Ray Allen
Trunks 2006.03.12. 18:12
Kulcsfigura
A Szuperszónikusok jelenlegi legprímább kosarasa 30 évvel ezelőtt született a kaliforniai Mercedben. Apu és anyu a légierőnél szolgáltak hivatásos katonaként, így a család meglehetősen sokat repkedett szerte a világban. Allen először Angliában focizni kezdett, 10 éves korában fedezte fel magának a kosárlabdát. A hírek szerint istenáldotta tehetségnek született, ez szűkebb környezetén kívül egyetemi sportpályafutása idején tűnt fel igazából többeknek. A Connecticut Egyetemre 1994 nyarán (UConn) már a Hillcrest gimivel szerzett középiskolai állami bajnoki címmel a zsebében érkezett, majd két évvel később úgy hagyta ott az alma materét, hogy a nevét bizonyos Allen Iverson és Tim Duncan urakkal együtt emlegették.
1996 nyarán az első kör ötödikjeként kelt el a drafton, de a Minnesota pár perccel később elcserélte a Milwaukee újoncáért, Stephon Marburyért. Milwaukee-ban három évébe telt, amíg igazán sikerült megszoknia az egyetemi bajnokságnál jóval nagyobb mentális és fizikai igénybevételt jelentő NBA légkörét, és a társak is észrevették, hogy ez a gyerek jobban dob mindannyiuknál. 2000-2001-re hiába játszott a Bucksban Sam Cassel és Glenn Robinson, a csendes dobóhátvéd számított az elsőszámú támadási opciónak. Míg a két magas embert megkérték arra, hogy ne zavarják a többiek játékát, Allen, Cassel, és Robinson rendszerint a messzi távolból szétlőtte az ellenfél védvonalát. A sorozatos triplahajigálással 2000-2001-ben a Keleti Főcsoport döntőjébe jutottak, Ray és társai csak 7 találkozó után voltak kénytelenek gratulálni a döntőbe jutáshoz a Philadelphiának. Ray ilyen sikereket azóta sem ért meg, a vezetők a főcsoportdöntő után alulteljesítő, egy évvel később még a playoffról is lemaradó csapatot az atomjaira szagatták. 2002-ben Robinson mehetett isten hírével, majd mielőtt Cassel átváltozott Erdei Farkassá, még 2003. február 20-án Allent két kiegészítő emberrel (Kevin Ollie, Ronald Murray) egyetemben átzsuppolták Gary Paytonért és Desmond Masonért Seattle-be. A Szuperszónikusok a fiatalítás jegyében fővezérnek szerződtették Allent, eddig felemás eredménnyel. A 2002-2003-as idény csereügyletet követő részében 30 meccsből tizennyolcat nyertek, de még így is csak harminchetet egész évben. Allen 23 pontos átlaggal zárt Seattle-mezben, de 2003-04-ben a szezont bokaműtét utáni lábadozással kezdte. Mire felépült, a Szuperszónikusok már réges rég ismét a tabella alsó régiójában landoltak. 2004-05 aztán meghozta a régóta várt áttörést, a nagy menetelés után Rayt az év második ötösébe választották (All-NBA Second Team). Mivel a nyáron hat évre írt alá a csapathoz, nagy valószínűség szerint Szuperszónikusként vonulhat majd vissza a kontraktus lejártával.
Legfőbb fegyvere a távoli és középtávoli dobás. Zárásból vagy labdavezetésből, édesmindegy, a Seattle 196 centis kosarasa mindenhonnan bedobja. Labdafogástól a bogyó feltételéig dobómozdulata szélvészgyors, festeni nem lehetne szebbet. Labdavezetése korántsem tökéletes, lehetőség szerint kerüli a húsdaráló-helyzeteket, noha atletikus adottságai is kivételesek. Ha ennek ellenére mégis bántják, büntetőből csukott szemmel is megszórja magát. Nem egy üvoltő dervis-típus, csak a játéka beszédes. Igyekeznie is kell, mivel anno egy igazi kultikus figura, Gary Payton helyére érkezett, akinek elfeledtetéséhez minimum úgy kell játszania, mint egy félistennek. Amennyiben folytatódik a gárda szabadügynökeinek elvándorlása, Allennek hűsége "jutalmaként" kevés lehetősége marad az idei sikerek megismétlésére.
|