versek
mert versben mondom el ...
Emlék maradok...
Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok,
Hiszen Napként az égen nektek ragyogok!
Ha szép idő van s kék az ég
Jusson eszetekbe sok szép emlék.
Ha rám gondoltok soha ne sírjatok-
Inkább a szép dolgokon kacagjatok!
Ha telihold van, az értetek ragyog
S azt jelenti, hogy boldog vagyok.
Ha hullócsillag száll az éjféli égen,
Akkor mondjatok egy imát értem!
Én is imát mondok majd értetek,
Hogy boldog lehessen szívetek.
Ha rám gondoltok soha ne sírjatok,
Hiszen szívetekben jó helyen vagyok.....
Szavak melyek nem nyernek értelmet,
egy szív mely nem talál viszont szerelmet.
Egy élet melynek már nincs miért élnie,
egy lélek melynek nem szabad remélnie.
Egy szó mely halkan vísszhagzik füledben,
egy csók melyet nem feledsz az életben.
Egy árny melyet akkor este láttál,
egy érzés melyre azóta vártál.
Egy dallam melyet elfeledni nem tudsz soha,
egy szív kihez az élet oly mostoha.
Egy pillantás melyért érdemes élni,
s rájössz hogy van miért reméleni.
Azért van ...
Azért van Nap, hogy legyen fény,
Azért vannak csillagok, hogy éjjel sohase félj!
Azért van a bánat,a szenvedés,
hogy megtanuld mi az a tévedés.
Azért vagyok én hogy hirdessem néked ,
Azért van a szívem, hogy szenvedjen ha megtéved .
Azért van a szeretet, hogy fájjon
Azért van egy hű barát ,hogy az eszed mindig rajta járjon,
Azért vagyok én hogy mind ezt lássam és átéljem,
És azért vagy te, hogy ne engedd el tévelygő lelkem!
Annyi sok érzés kavarog bennem,
nem tudom mért kell mindig szomorúnak lennem,
Mért kell hogy fájjon, minden mi volt,
jó lenne ha békén hagyna végre a kegyetlen sors!
Szeretek hogyan kell a másik mit mit érez,
A szívem tán rosszul szeret, tán újra csak téved.
Istenem szeretnék még oly sokáig élni ,
Kiket szeretek ,velük tudjak még beszélni
De ha a szám nem is mozdul, a szívem épp úgy dobog még ÉLEK,
a szememből látnátok ,és tudnátok végre hogy mit érzek!
Valamikor a réten,
Az est leszállt éppen.
Csönd honolt a fára, s virágra,
De valamire nem hatott az éj királya.
Bent a lombok között,
A sötét ágak mögött,
Ott állt magában
Egy árva cserje a sárban.
Egy cserje, mely fel akart nőni,
Mely ki akart a sötétségből törni.
Meg akarta mutatni a világnak,
Hogy milyen szép is, ha ágain virág van.
Ott állt magában,
A sötét fák árnyékában.
Ott, ahol az este súlya rátelepszik,
Ahol sötét van akkor is, ha a nap le se nyugszik.
A sötétség mégis erőt vett rajta,
S álomba szunnyadt sok pici ága
Álmában végre meglátja a Napot,
S eltűnik a rossz, amit eddig kapott.
Álmában végre megmutathatja báját,
sokan látják apró, fehér virágát.
Álmában végre vígan nyugszik le a Nap,
S az erdő most először biztonságot ad.
Álmában végre szeretik őt nagyon,
S szárnyával végre eléri a Napot.
Álmában végre az lett, mi régóta akart,
És sikerült az, mit már olyan régen akart.
Hirtelen aztán vége! Az álmának, s mindennek vége!
Felébredt, mert felverte egy tavaszi ének.
Egy ének melytől a madárka víg lesz,
De a cserjének szomorú hír ez.
Pedig olyan szép volt!
De csak álom. Ez csak álom volt.
Most itt van ő, a cserje, mely fel akart nőni,
De nem tud a sárból kitörni.
Ez az élete.
Ennyi a végzete.
A reménye elveszett,
A végtelen övé már nem lehet.
Kész! Ennyi volt! Vége van!
Álmából felriadt, s most olyan boldogtalan.
Ennyi volt! Vége! Pedig olyan szép volt.
Sose lesz már olyan, hogy ő is tavaszi dalt dalol.
Aztán jött az eső.
Zuhogott.
Egyetlen villámlás,
S az erdő hangosan ropogott.
Égett körülötte a rengeteg fa,
De ő tudta, hogy nem halhat meg még ma.
Csak állt, s várta mi lesz véle,
Az eső pedig áztatta, így nem érte a tűznek mérge.
Elszunnyadtak lassan körülötte a fények,
Elállt az eső, s vége lett a rémnek
Kisütött a Nap! Éljen!
Látja már a fényt szépen.
Felszáradt a sár már régen,
Felnőtt a kis cserje, s szép lett.
Ott áll még most is a mező közepén,
Levelei között boldogan fújkál az enyhe szél.
Kacag már vidáman az elmúlt napokon,
Így boldogan élhet a világban szabadon.
Álmodni akarok én is vadakat!
Élvezni akarom én is a szabad napokat!
Álmodni akarom én is az életem,
S örömmel akarom nézni azt, hogy létezem.
Álmodni akarok én is szépeket,
S nem csak nézni a csábító képeket.
Álmodni akarok én is szaporán,
S elfeledni szívem oly sok bánatát.
Végigálmodnám az évet, s a napot,
S fel sem ébrednék, mert félek, nem lennék boldog.
Szeretnék én is boldogan felnőni,
Miért nem tudok a sárból kitörni?!
Szeretném én is élvezni azt, ami vagyok.
Szeretném én is álmodni a valót.
Szeretnék én is virágokat hozni.
Szeretnék én is tavasszal dalolni
Szeretném én is élni a szép ÉLETET,
Szeretném látni , sok sok éven át, hogy eljő a KIKELET.
HULLÓCSILLAGOK
Oly gyönyörűek vagytok!
Ti tudjátok, mit akartok.
Ha akartok fönt az égen ragyogtok.
Ha akartok néma csendben földre hulltok.
Ti tudjátok mikor van ideje
álmot szőni, s feladni.
Mikor van ideje
könnyek között meghalni.
Ti reményt adtok a halandónak,
Boldogságot a boldogtalannak.
Megnyugvást két igaz szívnek,
S emléket négy gyönyörű szemnek.
Ti fentről vigyáztok ránk,
Sugaraitok kapcsolnak össze egy-egy párt.
Ti ott vagytok a kezdetektől.
Ott voltatok a vágyakozásnál,
Ott voltatok a rátalálásnál,
S ott vagytok a megnyugvásnál.
Mindannyian felelősek vagytok egy emberért,
felelősek vagytok egy ártatlan életért.
Vele születtek meg,
Fényesen ragyogtok, amíg biztosan jár,
Szerényen világítatok, ha vigasztalást vár,
S szépen meghaltok, ha a nagy Őre rátalál.
Az emberrel vagytok, míg él,
Rátok néz, s máris olyan víg.
Rátok néz, s ti szelíden világítatok rá,
Majd álomba merül, s titeket többé nem lát.
,,Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elüzi lelkünk bánatát, akinek egyszerü jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.,,
(Hemingway)
Néha szívesen meghalnék, s elmennék innen,
Néha szívesen repülnék felhők közelében,
Mint a madarak fent a kék égen.
Néha szívesen elhagynám a Földet,
S szállnék a forró Nap mellett,
Utána ugrándoznék a Holdon,
S visszatérnék ide, mert itt az Otthonom!
Otthonom, hova születtem,
Minden boldog lesz tudom idővel,
Hol utam járom majd nyomokat hagyok ,
Mindn embert csak szeretetre tanítgatok .
De vajon kibírja-e terhét fájó testem ,
csak addig , hogy célom elérhessem ?!
Nem hiszem, hisz még senki sem bírt ki engem
miért tenné pont az én haldokló lelkem
De a Remény lángja tovább ég bennem!
Cipelem életem súlyát , de a hit örök BENNEM.
,, Akit szeretünk, azt soha nem ismerjük meg igazán. Nem azért, mert kiismerhetetlenebb, mint más, hanem azért, mert többet akarunk tudni róla.,,
,,Aki szeret, az nincs többé egyedül, mert az, akit szeret, mindig jelen van. Aki szeret, az már nem akar többé a saját élete Központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a középpontja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi. Feladja önmagát. Olyan lesz, mint egy nyitott kéz, amely kapni akar. Aki szeret, annak van bátorsága ahhoz, hogy olyan legyen, mint akinek szüksége van valamire.,,
(Walter Trobisch levelezéseiböl)
,,Legősibb emberi vágyak egyike, hogy valakinek hiányozzál, ha este nem mész haza.,,
(Margaret Head)
,,Te valaki vagy a világban, de valaki számára Te vagy a világ.,, ( Szophoklész )
...az embernek érzelmekre is szüksége van, mert gyengédség és szeretet nélkül az élet csupán afféle lélektelen gépezet. - (VICTOR HUGO )
,,Az ember egy napon rádöbben arra,
hogy az életben igazán semmi sem fontos.
Sem pénz, sem hatalom, sem elörejutás, csak az,
hogy valaki szeresse öt igazán.,,
(Goethe)
AJÁNLOM AZ OLDALT
