A Gutin barlangjaiban tanyázott akkor Pintye a társaival, mer kutya idők jártak akkortájt a szegényekre. A szegénylegények, ha tehették, elszökdöstek betyárkodni a Pintye bandájába, mert ő akkor már híres betyárvezér vót. Kifosztották a Gutinon a Lengyelországból jövő rácokat, a nemesi kastélyokba is betörtek, még a vármegyét is megsarcolták. Eccer aztán a pandúrok elfogták Pintyét, de nem akarták addig megölni, míg el nem árulja a titkát. - Hát jó - mondta -, csak adják vissza a lovát meg a karikás ostorát. Úgy is vót. Pintye felpattant a lovára, az kétlábra ágaskodott, ő meg karikára forgatta az ostorát, aztán csak hopp, mint a szélvész elvágtatott. Eszeveszetten kezdtek lövöldözni utána, de ő csak vágtatott, mer’ a golyók leperegtek róla.      Egyszer Pintye Vitéz elküldte két társát Nagybányára kenyérért, sóért, meg puskaporért, ő meg lefeküdt aludni, mert nagyon fáradt volt. De nem tudott nyugodni, mert rémes álmot látott, álmában az új kardja kettébe volt törve, az ócska meg hétbe. Tudta, hogy ez rosszat jelent. Megnézte a kardjait, s tényleg úgy volt. Vette hamar a fokosát s elvágtatott a társai segítségére. Jó acélinge, meg páncélja volt, nem félt senkitől. A fokosával olyat csapott a vár kapujára, hogy beszakadt. Akkor a vén zsoldos, akinek egy hamis asszony elárulta a Pintye titkát, jól becélozta a Pintye bal hónalját és elsütötte a úzaszemre töltött puskáját. Halálos sebet kapott a híres vezér. Hirtelen megfordította lovát és elvágtatott a barlangjába. Ott fokosát egy sziklába vágta és azt mondta: - Ezt innen emberfia ki nem veheti többet, de egyszer magától kipattan, s akkor tudjátok meg, hogy én is újra élni fogok. Ezzel meghalt. A társai a páncélingét a budfalvi templomba vitték. Az olyan ing volt, hogy a golyó se járta át. Most is ott van.          Van a Gutinon egy nagy barlang. Abba’ tanyázott Pintye vitéz a társaival. Ez igaz is, mert még most is ott van a buzdogánya, olyan nehéz, hogy senki se tudja felemelni. Én a két szememmel láttam.