Erdélyben, Guraszáda nevű falu felett van egy magas szikla, Fiú sziklája a neve. Ennek a sziklának a tetején olyan csodafű terem, hogy az öregeket megfiatalítja, s a nehéz betegeket meggyógyítja. Élt réges-régen ezen a környéken egy szegény szántó-vető ember. Nehéz betegségbe esett, jártak hozzá mindenféle javasasszonyok, kuruzslók, kenték a testét mindenféle csudaírral, de nem tudták meggyógyítani. Azt mondja egyszer egy javasasszony a beteg embernek: - Elpróbáltunk már mindenféle csudafüvet, ami a Maros két partján terem. Itt már több csodafű nincs. Hanem látja-e kend azt a magas sziklát? Annak a tetején terem olyan csudafű, hogy az meggyógyítaná kendet. Hiszen teremhetett annak a sziklának a tetején akármilyen csudafű, mikor olyan meredek, olyan magas volt, hogy oda csak a madár repült fel, ember ott még nem járt soha. Volt a szegény embernek egy növendék fia. Hallja, hogy mit mond a javasasszony. Szerette az apját erősen, hogyne szerette volna, s föltette magában: egy élete, egy halála, felmászik arra a sziklára. Mondta az apja: - Hagyjad fiam, meg se próbáld, úgyis hiábavaló. Jöttek a szomszédok, jöttek a falubeliek, hogy lebeszéljék. De hiába, ment a fiú, s az Isten megsegítette, fölmászott a szikla tetejére. Hát csakugyan a szikla tetején tenger sok füvet talált, olyant, amilyent még nem látott soha. Leszedett egy jó csomót, aztán indult vissza. Azám, de csak akkor látta, hogy föl csak mászhatott valahogy, de lemenni nem lehet. Mit csináljon, hogy vigye le a füvet! Egyet gondolt, karját kinyújtotta, s meglobogtatta a marék füvet, hadd lássák a falubeliek, akik ott állottak a szikla aljában. Azután bedugta a kebelébe, s abban a szempillantásban leugrott a szikla tetejéről. Szörnyű halált halt a szegény fiú, de a csudafű meggyógyította az édesapját. Azóta hívják azt a sziklát Fiú sziklájának.