Be kell valljam, nagy death metal rajongó létem ellenére valahogy az Agregator korábbi munkái mintegy elsuhantak mellettem, talán a nagy dömpingben nem tudtak kellően kitűnni. Mi tagadás, mostanában a honi színtér is nagyon erős lett, gondoljunk csak a Casketgarden, a Vale Of Tears és a Blood Rainbow friss lemezeire. Nem azt mondom, hogy rosszak lettek volna a korábbi Agregator anyagok, csak valamin mindig elcsúsztak nálam. Hol a hangzás, hol maguk a dalok.
Ezek után lássuk, miként is köszönt be a Szürkület, a tatabányai zenekar második nagylemeze. A borító igazán tetszetős, árad belőle az energia.
Az első, amivel ezután szembesülök, a hangzás. Jó-jó, de nem az igazi. A dobok kissé kongósan szólnak, és a basszus sem dörren meg úgy, ahogyan egy death metal lemezen illene. Kár, mert a srácok igazán jó témákat pakoltak egymás mellé, a kezdő Horizont rögtön egy kellemes hajlóbálós darab. Főleg a refrénje fülbemászó, a gitártémákból kifolyólag, Szabó Dávid hörgése nem különösebben kiemelkedő, inkább csak asszisztál a zenéhez. Ami viszont jó. A szólóban persze érződnek a skandináv ízek, de legalább igyekeztek a finomságokra koncentrálni.
A Soha már egy kicsit thrashes, de hozza az igazán magával ragadó északias dallamokat is.
...és az éj majd nálad ér
Ott állunk majd a csendben
Egy végső táncra hívlak
Így múlunk el mi ketten.
Mondhatnám, gyönyörű sorok, bár nyilván hangulat kell hozzá.
A lemez-előzetes nagy dobása volt a Zuhanás, ami amellett, hogy egy jól megírt nóta, érfelvágáshoz is remek aláfestő zene. No igen, a vak szenvedély, ami a mélybe taszít…
A két középtempós zúzás (Les gueules cassées, Ha lesz hajnal) a lassú, őrlőn riffelő a …de a bűn még ég, kicsit a Black Sabbath-ot juttatja eszembe, a Born Again lemez idejét, a vokált leszámítva persze. A dal a kitartásról szól, arról, hogy ragaszkodjunk vágyainkhoz, sose adjuk fel.
A Szürkület ismét egy fejrázós nóta, emlékezetes dallamokra épít akárcsak A rengeteg, ami ismét thrash, pattogós basszusnyitánnyal. Végezetül jön Krómszín alatt, ami nem emelkedik ki a sorból.
Igazából ez a lemez legnagyobb hibája, túlzottan egysíkú. Vannak rajta emlékezetes pillanatok, vannak remek dallamok, sikerült jó szövegeket írni, és mégsem működik. Összességében sajnos túlontúl egyhangúvá válik a végére, és bár külön-külön mindegyik dal jó, sőt vannak kiemelkedők, egybeolvad az egész, nincs mindegyik dalnak saját karaktere.
Ezen kéne végre változtatni, változatosabb számokat írni, és valamicskét szinesíteni az „énektémákon” is, és akkor még születhetnek remek lemezek.
Bónuszpont, hogy a lemez bolti kiadása tartalmazza a Túlontúl és a Puszta lét című, korábban csak kazettán kiadott demóikat egy extra lemezen.

7/10.