8. rész:
2007.04.04. 05:41
Kimit telefoncsörgése zökkentette bosszúságából...
Kimit telefoncsörgése zökkentette bosszúságából, miután meglátta az „álompárost” a fa alatt csókolózni.
-Mi van? –vette fel dühösen a telefont.
-Ej ha! Szia öcsi, köszi jól vagyok, istenien érzem magam, és te? –mondta közönyösen Rami.
-Bocs.
-Már megszoktam, na mondd, mi a bajod?
-Semmi, veled mi van? –próbálta elterelni a gondolatait Kimi.
-Holnap után kezdődik a versenyem, nem emlékszel? Megígérted, hogy ma együtt bulizunk. Ugye nem felejtetted el, és nem utaztam potyára két és fél órát repülőn?? –hoppá, a kisebbik Räikkönen teljesen elfelejtette bátyjának adott ígéretét.
-Viccelsz? Persze hogy nem. De honnan jösz te, a Déli Sarkról hogy ennyit repültél?
-Jobb, ha nem tudsz róla. Na majd akkor találkozunk úgy egy óra múlva, addig viszont szedd össze magad, nem akarok egy idegbeteggel beszélgetni. –tette le Rami. Persze, ő könnyen van. Nem látta azt, amit ő az előbb. De egyáltalán miért idegesíti ez őt annyira? Annak a szájába dugja a nyelvét, akiébe akarja. Őt nem érdekli, egyébként is, mióta tetszenek neki a spanyol lányok?? Addig gondolkodott, hogy végül beért a próbaterembe, és egy fokkal jobban érezte magát.
-Szia, kezdhetjük? –mentem be a terembe a CD-kel.
-Szia, aham. –mondta komoran. De jó napunk lesz ma, már előre látom. Ugye nem a csók miatt van kiakadva??? Nem, az kizárt.
-Mihez van kedved? Melyikkel kezdjük. –próbáltam egy kicsit feloldani a fagyos hangulatot.
-Nem mindegy a sorrend? Inkább kezdjük el valamelyikkel. –na kösz. Tudod ki fog ezek után hangulatot oldani?! Majd a déli szél. Azért is megizzasztalak ma! Csak bírd szusszal.
-De, teljesen. –mondtam fagyosan. –Akkor kezdjünk paso dobléval….-s elkezdtem neki tanítani az alaplépéseket, ügyelve arra, hogy kiemeljem minden hibáját.
-Te teljesen ki akarsz készíteni? –ült le úgy 2 óra múlva a földre.
-Nem, miért? –adtam az ártatlant.
-Ez gyilkos tempó. Tegnap nem voltál ennyire kegyetlen.
-Megadtam a választás lehetőségét, nem éltél vele. Különben is, jobb az elején megtanulni a nehezebbeket. De rendben, ha ennyire nem bírod, akkor folytassuk később. –szedtem össze a cuccom.
-Nem ezt mondtam. Csak pihenjünk.
-Okés, akkor tíz perc, így jó? –ültem le én is. Huh, nekem is jól esik a pihenés, de nem fogom neki bevallani. Bekapcsoltam a hifit, és Gloria Gaynor I will survive-jának egy feldolgozása ment, amire kitűnően lehet mambót táncolni. Nem bírtam ki, felálltam, és próbálgattam egy koreográfiát rá, mert a mambó is felkerült a listára. Aham, majdnem jó, viszont ha oda lépek…az nem jó.
-Te mit csinálsz? –nézett rám csodálkozva Kimi.
-Koreográfiát. Vagy legalábbis próbálkozom. –válaszoltam két lépés között.
-Én azt hittem ezek már készen vannak. –ezen majdnem elnevettem magam.
-Nem, nincsenek. Sosincs kész koreográfia, legalábbis nálam. –mosolyogtam rá.
-De jó.
-Ez azt jelenti, hogy folytathatjuk? –nyújtottam a kezem. Itt rögtön kijelentem, hogy nem tudok rá sokáig haragudni. Egyszerűen nem lehet. Úgy tud nézni, hogy az hihetetlen.
-Aham. –fogta meg a kezem, és felállt. –De most legyen inkább rumba, az lassabb.
-Okés, megkegyelmezek. De holnap újra paso doble.
-Semmi sem menthet meg?
-Semmi. –mondtam, miközben beállítottam a számot a CD-n, majd táncolni kezdtünk. Tök jól ment. –Csak nem gyakoroltál este? –kérdeztem mosolyogva.
-Nem, miért? –totál értetlen arcot vágott.
-Azért, mert jól megy.
-Oh, csak ügyes vagyok, ennyi az egész. –vigyorgott. Jé, most először látom így. Mármint felszabadultnak.
-Meg szerény is, igaz? –nevettem el magam.
-Hát persze. –nevetett ő is. Ezek után már végképp nem tudok haragudni rá a reggeli durcija miatt.
-Sziasztok, zavarok? –toppant be Fernando. Na, pont ő hiányzott.
-Ami azt illeti éppen próbálunk –próbáltam finoman célozni rá, hogy teljesen rosszkor jött.
-Mi is, csak szünetet tartunk. Gondoltam együtt ebédelhetnénk. –beszélt hozzám, mintha Kimi ott sem lenne.
-Menj csak nyugodtan –mondta Kimi komoran. –Úgyis javasolni akartam egy kis szünetet.
-Biztos?? –néztem rá kérdőn. Ne már!!! Mondd azt, hogy maradjak, kérlek!!!
-Persze. –kezdte összeszedni a holmiját.
-És te nem is vagy dühös, hogy a barátnőddel megyek ebédelni? –fordult Fernando most Kimihez.
-Nem, ugyanis nem a barátnőm –ment ki a teremből. Basszus, köszi. Totál benne hagyott a csávában.
-Nem vagytok együtt? –nézett kérdőn rám Fernando.
-Nézd, ez egy bonyolult sztori. És szeretnék veled beszélni is.
-Szuper, ebéd közben. –fogta meg a kezem, és húzott magával. De én nem akarok vele ebédelni!!!
* * *
Kimi felment a szobájába, és dühösen bevágta az ajtót. „És te nem is vagy dühös, hogy a barátnőddel megyek ebédelni?” Barom állat!! Nem baj, jövőre lemoslak a pályáról! Csak a visszapillantómban foglak látni, az fix.
-Rami, merre vagy? –hívta telefonon a bátyját.
-Most értem ide a szállodába. Miért?
-Akkor letusolok, és utána mehetünk.
-De neked nem táncikálnod kellene?
-De, és? –Rami jobbnak látta, ha belemegy a játékba.
-Okés, akkor én is letusolok, és átmegyek hozzád, jó?
-Jó. Várlak. –tette le a telefont, majd a fürdő felé vette az irányt, és gyorsan letusolt. Felvett egy farmert és egy fehér inget, felzselézte a haját, és útra készen volt. Negyed óra múlva már a város legjobb éjjel-nappal nyitva tartó bárjában beszélgettek Ramival.
* * *
-Nos, miről akarsz beszélni? –kérdezte Fernando két falat között.
-Rólunk. Vagyis pont arról, hogy nincs olyan, hogy mi. –igen, ez lesz a legtisztább- Az a csók…
-Az egy nagyon jó csók volt. És ne mond azt, hogy nem jelentett semmit, mert visszacsókoltál. –aham, ballépéseim egyike volt.
-Igen, de az…
-De az az volt, aminek lennie kellett. –mosolygott önelégülten.
-Nézd, nem érzek irántad semmit, és nem is fogok, ez biztos.
-Tuti?
-Tuti.
-Akkor kösz. –kezdett újra enni.
-Mit? –de most komolyan, mit köszön?
-Hogy megmondtad. –mosolygott.
-Nincs mit. –láttam hozzá én is az evéshez. Miután sikeresen megebédeltünk, visszamentem a terembe, de Kimi sehol nem volt. Kereken egy órát vártam rá, majd felmentem a szobájához, és bekopogtam, de nem kaptam választ. Okés, nem vagyok ideges, totál nyugodt vagyok. Mi a fenét képzel magáról?? Csak úgy elmegy egy szó nélkül?? Talán a portán hagyott üzenetet. A szobámból felhívtam a recepciót, de nem volt üzenetem. Elegem van!!! Holnap ki fogom nyírni, az tuti. Nem fogja túlélni a próbát!!! Olyan koreográfiát állítok neki össze, hogy legközelebb húsz üzenetet is hagyni fog. A délután ezek után morcosan telt el. Megkértem a recepciót, hogy ha látják, szóljanak neki, hogy kerestem. De semmi. Estig nem került elő, és üzenni sem üzent. Reggel miután letusoltam első utam a szobájához vezetett. Először kopogtam, majd dörömbölni kezdtem. Nagy sokára kómás fejjel egy szál takaróval nyitott ajtót.
-Fél órát kapsz, hogy összeszedd magad, várlak a teremben. –hagytam magára, és lementem a terembe. Óra indul, még van 28 perce, hogy leérjen, különben a szobájában fojtom meg.
|