A városi közlekedés legeredetibb formája

A Vespa nem egyszerûen robogóként írta be magát a történelembe, hanem mint mítosz, életmód és önkifejezési eszköz. A Vespa az évtizedek során mindig is képes volt a saját korának a kultúráját tolmácsolni és kifejezni. Erõssége mindig a korszerûség volt, hogy magába tudta gyûjteni a társadalmi változásokat valamint az új irányzatokat, és azokat a mobilitás kifejezésére fordította. A Vespa születése óta egy üzenet, a korszerûség jele. És ma ez a modernség a városhoz kapcsolódik. Nem véletlen, hogy akik ma Vespa robogót választanak, a nagyvárosi kultúrában élnek, azokat a helyeket és tevékenységeket keresik és próbálják ki, amelyeket a nagyváros kínál. Aktualitása teszi "élõ" legendává, jobban mondva kultusz tárggyá a Vespát. Olyan tárggyá, amellyel könnyû összhangba kerülni, amelyen keresztül kifejezhetõ a saját személyiségünk kortalan stílusának köszönhetõen, amely bár folyamatosan változtatja a külsejét, sohasem tagadja meg önmagát.

A Vespa informális, elérhetõ, feltûnõ és kimeríthetetlen életörömet fejez ki, üzenete csalogató, részvételre csábít, az állandó megújulásról és a kifejezés szabadságáról szól.

A Vespa születése

 A Vespa születése 1946-ra nyúlik vissza, akkor került ki az elsõ "darázs" a Piaggio cég gyárából. A történet azonban korábban és egészen máshogy kezdõdött. Az 1884-ben Rinaldo Piaggio által alapított Piaggio vállalat kezdetben luxus tengerjáró hajók kabinjának berendezéseihez szállított elsõ osztályú faanyagot. A század végén már a vasúti kerekek készítésével, majd az elsõ világháború alatt tengeralattjáró felderítésére és megsemmisítésére alkalmas motoros hajók, késõbb pedig repülõgépmotorok és helikopterpropellerek gyártásával bõvült a cég tevékenységi köre. Az elsõ világháború évtizedekre meghatározó változást hozott a vállalat életébe: repülõgépeket és hidroplánokat kezdett gyártani. A genovai üzem mellett 1917-ben Pisában, négy évvel késõbb pedig Pontederában nyitottak gyárat.

A második világháborúban nagy veszteség érte a Piaggio vállalatot, a pisai és pontederai repülõüzemeket ugyanis a szövetségesek szinte a földdel tették egyenlõvé. Az alapító tag fiának, Enrico Piaggionak volt a feladata ezeknek az üzemeknek a helyreállítása. Ötlete nyomán, amely a gazdasági helyzetet és a társadalmi szempontokat vette figyelembe, megalkották az olcsó tömegcikknek szánt Vespát.

A könnyû és gyors mozgást biztosító közlekedési eszköz gyártása a lehetõ legjobbkor kezdõdött, hiszen a jármûállomány a háború során szinte teljes egészében odaveszett.

A biellai gyárban Renzo Spolti tervezett 1943-1944 között egy motort (MP 5-ként ismert), amelyet furcsa alakja miatt a dolgozók Paperino-nak (Donald kacsa) neveztek el, Enrico Piaggionak azonban nem nyerte el a tetszését.

Enrico ezért 1945-ben megbízta Corradino D'Ascanio mérnököt (aki 1934-tõl volt a gyárnál, és az õ tervei alapján készült el az elsõ modern helikopter is), hogy tervezze újra a kétkerekût.

Mivel D'Ascanio nem szerette a motorokat, kényelmetlennek és alaktalannak tartotta azokat, amelyeken nehéz kereket cserélni, ráadásul gyakran bepiszkolják az emberek ruháit. A mérnök hasznosította a légi jármûvek tervezése terén szerzett tapasztalatait, és egy olyan robogót tervezett, amelynek karosszériája és kormánya a repülõgépekére emlékeztetett: a 98 cm3-es robogón a sebességváltó kar a kormányra került, a motor pedig a hátsó kerékhez, a robogó elejére nem teleszkópvillát tervezett, hanem a repülõgépgyártásban használatos levegõkaros kormányoszlopot, amely megkönnyítette a kerékcserét, a karosszéria pedig megvédte a vezetõt a piszoktól. A vezetési pozíciót úgy tervezte meg, hogy kényelmesen és biztonságosan üljön a sofõr.

Egy év múlva, 1946 áprilisában 15 darab, Vespa (darázs) névre keresztelt példány gördült ki a Piaggio pontederai üzemébõl. A nevet Enricótól kapta, akit az elsõ robogó egy darázsra emlékeztetett. Amikor bemutatták, az emberek többsége kíváncsian, és érdeklõdve fogadta, bár szkeptikusak is voltak jó néhányan, akik nem hittek a robogó jövõjében. A Vespa azonban nem várt sikert aratott. Az elsõ Vespa értékesítését a Lancia kereskedelmi láncán keresztül kezdték meg, és a 60 km/h sebességre is képes robogóból 2484 darabot adtak el.

Sikere óriási volt, és miután az elsõ évben legyártott 2000 darab kevésnek bizonyult, a nagyarányú kereslet miatt 1949-ben 35 ezer darabot, 1950-ben pedig már 60 ezret készítettek belõle.

A második világháború után újra talpra álló Olaszországot a Vespával motorizálták, és a Piaggio látta el robogóval az egész országot.

Az elsõ tíz évben egymillió Vespát gyártottak (1956-ban ünnepelték az egy milliomodik darabot), amely az ötvenes évek közepére már világszerte az egyik legkelendõbb közlekedési eszközzé vált, és több országban, mint például Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Belgiumban, Brazíliában, Indonéziában és Indiában is gyártották.

A világon az olasz stílus és elegancia egyik szimbóluma lett különlegesen nagy mértékû elterjedtségének is köszönhetõen, amelyet a mára a 16 milliót meghaladó legyártott példányszám is bizonyít.

A siker útja

 A külföldi piacok is érdeklõdve figyelték a robogó megszületését, a közönség és a sajtó is kifejezte csodálatát. A The Times úgy írt róla, mint a "római harci szekér óta nem látott eredeti olasz termék". Enrico Piaggio a külföldi eladásokat világszerte kialakított szervizhálózattal is segítette, 1953-ra már több mint 10.000 Piaggio szervizállomás volt a világon, Amerikát és Ázsiát is beleértve. Figyelme a Vespa Klubok alapítására és elterjedésére is kiterjedt: az 1949-ben alakult olasz klubot 1952-ben az európai követte, a tagok létszáma világszinten meghaladta az 50.000-t, egy évre rá pedig az olaszországi klubok még ennél is több tagot számláltak.

Rendkívüli külföldi sikerét jellemzi, hogy az USA-ban miután 15 év után visszatért a piacra, - ahonnan egy 1985-ös kétütemû motorok károsanyag-kibocsátására vonatkozó új törvény miatt került ki, - rögtön akkora sikert aratott, hogy 20%-os piaci részt szakított ki magának. 2001-ben 6000 Vespa robogót adtak el, 2002-ben pedig több mint 7000 darabot.

A Vespa azonban nem csak egy kereskedelmi jelenség volt, hanem egyben a robogó szinonimája is lett, és a külföldi sajtóban Olaszország a Vespa hazájaként szerepelt. Népszerûségében nagy szerepet játszhatott az is, hogy nem hasonlított a nagy, robosztus, zajos és kényelmetlen motorokhoz, hiszen már elsõ ránézésre eleganciát sugárzott.

A Vespa sikerét az is jelzi, hogy dalok, irodalmi mûvek, reklámok és filmek örökítik meg világszerte 1946-os bemutatkozása óta. Az ötvenes években, amikor is mintegy 150 filmben tûnt fel, szinte nem készült film nélküle. Audrey Hepburn és Gregory Peck talán legemlékezetesebb robogózását a Római Vakáció címû filmben sokan mások követték, mint például Marcello Mastroianni az Édes Élet-ben. John Steinbeck The Short Reign Of Pippin IV (IV. Pippin rövid uralkodása, 1957) c. könyvének a borítóján szerepelt, valamint többek között John Wayne-t, Natalie Woodot, Jean Paul Belmonot, Ursula Andresst, Henry Fondat, Stinget, Geraldine Chaplint, Antonio Banderast, Matt Damont fotózták rendszeresen robogózás közben. Szerepelt például Coca-Cola, IBM, American Express, Lexus és Samsonite reklámokban is. A 2000-es Sydney-ben rendezett Olimpiai Játékok és a New York City maraton hivatalos robogója volt.

Ez a népszerûség töretlennek bizonyult az évek múlásával is, bár minden generáció más-más eszmék megtestesítõjének tekintette, hiszen az elsõ példányok a mobilitás megtestesítõi voltak, majd a gazdasági fellendülés jármûve lett, és az 1960-1970-es években a fiatalok forradalmi eszméinek szimbólumává vált. Valójában sohasem ment ki a divatból és az elmúlt 57 év során még kedveltebb lett és még inkább azonosult az olaszos szabadsággal és stílussal; nemzeti szimbólum lett, akár a Colosseum vagy a Sixtus-kápolna.