-Na milyen? –nyitott be Kimi a faházba. Cameron máris beszaladt, Nicole pedig csak állt és nézte a meghitt kunyhót. Na jó, a „kunyhó” kifejezés nem illett rá, hiszen annál jóval nagyobb volt.
-Fantasztikus. –mosolyodott el és csókolta meg Kimit.
-Akkor itt az ideje lepakolni. Ti csak menjetek be, én mindent behordok. –terelte a nőt is be Kimi a házba a fia után.
-Anya, ugye építünk hóembert.
-Persze. De először azért ki kellene pakolni. –Kimi időközben behozta a bőröndöt és a szatyrokat, amibe az anyja az ennivalót pakolta.
-Azt hiszem nem fogunk éhen halni. –mutatta fel a csomagokat.
-Hát nem, az már biztos. –kuncogott Nicole.
-Menjünk hóembert építeni! –topogott az ajtóban a kisfiú.
-És sapkát meg kesztyűt ki fog felvenni?
-Nem kell. –makacskodott Cameron.
-Dehogynem. –szólt rá az apja is, mire a kisfiú durcásan felvette a sapkát és a kesztyűt is.
-Így mindjárt más. Akkor gyerünk hóembert építeni. –nézett Camre Nicole, majd karon ragadta Kimit, és a szaladó fiuk után indultak. Miközben megépült a világ valószínűleg egyik legrondább hóembere, rengeteget nevettek, majd végül hógolyócsatába kezdtek. Egész nap csak nevettek és játszottak, aminek legfőképpen Cameron örült. Este aztán Cam-et már nem kellett ringatni, aludt, mint a bunda.
Másnap reggel Kimi telefonjának csörgésére ébredtek.
-Hallo. –szólt bele kómásan a férfi.
-Szia Kimi, itt Matteo.
-Szia haver, mi a helyzet? –ült fel az ágyban.
-Figyelj, anyukádtól tudom, hogy most fenn vagytok Marko apjának a házában, szóval bocsi, hogy zavarlak titeket, de muszáj volt felhívnom téged.
-Semmi gond, mondd csak. Miben segíthetek?
-Apám vett egy hotelt Zürichben.
-Ez klassz. –bár nem igazán értette, hogy neki ehhez mi köze van.
-Az, eltekintve attól az apró ténytől, hogy semmit nem ért hozzá, ahogy én sem, és senki a családban, ezért kellene egy megbízható vezérigazgató, és úgy tudom, hogy Nicole nagyon is jártas a szállodaiparban. Azt is tudom, hogy most babát vártok, szóval gratulálunk.
-Köszi. De ez nem akadály?
-Nem, egyáltalán nem. Szeretnénk neki felkínálni a pozíciót.
-Ez…fantasztikus. De várj, mindjárt átadom neki.
-Ne haragudj, de rohannom kell egy tárgyalásra. Beszéljétek át, 3000 euró havonta a fizetés, és teljesen szabad kezet kapna. Tudom, hogy a hely is megfelelő lenne, hiszen ott laktok, nem? Jó lenne, ha még a héten választ tudnátok adni.
-Rendben. Megbeszéljük és jelentkezünk.
-Köszi. Szia.
-Mi köszönjük. Szia. –tette le a telefont, majd Nicole felé fordult, aki csukott szemmel hallgatta a párja telefonbeszélgetését. –Oltári hírem van.
-Micsoda?
-Munkát ajánlottak neked.
-Nekem? Nálad? –ez az ő kíváncsiságát is felkeltette, ezért ős is felült.
-Aham. Matteora emlékszel?
-Persze. –mennyit buliztak együtt…még ha akarná sem tudná összeszámolni.
-Szóval az apja vett egy hotelt Zürichben, de senki nem ért a szállodaiparhoz a családban, és szeretnék, ha te lennél a vezérigazgató.
-Én??? –kerekedett el a szeme.
-Aham. Havi 3000 euró, és teljesen szabad kezet kapsz. Gyakorlatilag mint egy saját hotel.
-Ezt nem hiszem el. –hüledezett Nicole. Még mindig úgy érezte, mintha aludna és egy álomban lenne.
-Pedig elhiheted.
-Ez…huh, nagyon meglepett. De miért pont én?
-Mert Matteo ismer és mert szuper vagy és mert bíznak benned.
-És terhes vagyok. Nem hiszem, hogy én lennék a megfelelő ember.
-Figyelj, addigra betanítasz egy újat.
-Kimi, a stabilitás a legfontosabb egy cég életében. Nem jó, ha állandóan változik a személyzet.
-Figyelj, meg lehet oldani. És Matteo különben is azt mondta, hogy ez nem gond.
-Tényleg? –lepődött meg a reggel folyamán másodjára Nicole.
-Aham. Szóval??? Elvállalod???
-Tudod mit?? Igen.
-Fantasztikus!! –ölelte szorosan magához Kimi, majd meg is csókolta.
-Egyébként…most eszembe jutott valami…
-Nekem is –csókolta meg ismét.
-Lökött. –nevette el magát. –Szóval, végleg odaköltözhetnél hozzánk, persze csak ha akarod.
-Ez minden vágyam. Szeretlek.
-Én is szeretlek.
The end.
Élő közvetítés
Amennyiben élőben szeretnétek nyomon követni az eseményeket, akkor katt IDE (angol kommenttel)