Pedig Frank Rijkaard mindent megtett, amit a sajtó követelt tőle az elmúlt héten, s alaposan átalakította a csapatát. Bekerült a kezdőbe a sérüléséből visszatért Thuram, Deco, kezdő volt még Oleguer, Zambrotta a baloldalon, és hogy a legfontosabbról ne feledkezzek meg, Saviola is mehetett a meccs elején a középkezdéshez.

A mérkőzés első negyedórájára még az unalmas jelző sem volt elég kifejező, miután a Barcelona még a félpályát sem nagyon lépte át, a Nástic pedig érthető okokból nem volt elég agresszív vendégként - de ekkor még senki nem sejtette, hogy az egész meccs olyan lesz, mint a kezdés. Aztán mikor már kezdett volna megnyugodni a Nástic, a semmiből mégis gólt szerzett a Barca. Az addig épkézláb támadást sem nagyon vezető gránátvörös-kékek egy rémisztően gyenge lövést követően találtak a hálóba, mert Oleguer a tizenhatosnál eltörte a labdát, amit Saviola maga elé tett jobb lábbal az ötösnél, majd fordulás után ballal a kapuba helyezett.

Sajnálatosan azonban a gól nem ébresztette föl a hazaiakat, akik talán még jobban megnyugodtak, mint a találat előtt, s visszatértek a nehezen értékelhető játékukra. A labdát ugyan többnyire birtokolták Puyolék, de teljesen ritmustalanul futballoztak, s igazán nem is akartak előremenni. Ezzel együtt még lőhetett volna gólt az első félidőben a gárda, mert egy Giuly ellen elkövetett szabálytalanságért nem adott büntetőt a játékvezető, ezen túl viszont csak Saviola fejelt még egy kapufát, de azt is szabálytalanság után.

A rendkívül siralmas kép a második negyvenöt percben is megmaradt, annyi különbséggel, hogy a Barcelona talán még a labdát is kevesebbet birtokolta, mint a szünet előtt. A második félidő huszadik percében aztán egy hosszan húzódó szép akció törte meg a nagy csendet. A támadás végkifejletében Ronaldinho ugratta ki Oleguert, akinek közeli lövését védte Bizzarri, majd a kipattanó labdát Giuly képes volt hat méterről az üres kapu mellé lőni. Mindazonáltal ez egyfajta jelnek is fölfogható volt, mert három perccel később ismét Ronaldinho alakított ki helyzetet, s ebből a támadásból már gól is lett. A brazil jól látta meg a frissen beállt Gudjohnsent a baloldalon, az izlandi fejesét kis szerencsével a gólvonalról tisztázták a védők, de a kipattanó ezúttal is Giulyhez került, s ugyan akkor sem volt éppen hibátlan a támadó lövése, a Navas segítségével a hálóba jutott a labda.

A második találat hasonló hatással volt a gránátvörös-kék mezesekre, mint az első, azaz semmit nem változtattak a játékosok a korábbi hozzáállásukon. A 81. percben gondolták ismét úgy a hazaiak, hogy ideje lenne már mutatni valamit, s a próbálkozásukat siker koronázta. Az egész meccsen nagyokat pihenő Ronaldinho indította ezt a támadást is, kényszerítőzött Gudjohnsennel, de miután visszakapta a labdát, Bizzarri le is lopta a lábáról. Így viszont a kapu üres maradt, a kipattanó pedig ez alkalommal is a Barcelonáé lett, nevezetesen Iniestáé, a középpályás pedig ballal a rövidbe helyezett.

A találkozó utolsó percében még Gudjohnsen iratkozhatott volna föl a gólszerzők listájára, miután megiramodott Iniesta csodás indításával, de a külsővel elpörgetett lövése nem csak a kapust, hajszállal a kaput is elkerülte.

Végeredményben a Barcelona megérdemelten győzött 3-0-ra, de a játékosokat így sem érheti dicséret, mert továbbra is nagyon gyenge formában futballoztak, ráadásul az akarat sem tért vissza a lelkekbe, így pedig nem lehetnek rózsás kilátásai a közeljövőre katalán szimpatizánsoknak.

FC Barcelona-Nástic de Tarragona
Barcelona, Camp Nou
74.343 néző
Vezette: Rubinos Pérez

FC Barcelona: Valdés, Oleguer, Thuram (Márquez, 82'), Puyol, Zambrotta, Xavi, Edmílson, Deco (Iniesta, 57'), Giuly, Saviola (Gudjohnsen, 64') és Ronaldinho.

Nàstic: Bizzarri; Calvo, Matellán, Navas, Mingo; Abel Buades, Morales, Generelo (Merino, 57'), Cuéllar (Campano, 65'), Juan Díaz (Pinilla, 65') és Portillo.

Gólok: 1-0 (17'), Saviola. 2-0 (67'), Giuly. 3-0 (80'), Iniesta.
Sárga lapok: Mingo (12'), Deco (22'), Portillo (58').

A mérkőzés legjobbja (az Xavi értékelése szerint): Carles Puyol

Ezen a meccsen talán nem meglepő, hogy a címet egy olyan játékos kapja, akiben azért föl lehetett fedezni az elhivatottságot egy jobb meccsért, azért hogy csapata ne csak szenvedjen egy kiesőjelölt ellen hazai pályán. Puyolon kívül ezt másról nem nagyon lehet elmondani...