53/III. honv. zlj.

Salgótarján

Isten nevében

1942

A Muszka fronton

vezette:

Bartha József

c. tizds.

Július 4. szombat

Fájó szívvel és könnyes szemmel búcsúztam el Salgótarján nagyállomáson az én forrón szeretett kicsiny családomtól. Hogy kivegyem én is részemet a bolsevizmus elleni har­cokból. Utunk első napján semmi különös esemény nem történt. (1) Az első lapot Érsekújvárról küldtem.
 

Július 5. vasárnap

De. 11 órakor átléptük a magyar határt (2) és ettől fogva már Szlovák területen robogott tovább velünk a fekete gőzös az ismeretlen cél felé. Menetirányunk a Vág-folyó men­tén felfelé. Este 9 órakor Jablonkánál, a régi magyar határállomásnál voltunk, majd Udelbergen (3), robogtunk keresztül.
 

Július 6. hétfő

Német területen robogtunk tovább anélkül, (4) hogy tudnánk hogy hová. Megállapítá­sunk, hogy vagy Leningrád vagy Moszkva felé megyünk, mert állandóan északnak tar­tunk, felváltva hol német hol pedig a lengyel végtelen síkságon keresztül. A tájak szép­ségeiben nem igen tudunk gyönyörködni, mert a szemekben még mindig ott csillog a szeretteinktől való búcsú könnye.
 

Július 7. kedd

Reggelre elértük Albanstein városát, (5) majd később átléptük a Litván határt és estére elértük Jonava városát. Jonava előtt már látványosságban volt részünk. Itt láttuk először a német-orosz borzalmas háború áldozatait. Az utcákon szétlőtt, az árkokban befordult orosz tankok hevernek tucatszámra. A vasút mentén egy rövid kisiklasztott szerelvény roncsai hevernek. A mai nap már nemigen fogunk látni semmit, mert közeledik az éjszaka. Imádkozom az én szeretett kis családomért és álomtalan álomra hajtom a fejem.
 

Július 8. szerda

Még mindig Litván területen robog velünk a vonat. Amikor e sorokat írom az orosz határtól kb. 200 km-re vagyunk. Útirányunk több mint valószínű Moszkva. Azt hiszem Moszkva környékén nem babra megy a játék, mert két hosszú sebesült vonattal is találkoztunk.
 

Július 9. csütörtök

Ma már orosz földön vagyunk. Kora reggel elértük Witebsk (6) városát. Ez a valamikor szép nagy város ma már merő romhalmaz. Ép ház alig-alig van benne. Valósággal a földdel egyenlővé van téve. Du. 3 órakor elértük Szmolenszk városát. Az a hatalmas pusztulás, amit ebben a városban láttunk szinte borzalommal tölti el a szemlélőt. Ez a hatalmas nagy város is valóságos romhalmaz. A vasút mentén vagonok romhalmazai, a vasútállomás és környéke agyonbombázva. Borzalmas, hogy micsoda titáni harc folyhatott ezért a városért. Moszkvától mintegy 300 km-re vagyunk délnyugatra. Még most sem tudjuk utazásunk végállomását. Szmolenszkből este 9 órakor indultunk el. Itt elég hosszú időt töltöttünk és hogy ne unatkozzunk "kívánsághangversenyt" rendeztünk a németekkel. Igen kedves és szép bajtársi csoport volt, hol mi, hol pedig a németek énekeltek el egy-egy dalt nagy tapsok és éljenzések közepette, Szmolenszk földig rom­bolt romjai felett.
 

Július 10. péntek

Péntek reggel van. Utazásunk 7-ik napja. Szmolenszktől alig pár kilométerre leállítot­ták vonatunkat és most itt veszteglünk Rosslawl (7) városánál. A fiúk jó kedvűek, mert 3­4 nap után most jutottak hozzá az alapos mosdáshoz, amely üdítőleg hatott. Alig haladtunk előre 100 kilométert, a vasút jobb oldalán egy lerombolt és felégetett hatal­mas gyár tűnt a szemeink elé. Már este van és még mindig itt állunk, ismeretlen okok miatt nem tudunk előre menni. Fejünk felett a német légi haderő repülőgépei keringenek. Állítólag a fronttól alig vagyunk 80 km-re, így kitalálhatjuk, hogy a repülők valami eredményes bombázásról térhetnek vissza. Nem messze tőlünk van egy repülőtér és innen indulnak harcba. 9-én, a repülőteret és ezt az állomást, ahol most vagyunk orosz légitámadás érte, egy német repülőgépet el is találtak, amely a földön vesztegelt, itt előttünk rakták vagonba és szállították el javítás végett. Az orosz nép, amely el nem menekült, irtó nyomorban él. Elszorul az ember szíve, amikor látja, hogy a levágott és a vagonból kidobott kenyérhéjat valósággal felfalják. A gyöngébb szívűeknek erre a látványra bizony kicsordul a könny a szeméből.
 

Július 11. szombat

Reggel van, igen jól aludtunk az éjszaka, tekintet nélkül arra, hogy egy Rata (8) keringett felettünk a fekete felhők felett. Igaz, hogy egy kicsit elszorult a szívünk a várható orosz Rata 8 bombáinak gondolatára valamennyien szorongva kutattuk az eget a fényszórókkal együtt. De ettől függetlenül elég vígan kelünk reggel. Szinte kezdjük már megszokni az állandó veszély érzetét. Mert hol a Rata keringése és támadása, hol pedig a partizán ok támadásának vagyunk kitéve. Hál Istennek eddig még egyikből sem kaptunk, de előreláthatólag már nem is kapunk mert ukrán földön robogunk tovább. Déli 12 órakor Orel városában ebédeltünk. Du. 6 órakor érkeztünk Solotuchinó községbe, (9) ahol mindjárt ki is rakodtunk. Innen este 9 órakor indultunk el és kb. éjjel 12 órakor megkaptuk az első légitámadást. Hű a kutyafáját, a szívünk mindnyájunknak a torkába dobogott. Kering a Rata felettünk egyszerre csak zzzz... és alig 100 méterre hatalmasat robban a bomba.

       A "Rata". (Spanyolul patkány.) Az 1932-ben kifejlesztett gép a spanyol polgárháborúban, a monarchistáktól kapta közismertté vált nevét.  Hivatalosan: Polikarpov I-16.

 Július 12. vasárnap

A bombatámadás színhelyéről éjfél után 3 órakor indultunk el és egész napi menet után du. letáboroztunk egy jelentéktelen orosz faluba, ahol megebédeltünk és utána alvás volt. Elindulásunk előtt 1 órával kb. 6 órakor kaptuk volna a második légitá­madást, amit azonban egy olasz repülő megakadályozott. Este 10 órától kb. éjfélig ál­landóan bombázta az orosz frontot a német légierő, hatalmas robbanásokat és tűzoszlopokat lehetett megfigyelni az éjszakában, a föld csak úgy remegett alattunk a hatalmas robbanások következtében. Egész éjjel teljes riadókészültségben voltunk a par­tizánok miatt, de hál a jó Istennek, a várt támadás elmaradt. A raták is egész szorgal­masan kutattak utánunk, de ők sem találtak meg minket.
 

 Július 13. hétfő

Reggel 5 órakor indultunk tovább. Róttuk a beláthatatlan orosz síkságok bokán felülérő országutait. Sehol egy árnyék ahol a szegény honvéd menedéket találhatna a forrón tűző oroszországi nap elől. Elértük Kurszk városát, a város elején szemünk elé került egy szomorú látvány, egy sírhalom rajta már messziről látszó magyar sisakkal. Olvasom: Sebő József honvéd. Meghalt 1942. VII. hó 7-én. Szegény fiú már megtért egy boldogabb világba, ahol nincs szenvedés. Könny szökik a szemembe, rágondolok az én messze lévő szeretteimre, lehajtom a fejem és kullogok tovább.

 Kurszk-t elhagyva egy pár km után egy nagy erődhöz értünk, ahol meg is ebédeltünk. Innen elindultunk a hadseregelosztóhoz, ahonnan éjjeli szállásra egy nem messze lévő erdőbe (10) küldtek minket. Odaérünk és szájtátva bámuljuk azt a rengeteg magyar katonát, ami már itt van. Érdeklődünk, hogy mi a helyzet. Hát bizony, újságolják nem valami rózsás, mert a raták egész éjjel rajzanak felettünk, mint a darazsak. Hű, ennek a fele se tréfa. Mindjárt hozzá is fogtunk a fedezékek ásásához az én Csonka nevű bajtársammal együtt egy két személyeset. Felállítottuk a kétszemélyes sátrat és lefeküdtünk, de álom nem jött a szemünkre. Haza gondoltunk mind a ketten és eldiskuráltunk egy kicsit. Úgy 11 óra tájban egyszercsak gyenge motorzúgást hallunk. Nándi jön a "darázs"! Hu, a kutyafáját! Kidugom a fejemet a sátorból. Nándi gyere már a mindenit! Kibujunk a sátorból, be a fedezékbe. Már itt vannak. Egyszercsak halljuk: bum! bum! bum! hull a bomba. Jóska! Mondja Nándi húzd le a fejed! Nem kellett nekem kétszer mondani. Bebújtunk volna még mi mélyebben is a földbe, ha birtunk volna. 28, vagy 30 bomba hullt a vasútra és a vasút másik oldalára és utána a Raták elmentek. A mi területünkre úgy látszik már nem jutott az orosz szeretetcsomagból, vagy a légvédelmi tüzérség űzte el.

 Július 14. kedd

Reggel nyomott hangulatban ébredtünk, mert esőre állt az idő. Úgy látszik nemcsak a sötét éjszaka, hanem a borús idő is kedvező a sötétbe bujkáló bolseviki repülőknek, mert fényes tiszta égboltú napon még véletlenül sem látni őket. Így történt, hogy egész délelőtt nyugtalanítottak minket. Hol itt, holott robban egy-egy cél nélkül, vaktában ledobott bolseviki bomba, de hál a jó Istennek eddig még, kárt nem tett bennünk. Ebéd után kitisztult az ég és ezzel megszűnt a "Darazsak" ide-oda röpködése is. Még mindig itt vagyunk ebben az erdőben és addig itt is leszünk, még a zászlóaljunk meg nem érkezik. Estefelé megint elborult az ég és hatalmas eső zúdult le a földre kényte­lenek voltunk a sátorba bebújni. Éjfél felé megint megjelentek a Raták és környéken egy pár bombát ledobtak, utána pedig eltűntek. Elszomorító az, hogy a frontról sem­mit sem tudunk, hogy hogy áll dacára annak, hogy alig vagyunk tőlük 150, vagy 200 kilométerre. De halottuk, hogy Vorozsonov (11) eleste után újabb 180 km-t mentek előre (12), tehát ezek szerint már nem messze lehetnek a Volgától.
 

 Július 15. szerda

Ma majdnem délig esett az eső. Délután ugyan szépen kiderült, de állandóan fújt a szél. Le is mentem a Donecre, hogy egy jót fürdök, de csak egy kicsit lemosni tudtam magam a hűvös idő miatt. 9 óra után megint megeredt az eső és még jobban lehűtötte a levegőt, úgy, hogy alig tudtunk aludni. Csodák-csodájára az éj folyamán a Raták nem háborgatták éjjeli nyugalmunkat. Lehet, hogy elment a kedvük, tekintettel arra, hogy Görögország és Japán megtámadta Oroszországot. (13) Ennek az örömhírnek mi is nagyon megörültünk, mert így nagyobb az eshetőség arra, hogy ép bőrrel ússzuk meg az oroszországi kirándulást.     

 Július 16. csütörtök

De bezzeg nem sokáig örülhettünk az éjszakai nyugalmunknak, mert éjfél után fegyverropogásokra riadtunk fel. Nosza Nándi, Jóska, kézbe a fegyvert be a dokungba figyelünk jobbra balra, mert közbe megszűnt a lövöldözés már éppen ki akartunk jönni, mikor megint elkezdődött a pü, pü, behúzódunk vissza. Hű, ennek már a fele sem tréfa, biztos partizánok támadtak meg! De egy pár perc múlva megint abbamaradt a lövöldözés és utána sokáig semmi. Elmentünk aludni és mintha mi sem történt volna aludtunk tovább, mint a bunda. A fronton valami nagy dolgok folynak, mert hajnali 3 órától állandóan mennek és jönnek a repülők az alig 5 km-re lévő repülőtérről. A délután minden esemény nélkül telt el. Este mint rendesen elmentünk aludni, de bizony nem sokáig örvendhettünk a nyugalomnak, mert úgy 10 óra tájban arra riadtunk fel, hogy nem messze tőlünk egy bomba robbant. Első álmomból felriadva, alig találtam meg kicsiny sátrunk kijáratát. Az első robbanást követi a többi megszámlálhatatlan. Borzalmas egy színjáték volt, ceruzával ezt a borzalmas légitámadást le sem lehet írni. A föld remegett, mintha a belsejéből valami erőszakosan ki akart volna törni, de min­den erőlködés hiábavaló. De jobban remegtem én kétszemélyes óvóhelyünkön. Talán egy óra hosszat, talán tovább tartott a borzalmas támadás nem tudom. Az a rengeteg légvédelmi tűzgép és a bombák sorozatos robbanása, valami fennséges tűzijáték volt. Két ratát lelőttek ezt láttuk, hogy a többivel mi történt nem tudjuk, lehet hogy távolabb azokat is megritkították. Kb. 12 Rata hajtotta végre ezt a borzalmas éjszakai támadást. Szorongó érzés fog el, ha rágondolok, hogy Gyuláék a délután pakoltak ki ugyanott, ahol mi és ugyanezen az útvonalon jönnek amelyen mi jöttünk nem-e tá­madták meg őket is azon a borzalmas éjszakán. Irtó nyugtalan vagyok, alig várom már, hogy a zászlóalj megérkezzen. A támadás után aztán már semmi sem akadályozta meg, hogy nyugodtan le ne feküdjünk. Erre a kis ijedségre azután aludtunk is reggelig mint a bunda. Olyannyira, hogy a reggelit is elaludtuk.

 Július 17. péntek

A pénteki nap esemény nélkül telt el. Csak annyi változás történt, hogy a biztosabb helyről átmentünk a veszélyeztetettebb területre, ahol nagy örömömre az öcsémmel összetalálkoztam. Az éjjel nyugodtan aludhattunk, mert a Raták nem nyugtalanítottak. Úgy látszik megijedtek a biztos magyar légvédelmi tüzérségünktől. És úgy gondolom, hogy a jó Istenke meghallgatta kérésemet és távol tartotta tőlünk őket. Anyucikámtól levelet kaptam aminek nagyon megörültem.

 Július 18. szombat

Az eseménytelen éjszaka után reggel vígan keltünk és a petróleum szagú kávé mellé még zsíros kenyeret is kaptunk a zászlós úr jóvoltából, igaz, hogy azt mi spóroltuk meg és így mi élvezhettük el annak jóságát. Máskülönben az egész nap eseménytelenül telt el. Annál mozgalmasabb volt az éjszaka, mert megint megjelentek felettünk a Raták, de egy-két bombánál többet nem dobtak le. Kb. 1 óra hosszat keringtek felettünk, de a légvédelmi tüzérség eltávozásra kényszerítette őket.
 

 Július 19. vasárnap

A mozgalmas éjszaka után gyönyörű napsütéses napra ébredtünk. A zászlóalj útra készülődik, hogy itthagyja a Donec partját és valahol a Don mellett foglalja el új ál­lomását. Innen kb. 120 km-re megyünk kelet felé. Úgy tudjuk, hogy a szövetségesek már elérték a Volgát és Sztálingrád elesett. (14) Adja a jó Isten, hogy így legyen, mert ezzel is közelebb vagyunk a háború befejezéséhez. Egész napos menetelés után egy ócska kis orosz faluban szálltunk meg éjszakára. Az éj folyamán semmi zavaró esemény nem történt.
 

 Július 20. hétfő

Korán reggel keltünk és folytattuk utunkat kelet felé. A délelőtt folyamán elértük azt a helyet, ahonnan június 28-án megindult az offenzíva. (15) Elértünk egy faluba és egy szép szimbólum ötlik a szemünkbe. A falu közepén szépen körülkerítve áll az apostoli 2-ős kereszt az hármas halommal, rajta egy tábla, amelyen ez olvasható: "Oroszok itt járt a magyar hadsereg, szabadságot, földet visszaadott néktek, 1942." Megyünk tovább és innentől kezdve már szomorú látványt nyújt a vidék amerre megyünk az út két oldalán szétlőtt gépkocsik, tankok, traktorok szanaszéjjel. Tovább inenre kicsi sírkereszteket látunk, a nagy offenzíva áldozatai fekszik benne. Ő nekik már jó, ők már megtértek egy nyugodalmasabb világba, ahol már nem baj semmi, ahol már nem érzi az ölő, sivatagszerű végtelen forró orosz országutak víztelen kínjait és nem retteg, hogy a következő pillanatban rálép egy borzalmas orosz aknára, amely átsegiti őt a másvilágra. Az éj folyamán nem történt semmi, mert a Darazsak nem találták meg éjszakai szállásunkat.

 Július 21. kedd

Reggel felszedtük a sátorfánkat és tovább gyalogoltunk kelet felé. Erre valami nagyszerű villámháború lehetett, mert az út két oldalán szétlőtt tankok, autók, hátrahagyott cséplőgépek, traktorok hevernek szanaszét, amit az oroszok gyors menekülésük közben nem tudtak magukkal vinni. Helyenként olyan óriási bombatölcsérek, hogy egy kocsi kényelmesen megfordulhatna benne. Az éjszakát megint egy nagy erdőben töltjük el. Az éjjel leszakadt az eső, egész éjjel esett. Reggel indultunk, de a nagy sár miatt alig mentünk 2 km-t meg kellett állni és letáborozni. Borzalmas egy sár. Ezalatt a 2 km alatt ember, állat egyaránt kimerült, ezért kell most eddig várni míg fel szikkad.

 Július 22. szerda

Egészen nem pihentük ki magunkat és már ebéd után tovább kellett mennünk, dacára annak, hogy még alig szikkadt fel egy kicsit a sár. Nehezen bár de estefelé elértünk egy orosz faluba, ahol megint letáboroztunk. Borzalmas egy élet. Nem elég, hogy nagy a vízhiány és alig vánszorog az ember, hanem melléje még a koszt is gyatra. Hogy hová vezet ez, azt csak a jó Isten tudja. Hát ez az a híres német frontellátás! Egy olyan kenyeret, amit odahaza két napra kaptunk, itt négy napig kell eltartani neki, de az is olyan fekete mint a sár. Ezek szerint ha egy orosz golyó le nem terít, akkor éhen kell pusztulnunk. De nem fogunk talán, elpusztulni éhen. A fiúk kimentek vadászatra, ki libát, ki kacsát, tyúkot, csirkét, bárányt hozott, sőt olyan is volt, aki egy jó megtermett borjút is hozott. Igen ám de ez sem tartott soká, mert a németeknek besúgták és ők meg egyszerűen betiltották.

 Július 23. csütörtök

A mai napunk egész nap pihenésből állott. Egész nap ment a sütés főzés, amit az este meg az éj folyamán szereztek. A mai nap is elment anélkül, hogy valami lényeges dolog történt volna velünk. Adja Isten, hogy ne is történjen. A holnapi menettől már előre félek. Ki vagyunk éhezve így nem lehet menetelni.

     Tisztek pihenőben.

 Július 24. péntek

Menet tovább! Az éjjel megint esett egy kis eső, de ettől lehet menetelni. Mentünk is, mert muszáj volt. Délre elértük Starioksol (Sztarij Oszkol) városát, ahol meglátszik a kemény ádáz harc, egyetlen egy ház épen nem maradt. Kifosztva, feldúlva van az egész város. Itt lehetett zsákmány, azoknak akik legelőször bevonultak a városba, gondolkozóba estem, hogy milyen jó lett volna itt lenni, de aztán egyet gondoltam, jól van ez így, nem kell nekem a zsákmány, csak hagy vigyék, többet ér minden zsákmánynál az élet. Az éjszakát a város közelében lévő erdőben töltöttük. Már napok óta éjszakai repülőtámadást nem kaptunk, dacára annak, hogy Kurszktól keletre haladunk állandóan, a fronttal egyvonalban, de ne is legyen, nincs nekünk erre sem szükségünk. Már egy hete, hogy állandóan menetelünk és még mindig nem értük el a frontot. Úgy látszik nem csak mi haladunk előre, hanem az orosz is halad hátra, hát csak hagy haladjon.

 Július 25. szombat

Reggel felkerekedtünk és kissé ázott talajon meneteltünk tovább kelet felé. Délután leállították a zászlóaljunkat, mert a páncélosoknak helyet kellett engedni. Itt ülök az út szélén és elnézem ezeket a komoly arcú magyar páncélos fiúkat és rágondolok, hogy hány fog ezek közül orosz földön porladni. Bár őket is megsegítené a magyarok Istene és valamennyit visszasegitené élve. Valami nagy dolgok lehetnek készülőbe, Voronezstől északnyugatra. Megszámoltam ezeket a páncéloskocsikat és addig 57-et számoltam. Mindenki azon a véleményen van, hogy mi már nem érjük utól az oroszokat. Nem is csoda a német is megy, a magyar motorizált alakulatok egymás után surranak el mellettünk. Úgy látszik a G.H. (16) megváltoztatta a koszt kérdést, mert ma már kaptunk 10 óráit is, meg délutánra is uzsonnát, sőt még azt az ehetetlen sárkenyeret is rendesen megkaptuk. Még mindig itt ülünk. Elég hosszú pihenő után végre megindultunk és késő este megérkeztünk éjjeli szállásunkra. Mikor besötétedett jó messze tőlünk a Rata kiakasztotta a lámpát, de semmi komoly dolog nem történt.

 Július 26. vasárnap

Reggel van, vasárnap reggel. Haza gondolok. Édes Istenkém melik vasárnapot fogom én odahaza érni. Bizonytalan, nagyon bizonytalan. Milyen jóvolna minden reggel a jó meleg ágyból kelni. A nappalok melegek, az éjjelek hűvösek. így nem tudja az ember kipihentetni elcsigázott tagjait. Nappal pótolja némileg az ember, akkor amikor rövid időre megáll a zászlóalj, akkor az ember ledől az árokpartra és szundít egyet. Ez is ér valamit. Vasárnap van, de a fronton nincs. Menet tovább. Talán már nincs messze, amikor már odaérünk, ahol a fegyverek ropognak, ahol már csak a jó Isten segít. Már 100ik napja jövünk. Ember, állat egyaránt elcsigázva. Meddig tart még ez. Már talán azt sem bánnánk, ha ott volnánk. Éjjel kb. 12 órára beértünk egy iszapos völgybe, ahol le is táboroztunk és bizonytalan ideig itt is maradunk. Minden rendben volna, csak sok a szolgálat.

 Július 27. hétfő

Egész nap lustálkodtunk, semmi sem történt. Ma kaptam az én édes kis feleségemtől 3 levelezőlapot, aminek nagyon örültem és boldogan olvastam. Egy valami, ami Magyarországból jön. A mai nap semmi különös nem történt.

 Július 28. kedd

Reggel felkeltünk, valahogyan kissé fáradtnak, összetörtnek éreztem magamat. Nem is csoda! Azóta mióta hazulról eljöttem, takaróm a magas csillagos ég, párnám a kenyértarisznyám, ágyam a puszta föld. Így nem csoda, ha az embernek minden csontja megfájdul. Már a harmadik, sőt a negyedik napja, hogy ebben a bűzös iszapos völgyben veszteglünk, alig 30-40 kilométerre az első vonaltól és minden pillanatban várjuk, hogy a parancs megjöjjön, hogy valamelyik első vonalbelit le kell váltani. mert mi itt jelenleg tartalékban vagyunk. Ezen az arcvonalon, úgy látszik megindult a támadás, mert a nehéztüzérség az éjjel bömbölt, a repülők meg éjféltől kezdve elég gyakran bombázott. Egész éjjel szolgálatban vagyok, mint őrparancsnok, őrizzük a tábort a partizántámadás ellen. Mostantól kezdve nem igen lesz alkalmam a pihenésre, mert csak a szolgálat. Minden 24 órában őrparancsnok leszek, azonkívül igen nagy a gatyázás velünk. Fegyelmező foglalkozás minden nap, hát hol vagyunk! A front mögött, vagy talán valami biztonságos helyen nyaralunk. És ne is mondjam a kikötéssel való fenyegetés napirenden van. Ez nálunk a háború. Talán még az első vonalban is lesz jobbra-balra át, hogy jobban tetsszünk Sztálinnak.

 Július 29. szerda

Reggel vacogva ébredtem. Úgy látszik egy kicsit átfáztam a hideg földön. No de nem baj, nemsokára jó melegen ki fog sütni a nap és akkor majd kikúrálom magamat. Du. 1 óráig leszek szolgálatban elég idő hozzája. Ma van az első tábori szentmise a legénység részére, amelyen, sajnos szolgálatom miatt nem vehetek részt. Most reggel 7 óra van, de az ágyúzás még mindig tart. Az oroszok mint megtudtam a nagy ágyúzás annak tulajdonítható, hogy az oroszok kitörési kísérletet hajtottak végre, de kudarccal végződött. Ebből a kitörési kísérletből megtudtuk óriási veszteséggel visszavonult. Mintegy 60 tankot, rengeteg hadianyagot és embert vesztett. Sőt az alábbi állásából 60 kilométert volt kénytelen visszavonulni. Déli 12 órakor a nagy ágyúzás megszűnt, és ettől kezdve csak elég 'ritkán lehetett csak egy-egy ágyúlövést hallani. Az est folyamán megint nagy bombázások voltak, amely majdnem egész éjjel folyt.

 Július 30. csütörtök

Ma egész nap semi különös esemény nem történt. A szomorú csak az volt, hogy nem du. 1 órakor, hanem este 8 órakor váltottak le az őrszolgálatból, mert a szakasz reggel kiment partizánvadászatra és csak délután 3 órakor jöttek vissza üres kézzel.

 Július 31. péntek

Ma szomorú napra ébredtünk, nem csak azért mert esett az eső, hanem azért is, mert kiosztották a kenyeret és egy kenyeret 4 napra adtak, amely sajnos olyan jóétvágyú embernek mint én is vagyok egy nap alatt elfogy, dacára annak, hogy olyan mint a szecska és fekete mint ez az átkozott orosz föld. Du. megint szolgálatban vagyok, mint napos. Ez is elég szomorú, hogy az egyik szolgálatot alig adom le, már a másikat fel kell vennem. Ma sem történt semmi.

 Augusztus 1. szombat

Éjfél után megeredt az eső és reggelig esett, feláztatva megint ezt a front mögötti szűk völgyet és megint gázolhatunk bokáig sárban, amig fel nem szikkad. Már második napja, hogy egy csöpp kenyerem sincs. Nem tehetek róla, hogy kenyérrel élek. Elfogyott! A vajat megkapjuk tízóraira. Mit tehetek mást, elnyelem a vajat, kenyér nélkül, mint kacsa a nokedlit. A kutyafáját, délután megint őrségbe megyek. Meddig fog ez tartani. Szolgálat szolgálat után. Még az a szerencse, hogy a raták nem mászkálnak erre, éjjelente nem akassza ki a lámpát és nem szórja a csomagokat a fejünkre, dacára annak, hogy az , első vonaltól alig vagyunk 15 km-re. Mióta Kurszkot elhagytuk, azóta nem is láttunk Ratát, csak egy lelőttet útközben. Ma délután az őrség gondoskodott magáról. Lefogtunk egy birkát. Ebből vacsora és reggeli lesz az őrségnek krumplival. Már a bárány meg van nyúzva, a krumplit meg már szedik. Csak egy baj van, hogy kenyér nélkül kell elfogyasztani. A fél birkából alaposan bevacsorázott az őrség 14 embere. Utána aki nem állt őrt, jót aludt. Sajnos az én szememre egész éjjel nem jött álom. Azt hiszem valami bajom lehet a szívvel, mert egész éjjel rágondoltam az én kicsi családomra. Reggel van. A fiúk már reggel 4 órakor kimentek elkészíteni a birka másikfelét, hogy jól bereggelizzünk belőle. Ami hamarosan meg is fog történi.

 Augusztus 2. vasárnap

Borús vasárnap reggelre ébredtünk. A birka másik felét jó étvággyal elfogyasztottuk. Utána leültünk galyibánk szélére és fájó szívvel gondoltunk haza. Elővettem a kisfiam fényképét és a feleségem csoportképét és felfohászkodtam a jó Istenhez, hogy minél előbb segítsen haza az én szeretett kicsi családomhoz. Remélem, hogy meghallgatta kérésemet és hamarosan útnak indulunk hazafelé.

 Augusztus 3. hétfő

Ma reggel korábban volt ébresztő a szokottnál. Reggel 5 órakor keltünk és 7 órakor útnak indultunk, hogy egy menetgyakorlatot hajtsunk végre. Furcsa, alig 15 km-re az  első vonaltól és ilyen dolgot csinálunk. A táborban csak a bokrok alatt, rejtőzve szabad közlekedni és ugyanakkor majd egésznapos menetgyakorlatra visznek ki a nyílt terepre. Nagyon hangoztatják, hogy a német nem tud minket használni, mert hogy ő nem gyalogságot gyorsanmozgókat kért, ezért van meg mindenkiben a remény, hogy nemsokára hazamegyünk, anélkül, hogy harcbavetettek volna minket és hogy azért nem kapjuk meg a romlós fejadagot úgy a kosztban mint másban. Atya Isten, hogy úgy legyen. Szóval kimentünk menetgyakorlatra. Kb. 2 órát gyalogoltunk, de már akkor
majd összeroskadtunk, annyira gyengék vagyunk a rossz kosztolás miatt. 2 deci keserű kávé reggelre. Mi az? Semmi. A főhadnagy úrnak valami nem tetszett, mert odahívta a legénységet magához és amúgy alaposan megcsuklóztatott bennünket, hogy úgy reszkettünk utána, a nagy megerőltetéstől, mint a nyárfa levél. Ilyenek a mi tisztjeink. Az ember az életét teszi kockára és ilyen barom módon bánnak velünk még itt is az első vonaltól alig pár km-re. Valami nagy dolgok történhettek tőlünk keletre, mert a fejünk felett igen sok német repülő elszállt. Most 6 óra este, megint őrségbe megyek. Már harmadik éccaka, hogy nem tudok aludni. Mi lesz velem, ha ez így megy tovább is. Az álmatlanságba veszek el? Az nem lehet. Haza is szeretnék én még menni. Az éjjelek hűvösek, nappal pedig nem tudok aludni, mert foglalkozás van. Még csak hajnal 4 óra van, én meg már itt firkálok.

 Augusztus 4. kedd

Ma egy hónapja, hogy elindultunk a muszka frontra, Hálát adok a jó Istennek, hogy még mindig életben vagyok és fájó szívvel gondolok azokra a magyar testvérekre, akiknek örök nyugvóhelyük távol az édes Magyar Hazától, a szerető hitvestől, édesanyától, testvértől, fiacskától, itt domborul egy-egy fakereszttel megjelölve. Hálát adhat a jó Istenek az, aki odahaza maradt és nem kellett odahazulról a pokolba jönnie, oda ahol az ágyúk, géppuskák szólnak, ahol a repülők berregnek, szórva mindenütt mindenfelé a nyomorult halált, vagy a megcsonkítottságot, örök nyomorúságot. Igen. Nagyon sokan vannak odahaza szűk hazánkban, Salgótarjánban is, akik egy vállrándítással intézik el a háborút. Nem kívánok nekik rosszat csak annyit szeretnék hogy legalább egy kicsit messzebbről belenézhetnének a háború borzalmaiba anélkül, hogy valakinek valami baja esne. Hiszem, hogy mindenkinek megváltozna a véleménye és utána egy kicsit jobban megbecsülné azokat a magyar testvéreket akik nemcsak életüket, de családjuk boldogságát is feláldozták, kockára tették és miért, azt egyikünk sem tudja. (Kiemelés tőlem. Szerk.) 3-án éjjel valami nagyobb nyomást kaphattak az oroszok, úgy látszik 20-30 km-el beljebb nyomták a frontot, mert az ágyúzás hangja csak nagyon gyengén hallatszik idáig.

     Biztosra vehető, hogy Bartha József nem ismerte az első világháború előtt hazafias költeményeket ontó, a háborús uszítás leghangosabb költője, a hatalom Ady elleni legfőbb ütőkártyája, a romantikus hősök pózával háborúba vonuló, onnan egy ideig lelkesítő költeményeket hazaküldözgető Gyóni Géza lehíresebb versét. Az egyetlent, amelyiket jegyzi az irodalom. A Przemysl poklában, gránáthullás közepette íródott, "Csak egy  éjszakára..." c. versét. Gyóni addigra többször átélte a legénység félelmét, borzalomélményét és haragját azok ellen, akik halni küldik őket, miközben otthoni biztonságban igyekeznek lefölözni a tömeghalált. A költői hang egyszerre megváltozott. Először is a gyűlöletet érezte át az otthon maradottakkal szemben: Csak egy éjszakára küldjétek el őket! 

 Augusztus 5. szerda

Már lassan 2 hete, 'hogy itt táborozunk ebben a 10-12 km hosszú faluban, (17) de még csak ma tudtam meg, hogy ennek a falunak Sztara-Nikolszkaja (Sztaro-Nyikolszkoje) a neve. Szomorúan kell megállapítanom, hogy a tisztek nem törődnek velünk. Nem hogy védenének, hanem még ők is rúgnak rajtunk egyet. Betiltottak mindenféle kosztutánpótlást. Mától kezdve tilos mindenféle krumpliszedés, tejvásárlás, szóval semmit sem szabad megenni, csak azt a sovány kosztot amit a konyhán főznek, mert akit rajtakapnak azt szigorúan kikötik. Közülünk már egyet gúzsbakötöttek, csak azért, mert éhes volt és egy fél liter tejet mert vásárolni, sőt még hasba is rúgták. Azt mondják, ellenséges földön vagyunk, a csecsemőtől fölfelé mindenki ellenségünk. Pedig ezek a szegény orosz asszonyok olyan szívesen adnak bármit, amire szükségünk van. Nagyonjó életük volt az oroszoknak - még Lenin élt. Őt istenítik is az oroszok, de mióta meghalt és Sztálin uralkodik azóta pokol az életük. Bármelik oroszt kérdezzük, mind azt mutatja, hogy Sztálinnak el kellene vágni a torkát.

    Augusztus 6. csütörtök

Ma reggel gyönyörű napsütésre virradtunk. Csak az volt a baj, hogy korábban volt az ébresztő a kelleténél. A koszt még mindig változatlanul rossz. Négy ember kap egy napra egy kenyeret, azonkívül mindennap krumpli van. Így érthető, hogy betiltották a krumpliszedést és külön kosztpótlást, mert ha mi összeszedjük, akkor a konyhán nem tudnak mit főzni. Ma déltől újból szolgálatba megyek. De már oda is szívesen megyek, mert ott legalább nem kell ugrabugrálni. Egész nap mást itt nem csinálunk, csak lustálkodunk. Ez megfelelő a koszthoz. Valami érzik a levegőben, mert a tisztek nagyon szaladgálnak. Ez meg csak olyankor van, ha nagy baj van. Az éjjel az arcvonalon és közvetlen környékén nagyon sok volt a kiakasztott Sztalin lámpa.

     Augusztus 7. péntek

Érzésünkben nem is csalódtunk, mert reggel 7 órakor elindultunk a frontra. Borzalmas egy út volt. Reggel 6 órakor reggeli volt és utána 7 órakor indulás. Rekkenő hőségben menetel a zászlóalj víz ebéd nélkül egész nap. Du. már kezdenek kipotyogni az emberek. Először csak ritkán, majd később gyakrabban és mind többen. De megállás nincs. Legborzalmasabb a vízhiány. Az embernek szája, torka teljesen ki van száradva. Beszélni alig-alig tud. A nyelve fel tapad a szájpadlására és ha nyel, akkor olyan rossz érzése van, mintha a gégéje ki akarna szakadni. Borzalmas egy állapot. Nem csoda, ha az emberek úton-útfélen esnek össze. Szegény Para Feri kínjában még sírt is. Végre 6 órakor megállást parancsoltak az ebédhez, amit azonnal a legrövidebb időn belül be kellett kapni, szerencsétlenségemre. Mert annyira ki voltam merülve, hogy nem tudtam emészteni és így a poklok mélységes fájdalmát állottam ki utóvégre ki kellett hánynom. Menet tovább! Egész éjjel meneteltünk. Útközben kaptunk egy repülőtámadást, de szerencsére a ledobott két bomba közül egyik sem talált.

     Vizet!!!

    Augusztus 8. szombat

Édes jó Istenem segíts meg, hogy mégegyszer viszont láthassam szeretett kicsiny családomat. Egész éjjel berregnek a Raták, minden pillanatban várjuk, hogy mikor csap közénk egy bomba. Közvetlen előttünk pár száz méterre van a front. Ma azt hiszem valamelyik egységet leváltjuk és ők már boldogan mehetnek haza. (18) Hej édes jó Istenem mi közülünk ugyan hányan fognak haza menni. Reggeli ébresztőnk repülőtámadás volt, de szerencsére a völgyben nem vett észre bennünket dacára annak, hogy a tőlem alig 100 méterre lévő légvédelmi ágyú tüzelt rá. Az is lehet, hogy ő zavarta el. Teljes riadókészültségben várjuk a parancsot. Mikor e sorokat írom, előveszem a kisfiam és a feleségem fényképét és megcsókolva elbúcsúzom tőlük. Isten veled drága kisfiam, Isten veled drága jó édes kicsi feleségem. Ha nem leszek többé, gondoljatok rám mindig szeretettel és ne felejtsétek el soha sírig hű apucikátokat. Egész délelőtt folyik a borzalmas harc és mi szorongó szívvel várjuk a parancsot az indulásra. Oszkinó nevű faluban vagyunk, előttünk az egriek. (19) Mi a második lépcsőben vagyunk. 2 nappal ezelőtt a muszka átjött a Donon, a mi feladatunk, hogy ezt az áttört muszka ezredet Donon át visszavessük. Támadásunkat egy páncélos hadosztály (20) támogatja. Állítólag félelemre semmi ok nincs, de énszerintem van, mert a Raták itt keringenek felettünk. Még az indulási parancsot csak részben kaptuk meg 7. és 8. század 9. század, 2 géppuskás szakasz, valamint a páncéltörősök már elindultak. Mi meg maradunk bizonytalan időre. Du. kb. 6 órakor mi is elfoglaltuk helyünket a védelmi vonalban. Alig sötétedett, megjelentek a Raták felettünk. Borzalmas egy éjszakánk volt. A Raták egész éjjel szórták ránk a bombát, hullott mint a záporeső. Egész éjszaka nem aludtunk egy szikrát sem. Állandóan ki-be ugráltunk a mentőgödörbe.

 Augusztus 9. vasárnap

Szomorú vasárnapra virradtunk. Kb. éjfélkor megint jött egy Rata, kiakasztotta a lámpát és utána 2 bombát dobott le, mint reggel megtudtam, az egyik telibe talált, amely tőlem alig 30 méterre csapott be, még az én sisakom is megemelte. Ennek a támadásnak 1 halottja, 2 sebesültje, 2-tő pedig könnyebb légnyomást kapott, amiből 1-2 órán belül azonban rendbe is jöttek és 5 ló pusztult el ebben a borzalmas éjszakai repülőtámadásban közvetlen környezetemben. Hogy az egész ezred vesztesége mennyi lehet, azt még nem tudom, egész biztos, hogy nem állott meg ennél a számnál. Hálát adok a jó Istennek, hogy túlélnem engedte ezt a borzalmas éjszakát. A harc tovább folyik a földi ellenséggel. Már teljesen kivirradt, a tüzérség állandóan lő. De. 10 órakor elhagytuk éjszakai állásunkat és még eddig bizonytalan, hogy hova megyünk. Az éjszakai támadásnak több áldozata az előbb említetteken kívül nincs. Az ebédet már tőlünk balra lévő erdőben fogyasztottuk el amikor is a második vonalból a harmadikba helyeztek, mint pihenő ezredet, amire rá is szolgáltunk, mert olyan borzalmas légitámadást ezen az éjszakán senki sem kapott, mint mi. Egész nap borzasztó nagy a légitevékenység és a földi harc. A muszka szívósan védekezik, de azért reméljük hamarosan visszavetik őket a Donon túlra. Már este van, az éjszakától már előre félünk. Ugyan micsoda borzalmakat hoz ez az éjszaka, de remélem a jó Isten megint meg fog segíteni, mint az előző éjszaka.

 Augusztus 10. hétfő

A kora hajnali órában, még alig pirkadt már támadásra fejlődtünk. Nagyon rosszul kezdődött a hét. Még meg sem indultunk, saját tüzérségünk közénk lőtt. Azt hiszem 2 halott és több könnyebb, súlyosabb sérülés történt. Mint a fergeteg mentünk előre, kb. 8 km-t, azt mondták, hogy nem lesz nehéz dolgunk. Tényleg igen könnyen mentünk előre, és nagy volt a bizalom, hogy egy pár óra elteltével a Donon túl leszünk, de ebben a reményünkben keservesen csalódtunk. Már csak 4-500 méterre voltunk az ellenségtől, amikor mint egy vezényszóra megállt a támadás. Eddig kevés sebesülésen kívül más haláleset nem is történt talán. De ettől kezdve minden talpalatnyi földért súlyos árat kellett fizetni. Hullott a magyar. Nem messze tőlem Kerek (István) őrvezető kapott a tüdejébe egy szilánkot, de mire leértek a segélyhelyre vele szegény fiú kiszenvedett. Ugyanott Dávid szkv-nek vitte el a karját a szilánk. Közvetlen mellettem Szász Marci rajombeli román fiú kapott egy lövést. Röpködtek, sivalkodtak körülöttem a golyók és srapnellek, majd később Rata támadást kaptunk 5 ízben ezen a napon. Aki ezen még túl nem esett, annak fogalma sincs arról, micsoda borzalmas a mai modem háború. Le sem lehet írni azt a borzalmas félelmet, amikor a földről is meg a levegőből is támadják. A kora délutáni órákban már nem tudtuk idegekkel magunkat tartani és visszavonulást hajtottunk végre, de alig mentünk egy száz métert újból visszafordultunk és vad tüzelést hajtottunk végre. Én nem tudtam már mit kezdeni, mert az egyik kezelőm elhagyta az állványt. Küldöm vissza érte, de nem bírt annyira meg volt rémülve, így nekem kellett visszakúszni, de egy fél órai keresés után sem tudtam megtalálni. A buzgókeresésben nem vettem észre, hogy már mindenki visszavonulóban van, annyira megrémültem, hogy az ijedségtől meg sem tudtam mozdulni. Végre magamhoz térek első ijedségemből és körülnézek mégegyszer. Senki. Mindenki megy visszafelé. A muszka lő kegyetlenül. Megfordulok én is és pár száz métert térdenkúszva kellett mennem, mert a géppuska lövedékei ott pattogtak a fejem felett veszedelmes közelségben. Már sötét volt mire beértem a faluba. A borzalmak még csak most kezdődtek. A Raták egész éjszaka bombázták a falut, sok halottat és sebesültet csinálva, valamint sok lovat és kocsit elpusztítva. Sok rettegés és félelem után végre kivirradt és repülőtámadások megszűntek. Borzalmas látvány tárult a szemünk elé. Szétbombázott kocsik, megcsonkított lovak tömegei hevertek szanaszét.

 Augusztus 11. kedd

A borzalmak éjszakája után alig pirkadt, megszűnt a repülőtámadás. Még mindig reszketve az éjszaka borzalmaitól, visszagondoltam arra a pillanatra, amikor hármunk élete csak hajszálon függött. A rata pontosan felettünk dobta ki a világító lámpáját, amely nappali világosságot terjesztett fölénk. Bizonyára észrevette, hogy hárman vagyunk benne, mert szépen fölénk ereszkedett és ott leállította a motort, utána hallom, hogy süvít lefelé a bomba. Felsóhajtottam, édes jó Istenkém segíts meg! Utána 3 bomba robban alig 2-2 méterre az óvóárkunktól, szinte remegett a föld a három gyors robbanástói, de a jó Isten meghallgatta kérésemet és így kis légnyomástói eltekintve megláthattam még a kedd reggel napfelkeltét. Egész nap szorongva vártuk, hogy ezután a csúfos visszavonulás után mi fog történi velünk. Vártuk, vártuk egész nap, de hál Istennek, harcba már nem vetettek ezen a napon minket, sőt az éjszaka is minden zavaró incidens nélkül múlt el.

 Augusztus 12. szerda

A nyugodtan eltelt éjszaka után szép, napsütötte reggelre ébredtünk, egy hatalmas napraforgó tábla közepén, ahol az éjszaka bár egy kissé hűvös volt, de még mindig jobb volt, mint az első vonal. Hogy mi fog történni, még mindig nem tudjuk. Most lefekszem és megprobálok aludni egy keveset. Egész nap semmi sem történt velünk. Nyugodtan aludtam át a délutánt, sőt az éjszakát is. Saját repülőink egész nap felettünk keringtek, ez megint jelent valamit.

 Augusztus 13. csütörtök

Mint előző nap sejtettük, tényleg jelentett valamit a saját repülőink jelenléte. Már kora hajnalban saját tüzérségünk hatalmas pergőtűz alá vette a muszka védelmi állásait. Úgy látszik nagyobb erősítések érkeztek ide. A mi tönkrement zászlóaljunk még mindig itt vesztegel a napraforgó táblában. Még mindig nincs semmi intézkedés velünk. Gyulának nagy szerencséje van, hogy még útközben kórházba került, nem kellett neki részt vennie ebben a borzalmas támadásban. Elbeszélgetünk a tüzéreinkkel, ők azt mondották, hogy még ilyen támadást nem láttak. Valóságos őrültség volt amit csináltunk. Azt hittük - mondják - hogy vasemberek indultak neki a jól kiépített orosz állásoknak, ilyen támadással nem is csoda, hogy a zászlóaljat tönkre verték. Az éjszaka különben megint nyugodtan telt. Tartalékba vagyunk megint téve. (9. 19-33. old.) 

Vissza     Tovább