Bevezető

Azt unalomig ismétlik történelemkönyveink, hogy mi mindent nyertünk a "kereszténység felvételével" pl., hogy mindezért elvesztettük legősibb, pogány vonatkozású népi hagyományainkat, hősi eposzainkat, regős dalaink legnagyobb részét, ősi vallásunknak majdnem minden nyomát, sőt áldozatul kellett dobnunk azokat a testvéri kapcsolatokat is, amelyek a Kuma mentén visszamaradt testvéreinkkel fűztek össze bennünket, azt nem említik. A sorsnak csodálatos és szomorú játéka, vagy valami érthetetlen, felfoghatatlan célzatú céltudatos rendelés lett volna, hogy a pannóniai magyarság soha többé -a Bíborbanszületett Konstantinos által említett követjárások elmaradása után - nem jutott közelebbi érintkezésbe Jeretány magyar népével? Azt hihetnénk s természetesnek tartanánk, hogy II. Endre keresztes hadjárata kedvező alkalom lehetett volna a két testvérnép összetalálkozására. Ezzel szemben az egykorú okmányok és egyéb írott emlékek a kuma-menti magyarságról egyetlen szóval sem tesznek említést. Tehát II. Endrének, a "Jeruzsálemi király"-nak fogalma sem volt arról, hogy a Szentföldre vonuló hadai útjától nem messzire véreink éltek. Okmányszerűen bizonyítható, hogy III. Kázmér lengyel király levélben kérte a pápát: fr. Johannes Speculi-t nevezze ki Magyar püspökének.

Lehetetlenség még feltételezni is, hogy fr. Johannes Speculi, ha a magyart püspöki székbe szeretett volna kerülni, ne tudta volna, hogy Magyar a Kuma mentén élő magyarság fővárosa és erről ne világosította volna fel Kázmér királyt is. Nem hihetjük, hogy - ha Lengyelországban tudtak Kummagyaria létezéséről és vallási viszonyairól - Magyarországon legalább is a legfelsőbb köröknek ne lett volna kamat véreinkről bármiféle tudomásuk. Mivel III. Kázmér királyról van szó, ilyen lehetőség még csak szóba se kerülhet. III. vagy Nagy Kázmér lengyel király (uralkodott 1333-1370) már fiatal korától kezdve igen szoros baráti viszonyt tartott fenn a magyar királyokkal. Már mint trónörökös megfordult Magyarország Róbert Károly udvarában. (A monda szerint Kázmér trónörökösnek Zách Klárával folytatott viszonya volt Zách Felicián merényletének kiváltója.) A későbbiekben Nagy Lajos magyar királlyal tartott fenn igen szoros baráti kapcsolatot. Többször is megfordult Lajos udvarában. Mivel Kázmér lengyel királynak 1363-ban tudnia kellett Magyar város, illetve Kummagyari létezéséről és az ottani viszonyokról is, Nagy Lajos királyunknak is feltétlenül tudomása volt a kumamenti véreink létezéséről. És ha így volt, mi a magyarázata annak, hogy a magyar kormányzat mégsem tett semmit sem a Jeretány népével megteremtendő kapcsolatok érdekében? Miért hallgatnak történelemkönyveink a "Notitia episcopatuum" létezéséről? Miért nem tanultunk Photius bizánci pátriárka kijei látogatásáról?

Ebben ír Photius Álmosról, a magyarok keresztény vallásáról és, hogy Kievet ők alapították és Árpád is ott született. Mikor a Kárpát- medencébe bejöttek szerződés keretében átadták Kijev városát a normann uralkodóknak. Ez a magyarázata, hogy az Árpád- ház kitűnő kapcsolatot ápolt a kijeviekkel.

 A PÁPAI BULLA

Az Albros (Elbrusz hegy csúcsa környékén szintén magyar törzsek éltek nagyobb számban. A Magyarbeli kolostorok teljesen elpusztultak, az ügyeki és á Kliszinek nevezett romokról nem maradt részletesebb leírás.

Nem egy templomot szép domborművek díszítettek. Voltak tornyaik és harangjaik is. A mohamedánok ugyan szívesen ragadtatták magukat erőszakos lépésekre a keresztény templomok harangjai miatt, de a kipcsáki kánok-- közöttük a különösen méltányosan és barátságosan viselkedő Üzbég kán is biztosította a keresztény hittérítők szabadságát, harangjaik korlátlan használatát, felmentette őket mindenféle vám, adófizetés és hadiszolgálati kötelezettség alól. IIyen volt a kumai magyar kereszténység helyzete akkor, amikor Jeretány fejedelem katolikus püspökség felállításáért kérést intézett XXII. János pápához. A pápa Jeretány kérését nem hagyta sokáig elintézetlenül. Abban az időben hat dominikánus szerzetest szentelt püspökké, hogy a Távol-Keletre helyezze őket. Az egyiket legátusként Magyarba küldte, hogy a püspökség megszervezésének kérdését Jeretány fejedelemmel személyesen megtárgyalja. Választása Mancasole Tamásra, Szamarkand új püspökére esett. Tamás püspök 1330 júliusában megérkezett Magyarba és érintkezésbe lépett Jeretány fejedelemmel. Tárgyalásait sikerrel végezte s nemsokára megjelent a komai magyarok fővárosában az első katolikus püspök,

Thaddeus ferences szerzetes személyében. János pápa Tamás püspökkel küldte el nevezetes bulláját Jeretány fejedelemhez. Szövegét elsőnek Raynoldus ismertette. Két részből áll Az alsó rész (A) tulajdonképpen nem is a bullához tartozik, csupán rövid összefoglalása az előzményeknek.

(A) Beszámoltak (t.i. a pápának) az ázsiai magyarok a malkaiták és az alánok szilárd vallásosságának nagy dicsőségéről. Ezek - bár istentelen, babonás népek veszik körül őket - mégis megőrizték hitük szeplőtelen tisztaságát. Tekintély dolgában kitűnik közöttük Jeretány, a magyar királyi vér ivadéka. Minthogy ő kitartóan katolikus elöljárót kért az Apostoli Széktől, a pápa leküldötte a semiscanti püspököt hozzájuk, hogy erősítse bennük a hitet, mellékelt levelében pedig a vallásos férfiakat kegyes figyelmeztetésének megfogadására intette."

(B) "Kedvelt gyermekeinknek, Jeretánynak és minden keresztény magyarnak, malkaitának és alánnak üdvözlet! Igen nagy és természetes őrömet okozott nekünk az, hogy a legfelségesebb. Égi Magvető, aki mindenkit, akit csak könyörületességének megismerésére kiválaszt, mindig kegyelmeihez hív és ösztönöz s Egyszülöttjének az egész világra kiterjedő, szóval ki nem fejezhető szeretetével minden egyes keresztény családot folytonosan elhalmoz, titeket, kiket meghintett az igaz hit, az evangéliumi tanítás és az apostoli igazság világosságával a keleti világrészekben azok között, akik még nem fogadták el a kereszténység kegyelmét, összegyűjtött (t.i. magához).

Ezenfelül mérhetetlen nagy örömet szerez nekünk az a tudat, hogy Te, Jeretány fiúnk, Magyarország katolikus fejedelmeinek leszármazottja vagy és hogy Te és más keresztények, akik az említett világrészeken tartózkodtok, telve vagytok a hit igazságával és szent tüzével s vágyódtok, hogy katolikus tanítótok legyen, ki üdvös szavakkal a katolikus hitben kioktasson benneteket.

Kelt Avignonban a XIV. év okt. 3-án."

Ebből a bullából Jeretány személyére vonatkozóan több, igen fontos körülmény bontakozik ki. Legelsősorban az, hogy a fejedelem vérszerinti rokona a pannóniai magyar királyoknak, tehát ő is Árpád családjának, illetve a Turul nemzetségnek egyik sarja. Másodsorban fontos az is, hogy a bulla szerint Jeretány a legtekintélyesebb fejedelem a környező összes ország fejedelmei között. Igaz ugyan, hogy hűbéres fejedelem volt, miként a kisebb kaukázusi fejedelmek is, tehát a mongol főhatalom képviselői is ebből a szempontból részesítették tiszteletben. Magyar alsó püspöke személyének kiválasztásában "magasabb szempontok" kerültek előtérbe. Olyan férfiút kellett küldeni püspöknek Magyarba, akinek a keleti viszonyok és a keleti hittértítés körül már gazdag tapasztalatai voltak. A választás a ferencrendi Thaddeus testvérre esett. 1331-1360 közötti időszakra vonatkozóan adataink hiányosak, de azt biztosan tudjuk, hogy 1360 táján Nicolaus testvér volt Magyar püspöke, aki 1363-ban Kummagyariában, székhelyétől távol meghalt. Utódjául V. Orbán pápa fr. Johannes Speculi lengyelországi ferences szerzetest nevezte ki. János püspök kinevezésével kapcsolatban érdekes megvilágításokra nyílik alkalmunk.

Jeretyán

Batu és utódai szakértelemmel fogtak a Birodalom politikai megszervezéséhez. A birodalmat kerületekre osztották és minden kerület élére helytartót neveztek ki. A helytartók részesedtek az adójövedelmekből, ezért ha a kánok helytartóvá nevezték ki valamelyik kedvelt hívüket vagy rokonukat, az ajándékszámba ment. A falvakban és városokban mongol bírókat és törvénybírókat (kelanter) állítottak a nép élére. Megszervezték a kereskedelmet és megnyitották az utat a külföldi kereskedőkaravánok számára: A nagyobb helytartósági székhelyeken állami pénzverdéket állítottak fel. A meghódolt népeket lehetőség szerint meghagyták addigi életkörülményeik között, csak az évi adó behajtására ügyeltek szigorúan. De azzal nem törődtek, hogy a hűbéres államok népe milyen politikai szervezetben él. Választhattak fejedelmeket, akik vagy megnyerték a mongolok tetszését, vagy ha nem, eltették őket láb alól. A mongol hódítók a népek vallásával szemben is nagy türelmet tanúsítottak: nem kényszerítették a meghódoltakat a mohamedán hit felvételére, sót még a kereszténységet is megtűrték a birodalomban.

Egyes kútfők szerint némelyik helytartó egyenesen kedvezett a keresztényeknek, mert becsületesebbeknek, hűségesebbeknek ismerték meg őket a mohamedánoknál. Ők maguk azonban nem szívesen változtatták vallásukat.

A mongol birodalom óriási kiterjedése miatt az egyes részbirodalmak közötti kapcsolat laza volt. A kipcsáki kán majdnem független úr volt a maga portáján. Ismerünk olyan kipcsáki uralkodókat - ilyen volt pld. üzbég kán is - akinek hatalma a nagykánéval vetekedett. De hatalmukkal ritkán éltek vissza. A kipcsáki birodalmat tökéletesen megszervezték, erőszakoskodásra nem volt okuk~ minél nagyobb rendet és jólétet akartak, mert ezzel az évi adójövedelmüket is emelhették. Ez volt előfeltétele Jeretány fejedelem sikeres tevékenységének.

Jeretány fejedelem

Árpád megválasztásáig a magyar törzseknek közös vezérlő fejedelme nem volt. Honfoglalóinknak az új honszerzés feladata parancsolta, hogy hagyjanak fel törzsi különállásukkal és az erők kihasználására egyesüljenek. A magyarság déli felét nem sürgette ilyen ok független törzsi rendszernek feladására. De teljes bizonyossággal tudjuk, hogy 1329-ben a kumai magyar fejedelemség már megvolt, mert abból az időből a fejedelem nevét egy pápai bulla megőrizte. Ez a nevezetes okmány XXII. János pápának Avignonban, 1328. október 3-án keltezett bullája.

Azt a magyar fejedelmet, aki ebben az időben uralkodott, Jeretánynak hívták. Jeretány magyar népek a Kuma partján, a Bujvola torkolatánk szögében feküdt szép fővárosa, Magyar. E város északi Kaukázia kereskedelmi és művelődési központja volt. Jeretány szerette volna, ha Avignon az ő fővárosában is katolikus püspökséget szervezne. Ebben az ügyben szorgalmasan levelezett a pápával. Amikor Jeretány fejedelem püspökség felállítását kérte a pápától, akkoriban már javában dolgoztak a hittérítők a kumai magyarok földjén. Az apostoli munka már a XIII. század legelején megindult. Szervezője a ferencesrendi Assisii Éliás testvér, a rend első szentföldi és keleti Minister provinciálisa. IX. Gergely pápától kezdve főbb pápa bullája is foglalkozott a keleti hittérítés ügyével. IV. Ince pápának 1245-ben kelt bullájából tudjuk, hogy a hittérítők milyen távoli területeken dolgoztak. 1253-ban ugyancsak IV. Incének egyik bullája ismét felsorolja azokat az országokat, ahol erősütemű hittérítés folyik, kőztük a tatárok által magszálit területeket is. Ebben a bullában van előszór szó a Kumai Magyarok földjéről is. A későbbi időkből IV. Sándor (1258) és IV. Miklós pápa bullái (1288, 1291) emlékeznek meg a kaukázusi magyarság országáról. A XIV. század elején -a legrégibb ferences zárdajegyzék szerint - Kummagyariában (így nevezik az egykori kútfők a kumai magyarok országát), két helyütt is volt kolostoruk a ferenceseknek: Magyarban, a fővárosban kettő, egy pedig az Albros (Elbrusz) helycsúcs tövében, a Nagy Szilindzsik forrásvidékén. Ez utóbbit Ügyeknek nevezték.

A ferencesek nemcsak a síklakó magyar törzsek között helyezkedtek el, hanem fészket raktak a hegyek között is, hogy a szintén tekintélyes számú hegylakó magyarság között sikerrel dolgozhassanak. XXII. János bullái közül ismerünk három olyant, amelyeket a pápa az Albros hegység keresztényeihez intézett.

Jeretyán

Vallásukról Gardizi azt mondja egyhelyütt, hogy jézushitűek, Al Bakri ugyanott, hogy bálványimádók, alább pedig Gardizi azt közli, hogy tűzimádók. Az arab írók szerint a magyarok megnyerő külsejűek, délcegek, erősek, türkökre emlékeztető külsővel. Ruházatuk díszes, sőt az előkelőké pompázatos. Megjelenésük tiszteletet parancsoló, az ellenségben félelmet gerjeszt. A nép tekintélyes és gazdag. Sok állatjuk, lovuk, birkájuk, marhájuk volt.

A mongolok uralma alatt

A kaukázusi magyarság életét három évszázadon át semmi különösebb zavaró körülmény sem háborította. Annál jobban meglepte őket, amikor a XIII. század elején egy távoli rokon, de addig ismeretlen nép hatalmas hadereje jelent meg támadóként Derbend falai előtt, hogy a szorosokon át a Terek-Kubán síkságára rontson. Szubutáj Behadir és Csepe Nuján félelmetes mongol hadai voltak.

Fentebb láttuk: Kara kán hű népe a Bajkál-tótól keletre húzódott és ott néhány ezer év alatt nagyon fölszaporodott. 1135 körül már a Kínai Birodalom északi tartományait háborgatták Budantszár hordái. Jisszudzsej mongol vezér a szomszédos tatár törzseket hajtotta uralma alá, elfogta Temudzsin nevű főnöküket és az akkoriban született fiának mongol szokások szerint a Temudzsin nevet adta, aki utóda is lett. A fiatal Temudzsin okos politikával félelmes hatalomra tett szert. Hatalmi körébe vonta a szomszédos törzseket, akik az összes mongol fejévé kiáltották ki és a Dzsingisz kán címmel ruházták fel. A keletiek okossága jellemezte politikáját. A legyőzött népeket és uralkodókat nem mint ellenségeit, hanem mint szövetségeseit kezelte. Nem egy korábbi ellenséges uralkodónak leányát feleségül vette, hadaikat pedig saját hadseregébe osztotta. Miután így megsokszorozta erejét, Kínára támadt, de a hadjárat vezetését Mukuli nevű hadvezérére bízta. ő maga visszahúzódott az Orkhon vidékén emelt fővárosába, Karakorumba. 1218-ban újabb hadjáratot kezdett: Nyugat ellen fordult. Csapatai megkerülték a Tien-san hegységet s Bokhara, Taskent, Szamarkand sorra meghódolt a győztes mongolok előtt.

Döntő győzelmet arattak a kazárok felett is, majd az Aral- tó vidékét hódították meg. Feldúlták Balkhot, végigseperték Perzsiát, majd Médiát. Ezután Indiába tértek be.1223-ban a kalkamenti csatában tönkreverték a kunok seregét. Királyuk, Kötöny, Magyarországon talált menedéket.

1234-ben, Dzsingisz kán halála után, a mongol birodalomban a kán fiai lettek az urak, de főuralkodónak, nagykánnak a csendes és megfontolt Ogotájt ismerték el. Az ő nevéhez fűződik a Kínai Birodalom végleges leveretésének és a karakorumi fényes, nagykáni udvar felépítésének emléke. A kútfők szerint a Kaukázus és a Kun- (Fekete-) tenger között a mongolok hét népet igáztak le. Igájukba hajtották a Fekete-tenger partján lakó abházokat és cserkeszeket, a volgamenti jászokat, a Terek vidékén élő alánokat, a kumamenti magyarokat s még számos más törzset és népet. Ez a magyarázata annak, hogy a mongol seregben magyarok is szerepeltek.

Az 1237-1242. évi európai mongol hadjárat története közismert: végiggázoltak Oroszországon, Lengyelországon, seregük északi szárnya betört Németországba is, ahonnét visszakanyarodott hazánkba, hogy egyesüljön a déli szárnnyal. Teljes egy esztendeig pusztítottak a Kárpát-medencében, mígnem Ogotáj halálhíre meg nem állította őket. Erre a hírre vezérük, Batu kán elrendelte a visszavonulást. Batunak megvolt a reménye, hogy sikerül idejében hazaérkeznie és mint esélyes jelölt vehet részt a nagykán utódját megválasztó kurultájon. De ez a remény nem vált be a nagy távolság és egyéb okok miatt: a legyőzött népek fellázadtak a mongol uralom ellen és a visszavonuló seregek ellen fordultak: újra kellett hódoltatni őket. Batu ezekben a harcokban nem vett részt, a legrövidebb úton a Karakorum felé igyekezett és még nem érte el a Volgát, amikor megtudta, hogy a nagykán megválasztása megtörtént s az ránézve balul végződött. Tábort ütött a Volga partján, majd Sztálingrád tájékán várost épített s ez lett Szeráj néven az ő nyugati mongol helytartóságának fővárosa. Ez a helytartóság egész birodalommal ért fel. Batu külön nevet is adott neki: népét és hadseregét Arany Hordának nevezte, birodalmát a történelem Aranyhorda Birodalma, vagy másképpen Kipcsáki Mongol Birodalom néven tartja számon.

Ennek az évszázadokig fennállott nyugati mongol részbirodalomnak lett hűbéres tartománya Kummagyaria is.

Jeretyán

E kérdések megválaszolásához elengedhetetlenül ismernünk kell a XII- XIII. századi magyarság társadalmi viszonyait, amelyet alább látni fogunk. De előbb ismerni kell Kummagyaria pusztulását, népe szétszóródását.

A lengyel János püspök mindössze rövid három esztek állt a kummagyariai egyház élén. Váratlan halála után a pápa az angol Fr. Nikolaus de Nuenburch személyében új püspököt ad Magyar városának. (Érdekes, hogy "magyart" sohase!) Ez a Miklós volt Magyarnak utolsó püspöke és egyben ő viselte leghosszabb ideig (1366-1377) ezt a tisztséget. Magyarból lübecki püspökké nevezték ki. Távozása után nem került sor a püspöki széknek Magyar városában való betöltésére: a megváltozott politikai- és vallás viszonyok miatt a püspökségnek a városból menekülnie kellett. A katolicizmus Elő-Ázsiában csak a XV. század elejéig tudta magát tartani. Szerencse a szerencsétlenségben: a XIII. századtól kezdve a mongolok lettek Ázsia urai. Az ő vallási türelmük két évszázadon át többé-kevésbé megtűrte, sőt nem egyszer előnyben részes a keresztény vallást az iszlámmal szemben.

Timurlenk

1380-ban kiáltatta ki magát Timurlenk a Csagatáj birodalom emírjévé. Ebben az időben a Kipcsák birodalom ura Toktamis kán volt, akinek ambíciói rövidesen háborúhoz vezettek a két mongol birodalom között. Ez a hadjárat keresztül viharzott a Terek és a Kuma síkságán is. Tehát ha előbb nem, 1395-ben feltétlenül menekülnie kellett volna a katolikus püspökségnek Magyarból, de okmányaink szerint erre a lépésre már 1380 körül sor került. Hová menekülhettek, hová helyezték át a püspökséget

Magyarból? Önmagától kínálkozik a kérdésre a felelet: a nehezen megközelíthető hegyekbe. A pápai bullák a komai magyar püspököket 1380 után már nem magyari, hanem "komai" vagy a "Káspi hegyek püspökeinek nevezik. Félszázadon át az Elbrusz alján húzódtak meg a kummagyarok püspökei. Miklós püspök utódja valószínűen Laurentius testvér volt, aki mint első ügyeki püspök 1389-ben halt meg. VII. Kelemen pápa rendeletére Valle Aretza Jakab ferences testvár vette át az ügyeki püspökséget. Ő mindössze egy évig volt püspök, az utána következő, sorrendben a harmadik ügyeki püspök, Russo Márton testvér pedig hét évig (1389-1396) állott a hegyekbe visszavonult egyház élén. Timurlenk és Toktamis kipcsáki kán ebben az Időben vívta sorozatos háborúit egymás ellen és a hegyek megteltek menekülőkkel. Martino Russo 1396-ban bekövetkezett halála után Kaffai Bernát, ferences szerzetes került az ügyeki püspökség élére. Három év múlva ő is távozott az élők sorából. Utódja szintén Kaffából került ki, Fr. Joannes Gibiletus-nak, a helybeli ferences hittudományi főiskola professzorának személyében. A ferencesek a temérdek nehézség ellenére is tartották a hegyek között jól kiépített állásaikat. 1420 táján még szilárdan álltak a vártán.1421-ben még egyszer és utoljára került sor a komai vagy Káspi hegységi püspök megnevezésére. Ezúttal a kaffai Fr. Ambrosius Scipio költözik be az ügyeld püspöki hajlékba. Ambrus püspöknek azonban már csak a dolgok felszámolásának szerepe jutott. Timurlenk és utódai a XV. század elején ismételt és mind erőteljesebb támadásokul intéztek a Kaukázus vidéki hittérítői körzetek ellen. A szerzetesek utánpótlásáról szó sem lehetett. Róma is belátta; a helyzet tarthatatlan. A század közepére már a szonnamenti Kliszi és Magyar Ügyek tornyában is elnémultak a harangok. Timurlenk (vagy Timur Gurgán) egy tatár törzsfőnök fia volt, aki a történelem legnagyobb hódítói közé tartozik. Hatalmas sereget gyűjtött és ügyes diplomáciával, bámulatos stratégiai érzékkel meghódította Ázsia nagy részét. Bennünket életének az a tíz esztendeje érdekel, amely alatt négy hadjáratban a Kipcsák birodalmat semmisítette meg. Toktamis kán, a Kipcsák birodalom feje Timurlenknek köszönhette hatalmát. Timur barátságára támaszkodva 1382-ben Oroszországra támadt, s bár Susdal és Rjezsan fejedelmei igyekeztek át feltartóztatni, mindent elpusztítva és felégetve, Moszkva ellen vonult és a várost 1387 augusztus 26.-án földig hamvasztotta. A sikerén elbizakodott Toktamis elpártolt jótevőjétől, Timur-tól, haddal ellene fordult s Azerbajdzsánba rontott. Timur Tebrisz felé sietett, mert a támadó már odáig jutott. Timur fia, Mirza Miransah vezette azt a sereget, amely- miután Toktamist a Kur folyón túlra szorította - Derbendig üldözte a megvert kipcsák hadat.. Toktamis kénytelen volt békét kémi és Timur ezúttal hajlandónak is mutatkozott megbocsátani.

De Toktamis nem törődött bele a függőségi viszonyba, amely Timurlenkhez fűzte. 1388 végén hadat gyűjtött és Timur ellen vonult. Toktamis egyike volt a történelemben ismert leghatalmasabb kipcsáki kánoknak. A tatár törzshad mellett tekintélyes számú hűbéres, vagy szövetséges nép fegyveres serege is támogatta vállalkozásában. A leigázott orosz fejedelmek Toktamis-hoz csatlakozni kényszerültek. Az oroszokon kívül Toktamist segítették a kaukázusi kisebb hegyi népeken kívül a cserkeszek, alánok, a krimi tatárok és a kumai magyarok is. Egészen természetes, hogy a közös érdek Toktamis táborába szólította őket.

Toktamis tehát a kipcsák, orosz, alán, cserkesz, magyar, noján kalmük, krimi tatár, stb. lovasokból álló hadával Timur ellen vonul, de ekkor sem került sor végérvényes leszámolásra. Egy év múlva, 1390-ben Timur újra Toktamis ellen hadba szállt: Khodzsenten át Taskentbe érkezett, de súlyosan megbetegedett. Felgyógyulása után három kipcsáki herceg útmutatása mellett indult tovább.1391. június 18-án a Káma-Bjelája torkolatánál megütköztek és Toktamis vereséget szenvedett. Mindamellett ez a győzelem sem volt Toktamis-ra megsemmisítő hatással. Timur el is határozta a végérvényes leszámolást, de előbb Perzsiát és Georgiát akarta leigázni. Ez a nagy hódítónak háromesztendei hadakozásába került.

Végre 1395 februárjában adta ki parancsát Timur a Bagdad közelében lévő Szamara melletti gyülekezésre. Mihelyt együtt volt a sereg, megkezdődött az ötnegyedéves hadjárat, amely romba döntötte a Kaukázus vidékének egész kultúráját. A sereg a Vaskapunak nevezett erődnél lépte át a régi kaukázusi vonalat. Derbend előtt ezer kaiták harcos akarta feltartóztatni Timur seregét, de ezeket mind egy szálig levágták, Derbendet elfoglalták és felégették. Így nyitva volt előttük az út észak, azaz a Kuma síksága felé. Rövidesen elesett Tarku, majd Tarkhisz (Terki) is. Itt értesült Timur a vele szembenálló Toktamis csapatainak helyzetéről. Április 15-én hajnalban Timur serege élén megrohamozta a szekértáborba zárkózott kipcsáki sereget, amely nem bírt ellenállni a rohamnak, hamarosan szétszóródott, így Timur hadainak az üldözés jutott feladatul. Az üldözésben Timur megosztott seregének egy részét Temir Kutluj Aghlen kán vezette. Pár nap alatt Magyarban voltak. 1395. április 17-20-a lehetett, amikor Timurlenk serege végigsöpörte Magyar környékét. Timur úgy tervezte, hogy az 1395-96. évi telet a kumai magyarok földjén tölti. Azonban Omar Taban nevű alvezére, Mahmudi magyart népbíró (kelanter) tudósítása alapján, olyan értesítést hagyott hátra számára a város magyar lakosságának magatartására vonatkozóan, hogy addigi szándékától elállva, parancsot adott Magyarnak földig való lerombolására. Ez a szörnyű parancs 1396. január elején hangzott el Magyarban a kumamenti magyarok földjén, Jeretány fejedelem országában. Kummagyaria megsemmisült.

Mindazokat az utazókat, akik a XVIII. és XIX. század folyamán megfordultak Magyar város romjai között, egyaránt foglalkoztatta az a kérdés, hogy hová lettek ennek az egykori pompás nagyváros lakói..

 

ELŐSZÓ

Ebben a munkában a Kummagyar nép, azaz a kaukázusi-, vagy más szóval a kumai- vagy kumamenti magyarság egykori létezésének bizonyítékait és történetüknek eddig ismeretes esemény foszlányait, műveltségüknek eddig felkutatott emlékeit igyekeztem lehetőség szerint szerves egységbe összefoglalni. A kummagyarság magyar népünknek az a része, amely a besenyők támadásakor, a IX. század végén, a meótisz-, kaspi-, kaukázusvidéki őshazában elszakadt a mi honfoglalóinktól, és attól az időtől kezdve fél ezredéven át önálló állami életet élt, Létezésüket többen feltételezték, nyelvi nyomaikat Bálint Gábor a helyszínen kutatta is, de mivel kézzel fogható eredményekre a múlt század kutatásai nem vezettek, elterelődőn róluk a figyelem.

Amikor "Az ismeretlen Juliánusz" c, munkámon dolgoztam, fél évvel ezelőtt, kezembe került XXII. János pápának egyik, I329-ben kelt bullája, amelyben bizonyos Jeretann (Gyeretyán) nevű ázsiai magyar fejedelemről van szó. Ezt a bullát általánosságban a baskír-magyarságra vonatkozó írásos emlékek közé sorozták, noha - miként bebizonyítottam - semmiképpen nem tartozik oda, hanem csakis a kumamenti magyarságra vonatkozhatik. Ezen a nyomon elindulva a bizonyítékok és az írásos emlékek hosszú sorát sikerült évek során összegyűjtenem és azokból a kunmagyarság sorsát kihámoznom. Ebben a könyvben munkám eredményéről kap részletes képet az olvasó.

Maga a kérdés régi, a megoldás merőben új, Tehát természetszerűen több, sőt sok olyan oldala van, amely bizonyításra szorul. Így elsősorban az, hogy a kummagyarnak nevezett nép valóban magyar nép volt; hogy ott laktak a Kuma vidékén; hogy Gyeretyán az ő fejedelmük volt, és csakis az lehetett, hogy nyelvük magyar volt; hogy Ibn Batuta a türk megnevezésen őket érti; hogy Julianus miért nem említi őket, noha járt azon a vidéken; hogy Rubruk beszélt velük; hogy hogyan szakadt szét a magyarság és hogyan őrizhették meg az elszakadt törzsek ugyanazt a politikai életformát, mint amelyet honfoglalóinktól ismerünk, stb. Mindezek alapvető fontosságú kérdések, és ezek ismerete nélkül nem hatolhatunk be a részletekbe. éppen ezért az első részben csakis ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk.

Ezt követően a kútfőket ismertetjük, külön válogatván a keleti és a nyugati forrásokat. Legfontosabb kútfőink a következők: Kr. u, kb. 460-ból Chorenei Mózes nagy földrajzi műve, az 1000. év tájáról a Hududulálam, valamint Gardizi és AIBakri munkál, az 1220, év tájáról a Jüan-csao-pi-si című kínai történeti mű, a XIII. századbeli arab történetírók művei, a XIV. századból kelteződő pápai bullák és ugyancsak a keleten működő hittérítő szerzetesek levelei és az egykorú ferences zárdajegyzékek; továbbá a szintén XIV. századbeli Abu-l- fida földrajzi munkája, Ibn Batuta hatalmas útleírása, valamint egyéb arab-perzsa- és tatár kút fők a XV. századból pedig ismét pápai bullák, hittérítőktől eredő levelek és a keleti források,

Nem kevésbé fontosak azok a vonatkozó leletek sem, amelyeket a Kaukázusban, ill. a Kuma vízvidékén, elsősorban pedig Magyar város romjai között kutató orosz- német, magyar és francia kutatók találtak. Kiegészítik ezt az anyagot a romterületekről készített leírások, térképek és rajzok. (Sajnos a legújabb korszerű orosz kutatások gazdag anyagát és eredményeit csak igen hézagosan ismerjük.)

Mindezek alapján egy - kezdetben lovas sátoros-pásztor --majd a Xlll. században már f élig letelepült ---- magas műveltségű nép küzdelmes története bontakozik ki előttünk, Nem egy vonatkozásban ismerjük fel azokat a vonásokat, amelyek a magyar népet ma is jellemzik s rádöbbenő boldogsággal állapítjuk meg hogy sok ezer kilométeres és évezredes távolságokon túl, és azok ellenére is, a magyar mindig magyar maradt hű önmagához és nemzetéhez: szívós és nyakas, bátor és magabízó!

A kumai magyarság történetéről össze foglaló képet, Kummagyaria" c. munkámban adtam, (Budapest, 1941, Cserépfalvi kiadás). Abban a munkában képet kap az olvasó azoknak a korábbi évszázadoknak történetéről is, amelyre ebben a könyvben nem terjeszkedhettem ki. Az a körülmény, hogy ennek a kis munkának első kiadása a könyvnap alkalmával majdnem egészen elfogyott, bizonyítéka annak, milyen élénk érdeklődéssel fordul a magyarság ma is a letűnt évszázadokban felőrlődött, a szomszédos rokon népekbe - mondhatni -- nyomtalanul beolvadt keleti véreink története f elé.

Munkámnak célja kettős: össze foglaltam benne mindazokat a bizonyítékokat, amelyek a kumai magyarság egykori létezésére vonatkoznak, hogy ezzel megalapozottá tegyem kaukázusi véreink eleddig nagyon kevéssé ismeretes történetét. Hogy a tájékozódást ebben a tekintetben elősegítsem, a szöveget bőségesen elláttam jegyzetekkel,

Másrészt a magyar nemzeti öntudat növelése is célom. Örömömre és elégtételül szolgálna az a tudat, ha a szakemberek és a nagyközönség széles rétegei egyaránt megtalálnák a munkában azt, amit keresnek: a további kutatásokhoz szolgáló alapot, illetve a nemzeti történeti ismeretek látókörének tágítására szolgáló lehetőséget,

Munkám - magától értetődően - nem tökéletes-, nem befejezett egész, de amit sikerült kaukázusi eleink félévezredes történetéből kihámoznom, azt lényegileg megbízható alapnak tartom a további kutatásokhoz. Bizonyos mértékben nehezemre esik lezárnom és nyomda alá bocsátanom eddigi kutatásaim eredményeit tartalmazó kézirataimat, mert minden nappal és héttel újabb és újabb nyomok és lehetőségek tárulnak elénk -a további levéltári kutatómunkát illetően. Hogy mégis élek az alkalommal, és nem zárkózom el azelől, hogy a nemzet széles rétegeinek, szakembereknek és a nagyközönségnek áttekintést adjak a Jeretány-kérdés és a kummagyarság történetének lényegéről, csakis azért teszem, mert remélem, hogy ezzel a munkámmal sikerül az egész kérdést a megoldásához közelebb segítenem. Lehetséges, hogy egyes részletkérdésekben a jövő levéltári kutatásai, vagy a magyari ásatások eredményei más képet nyújtanak, mint amilyet itt adtam a rendelkezésre álló adatok alapján. Ezzel számoltam. És szeretném ismételten is hangsúlyozni, hogy mindaz, amit ebben a könyvben talál az olvasó, csak az alapja az egész kérdésösszegnek, csak keretek, amelyeket ki kell még tölteni és ehhez igen sok munkára van szükség.

Gyeretyán országában nem jártam. A helyszínét csak leírásokból ismerem; éppen ezért földrajzi képet nem is adok arról, Hogy ezt pótoljam, a holt betű helyett fényképekben mutatom be a kaukázusi magyarság hazáját. Ezek a kitűnő képek részben Déchy Mór hazánk fia felvételei, részben eredeti orosz fényképek és a budapesti Pázmány Péter Tud. Egyetem Földrajzi Intézete igazgatóságának szíves engedelmével közlöm azokat, amiért ehelyütt is hálás köszönetemet fejezem ki.

Kedves kötelességet teljesítek, amikor mindazoknak, akik önzetlenül segítségemre voltak munkámban, közöttük és legelsősorban dr, Balanyi György egyetemi tanár úrnak, valamint E dua ard v. Zambaur ezredes, orientalista (Wien), dr. Pungucz Antal örménykat. apát plébános, egyetemi előadó és dr. Ferdinándy Mihály uraknak leghálásabb köszönetemet fejezzem ki,

A legelső, aki hírt adott a kumai magyarságról, hazánkfia: Hatvani Turkolly Sámuel volt, több mint kétszáz évvel ezelőtt.

Sok lekicsinylésben volt miatta része, Munkánk az ő híradásának teljes valószerűségét igazolta, Megállapításunk szolgáljon neki - haló porában is - elégtételül a sok meg nem érdemelt támadásért.

Budapesten 1942 január havában,

Dr. Bendefy László.

ALAPVETŐ PROBLÉMÁK
GYERETYÁN FEJEDELEM

A GYERETYÁNT EMLÍTŐ PÁPAI BULLA

A magyar történettudomány egyik legrejtélyesebb, legizgatóbb kérdése XXII. János avignoni pápának egyik bullája volt. Ezt az írást ugyanis a pápa bizonyos Jeretann ( Jeretyány - Gyeretyán) nevű, ázsiai magyar fejedelemhez intézte 1329 októberében. A fejedelmet "Magyarország katolikus fejedelmei, királyai leszármazottjának" nevezi. Noha Raynaldus a bulla kivonatos szövegét már több mint egy évszázada közölte hatalmas gyűjteményében, történetíróink sem annak teljes, hiteles szövegét, sem a szöveg értelmét nem ismerték. A magyar történetírást nem érheti e téren vád, mert szakembereink nem egyszer felfigyeltek erre az érdekes és oly homályosnak tetsző bullára, itt-ott bele is szőtték fejtegetéseik menetébe, de óvakodtak attól, hagy a rejtélyes irat magyarázatába, vagy boncolgatásába bocsátkozzanak. Legutóbb Gombocz közölte újból a Raynaldus-féle szöveget teljes terjedelmében (2) anélkül, hogy egyetlen magyarázó szót fűzött volna ahhoz. Jól jellemzik a szótanforgó bulla körüli tájékozatlanságot Ligeti Lajosnak 1934-ben kelt következő sorai: "XXII. János pápa 1329-ben az ázsiai magyaroknak (Ungari Asiatici), keresztény királyuknak, Jeretomirnak, vagy Jeretannynak kívánságára még püspököt küld. Mi minden rejtőzhetik a pápai bulla e rövid híradása mögött alig sejthetjük" (3)

Valóban: ez a pápai bulla a magyar őstörténet egyik leghozzáférhetetlenebb kérdése volt, s ahogy kiderült: kulcsa a kaukázusi magyarság egész --- eddig kibogozott és még ezután tisztázandó - történetének,

A vatikáni Regeszta- gyűjteményben sikerült az eredeti bulla nyomára akadnom és a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi Könyvtárának Igazgatóságán keresztül az eredeti okmány hasonmás fényképét is beszerezhettem.* Tüzetes vizsgálat után kiderült, hogy az általam beszerzett okmány szövege némileg eltér a Raynaldus által közölt szövegtől, ezért szerencsésen kiegészítik egymást. Hogy olvasóim tisztán lássák, miről van szó, be kell pillantanunk a pápai levéltár XIV. századi ügykezelésébe."

A pápákhoz nap-nap után rengeteg kérés érkezett, Ezeknek legtöbbjét kérvény (supplicatio) formájában írásban nyújtották be. Az már az ügy természetétől függött, hogy melyik kérvény jutott el a pápáig s melyiket intézte el a Szentatya helyettese: a vicekancellár. Bármelyikükhöz került is a kérvény, elintézéséig az előadók (referendarii) viselték gondját. Mikor valamely ügyben meghozták a határozatot, az akta visszakerült a kancellári hivatalba, ahonnét azt az ügyet képviselő gondnokokhoz (procuratores) továbbították. A prokurátorok körülbelül a mai ügyvédeknek feleltek meg. Ők az említett ügyet az ingrossisták hivatalába vitték, ahol a fogalmazványról az írnokok (scriptores) tisztázatot készítettek, azt ellenjegyeztették és a kiállítási díjat a féltől beszedték. Az imigyen elkészült irat még mindig nem hagyhatta el a kancellári palotát mindaddig, amíg a jegyzők (registratores litterarum apust.) be nem jegyezték a kérvény tartalmát és elintézési módját az erre a célra szolgáló füzetekbe. Ezeket a füzeteket később keltezés szerint kötetekbe kötötték. Az így keletkezett köteleket ismerjük Lateráni bulla-regeszták réven. A lateráni jelző onnét ered, hogy az 1880-as évekig a Lateráni könyvtárban őrizték ezeket a köteteket. (Ma már a- Vatikáni könyvtárban vannak.)

A kancellária ügyvitelét éppen XXII. János pápa szabályozta (5) Ezek szerint mire az elintézett supplicatio Lateráni bulla-regeszta kötetekbe került, kétszeri másoláson ment keresztül.

Innét ered az a sok névelírás és egyéb másolási hiba, amellyel az effajta okmányokban találkozunk.

A Lateráni bulla-regesztákban nem találjuk meg az eredeti bullaszöveget, mert ennek a gyűjteménynek csak az volt a célja, hogy a kérvények lényegi tartalmát és elintézésmódjának velejét a későbbi időkre megőrizze. Amikor az ügyirat a kancellártól a fogalmazókhoz (abbreviatores) került, az ő fogalmazványukat (a nevek helyesírása szempontjából) összehasonlították az eredeti kérvényekkel. A regesztákra azonban már nem fordítottak ennyi figyelmet. A kérdéses ügynek is csak a rövid kivonata került bele a regesztákba. A Raynaldus által közölt, majd később Gombocztól szó szerint idézett, eddig ismeretes szövegből világosan kitűnik, hogy a Lateráni bulla-regeszta kötetekből való. Ugyanis a közlés első része (A) nem tartozik a bullához, hanem a benyújtott supplicationak rövid kivonata. A további (B) rész már a pápai intézkedés, a bulla lényegesebb első fele.

Az itt bemutatott hasonmás fénykép nem a Lateráni-, hanem a Vatikáni regesztákból való. Jelzése: Reg. Vat. 93. Lapszáma: 21 v és 22 r. A Vatikáni regeszták olyan oklevelek másolatait őrzik, amelyeket a pápai szék egyetemes egyházi érdekből valamely nemzet ügyében adott ki. Ez a gyűjtemény a bullák szövegének teljes másolatát adja.

Alább közreadjuk a Raynaldus-féle közlésből a Laterániregeszta bekezdő sorait (A), amelyek a benyújtott supplicatiók lényegi tartalmáról tájékoztatnak, majd közöljük a Vatikáni regeszta alapján XXII. János pápa döntő fontosságú bullájának eredeti, teljes szövegét (B), éspedig az ügy fontosságához mérten az eredeti latin szöveggel*' és hű magyar fordításban.

Raynaldus közlésének második részét nem ismételjük, ellenben * alatt rámutatunk a két szöveg eltérésére.

Legyen szabad ezúton is halás köszönetemet kifejeznem dr. Fitz József főigazgató úrnak és dr. Posonyi Erzsébet köyvtáros úrasszonynak szíves jóindulatukért és az ügy érdekében kifejtett fáradozásukért.

(A hasonmás-fénykép egy-egy példánya a M. Tudományos Akadémia- illetve a M. Nemzeti Múzeum Orsz. Széchenyi Könyvtárában.)

*A latin szöveget 1. a Függelékben.

XXII. János pápa 1329. okt. 3-án kelt, Gyeretyán fejedelmet említő bullájának eredeti latin szövege.

A) A Lateránt-regeszta bekezdő sorai:

Retulere magnam pietatis constantiae gloriam Ungari Asiatici, Malchaytae et Alani, qui licet impiis superstitionum erroribus irretitis populis circumfusi essent, incorruptam tamen fidei puritatem servaverunt. Eminebat inter eos dignitate Jeretanny, Ungarorum Regum stirpe satus, qui cum praesulem catholicum a sede Apostalica flagitasset, Pontifex episcopum Gemiscatensem ad eos transmisit, subiectisque literis ad fidem tuendam, ac religiosorum virorum pia monita excipienda ipsos instruxit.

A) A Lateráni regeszta bekezdő sorai

"Beszámoltak (t. i, a pápának) az. ázsiai magyarok, a malkaiták és az alánok szilárd vallásosságának nagy dicsőségéről; ezek, bár istentelen, babonás tévelygések hálójába kerített népek veszik körül őket - mégis megőrizték hitük szeplőtlen tisztaságát. Tekintély dolgában kitűnik közöttük Jeretann, a magyar királyi vér ivadéka. Minthogy ő kitartóan katolikus elöljárót kért az Apostoli Széktől, a pápa elküldötte a semiscanti püspököt hozzájuk, hogy erősítse bennük a hitet, mellékelt levelében pedig a vallásos férfiakat kegyes figyelmeztetésének megfogadására intette,"

B. A Vatikáni-regesztákban lelt bullamásolat:

Kedvelt gyermekeinknek, Jeretannak és minden keresztény magyarnak, malkaitának és alánnak üdvözlet!

Igen nagy és természetes örömet okozott nekünk az, hogy a legfelségesebb Égi Magvető, aki mindenkit, akit csak könyörületességének megismerésére kiválaszt, mindig kegyelmeihez hív és ösztönöz, s Egyszülöttjének az egész világra kiterjedő, szóval ki nem fejezhető szeretetével minden egyes keresztény családot folytonosan elhalmoz, titeket, kiket elárasztott az igaz hit világosságával, és a kereszténység szent forrásával újjászült és megismertetett az evangéliumi tanítással és az apostoli igazsággal a keleti világrészeken azok között, akik még nem fogadták el a kereszténység kegyelmét, összegyűjtött (t. i. magához).,

Ezen felül mérhetetlenül nagy örömet szerez nekünk az a tudat, hogy Te, Jeretann fiunk, Magyarország katolikus fejedelmeinek, királyainak leszármazottja vagy és hogy te és más keresztények, akik az említett világrészeken tartózkodtok, telve vagytok a hit igazságával és szent tűzével s vágyódtok, hogy katolikus tanítótok legyen, aki üdvös szavakkal a katolikus hitben kioktassam és szent példaképek nyomán formáljon benneteket. Éppen ezért alázatos kérvényekben kértétek tőlünk, hogy valakit, aki a szent iratok tudományában járatos, az életszentség jogával ékes, nyelvi szempontból alkalmas és mint példakép rendkívüli, katolikus előljáróul (püspökül ) méltóztassunk küldeni azokra d tájakra, hogy ugyancsak a katolikus hitben helyesen oktasson benneteket, Mivel óhajtjuk, hogy Krisztus családja mindenütt új sarjakkal gyarapodjék, de leginkább, hogy azokon a tájakon terjeszkedjék, gondoskodtunk, hogy áldásunk kegyelmével kijelöljük azokra a tájakra tiszteletreméltó testvérünket, Tamás szamarkandi püspököt, akit ti ismertek. Éppen ezért emlékeztetünk igaz fogadalmatokra és az Úr Jézus Krisztusban buzdítunk titeket, hogy azokat a szent tanításokat, amelyeket ugyanezen Tamás, és más katolikus püspökök, nemkülönben kedvelt fiaink, az azokon a részeken tartózkodó dominikánus- és ferencrendi testvérek a katolikus hit ismeretére vonatkozóan adnak, szívesen és minél hűségesebben hallgassátok, lélekben simuljatok* ehhez az igaz hithez és a szent atyák példájához, Ezek után áldásunkkal fordulunk felétek, és kérjük az emberi nem legkegyelmesebb Megváltóját, hogy árasszon el titeket áldásának harmatával, hogy egységesen megmaradjatok az igaz hitben, előkészüljetek a jóból a jobba, és másokat gyümölcsöző példáitokkal és cselekedeteitekkel az isteni nyáj családjába szólítsatok.

Kelt Avignonban, a tizennegyedik év októberének 3.-dik napján.

B) A Vatikini-regesztában lelt bulla szövege:

[21v] Dilectis filiis Jeretanni et universis christianis Ungaris, Malchaytis ac Alanis salutem.

Ingentem, nec mirum muteriam gaudiorum suscepimus, quod summus ille caelestis agricola,, qui omnes quos diligit ad cognitionem sui misericordi semper beneficio evocat atque trahit, quodque per inennarrabilem gratiam unigeniti sui toto orbe diffusam auget continue familiam Christianam, vos verae fidei luce perfosus, et sacri baptismatis fonte renatos, ac imbutos, doctrina evangelicae et apostolicae veritatis in orientalibus partibus in eorum medio, qui nondum gratiam recipere baptismatis, collocavit. In immeensum insuper nobis cessit ad gaudium intellecto, quod tu, fili Jeretamir, de stirpe Catboticorum Principum Regum Ungariae descendisti; quodque tu et alii Christiani in dictis partibus commorantes, zelo fidei et devotionis fervore succensi doctorem catholicum desideratis habere, qui nos in fide Catholica verbis salutaribus instruat, et sanctis exemplis informet, propter quod a nobis humiliter vestris suppdicationibus postulastis, ut aliquem Catholicum Antistitem, sacrarum scripturarum scientia preditum, vitae sanctitate decorum, verbo utilem, et exemplo mirabilem, ad partes ipsas pro institutione vestra in eadem fide Catholica mittere dignaremur. Cupientes igitur ut Christi familia ubique locorum incrementa suscipiat, set maxime in ipsis partibus dilatetur, Venerabilem fratrem nostrum Thomam Semiscantensem Episcopum vobis notum, ad partes ipsas cum nostre benedictionis gratia providimus destinandum. Quocirca devotionem vestram monemus et hortamur in domino Ihesu Christo, quatenus sacris instructionibus quas idem Thomas [22] et alii Episcopi Cactholici, necnon dilecti filii fratres Predicatorum et Minorum Ordinum in ipsis partibus commorantes, in doctrina catholice fidei vobis fecerint, mentales aures devotius adhibentes, animos vestros veritati eiusdem fidei, et sanctorum patrum auctoritatibus coaptetis; benedictionem nostram insuper vobis impendimus, et rogamus humani generis piissimum redemptorem ut ipse vos benedictionis sue rore perfundat, ut in vere fidei unitate constantes, vos de bono proficiatis in melius, et alios ad familiam gregis dominici fructuosis exemplis, et operibus evocetis.

Datum Aviniony, III. Kal.. Octobris, Anno Quartodecimo.