"Fél méterrel a talaj fölött lebegtem"

Gezso  2012.02.07. 21:25

Még egyszer gratulálok a győzelemhez! Őszintén, hitted volna?

 

Igen! Az utolsó hét előtt mondtam a gyerekeknek, hogy nem „szeretnénk” megnyerni a kupát, hanem akarjuk! Valahogy úgy éreztem, hogy a felkészülés legvégére összeálltak. 

 

Ehhez képest hogyan élted meg, amikor a Szilády ellen 2-0-s hátrányba kerültünk?

 

Nem esett jól, nagyon kellemetlen volt, de a futball ilyen. A kupa előtt mondtam is, hogy inkább az utolsó meccset nyerjük meg, mint az elsőt. A félidőben aztán módosítottunk a felálláson és a taktikán, amely végül meghozta a sikert, mert abban a helyzetben a döntetlent annak értékeltük. De úgy érzem, lélektanilag jobb így, 0-2-ről döntetlent játszani, mint mondjuk 2-0-ról.

 

Lehet, hogy ez a talpra állás az egész tornára megadta az alaphangot és az önbizalmat?

 

Beszélgettünk a meccs után az öltözőben, hogy mindannyian hittünk a talpra állásban, de az, hogy sikerült, valóban tartást adott a csapatnak!

 

A csapatrészeket külön-külön hogyan értékelnéd?

 

A kapuskérdés, mondhatni már évekkel ezelőtt eldőlt. Ennek ellenére Dani az első meccsen kapott két olyan gólt, amit máskor fogni szokott. De érdekes volt, hogy a meccs után nem én hívtam oda megbeszélni a történteket, hanem ő maga jött oda hozzám azzal, hogy „Tanár úr! Szerintem mindkettő védhető lett volna”. 

 

A kezdő védelem nem vált be, de az első meccs második félidejére kialakult egy biztos páros a Gyetvai-Szűcs duó formájában. Patrik gyorsaságával, lendületével, szigorával tűnt ki, a „Tábornok úr” személyében pedig olyan párt találtunk mellé, aki rendkívül rutinos, mindig megtalálta a megfelelő megoldást, és ha kellett, a labdákat is ki tudta hozni. Többek között a Szilády elleni szépítő gól is tőle indult. 

 

A csatárok közül Ádám hátul kezdett, de ott nem vált be, aztán elöl amolyan labdatartó „erőcsatárt” játszott, aki vissza tudta játszani a labdát a csatártársnak. Tamás játékához azt hiszem, nem kell sokat hozzáfűzni; remekül futott be az üres területekre és nagyon fontos gólokat rúgott. 

 

A cserék sajnos nem annyira váltak be. Szucsán Lacitól és Rokolya Norbitól is többet vártam, a fiatalokkal pedig előre megbeszéltük, hogy várhatóan kevesebb lehetőséget kapnak majd. 

 

A cserékkel egyébként is sáfárkodni kellett.  Bár az eredményekből úgy tűnik, hogy sima meccseink voltak, de ez nem teljesen így volt, ráadásul a meccseinken a gólkülönbségre is figyelni kellett, ezért a kezdősor nagyon sokat volt pályán.

 

Mit éltél át a Szilády – Vári meccs alatt, ahol eldőlt a csoportelsőségünk?

 

A Vári elleni meccsünk után biztosra vettem, hogy a Sziládysok meg fogják rúgni a továbbjutáshoz szükséges öt gólt, hiszen a Váriból két kulcsember is hiányzott eltiltás miatt. Fél percet késtem a mérkőzésről, de szinte azonnal kiderült számomra, hogy az iparisok küzdenek, és nem fogják a meccset feladni. 0-2-nél is bíztam bennük, aztán mikor a Vári két kapufát is lőtt, kezdtem azt hinni, hogy vége. Amikor aztán emberhátrányba is kerültek, kijöttem a csarnokból, Danival és Patrikkal le-föl mászkáltunk a folyosón. Egyszer csak kijött Erdélyi Ádi és mutogatta, hogy „három” – nagyon örültünk neki! 

 

Akkor sem estem volna kétségbe, ha pótselejtezőt kellett volna játszani, de bennem volt, hogy egy meccset bárki, bármikor elbukhat – ami a Szilády esetében be is következett. 

 

Térjünk át a vasárnapra. Sokan mondják, hogy az igazi döntő az Orosháza elleni meccs volt. Egyetértesz ebben?

 

Nem. Ha megnézzük, az eredmények alapján a két veretlen csapat került a döntőbe. A Kanizsa a csoportban megverte Orosházát, így onnan ők voltak a legjobb csapat. De mindkettőnek más a játékstílusa.  Az orosházi együttes játékosabb, ügyesebb volt, a kanizsai pedig brusztolós, harcos focit játszik. Hozzánk is ez a stílus áll közelebb. Az Orosháza fizikális fölényétől kicsit tartottam, de mikor belőttük a második gólt, már biztos voltam, hogy megnyerjük a meccset.

 

Mit éreztél a döntőben, az utolsó sípszó pillanatában?

 

Óriási megkönnyebbülést! Egy olyan pillanat volt, amire már nyolc éve vártunk. Voltunk már közel hozzá, hiszen játszottunk nem is egy döntőt. Ezt az érzést nem lehet elmondani. Láttam, hogy a nézők rohannak be a pályára, én pedig valahol a talaj fölött lebegtem fél méterrel.

 

Lehet rangsorolni a kupagyőzelmeket? Hová tennéd a mostanit a sorban?

 

Számomra mind a négy, amit edzőként nyertem, egy szinten van. Az első azért emlékezetes, mert az első volt. A másodikon egy felejthetetlen, 6-1-es döntőt vívtunk Kanizsával. A harmadiknál talán egy kicsit gyengébb csapattal nyertünk a döntőben, ami óriási meglepetés volt. A mostani pedig egy olyan siker, amit nagyon sokan akartak, ami a kupa előtti interjúkból is kitűnt. Ez egy nagyon jó csapat, amely nagyon jól összekovácsolódott.

 

Kicsit előretekintve, szinte alig változik jövőre a csapat. Kijelenthetjük, hogy ezek után egyértelműen a címvédés a cél?

 

Igen, kimondhatjuk, hogy az aranyra megyünk! De azt mindenki tudja, hogy egy eredményt megtartani sokkal nehezebb, mint megszerezni. Két távozónk biztosan lesz, de lehetnek egyéb mozgások is, hiszen sok függ a tanulmányoktól, a családi helyzettől, egyesületi tevékenységtől, munkától. Én nagyon örülnék, ha maradnának, hiszen akkor a mostani hibáinkat kijavítva, nyugodt szívvel odaállhatnánk a következő kupára!

 

 

 

 

 

Fénykép: Anda Péter