Tony Iommi, az együttes szólógitárosa, eredeti nevén Frank Anthony Iommi 1948. február 19-én született Birmingham-ben, hasonlóan a Sabbath többi tagjához. A szennyes iparnegyed füstjében természetesen nem sok kitörési lehetõség adódott, egyedül a '60 évek változó - s egyáltalán nem pozitív - világa jelenthetett meghatározó élményt számára. Iommi még a beat nemzedék elõtti éra szülötte, a "klasszikus" jazz, és blues irányvonalának követõje. Iommi - pályatársaihoz hasonlóan - a szükséges iskolák elvégzése után egy helyi gyártelepen kezdett dolgozni, ahol is 18 éves korában szörnyû baleset érte: a gyárban egy gép leszelte bal kezének néhány ujjpercét. Hiába volt a megfelelõ orvosi ellátás, az orvosok azt mondták lehetetlen, hogy újra gitározzon. Ez igen érzékenyen érinthette volna karrierjét, mivel balkezes gitáros. Az elsõ idõkben próbálta "átszoktatni" magát a jobb kezes fogásra, de nem sikerült, sérült bal kezével pedig igen fájdalmas lett volna a folyamatos gitárjáték (vékony, fém húrokon, ne feledjük.) Tony azonban nem adta fel: egy angol ital kupakját megolvasztotta, bõrrel vonta be, és ezeket tette sérült ujjai végére.

1967-68 között Iommi és Bill Ward (dobos) a Mythology nevû együttesben játszott. Legnagyobb riválisuk a Rare Breed nevû banda volt, ahol Geezer Butler volt a basszusgitáros, és Ozzy Osbourne az énekes. Akkoriban Iommi és Ozzy nem voltak túl jóban -magyarul utálták egymást - elsõsorban annak köszönhetõen, hogy nemcsak konkurens zenekarban, hanem rivális utcai galeriben is "ténykedtek". Aztán amikor '69-ben Geezer, Iommi és Ward összejött egy új banda megalakításának tervével, Bill Ozzy-t javasolta énekesnek. Természetesen Tony-t külön meg kellett gyõzni, de mint láthatjuk ez sikerrel járt.

Az új banda neve Polka Tulk lett, egy Ozzy fürdõszobájában talált flakon után. Nem sokkal késõbb az együttes neve átkeresztelõdött Earth Blues Company-re, majd simán Earth-re. Azonban már volt egy ilyen elnevezésû banda, úgyhogy ezt a nevet is meg kellett változtatni. Akkoriban látták az együttes tagjai a Black Sabbath c. Boris Karloff horrort. Innen a legenda, miszerint Geezer a mozi hatására javasolta ezt a nevet, márcsak a túlvilági hangzás miatt is, s ekkor fogalmazódott meg a "Ha az emberek fizetnek azért, hogy megrémüljenek a moziban, akkor miért nem csinálunk félelmetes zenét?" jelmondat is. Habár nem ilyen egyszerû hollywoodi marketingszemlélettel vágtak neki a komoly munkának, pályafutásukat ténylegesen ez a sötét, tartalmas "doomsey" hangzás, s mellette a hasonlóképpen elgondolkoztató szövegek jellemzik.


Az ezt követõ, a rocktörténelmet meghatározó idõszak 1970-1978-ig tartott. Ez idõ alatt Iommi olyan klasszikus riffeket írt, mint pl. a Paranoid, Iron Man, Symptom Of The Universe, N.I.B, Children Of The Grave, és még lehetne sorolni. A hetvenes évek közepe után a Sabbath vesztett a keménységébõl, ami több oknak tudható be. Közrejátszott a közel 10 éves sikerhez tartozó kiüresedés, a fokozott élvezethajszolás miatti megfáradtság, s a hippikorszak zenei pálfordulása. Mint minden együttesben, sajnos itt is voltak belsõ konfliktusok. Az "igazi csata" mint mindig is, Iommi és Ozzy között zajlott, és természetesen az ego-ról volt szó.

A színpadi felállás '75 után kissé furcsán megváltozott: az akaratát érvényesítõ Iommi került középre, Ozzy, a frontember pedig a színpad szélén volt kénytelen tartózkodni a fellépések alatt. Ez azért különös, mert hát Tony tényleg óriási tehetség, de a koncertek alatt igen passzív, sokszor csak egy helyben nyüvi Gibsonját. Ozzy pedig egy igazi frontember, fantasztikus hangulatot tud csinálni. Ezért és még egyéb meghatározó lelki okok (például édesapja halála) miatt Ozzy 1978-ban kivált a bandából, és ezzel az igazi, klasszikus Black Sabbath felbomlott.

1980 és 1982 között Ronnie James Dio (ex Rainbow, Elf) lett a banda énekese, ezután pedig állandó tagcserék következtek, csak egy ember maradt sziklaszilárdan pozícióján: Tony Iommi. Ahogy késõbb nyilatkozta: "Még a magánéletemet is az együtteshez igazítottam, a banda az életem." (Itt zárójelben megjegyezve az is hasonló zajos megmozdulásoktól követve.)

A korai ex Ozzy idõszak énekesei (Dio, Ian Gillan - ex Deep Purple) után zeneileg is nehéz idõszak jött. Persze ez idõ alatt is születtek kiemelkedõ alkotások, de ezek az eredeti Sabbath színvonalát mégsem érik el.


A kilencvenes évek elejéig a volt tagok jóformán nem is érintkeztek egymással - mindannyian saját szóló karrierjüket építették. Mivel Iommi tulajdona lett a Black Sabbath név, így védjegyként ez az idõszak tulajdonképpen az o egyéni karrierjeként is felfogható, Bár csak a Seventh Star címû album (ének: Glenn Hughes, dobok: Eric Singer, basszus: Dave Spitz, billentyûs: Geoff Nichols) lett bizonyíthatóan szólóalbum, amely végül is a "Tony Iommi featuring Black Sabbath" alcímet viselte - meglepõ módon.

1997-98-ban aztán hirtelen elhatározástól vezéreltetve jött a nagy bejelentés: Reunion, az újra egyesülés. A Nagy Négyes újra összeállt, bár új albumot még nem adtak ki. Eredményként egy európai illetve egy amerikai turnét lehet feltüntetni, méghozzá annyi felhanggal, hogy végülis Budapest volt az elsõ állomás. (A nyolcvanas években az egyik felejthetõ felállással tervbe volt véve egy magyarországi szereplés - de ismeretlen, illetve nagyon is nyilvánvaló politikai okokból ez elmaradt.)