A Kert
Demogorgon 2006.02.12. 22:27
A Kert
(H.P.Lovecraft)
Van egy ősi, ősi kert, hol néha járok éjszaka,
S játszik itt a május napja, s minden gyászos sugara;
Hol ezer, s ezer tarka virág szürkül, aztán fonnyad el,
S az omló falak, s oszlopok ébresztik a múltat fel.
Minden zugban nő a gaz, s minden tavat láp karol,
S a kórós-hínáros bozót tündér-lugast letarol:
S csendbe merült ösvénye is gyéren ível csak tovább,
Hol holt dolgok dohos szaga elfojtja édes illatát.
Az átölelő ürességben semmi élő nem marad,
Bokrainak börtönében a csend sem suttog szavakat.
S ahogy járok, várok, lesek, gyakran egyre keresem
A kertet, amit régen láttám, s nem lelem meg sohasem.
Sok fohászom szól a naphoz, mi nem jön többé el soha,
A szürke-szürke tájat nézve, mely már gyér és mostoha
Lelkembe bú költözött, s könnyekkel telt meg szemem –
Megértettem, a sok virág holt remény, s a kert: Szívem.
|