Szerelem, ha egyik a másikat repülni hagyja,
de ha lezuhan, a fél szárnyát Kölcsön adja.
(Szabó Éva: Szög és Kereszt)

A szerelem elűzi az időt.

 Az idő a szerelmet..
(Annie Girardot)

A szerelem olyan, mint a fa: magától növeszik, mély gyökeret ereszt egész valónkba és gyakran tovább zöldül a szív romjain.
(Victor Hugo)

Elvesztettelek

Úgy szerettelek volna szeretni,

mintha csak egy perc volna az élet,

s késöbb nem hiányzol úgy,

s nem bánom meg az egészet;

amit tettem, amit adtam,

amit magamból mutattam.

Ahogy kiestek számból a szavak,

ahogy hozzád értem;

s ahogy késöbb az eltöltött

idöt magamban megéltem.

Úgy szerettelek volna szeretni,

hogy minden közös pillanat

 kettőnk számára rögzül

és örökre szárnyaló gondolat marad.

Úgy várni olykor a holnapot,

hogy közösen kezdjük a napot.

Úgy szeretteleK volna szeretni

 lángoló testi szerelemmel,

s Rád nézni vad éjszakán

vágy tüzében forgó szemmel.

 úgy akartalak szeretni,

mint még soha senki mást,

mint egy kóbor csodáját a létnek,

mint egy tovatünö látomást.

De én ezzel szemben úgy szerettelek,

hogy a saját hibámból  mégis elvesztettelek...

Fény és Árnyék

Szemed tüzébe veszve, olthatatlan vággyal,

Lelkedben élek újra, s rám többé senki nem találhat,

Mert nem számít a könny, s ha néha fáj,

Amíg szeretsz engem, s összeköt a vágy.

Úttalan utakon járok, s nem jutok sehova,

 Szerelmem hitetlen, vak és ostoba,

Álmok között élek, s mindíg csak remélek,

De hiába minden, ha szándék,

Minden amit látsz csupán fény és árnyék.

fény és  árnyél, mindez csupán játék ..

Nekem te

Ki vagy te, s Ki vagyok én?

Csak elrontott nemzedék?

Determinált jégverés?

Kiknek, minden rettentö kevés?

génhibás tévedés?

elhaló szívverés?

gonosz rettentés?

vagy végre valódi teremtés?

A tapasztalatokat betakarító termés?

A meghaló remény?

Szíved minden nappal kemény,

Fájdalmas az örök kétkedés,

De talán most itt az ébredés!

Szerelmes ,Csókjaid,

Reményt adó szavaid,

Világra pillantó drága hited,

Éltetö emlékeim,

Megtört szerelmem,

Rád várok, most is,

Téged szeretlek, most is,

Téged kívánlak most is,

Rád gondolok  most is,

Érted imádkozom,

Érted vagyok,

Reményem vagy

 szerelmem vagy,

A hitem  vagy,

A legszebb csoda vagy,

Mérhetetlen fájdalom,

vogy nekem igazán vagy már nem  is vagy,

Téged szeretleK, most is, holnap is, örökre is!

Ó szívemet kitépö szavak,

Ó értelmet elfeledö vágyak,

A létét tönkretevö alak,

Istenem Kérem,

Még egy percet kérek,

Nem fogok senkit így..,

Nem kérek semmit így..,

csak azt...

Szeress s soha többé ne mondj mást nekem

ne hagyj el, ha meghalok akkor sem!

Barátságunk vége

Ordítanék, de nem tudok,

Sírnék, de nem bírok,

Bíznék, de nem merek..

Megbízhatatlanok az emberek...

Hinnék neked,de a Kétség él,

egyböl vigaszt nálam Kerestél,

óh, barátság, erre jó vagyok..

Elkeseredett lelket vigasztalok..

Segítenék, de annyit nem érsz,

becsaptál sokszor, de még remélsz,

Szememre hánytál minden hazugságot,

hogy én rózsaszínben látom a világot..

Elvártad,hogy oldjam meg a problémámat,

tegyem jóvá, a jóvátehetetlen hibákat,

Mondd meg , minek nézel engem?!

 barátság  most összetört bennem.

Ordítanék, de nem tudok..

Sírnék..de nem bírok..

Nem érsz talán annyit nekem,

hogy rád pazaroljam bármely Könnyem..

Nevettünk, sírtunk, de tovább már nem bírom..

Kár is tagadnunk, már rég meghalt a bizalom.

Óh barátság,mi lett belöled..

A múlt hibáit hiába kergeted..

Elrontottam valahol, amit jóvá tenni nem lehet..

Én  tudom pontosan hol,de jobb, úgy sem lehetek.

Nézz elöre, keress mást, Ki segít majd rajtad.

Megváltoztoznom kevés, ahogy te  akartad.

Ordítanék,de felesleges.

Sírnék, de nevetséges.

Elég  ennyit. De nem haragszom.

Más lettél. s már nem bírom..

íme a vallomás, nem tudom, hogy szép-e,

De remélem érezhető benne, egy barátság vége..