Réges-régen, még a zsidók ideje előtti időben élt és uralkodott ezen a gyönyörű vidéken - az Aranyos folyó völgyében - egy hatalmas óriás, kinek felhőkig nyúló erős vára a magas Zsidovina hegy tetején pompázott. Az egész vidéken a várúr szolgálatában álló szegény jobbágyak laktak, kikkel a hatalmában és erejében felfuvalkodott óriás oly kegyetlenül bánt, hogy a várában házi macska helyett tartott oroszlán - és házi kutya gyanánt tartott medve elé gyakran dobott egy-egy valamely csekély mulasztást elkövetett szegény embert. A nép keservesen és nyögve viselte a jobbágyi igát s teljesítette az óriás által kirótt robotot. Egyszer egy rekkenő nyári napon szénacsinálásra gyűjté egybe a közeli falvak népét a várúr szolgájának kürtje. A nép kora reggeltől késő estig szorgalommal is teljesítette a kiszabott munkát, este azonban azon hitben, hogy miután másnap Szent Illyés napja következik, a munka szünetelni fog és ők templomba mehetnek, hazafelé indultak. Alig vette ezt észre a vára tornácán pipázó óriás, mennydörgéshez hasonló parancs szava zúgott végig hegyen-völgyön s visszaparancsolta őket a munkához, sőt medvéjét és oroszlánját is a hazafelé széledő jobbágyok visszaterelésére úszította és azok a bestiák egy pár embert azonnal fel is faltak. A nép a hatalmas úr parancsának és a vadállatok erejének engedve hanyatt-homlok sietett vissza a szénafűre s az éjszakát ott nagy aggodalmak között töltötte, mert tudva azt, hogy Illyés napja oly nagy ünnep, melyen nagy munkát végezni nem szabad, az éj nagyobb részén át azon tanácskoztak: miképpen lehetne az óriástól másnapra bár annyi szabadidőt kieszközölniök, hogy a szentmisén jelen lehessenek. Közös megegyezés folytán végre a köztiszteletben állott vén Gligort bízták meg a szószólói tiszttel. Kora hajnalban kezdettek a munkához, remélve, hogy szorgalmuk és eredményes munkájuk jó hatással leend gazdájukra s kedvező válaszra hangolja az óriást. Az öreg Gligor a társai által reábízott kötelességben el is járt, de kedvező eredmény nélkül, mert kérése a várban meghallgatásra sem talált és őt magát is korbáccsal űzték vissza a várúr szolgái a munkához. A nap rekkenőséget árasztva emelkedett magasra s a nép a pihenés nélküli munkában már-már szédült, midőn az óriás is elhagyta várát s házi állattá fogott vadállatai kíséretéban a szénafű felé indult. Útközben oroszlánját a podságai völgytoroknál őrtállóul hagyta, hogy a szentmise idején netalán arrafelé távozni akaró munkásokat visszaterelje. Onnan egy pár lépéssel ott volt a fennsíkon, hol jobbágyai éppen akkor fejezték be egy szénaboglya egybeállítását. Itt az öreg Gligor levett kalapját kezében forgatva, a zsarnok úr elé járult s ötölve-hatolva ismételte a jobbágyok azon kérését, hogy templomba mehessenek. Az óriás nemmel felelt, sőt ütésre emelte terjedelmes kezét. Éppen akkor felhangzott a közeli falvak templomaiból az imára hívó harangok csengése. E percben iszonyú villámlás cikázott az égből alá s borzasztó menydörgés rázta meg a földet. Elsötétült ég és föld. Villámlás villámlást követett s az égzengés is szakadatlanul tartott. A nép arcra borulva imát rebegett és a végítéletre gondolt. Mintegy félóra múlva azonban megszűnt az iszonyú idő. Az újra felderült napfényes időben borzadva látta a nép, hogy az általa szent Illyés napján egybegyűjtött széna fekete kővé vált. Az óriás dirib-darabokra szaggatott csontjai megfeketedve szanaszét szóródtak. Az ég felé ágaskodó medve, - valamint a völgyben heverő hatalmas oroszlán szintén mozdulatlanok, mert az Isten ítélete azokat is fekete kővé változtatta. Eltűnt a Zsidovináról a büszke vár is, melynek elsüllyedt s szanaszét gurult falaiból csak az egykor díszes tornác oszlop-töredékei maradtak ott. Amint a jobbágyok ijedelmükből magukhoz tértek, örömmel siettek kis templomaikba, hol nemcsak hálát adtak a csodás megszabadulásért, de szent fogadást is tettek, hogy Szent Illyés napját mindig megünneplik és azon a napon semmit sem dolgoznak.