn Ruszta és Al Bakri. Ehhez kétség nem fér.

Gardizi: szövege azonban gondolkodóba ejt bennünket. Igaz ugyan, hogy ha a már említett behelyettesítéssel élnénk, tehát ha az i. szakasz első szava (A bolgárok...) helyébe a "besenyők" szót tennők, megkapnánk a második két kútfővel azonos értelmet, de - úgy látom - nincs erre szükség.

Gardizi 1, szakasza ebben a formában is kerekded, értelmes egész és azt mondja: a bolgárok, azaz a Rum tenger melletti, dunamenti bolgárok országa és az eszkil terület (azaz a volgai bulgárok földje) között van a magyarok (mégpedig miként láttuk, a kumamenti magyarság) országa. Magyarázatképp hozzáteszi, hogy az eszkilek földje is Bulgárhoz tartozik, azaz ez a föld szintén a bolgár nép birtokában van. "A magyarok is törökök egyik fajtája" (2. szakasz) . Természetszerűleg mindhárom magyarságra vonatkozóan igaz. Ma már nem vitás, hogy a magyarságnak az uralkodó osztálya, tehát az a rétege, amellyel az arab világ egyáltalán érintkezett, bolgár-török jellegű volt.

A KUMMAGYARSAG VALLÁSI VISZONYAI A X-XI. SZÁZADBAN

A kummagyarság vallásáról keleti forrásaink ezt közlik:

"Ezek a magyarok jézushitűek" (3a, szakasz).
"A magyarok bálványimádók" (3b. szakasz)
"A magyarok tűzimádók" (18. szakasz).

Az első pillanatra homlokegyenest ellenkező állításnak látszik ez a háromféle tudósítás, pedig végeredményben mind a három igaz és jól megférnek egymás mellett.

A Pontusvidék képe ebben az időben, vagyis az V-XIII. században nagyon kevert volt. A Fekete-tenger és a Kaspi-tó közén, valamint a partok környékén minden irányban nagyon sok és sokféle népség gyűlt össze. Ezek különféle vallási tanokat hoztak magukkal. Emellett Kaukázia, minthogy két igen fontos transzkontinentális útvonal csomópontja, mondhatjuk, mindenféle eszme áramlatnak kitett terület volt.

A kereszténység már a korai századokban eljutott ide.. A fő hittérítési gócpontnak az. V-X. században Bizáncot és Arméniát kell tekintenünk.

Zakariás rhétor feljegyzései szerint Kr: u. 530 táján Quarduct, később pedig Maq örmény püspök térítgetett sikerrel a kimmériai Boszporusszal szomszédos kaukázusi onogur-magyarok között. Ugyanerre az időre esik Ogurda megkeresztelkedése és térítési kísérlete. Később, 619-ben Kürt fejedelem próbálkozott meg újból nagyobb arányú keresztény térítéssel. Ezeknek az igyekezeteknek megvolt az alapja, mert a bizánci térítők már a VIII. században olyan szép eredményeket értek el, hogy onogur és hun püspökségek alapítására kerülhetett sor Az a körülmény, hogy a keresztény térítések, mint meg-megújuló kísérletek jelentkeznek időről-időre a pontusvidéki magyarság történetében, arra a következtetésre indít, hogy egyik térítői tevékenység sem tudott mélyreható lelki változást elérni a nép között, és a magyarság, mihelyt a térítés ütemét valami külső körülmény meglassította, vagy ha abban szünet állott be, mint pl. amikor a kazárok Dóroszt, a krimi fő térítési központot elfoglalták, igyekezett visszatalálni ahhoz az ősi valláshoz, amely az ő pusztai lelkületének sokkal jobban megfelelt.

Kétségtelen, hogy a mohamedánizmus előretörésével erről az oldalról is érték őseinket eszmei hatások, hisz a kazárok tárt kapukkal fogadták a keletről feléjük áramló iszlám tanait. Ezeket a hatásokat azonban még nem tanulmányozták eléggé.

Ugyanígy a tűztisztelő parszi vallás is, amelynek legközelebbi főfészke Perzsiában volt, kisugározhatta hatását a kummagyar területekre. A Kummagyariában talált rengeteg sírszobor (kamennája bábával a kezükben a köldök táján tartott rituális csészécskével), vagy egy keletről velük hozott ősi, pogány-, vagy a parszi vallásra utal. Ez még tisztázatlan kérdés.

Annyi azonban egészen bizonyos, hogy az V-XI. századi kummagyarság sorában pogányokat, (akik sátraikban az elhaltaknak emlékére bábut állítottak és a sírokat díszes emlékszoborral jelölték meg), keresztényeket, mohamedánokat és tűztisztelő parszi hitűeket egyaránt lehetett találni,

Arendt prof. szerint még ma is ezrével találják az orosz kutatók a Kaukázus északi síkságán a szóban forgó szobrokat: nyilvánvalóan kummagyar eleink hagyatékai

A TÖRZSI SZERVEZET ÉS ELŐKELŐSÉGEIK

A 4, szakasz a kumamenti magyarság ezidőbeni lélekszámáról tudósít bennünket, "Főnökük 20.000 főnyi lovasság élén lovagol' `- olvassuk. Minthogy egy nép katona állománya rendes körülmények között annak tíz százalékát teszi ki, a kummagyarságnak lélekszámát legalább 250-300 ezerre becsüljük.

Nyilvánvaló, hogy a Hududulálam csak elírásból mondja, hogy a magyarok országában 20.000 ember lakik, mert az igazság az, hogy minden más forrás két töményt tévő lovasságról beszél. (Egy tömény 10.000 lovast számláló hadi egység volt.)

Az 4. és 6. szakaszban foglaltak rendkívüli fontosságúak és bizonyítékai annak, amit a kettős-királysági intézménynek kummagyariai átvételéről az I, részben elmondottunk.

Ibn Ruszta leírásából kétségtelenül kiderül az, hogy a levediai magyarságnak volt egy kündü (változatai: künda(e), kende) címet viselő főkirálya és mellette egy másik, gyula címet viselő magas méltóságú férfiú. A gyula magasabb bírói tisztet töltött be. Az ő feladata volt, hogy a törzsszövetségen belül, az egyes törzsek között felmerült vitás ügyeket, érdekellentéteket békésen elintézze, elsimítsa. Hatalmi köréről és szerepéről Ibn Ruszta teljesen világos képet nyújt.

Gardizi szerint a kaukázusi magyarság ezt a hatalmi rendszert maradék nélkül megőrizte. Al Bakri ezzel szemben már csak a kündü-t, míg a Hududulálam pedig csak a gyula méltóságot említi. Úgy látszik, egyik szerzőnek csak egyik-, a másiknak csak a másikfajta méltóságról lehetett tudomása, de nyilván mindkét méltóság megvolt még a XI. században is.

A KUMAIAK SÁTOROSPÁSZTOROK

A kumamenti magyarság a X-XI. században sátrakban és kunyhókban lakik (7. szakasz) és sátoros pásztor életmódot folytat: nyájait és méneseit az évszakonkénti időjárási, ill, termékenységi viszonyoknak megfelelően más-más legelőkre tereli, akárcsak az egység idején, a levediai korszakban.

Teljesen hasonlóan ír a szír Anonymus is: "... ez a számra nézve 13 nép (helyesen.: 11 törzs) sátrakban lakik, barmok, halak; vadak húsával él és fegyverből" Tehát állattenyésztő-, halász- és vadásznép, miként erre lakóhelyüknek minden természeti adottsága meg is volt.

KUMMAGYARIA KITERJEDÉSE

A 8. és 9. szakaszt azért kell szétválasztanunk, mert nem azonos területről szólnak, Ibn Ruszta Levediáról írván azt közli, hogy "országuk kiterjedt."

Gardizi és Al Bakri tudósítása azonban mát a Kummagyariára vonatkozik; Szerintük ez a magyarlakta föld széltében-hosszában 100 parszanga.

A legmegbízhatóbb adatok szerint a parszanga egy órai gyalogútnak megfelelő távolság, tehát körülbelül 5 1/2 km. A Kaspi-tó partvidékétől a Kuban nagy könyökéig terjedő távolság gyenge 600 km., tehát eszerint ha ezt Kummagyaria "hosszának" vesszük, Cardizi és Al-Bakri közlése megfelel az igazságnak. Ha ugyanezt a távolságot a Kunra-Terek közétől északi irányba mérjük fel a térképre, ahhoz a vidékhez jutunk, ahol a Don a legjobban megközelíti a Volgát. Nem is valószínűtlen, hogy a kummagyarok legeltető területei idáig terjedtek.

Annyi mindenesetre bizonyos, hogy mindkét kútfő szerint a magyarok országa széltében-hosszában körül-belül egyformán kiterjedt.

Ha mellékelt térképünkre tekintünk, lehetetlen, hogy azonnal szembe ne tűnjék, hogy a Volga, a magyarok déli határa (a Kuma és a Terek közén), a Kaukázus ÉNy-i vége, a Meótisz DK-i partja és a Don alsó folyása nagyjában rombusz-alakú idomot ad, tehát olyan területet, amelynek két átfogója valóban kb. egyforma hosszú.

Ebből elsősorban azt következtetem, hogy a kumamenti magyarság érdekterületének északi határa körülbelül a Don vonaláig terjed Legeltető területeik sorába a Jergenyi dombság is feltétlenül beletartozott.

A kumamenti magyarságot Gardizi idejében félig-meddig megtelepült, vagy inkább: a megtelepülés kezdetén tartó sátoros pásztornépnek kell tartanunk. A sűrűn lakott országrész a Kuma folyó lapálya, találunk magyarokat a Malka folyó tőszomszédságában, a Kubán mentén, halászó törzseket a Meótisz ingoványos, délkeleti partján, legeltető pásztortörzseket a, Manicsjon túli részeken, a Jergenyi dombokon és az Alsó-Don partvidékén, amint nyájaikkal legelőről legelőre vándorolnak,

FÖLDMÍVELÉS ÉS HALÁSZAT

A 11. szakasz szerint telenként azok, akiket nem köt le a jószágok őrzése, a folyók mellé húzódnak és halászgatnak, így tesznek szert megélhetésre, Nem kell szorosan a két határfolyóra gondolnunk.

A Hududulálam azonban szabatosabban írja le a törzsek téli életét, mondván: "Télen annak a folyónak a partján élnek, amely a ruszoktól választja el őket. Ilyenkor halásznak és halból élnek." Az orosz-magyar határfolyó a Don volt és semmi esetre sem a Volga, mert attól keletre törökfajta népek tanyáztak. A Don pedig halban valóban gazdag folyó.

A 12. szakaszt illetően ezúttal csak Al Bakri szövegére bérünk ki. Ebben olvassuk, hogy a magyaroknak "van sok lovuk, lábas jószáguk és szántóföldjük." Ez a kitétel - úgy látom feltűnően egybevág Gardizí 7.. szakaszával, Ott: "Van egy pusztaságuk, amely csupa fű és tágas hely." Gardizinek ez a mondata kétségtelenül Kummagyariának legtermékenyebb, tehát minden valószínűség szerint legsűrűbben lakott részére, a Kuma folyó lapályára vonatkozik; Itt a Kuma jobbpartján, a Bujvola torkolatánál épült ki a későbbiekben Magyar város, Gyetetyán magyar fejedelem székvárosa.

A KUMAIAK ABKÁZ SZOMSZÉDJAI

Térjünk át ezek után a 14. szakasz megvitatására. Al Bakri szerint a Kaukázus aljában, a tenger partján lakik az abkáz nép. "Ezek keresztények és határosak az iszlámnak Tiflisz földjével vonatkozásban lévő vidékével", vagyis az arab birodalomhoz tartozó Arméniával. "Ez a hegység addig terjed, míg Derbent földjéhez nem ér és a kazárok földjével határos." A legutolsó kijelentésből vagy arra kell következtetnünk, hogy a szír Anonymusnál a Magyar törzs uralma alatt említett Kaszar - Kazár törzs területei a Terek vízvidéke és Derbent között feküdtek, az alánok és a malkaiták földjétől délkeletre, a Kaspi-tó partján, vagy arra, hogy ezúttal az iró -a kazár-magyar kapcsolatok alapján -a "magyarok földjével" kifejezés helyett a "kazárok földjével" meghatározást használja.

Gardizi szerint az abkáz nép ruházata az arabokéhoz hasonló. Ez természetes is, mert az arab birodalommal közvetlen szomszédosak voltak. Ebből következik az is, hogy "áruforgalmuk javarésze az arabokkal bonyolódik le."

Kmoskó idevonatkozó szellemes megjegyzései (130 j.) meg is állnák helyüket, ha egész gondolatmenete helyes volna. Minden további bizonyítást fölöslegessé tesznek eddigi fejtegetéseink: mivel az arab- és abkáz- tartományok határosak egymással, az abkázok az arabokkal kapcsolatban nem voltak kizárólag tengeren-áti áruforgalomra utalva, hanem jobbadán szárazföldi úton bonyolíthatták le azt.

A KUBÁNVIDÉKI ÖNTÖZŐBERENDEZÉSEK MARADVÁNYAI

A szóbanforgó kútfők legrejtélyesebb helyei közé számított Gardizi szövegében a 14. szakasznak ez a pár sora: ".., mert náluk (t. i. az abkázoknál) a víz a föld felszínén folyik és földalatti öntözőcsatornáik nincsenek."

Nyilvánvaló, hogy itt szembeállítással van dolgunk, Az abkázoknál a felszínen folyik a víz, nem úgy mint másoknál, akiknek a felszín alá mélyített öntözőcsatornáik vannak. Az abkázoknak öntözőcsatornáik nincsenek. Atkázia térképére vetett egyetlen pillantás meggyőz bennünket arról, hogy nem is lehetett szükségük az abkázoknak öntöző csatornákra, de meg nem is alkalmas Abkázia területe öntöző földmívelésre.

Érdekesebb kérdés azonban az, kire vonatkozhatott a szöveg szembeállítása? Nyilván vagy a kumai magyarokra, vagy az alánokra, mert más népről nincs is szó a szövegben. Az alánokról azonban olyan mellékesen szól csak a kútfő, hogy ezt a feltevést eleve el kell vetnünk, hogy pedig a magyarokra vonatkozik, azt tárgyi bizonyítékokkal kell bizonyítanunk.

Tárgyi bizonyítékot szolgáltatott ebben a tekintetben Klaproth Gyula orosz akadémikus, aki 1807-1808-ban tüzetes tanulmányokat végzett a Kaukázusban, így többek között az egykori Kummagyaria területén is. Leírásában találjuk ezeket a sorokat "Jelentős folyó a Laba. 125 verszttel az Urup alatt, Uszt-Labinszk erőddel szemben torkollik a Kubanba. Két folyó egyesüléséből ered, ezek az Ulu Zaba (tatár) - Labasua (cserkesz) és a Kicsi Laba, Labacuk. Ez a két folyó az Achmed-hegy alatt egyesül. Ezeken kívül is a Lábának a hegységben sok mellékfolyója van. A folyó és az előhegység között, az Urup és a Kuban nyugati oldalán, azon a helyen, ahol a Kuban folyó északi futása hirtelen véget ér és a folyó egészen keletnek fordul, régi csatorna nyomát látja az ember, amint elválik a Kubántól és 30 versztnyi (32 km.) futás után, még a Laba torkolata előtt azzal ismét egyesül, Tatár nyelven Ibárz Girán a neve. Keleti része, ahova néhány kis patak leadja a vizét, nem száradt ki teljesen és ennek Szelendzsuk a neve."

A Kisbánnak szótanforgó szakasza Kavkaszk városától keletre esik, Temisbekszk-től csupán néhány kilométerre keletre. A folyó jobbpartját már Krasznodartól mintegy 350 km-rel keletre mindinkább emelkedő partok szegélyezik s azok majdnem a forrásvidékéig szorosan a folyó mellett maradnak. Ezek szerint a Kuban jobbpartján eleve lehetetlen öntözésre alkalmas területet találni. Ezzel szemben a balpartot Armavirtől Tifliszk magasságáig terjedelmes jelenkori (alluviális) ártéri síkság kíséri. Ennek szélessége helyenként a 15-~20 km-t is eléri, Minthogy a Kuban aránylag nagy esésű folyó, adva van, az ártér mesterséges öntözésének lehetősége.

Mai szemmel nézvén, kétségtelen, hogy a Szelendzsuk a Kuban természetes mellékfolyója, míg a Klaproth felfedezte 32 km. hosszú csatorna tudatosan a Szelendzsuk felhasználásával készült. Az is kétségtelen az előzők alapján, hogy a csatorna rendeltetése csakis a közte és a főfolyó közti terület öntözése lehetett. Ez a feladat a főcsatornára közel merőleges mellékcsatornákkal könnyen megoldható.

Az előbbiek szerint az sem szorul részletesebb bizonyításra, hogy ez a mesterségesen öntözött síkság a magyarság által ténylegesen megszállt területnek egyik kis darabja volt, tehát a kumai magyarság feltétlenül ismerte, (és valószínűen rabszolgáival végeztette) a földnek öntözőberendezésekkel való művelését is.

Ne csodálkozzunk azon, hogy ilyen hatalmas földmunkát jelentő öntözőberendezéssel találkozunk a kumai magyarság történelmi idejéből. Több hasonló példát is felsorolhatnánk. Így - hogy velünk rokon népnél maradjunk - Prinz Gyula Kasgariában utazgatván "hatalmas, de már elpusztult csatorna-alagútnak maradványait látta a Toyun völgyben, a Tesiktas-karaul közelében, Ez már a sziklába van faragva, s nagyon régi."

A KUMAI MAGYAROK PORTYÁZÁSAI

A 15. szakaszból az világlik ki, hogy a kuma-menti magyarok északi szomszédjai a kazárok. Lehetséges, hogy a későbbiekben is éltek itt kazár népmaradékok. Gardizi szövege teljesen világos. Az ő korában a kummagyaroktól északra szlávok laktak, a folyó ezek földjéről folyik a kazár tartományba. Ez volt a kazár birodalom szíve, itt volt Itil, a kazár főváros is. A Hududulálam szerzője azonban már a X. századvégi állapotukat festi, azaz azt a helyzetet, amikor a kazár birodalmat az oroszok megdöntötték és ezért a kummagyarok északi szomszédainak - teljes joggal - az oroszokat mondja.

A 16. szakasz és Al Bakri 12. szakasza között ismét rokonságot fedezhetünk fel. Ami az eltéréseket és a sorrendi különbségeket illeti, az írók egyéniségére vezethetők vissza. A leírás tökéletesen fedi a Kuma lapályának, ill, a Kaukázus északkeleti lejtőinek természeti viszonyait. Igaz az, hagy a magyarok által birtokolt egész földterületre nem vonatkoztathatjuk Gardizi jellemzését, de nem is értendő ez nagyobb területre, mint a ténylegesen lakott és megműveli területekre. Nem vonatkozik tehát a puszta-jellegű legelőkre, sem az általuk portyázott, félsivatagos vidékekre.

Nincs szükség tehát arra sem, hogy a táj földrajzi viszonyainak megváltozását, bár az bizonyos mértékben kétségtelenül megtörtént, ezúttal számításba vegyük.

A I7. szakaszból a harcra, kalandra vágyó magyar lélek bontakozik ki. Árpád magyarjainak is idő kellett, míg a kalandozások korszaka után lehiggadtak és megváltozott viszonyaiknak megfelelően az ország határain belül békésen munkálkodtak, a nyugati kultúrától távolabbi kumamenti magyarságot is a vére háborús kalandokra sarkalta. Természetesen megvolt a kalandvágy a hadakozó kedv korábban a levédiai magyar törzsekben is.

Erre vonatkozik talán a szír Anonymus tudósítása is: (a magyar nép) "... barmok, halak, vadak húsával él és fegyverből' `, azaz hadakozásból. S kivel hadakoznék, ha nem az erre legalkalmasabb, s nem is oly messzi szomszédokkal, a szlávokkal.

Hangsúlyozni kívánom, hogy Ibn Ruszta, ill. Gardizi 17. és 19. szakaszait nem tárgyalhatjuk együttesen, minthogy azok más-más magyarságra vonatkoznak. Az előbbi szerző a levediai magyarságról ír. Ezek kalandozzák a Don-Dnyeper közét, rácsapnak a szlávokra, terményeiket hadisarcban elkobozzák tőlük, sok foglyot ejtenek s azokat (19. szakasz) a tengerpartra hajtják, míg csak el nem érkeznek kry-be, a rumiak kikötőjébe, ahol eladják foglyaikat.

A kry nevet eddig ötféleképpen magyarázták (Kmoskó magyarázatáról nem is szólva) . Kuun G. gr. szerint Kercs, Marquart szerint Taman (Matrica, Tamatarcha), Chwolson és Pauler szerint Karkina, Zichy István gr, szerint Kherson, Németh Gyula. szerint esetleg Gerh városával (ill. vidékkel) volna azonos.

Kuun G. gr. magyarázatának a szó alakja szempontjából megvan a valószínűségi alapja, amint ezt Németh Gy. is elismeri, de tárgyi szempontból Marquarttal együtt mégis elfogadhatatlannak ítéli azt. Azt hozza fel u, indokul, hogy "ha a magyarok ez időben a Kuban vidékén laktak volna is, - amit egyébként Németh Gy. lehetetlennek tart - rabszolgáikat eladni biztosan nem mentek át a tengeren, hanem eladták volna őket az innenső partvidéken lévő... Tamanban... amint erre már Marquart is. rámutatott.

Legyen szabad felhívnom a figyelmet arra, hagy ez az okoskodás nem perdöntő ebben a kérdésben, Úgy látom, hogy a kry szóalak még a legnagyobb valószínűség szerint valóban Kercs hites és nagyforgalmú kikötőjét jelenti. Ide pedig - talán a. Kiev-Csernigov vidékéig elkalandozó - magyar csapatok visszatértükben könnyebben és hamarabb juthattak el, mint bármelyik másik, fentebb említett kikötőbe. Emellett természetes is, hogy szívesen keresték fel a nagyhírű és élénk forgalmú Kercset, ahol mindenkor biztos vevőre találhattak bármennyi hadifoglyukra, mint esetleg valamelyik másik, kisebb forgalmú kikötőben. A lényeg tehát az, hogy ez az út a visszatérő csapatoknak nem jelentett kerülőt, mert foglyaikon túladva, "brokátokkal, takarókkal" (21. szakasz) megrakodva, könnyű szerrel áthajózhattak Tamanba s onnét rövidesen törzsi szállásaikra juthattak.

Nagyon tisztán és világosan látja és ítéli meg a kérdést Arendt orosz professzor. A Fekete tenger-vidéki leletek mineműségéből és elterjedéséből kiindulva arra a következtetésre jut, hogy itt valószínűleg olyan kultúrával kell számolnunk, amely vagy rokon a magyar kultúrával, vagy amelynek hordozói politikailag a magyarok alá tartoztak. "Ha Karch révben a Fekete-tenger északnyugati vidékének egyik pontját tételezzük fel (az Etelközi korszakra vonatkoztatva: Etelköz emlegetésével Árendt csakis a mi honfoglalóinkra gondolt, mert még nem lehetett tudomása épp az itt közölt történeti tényekről: a kumai magyarság létezéséről.) akkor indokolt arra gondolni, hogy hasonló szerepet játszhatott a levediai korszakban a magyarság életében egy megfelelő rév az Azovi-tenger, vagy a Fekete-tenger keleti partvidékén." "A keleti kereskedelmet - írja -a magyarok mozgalmai lényegesen nem zavarhatták, mert abban ez a steppenép maga is érdekelve volt. Matarcha (Tanian), Kercs és Szuros kikötők valószínűleg ebben a korszakban a prémek és az odahajtott rabszolgák tömegeinek cserehelyéül szolgáltak. A bizánci piacokhoz kaput nyitó kikötőknek birtokba kerítése, vagy legalább is igénybe vétele nélkül zsákmányolási tevékenység és kereskedelmi terjeszkedés, amelyen steppenépeink gazdasági élete nyugodott, legalább is jórészben elveszítette volna létalapját."

Amikor a kumamenti hazában élő lovaspásztor magyarság kalandozásairól beszélünk, és ezzel kapcsolatban felmerül Krím neve, nem kell feltétlenül arra gondolnunk, hogy kalandozó őseink Kercsből, vagy Krím bármelyik másik, délkeleti kikötőjéből csakis hajón térhettek haza. Az Azovi-tenger legnagyobb mélysége mindössze 14 m., az átlagos mélysége azonban a 8 m-t sem éri el, a Taganrogi öböl pedig pl. csupán 3.5 m. mély. Mivel a Keresi szoroson át csak nagyon keskeny sávon érintkezik a nagy, zárt öböl vize a Fekete tengerével s viszont mivel igen jelentős és bővizű folyók (köztük a Don!) szakadnak beléje, vizének sótartalma igen csekély. Emiatt decembertől márciusig vastag jégréteg borítja. Ugyanebben az időben a Meótiszi mocsárvidéket is járhatóvá teszi a tél, tehát ha a kumamenti magyarság tél idején vállalkozott nagyod kalandozásra, a tenger jegén és Krím félszigetén keresztül a távolságot pl. Kiev irányában jelentősen meg is rövidíthették.

A 20. szakaszban - nézetem szerint - elírással állunk szemben: az "értelmetlen betoldás" tiszta értelmet nyer, ha feltesszük, amint az valószínű is, hogy a "kazárok" helyett Ibn Ruszta a szlávokra gondolt. A szlávok "a magyarok és más szomszédos népek állandó zaklatásai miatt "sáncokkal védekeztek, hogy országukat tőlük megvédjék", de (miként az az "annakelőtte" szóból kiolvasható) felhagytak a védekezésnek ezzel a módjával, mert a sáncok, földvárak (?) nem védték meg őket a reájuk támadó lovas magyaroktól.

Gardizi leírásából láthatjuk, hogy a levediai korszakot követő szétválás után a kumamenti magyarság még mindig szívesen portyázott a szlávok lakta földeken. Pontosabban szólva, a 19. szakaszból kitűnik, hogy kalandozásaik alkalmával nemcsak a szláv (varég? saqlab), hanem a gúz (oguz - uz) és orosz (rus) területeket is felkeresték s foglyaikat a bizánciaknak adták el nekik alkalmas helyen. Gardizi szövege már nem nevezi meg a várost, amiből arra következtethetünk hogy esetenként más-más rabszolgapiacot kereshettek fel.

Miként a 22. szakaszból kiviláglik, a kumai magyarság messzire elkalandozott, hogy pompaszeretetét kielégítse. "A magyaroktól a saqlabig tíznapi út van", ami (lovasokról lévén szó !) 600-800 kilométert is jelenthet. Ez a távolság meg is felel Kummagyaria északi határa és a szlávok lakta terület közének.

A "Wantit" városnév némi útbaigazítást jelenthetne számunkra, sajnos azonban, ezt a nevet ezideig még nem sikerült senkinek sem megnyugtatóan azonosítania. Tekintettel arra hogy Gardizi a sok szláv város közül az egyetlen Wantit-ot emeli ki, azt következtetem, hogy ennek nagyobb városnak kellett lennie és nem is lehetett nagyon messzire a szóban forgó területtől. Talán megtehetem a feltevést, hogy a név szótagcserével Kiev ó-oroszos alakjának (Kiowa) származéka: Kiowa - ti (t) + (o) + wa (n) . Feltevésünk támogatására megemlítem, hogy a keleti kútfőkben hasonló szótagcserével elég gyakran találkozunk.

Azonosításunk mellett szól az orosz krónikáknak két adata is. Az 1096. évből említik "Jogra vad népének területét, amellyel csendes cserekereskedést lehetett folytatni." Félszázad múlva pedig a vad Jugrok-ugrok leszármazottjait a kievi nagyfejedelem udvarában szerepelteti, írván, hogy "... fogadtatás és ebéd után Izjaszlav nagyfejedelemnél az ugrok lovakon mutatványokat játszottak. A kieviek megcsodálták az ugrokat, azok szolgáit és lovait." Hogy az itt szereplő ugrok nem a baskír-magyarok, sem az uralvidéki Jugria vogul-osztják lakói, hanem a kaukázusvidéki ugrok, vagyis a kummagyarok, abban Arendt sem kételkedik.

ÖSSZEFOGLALÓ KÉP AZ EDDIGIEKRŐL

Mindezekből, amit ebben a fejezetben mondottunk el, láthatjuk, hogy ami korábban értetlen és érthetetlen, kusza szövegnek tetszett, behelyettesítvén Kummagyaria viszonyaira, egyértelművé lett és tiszta képhez juttat bennünket.

A tárgyalt kútfők tanúskodnak arról, hogy a besenyők támadásakor szétszakadt magyarság déli csoportja visszamaradt a Kaukázus északi lejtőin s ott messzire terjedő országrészeket mondhatott magáénak. Szállásföldjeik a Kuban folyótól a Kaspi- tengerig, a Don- és Volga vonalától a Kaukázusig nyúltak, Szomszédaik északról oroszok, délnyugatról a keresztény abkázok, délkeleten az alánok, keleten az oguzok és másutt még más ( itt nem említett) népek.

Kumamenti eleink szívesen elkalandoztak a szomszéd területekre. Szükségük volt a zsákmányszerző hadjáratokra, mint minden lovas, sátoros pásztornépnek. Nemcsak ingóságokat, hanem rabszolgákat is magukkal hurcoltak s a bizánci kikötők piacain, elsősorban Kercsben adták el azokat, vagy elcserélték őket olyan dolgokért, amelyekkel pompaszeretetüket elégítették ki. A kútfők egyöntetűen gazdagnak, sőt igen gazdagnak mondják a kumai magyarságot, Mivel az időben a jómódot, a gazdagságot nem az arany, hanem az állatok száma határozta meg, ezt a kitételt is úgy kell értelmeznünk, hogy sok, sőt igen sok ménesük, csordájuk, nyájuk, stb. volt. Az állattenyésztés mellett vadászatból, télen halászatból éltek, de jelentős volt földmívelésük is, noha azt rabszolgáik űzték. A földmívelésben is a legmagasabb fokon állottak, amennyiben öntözőcsatornáik is voltak.

Megnyerő külsejük, törökös alakjuk, pompás ruházatuk az idegeneknek egyaránt feltűnt. Tiszteletet parancsoló és félelmet gerjesztő népnek mondják a kumai magyart, akiben sohasem lohadt a harci kedv. Fegyelmet tartó nép: a gyulának, illetve a kündünek parancsait híven teljesítik.

A KUMAI MAGYAROK HÁZASSÁGI SZOKÁSA.

Csakis Gardizi leírása - a már közölt részletek után - befejezésül elég bőven foglalkozik a kumai magyarok házassági szokásaival is. A vonatkozó szöveg Kuun G. fordítása szerint (mai átírásban) így hangzik: "A magyaroknak olyan házassági szokásuk van, hogy amikor házasodnak, váltságdíjat hoznak. A nő minősége és marhákban álló vagyona szerint a váltságdíj hol több, hol kevesebb lehet. Elhozván az ajándékot, a sátor előtt letelepednek, (Erre) a leány atyja a vőlegény atyját sátrába vezeti s megmutatja neki, mije van menyétbőrökben, nyusztprémekben, evetbőrökben, cobolyprémekben, rókabőrben, kamuka selyemszövetben, Tíz prémes ruha értékű holmit egy szőnyegbe göngyöl, azt a vőlegény atyjának lovára köti, s így kíséri őt vissza sátrába. Ezután minden a váltságdíjhoz tartozó - tárgyat számba vesznek. Ez az ajándék marhából, pénzből és bútorból áll. Mindezt a vőlegény küldi (apósának) . Ezek befejeztével a leányt átkísérik (a vőlegény) sátrába."

Ebben a leírásban sok hasonlóságot találunk a magyar nép körében máig is élő, házassági kapcsolatos szokásokkal. Maga a vőlegény szó utal arra, hogy a leányt valóban megvette a legény a szülőktől. A leány, mint munkaerő, értéket képviselt a házban. Ezt pótolja az a váltságdíj (Gardizi eredeti szövegében "Kálim"), amelyet a vőlegény nyújt át a leány szüleinek. A legősibb finn-ugor őshazában a váltságdíj értékes prémekből állott. A nyest, nyuszt és a hermelin - hölgymenyét vezettek. Innét ered a régi magyar Neste és Nusz női név, a menyasszony, meny, menyegző, sőt hölgy szavunk is. Tagányi szerint a Gardizi említette Kálim már későbbi török-tatár hatásra vezethető vissza, akárcsak a Szent István- féle tinó-vérdíj. A menyasszony megvételének szokását jegypénzadás formájában ma is megleljük a nép körében. A népi felfogás a jegypénzt a leány vételárának tekinti. Erre utal az "eladó leány, eladósorba kerülni", stb. kifejezésünk is.