ERDÉLYI MONDÁK
ERDÉLYI MONDÁK : BAGOLYKŐ JÁVÁRDI

BAGOLYKŐ JÁVÁRDI

  2006.01.28. 11:45

Monda

 

Jávárdin a nagy köveknek mind nevük van: Hermán köve, Kóta köve, Bagolykő és a Porcelánkő.A Bagolykő a leghíresebb, mert valami jelek vannak a tetején, és nem csak a pásztorok, hanem még a kirándulók is kíváncsiak megnézni. Én, hogy mindig kíváncsi voltam, mindent megtudni azt kérdeztem nagyanyótól: honnan tudják, hogy Szent László járt a Bagolykő tetején? Nagyanyó így felelt: hát mi is az öregektől hallottuk, hogy beszélték. Azt mondták, hogy Szent László idejében itt ezeken a hegyeken harcok vótak, Szent László is verekedett az ellenséggel, s akkor még a kő lágy vót s a Bagolykő tetején Szent László leült és ott pihent. Az ülőhelye is jól látszik s a lova lábanyoma is.

Én ezt nemigen hittem, de mikor megnéztem, azt gondoltam magamban, hogy mégis igaz lehetett.

Még azt is mondták, hogy a Szent László pártján voltak a moldvaiak is, és a lovak nyakán csengő volt és László azt kérdezte: ezek micsoda csángatók? A csángó név erről kezdődött. Itt azt is megjegyzem, hogy a gyimesbükkiek úgy tudják, hogy a csángók Szittyából származtak.

A csíkszépvíziek meg azt beszélték, hogy az ők falujuknak nem volt neve, és Szent László, amint ott lovagolt a víznél, megállította lovát és azt mondta: „Igyál, lovam, ebből a szép vízből.” Akkor a falut Szépvíznek nevezték, de mikor templomot építettek, Szent László tiszteletére szentelték fel.

A Bagolykő arról lett Bagoly nevezetű, mert ezelőtt régen sok bagoly volt ott.
 
 

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!