Itt, Európában déli földrésznek is szokták nevezni Ausztráliát, hiszen tőlünk olyan messze van, amilyen messze ezen a földgolyón egyáltalán lehet valami. Azaz: pontosan a túlsó oldalán. A földrész neve - akkoriban, amikor még csak sejtették létezését - Terra Incognita Australis, azaz Ismeretlen Déli Föld volt, később Nova Hollandia, azaz Új-Hollandia. Aztán ez lett az Ötödik Világrész, de úgy is beszéltek róla, mint az élő kövületek kontinenséről vagy az üres kontinensről. Mindezek a nevek egy földrészre vonatkoznak: Ausztráliára.
Valljuk be, Ausztrália nekünk ma is egy kicsit az Ismeretlen Déli Föld. Ha mutatni akarjuk, merre van tőlünk, akkor lefelé kell mutatnunk, ha viszont repülővel akarunk odajutni, akkor mintegy húszezer kilométeres, több mint 24 órás repülőútra számítsunk. Ausztrália, a legutoljára felfedezett emberlakta földrész, kisebb Európánál, mivel területe Tasmaniával együtt mindössze 7,7 milló négyzetkilométer. Ezen a csaknem egyötöd európányi területen mindössze 20 millió ember él, ami alig duplája csöppnyire zsugorodott Jugoszlávia lakosságának!
A magányos, ősi szárazföldön sokáig háborítatlanul élhettek régi korok madaványaként ősi növények, állatok és bennszülöttek. A fehér ember és az általa behurcolt, oda nem való állatok által okozott eszméletlen mérető kártétel ellenére ezek egy része napjainkig fennmaradt, s fényképek, filmek, bélyegek adhatnak képet ma is a más földrészeken teljesen szokatlan, fura lényekről. A kacsacsőrű emlős, a hangyászsün, az erszényesek sokasága, az emu, a lantfarkú madár, az 1,75 m hosszúra is megnövő ausztráliai tüdőshal - amely a kiszáradó vizekben már kopoltyú helyett a garatjából nyíló, hártyás falú hólyaggal lélegzik - és a flórának csaknem nyolctizedét adó növényfajok csak Ausztráliában élnek. Ez a földrész az évezredek alatt valahogy lemaradt a fejlődésben. S lemaradtak őslakói is, az ún. ausztraloidok, angol nevükön az aborodzsinek (aborigin = bennszülött).
Kengurura, emura vadászó, a folyókban halászó, gyűjtögető életmódot folytató emberek voltak. Csak kőből, csontból, kagylóból készült eszközöket ismertek (kőkorszak a XVII. században!), fémet nem. Sajátos fegyverük volt a bumeráng, a hajítófa, amely 50-60 cm hosszú, 1-2 cm vastag, végein keskenyedő, 30-50°-os szögben hajlított keményfa. Ha célt tévesztett, 8-as alakú pályát leírva visszatért oda, ahonnan elhajították. Az idei XXVII. nyári olimpiai játékok házigazdája nem fővárosa Ausztráliának, de mindenképpen nemcsak a kontinens, hanem a világ egyik legszebb kikötővárosa, miközben a világ egyik legnagyobb kikötője. A Port Jackson, ez az 54 négyzetkilométeres öböl, vagy ha úgy tetszik, kikötőmedence (szép képeket láthattunk róla a Vízizsaruk c. sorozatban), amelynek déli és északi partján települt a város, ágas-bogas öbleivel, szigeteivel olyan hallatlanul tagolt partvidékű, hogy akár hajók százait tudja befogadni.
Az öböl partvonala ugyanis 244 km hosszú! Segítette Sydney szédületes fejlődését a kellemes éghajlat is (amit bizony az ország nagyobbik részére ráfogni se lehet): télen hűvös van, de nincs hideg, a nyári meleget pedig északkeleti szelek enyhítik. Megjegyzendő a gyöngébbek kedvéért: miközben nálunk lassan őszre fordul az idő, Austzráliában (mivel a déli földtekén fekszik) most kezdődik a tavasz, s az új évet, mint általában, lenge nyári ruhában, esetleg éppen a számos homokstrand valamelyikén köszöntik majd az itteniek. Sydney lakossága eddig három dologra volt büszke, most már négyre: a mi Kikötőnk, a mi Hidunk és a mi Operánk mellé hozzátehetik most azt is: a mi Olimpiánk! |