A régi homályos időkben, midőn még lelkek s gonosz szellemek látogatták hébehóba földünket, Kápolna országszerte híres volt leányai szépségéről. A gonosz is – ezt tudva – gyakran szálla fel látogatóba, s egy-egy szép leányt el is vitt magával sötét birodalmába, s már rendes évi megjelenésre szoktatta volt a szerencsétlen falut, rendesen elragadva, s a levegőn át elvíve magával a leányok legfiatalabbját, legszebbjét - szomorúságban hagyva szüleit s mátkáját: mert a szép lányok többnyire el is voltak már jegyezve, vagy talán éppen olyakra vetette volt leginkább ördögi szemeit. Egykor megjelent újra a pokoli látogató, s Flianára, a kápolnai bíró leányára veté szemeit, ki egy bátor ”csobán”, Andrónye – jegyese volt; sürgött, forgott körülte látatlan s láthatólag; de Andrónye keményen kíséré lépten-nyomon szép aráját, nem félve a vad leányrabló ördöngösségeitől. Elvégre azonban hálókamrájába tért a szép Fliana, s midőn az ördög egyedül látá őt, a mint éppen szobája ablakát bezárá, körülölelte karcsú derekát s kiáltásait elfojtva, hatalmas karjaival magához szorítva, a légbe kezdett vele emelkedni. E pillanatban érkezett oda a leskődő csobán, s megpillantva a már föld s ég közt lebegő leányt, épen csak lábait tudta megragadni, s így ő pokoli felsége nagy bosszuságára kettőt kelle az egy helyett czipelnie. Hiában dult, fult dühében, - hiába zárta, lökte s átkozta a hivatlan vendéget, Andrónye mindig erősben fogózott arája lábaiba, s végre is elfogyván az ördögnek is ereje, kénytelen volt visszabocsátkozni a földre a kettős terhével, s épen a "malomcsek" felett érve a sziklára, elereszték mindketten a zsákmányt, egymásnak mentek, és a szerfelett erős s hajlékony csobán szerencsésen legyőzte - e perczben tán minden pokoli segélytől elhagyatott - ellenét, mire ez - alásujtva a patak mélyére - kővé válva ott ragadt, s mai napig látható a "peatra drákuluj" (ördög sziklája). A patak felőli szikla sík lapján látható lábnyomokat az ördögéinek tulajdonítják a mint birkozás közben megfeszíté magát. A győztes Andrónye Flianájával víg házassági lakomát tartott, s gzakran látogaták meg az "ördög kövét."         Sok száz esztendővel ennek előtte egy ördög tartózkodott Szászsebes vidékén. Ennek az ördögnek abban telt kedve, hogy amely háznál szép leány volt, oda csak beállított, megkérte a leány kezét, s adták, nem adták, fogta a leányt, s meg sem állott vele a pokol tartományáig. Egy esztendőnek a lefolyásán tíz-húsz szép lányt is elvitt az ördög, s megfogni nem tudták, mert nem a földön járt: felszállott a levegőégbe, s a madárnál is sebesebben repült az elrabolt leánnyal. Volt a többek közt egy Filána nevű leány, akinek messze földön nem volt párja szépségben. Filána jegybéli mátkája volt a vidék legszebb legényének, s már készülődtek is a lakodalomra. Az alatt az idő alatt, míg a lakodalomra készülődtek, nem volt nyugodalom Filanáék házában, éjjel-nappal reszkettek, hogy Filanáért is eljő az ördög. Nem is igen mozdult el Filána mellől a mátkája, őrizte, vigyázta, mint a szeme fényét. De az ördög láthatatlanban folyton a ház körül leskelődött, s abban a pillanatban, amint a vőlegény kifordult a házból, beugrott az ablakon fényes, aranyos ruhában, s annak rendje s módja szerint a szülőktől megkérte a leány kezét. Az öreg gazda megfogta a leánya kezét, aki az ördög láttára fehér lett, mint a fehérített vászon s mondta az ördögnek: - Nem adom neked a lányomat! Hiába öltöztél aranyos gúnyába, jól látom én, hogy ördög vagy. - Bizony ha nem adod, nem is kérem többet - mondta hetykén az ördög, s kiragadta a leányt az apja kezéből. Aztán az egyik kezével átkarolta a leányt, felszökött az ablak fájára, s éppen föl akart vele szállani, mikor beszaladt a szobába a vőlegény, ki észrevette az ördög jövetelét. A bátor legény hirtelen megragadta az ördög lábát, hogy visszahúzza, de az ördög sokkal erősebb volt, könnyű pehelyként kapta fel a legényt is, a leányt is, s repült velük, hogy csak úgy surrogott-burrogott a levegőég. Hanem hiába, mégsem tudott egyvégtében a pokol tartományáig repülni, nagyobb volt a teher, mint amekkorához szokott volt, s útközben a Sebes vize partján, egy magas kőszikla tetején megállapodott, hogy pihenjen egy keveset. De a legénynek sem kellett egyéb. Összeszedte minden erejét, megragadta az ördögöt, s mondta neki: - Egy életem, egy halálom, a mátkámat nem hagyom neked, ördög! Talpra ugrik az ördög, birokra mennek, hányják, vetik forgatják egymást, az ördög eléveszi minden mesterségét, de a legény is ismerte a birkózásnak minden fortélyát, s egyszerre csak felkapta az ördögöt, megkerengette a levegőben, s ledobta a Sebes vize mellé. Az ördög talpra esett, de abbéli nagy csodálkozásában, hogy egy emberfia ügyesebb tudott lenni, mint ő, egyszeriben kővé meredt, s ott áll ma is keresztbe font kézzel... Fent a szikla tetején, azt mondják, még ma is látszik az ördög s a legény lába nyoma, amint egymással küzdöttek.