| Interjúk : Sikeres Nők- A szerencse mindig rátalált |
Sikeres Nők- A szerencse mindig rátalált
2006.10.08. 10:04
Szerencse és véletlen, pontosabban a szerencsés véletlen, ami mindig a megfelelő irányba terelte. Az elért sikerekkel pedig soha nem élt vissza. Egyszerűen nem az az alkat. Elfogadta, amit kapott, mert úgy gondolta, a tehetségével és a tudásával „megszolgálta” azt. Alig akad olyan színház, ahol Csengeri Attila nem énekelt volna. A fiatal musical énekes örömmel megy, ha hívják. És hívják. Nyáron a naptára tele szabadtéri fellépésekkel, rendezvényekkel, télen a színházi előadásokkal.
Szabadúszó mióta elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola musical szakát. Nem rossz ingázni színházról színházra?
- Nem, kifejezetten izgalmas. Sok színházat megismertem, sok rendezővel dolgoztam együtt. Emellett szeretek vezetni, szenvedélyem az autózás. Élvezem, amikor előadás után autóba ülök és megyek hazafelé. Kikapcsol, magam lehetek a gondolataimmal, elmélkedhetem a világról.
Elsőre felvették a Színművészetire. Lelkesen készült, mert annyira elszánt volt vagy a szerencsének volt köszönhető?
- Nem készültem soha tudatosan a színipályára, sem arra, hogy musical énekes legyek. Nem voltam az, aki szavalóversenyeken indul, aki állandóan szerepel az iskolai rendezvényeken. Arra gondoltam, egyszer megpróbálom, és ha nem sikerül, többet nem próbálkozom. Szerencsém volt, az első rosta után Versényi Ida odajött hozzám és azt mondta, ilyen szép magas tenor kell nekünk, nehogy ellinkeskedjem a következő fordulót. Ez biztonságot adott, de egyben volt benne egyfajta megfelelési kényszer, elvárás velem szemben, hogy nem szerepelhetek akárhogyan. Olyan volt, mintha mélyvízbe dobtak volna. Végül, megfeleltem és felvettek. Talán az is közrejátszott ebben, hogy könnyedén és lendületesen mentem a felvételire, nem volt bennem görcs, de túlzott magabiztosság sem.
Nem készült erre a pályára. A zenéhez mégis volt valami kötődése.
- Egy barátomtól gitározni tanultam. Lakótelepi gyerek lévén, esténként összegyűltünk egy padon és zenélgettünk. Aztán alakítottunk egy zenekart, a Géniuszt. Mivel nem volt pénzem egy igazi gitárra, szerződtettünk egy gitárost, én pedig az együttes énekese lettem. A véletlen alakította ezt, ha lett volna pénzem, soha eszembe sem jutott volna énekelni. Vegyésznek tanultam, nagyon érdekeltek az autók, vagyis ennek valamilyen kombinácíójából összejött volna egy hivatás. A rockzene persze érdekelt és minden olyan színházi produkció, ami kapcsolatban volt evvel. A Rock Színház előadásait figyelemmel kísértem, de tudatosság nem volt bennem. Koncerteztünk az együttessel, aztán jött a katonaság. A fellépéseket nehéz volt egyeztetni, így a bevonulásommal megszakad a dolog. Leszerelés után pedig arra gondoltam, megpróbálom a Színművészeti oprett-musical szakát. Mint mondtam, elsőre felvettek. De, nem csak ebben volt szerencsém. Bagó Gizella tanárnő hallott énekelni és kiharcolta, hogy nála tanulhassak. Nagyszerű tanárnőt ismertem meg benne, aki a legjobb módszerekkel tanít. Mindenkinek a saját hangjára ad feladatot. Nem séma alapján tanít, hanem „emberhez”, azaz hanghoz méri a feladatot. Mielőtt elkezdtem a Fősikolát, megkeresett Szörényi Levente. Akkor készült el egy oratóriummal, ahol a fiatal pásztor szerepét rám bízta. Főszerep volt, ráadásul olyan klasszisok mellett, mint Hamari Júlia,Kincses Veronika, Begányi Ferenc, Gáti István. Nagy csoda volt az életemben ez a lehetőség. A rock zene és a klasszikus zene ötvöződése, színpadon játszani, több ezer ember előtt. Mélyvíz, de nagy lehetőség. Bagó Gizella énekmesternőtől kértem segítséget, ő készített fel a szerepre és azóta is hozzájárok. Aztán jött az egyik szerep a másik után. Első éves voltam, amikor a Rock Színház bemutatta a Dorian Gray musicalt. A főszerepet kínálták, anélkül, hogy nagyobb színpadi tapasztalatom lett volna. Még leülni se tudtam igazán, nemhogy megjelenni a színpadon. A sors ismét kegyes volt hozzám. A darabot Ács János rendezte. Nemcsak rendező volt, hanem mestere a szakmájának. Amit tanultam, azt részben tőle tanultam meg. Megmutatta, mi az a színház, hogy működik és hogyan kell benne működni. Mindent tudott, kiválóan értett a zenéhez is. Ha valamelyik szereplő hiányzott, nem állt le a próba, ő énekelte. A Dorian Gray-nek sokat köszönhetek, sok szerepet hozott. A Rock Színházban öt év alatt számos főszerepet játszottam el. Jézust a Jézus Krisztus Szupersztárban, Török Jánost a Légy jó mindhaláligban, Chris Scottot a Miss Saigonban, a Sztárcsinálók Néróját és a Sakk két főszerepét, Anatolijt és Fredet. Hogy, milyen szerepek vártak volna még rám, nem tudom. A színház egyre mostohább körülmények közé került, majd felbomlott. Ekkor keresett a stuttgarti Musical Hall főszereplőt Chris Scott szerepére, amit itthon is énekeltem. Jelentkeztem a meghallgatásra.
Nem félt, hogy itthon elfelejtik? Hogy inkább itt kellene maradnia?
- Ez a meghallgatás jókor jött, hiszen a Rock Színházban nem volt több lehetőség. És jól döntöttem. Furcsa, de megint a sors szólt közbe. 1995. október 18-án volt a meghallgatásom, éppen a születésnapomon, december 13-án pedig a premierem. 264 előadást csináltam végig, másfél év alatt. Sokat tanultam a kinti szereplésből, mindenekelőtt a profizmust. De, valami hiányzott. A magyar színjátszás és a magyar lélek nagyon távol van, az angolszáz-germán stílustól. Ez utóbbi sokkal visszafogottabb, a nagy szenvedélyek, érzelmek valójában soha nem törnek ki, elfojtódnak. Egészen más idehaza játszani. Míg Kerényi Miklós Gábor mindig azt mondta, nem adsz eleget, addig kint azt mondták, túl sokat adsz. Másfél év pont elég volt ahhoz, hogy ne fásuljak el, hogy a lelkem ne lássa kárát ennek a „tartással” játszásnak. És ahhoz is elég volt, hogy anyagilag megalapozzam magam.
Mit csinált, amikor hazajött? Belevetette magát a színházi életbe?
- Részben, miután hazajöttem több szabadtéri produkcióban is énekeltem; István, a király; Attila Isten kardja; János vitéz, illetve a közönség televíziós produkciókban is láthatott, mint az Újévi Operettgála; a Slágertévé; vagy a NévShowr. De, pihenni is akartam, feltöltődni. Házat építettünk, és nyitottunk a feleségemmel egy virágüzletet. Ott is segédkeztem. Nem gondoltam arra, hogy nehéz lenne visszajönni. Talán azért sem, mert nem akartam görcsösen újra színpadon énekelni. És, ahogy jöttek az említett produkciók, úgy jött más is, magától. 1999 nyarán Balikó Tamás hívott Pécsre, a Jézus Krisztus főszerepére. Igaz, hogy játszottam a szerepet már a Rock Színházban, de beugróként. A próba folyamtát, a felkészülést nem éltem végig evvel a szereppel. Erre most nyílt lehetőségem, Balikó Tamással. Tamás nem egyszerűen megrendezett egy világhírű musicalt, hanem pontosan tudta, mi ennek a műnek a lényege, hogyan kell megfogni. Lelkész fiaként jól ismerte a vallást, Jézus stációit és ezt nekünk és nekem is megtanította. Egy képes könyv nyílt ki azokon az előadásokon. Egy különös ember története. 32-33 éves voltam akkor, „krisztusi korban”. Sokkal jobban megérintett a szerep, mint gondoltam. Sokat olvastam hozzá, Tamással sokat beszélgettünk. Jézust nem lehet egyszerű regény hősként ábrázolni, mert valóságos személy volt, akit a világ fele ismer. Nem lehet hozzátenni, elvenni semmit a személyiségéből, nem formálható úgy, mint egy kitalált és megírt drámai alak. Nehéz volt, de nem megoldhatatlan. Tamás kitűnő partner volt, kolléga, a munkakapcsolatból végül barátság lett.
Számos címszerepen túl van, számos musicalben játszott. István, a királyban volt István és Torda; a Budapesti Operettben Danilót énekelte A víg özvegyből. Pécsett olyan szerepeket, mint a West Side story Tonyja, My Fair Lady Freddyje, a Godspellben Jézus volt, A denevérben Eisenstein és ne felejtsük ki a sok világsiker egyikét, a Madách Színházbeli főszerepét, Az operaház fantomjában és a sor nem véges. Hogyan értékeli a szakma?
- Nagyon jó a kollégáimmal a kapcsolatom, annak ellenére, hogy egyetlen színháznak sem vagyok társulati tagja. Emellett 2002-ben kétszer is díjaztak. A Pécsi Nemzeti Színház Nívódíját kaptam meg és eMeRTon díjas lettem, mint az év musical énekese
Az előbb számos szerepet, színházat emlegettünk. Beszéltünk arról is, hogy azóta szabadúszó, mióta elvégezte a Főiskolát. Meg lehet szokni az ingázást?
- Igen, hozzá lehet szokni. Megjártam Egert, Győr és Pécs városát. De, mint említettem, az autóvezetés a szenvedélyem, vagyis élvezem, hogy autóba ülök és nekivágok a „világnak”. Ősztől a budapesti Magyar Színház, a miskolci és a pécsi Nemzeti Színház között fogok ingázni. Budapesten a Macskafogóban lesz premierem Mr. Tájföl szerepében, míg Miskolcon, a Valahol Európában musicalben. Hosszú szerepét nem először játszom. A 18-19 év körüli fiú szerepe már több Nemzeti színházban megtalált. Most Halasi Imre hívott. A harmadik őszi bemutatóm Pécsett lesz a Luxemburg grófjában, René-t énekelem. Egy nagy háromszögben fogok utazgatni Budapest-Miskolc-Pécs vonalán. És újra a szerencsét kell megemlítenem, mert a Honda Hungary Kft. támogatja az uatzásaimat. Rendelkezésemre bocsátot egy Honda Accordot. Ők ajánlották fel, azért, mert elismerik azt, amit csinálok, a tudás és a tehetség jutatta őket erre az elhatározásra. Cserébe én igyekszem olyat letenni az asztalra, amivel rászolgálhatok a felkínálásra.
Mit szól a családja ahhoz, hogy ennyit dolgozik?
- Amennyi időt tudok, azt mindig velük töltöm. Pontosan tudják, hogy az életemben nincs rendszeresség. Nem tudunk áprilisban lekötni egy nyaralást, mert nem tudni, mit hoz a nyár, hol kérnek fel egy szerepre, egy fellépésre. Sokat énekelek szabadtéri- és céges rendezvényeken, bálokon, megnyitó ünnepségeken, esküvőkön. A repertoáromban külföldi és magyar musical részletek és világslágerek vannak, melyek nagyon népszerűek. Tudom, nem könnyű a családomnak, de ők tolerálják. A kislányom, Zsanna öt éves, és most érkezik majd a kistetstvére. Valószínűleg lány lesz, Alma. Akkor kicsit nehezebb lesz a feleségemnek, mert két pici lánnyal kell boldogulnia, de természetesen én is segítek majd, amikor csak lehet.
A felesége szintén szakmabeli?
- A Rock Színház táncosa volt. Ritmikus sportgimnasztika múltja van, onnan érkezett a színház világába, három másik társnőjével együtt. A négy lányból az egyik az én feleségem, a másik a Sasvári Sándor felesége lett. Sasival nagyon jóban vagyunk. Részben a lányok révén, részben egykori Rock Színházas múltunk révén.
Nincs rendszeresség az életében. Akkor a szabadidővel is csínján tud csak bánni.
- Nagyon szeretek teniszezni, de képtelen vagyok előre lefoglalni egy pályát. Amikor adódik két órám, akkor szerzek partnert. Azért nem baj, hogy nem órarend szerint élek. Ennek a szakmának, ahogy ez hátul ütője, úgy szépsége is. Nem monoton, nem kiszámítható. És azért az egyensúlyt is lehet tartani.
A sikert is egyensúlyban lehet tartani?
- Önmagával kell egyensúlyban lennie az embernek, és úgy kezelni a sikert. Az éneklést úgy tekintem, mint munkát. Nem szeretem, ha egy társaságban szóba kerül, ki vagyok. Ott magánemberként beszélgetek, Csengeri Attilaként. A színpad egy dolog, és attól független a magánélet. A sikernek nem szabad belefolynia a magánéletbe. Sosem próbáltam meg előnyt szerezni abból, hogy ki vagyok, vagy mit csinálok. Ha meghallgatásra megyek, sosem a hátsó ajtón, ahogy a többiek, úgy én is megküzdök, ringbe szállok a szerepért. Hosszú távon ez a kifizetődő, az, ha mosolyogva fogadnak egy színésztársalgóban. Sok fiatalnak nem tanítják meg, hogyan kell a sikert fogadni, hogyan kell élni vele, azaz mellette. Ez nagyon rossz irányba viheti el az embert, minidg tudni kell, mikor, hol a helyünk, nem kell lapot osztani, mert szép szóval minden elérhető. Ezt tapasztalatból mondom.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
