ROME TOTAL WAR  (RTW)

Folytatódik a Total War sorozat. Ezúttal a középkor után visszarepülünk a Római Birodalom idejébe, ahol a kitűzött cél az ókori világ meghódítása, avagy a nagypofájú római haderők megregulázása, ha éppen ellenük szállunk síkra. Az előzetesekből, screenshotokból már nagyjából sejteni lehetett, hogy mire számítsunk, szóval nem ért bomba meglepetésként a játék, ugyanakkor kíváncsi voltam, hogy az eddigi részekhez tökéletesen testre szabott Total War hangulatot hogyan tudták beépíteni a Római Birodalom világába. Jelentem, elég jól!

A játék elkezdése előtt talán ajánlatos a kézikönyvet áttanulmányozni. Kezdőknek mindenképpen, de a profi Total Warosoknak is érdemes átfutni, milyen lehetőségek jelennek meg ebben a játékban. A látványos intro megtekintése után mindenképpen a Prológussal kell kezdenünk, itt többé-kevésbé kioktatnak a kezelést illetően, és utána vághatunk bele az Imperial Campaignbe. Elsőként tehát a három római frakció valamelyikével kell végigvinnünk a játékot (illetve a kitűzött célt), utána lesz választható a többi ókori népcsoport hadjárata. Természetesen itt is van lehetőség történelmi és személyre szabott csatákat vívni, valamint ugyanezeket többjátékos módban lejátszani.

A birodalmi hadjárat betöltése után – mint ahogy Total War játékhoz illik – rögtön az ókori világtérképet jelképező „táblán” találjuk magunkat. A táblát ezúttal azért kell idézőjelbe tenni, mert a Rome-ban már valóban inkább a világtérképhez áll közelebb a terep, és csapataink mozgatása is másképp történik, mint az előző részek „báburakosgatása”. A Medievalben ugyebár csak a régiók számítottak, az ott lévő erőd és csapatok pontos elhelyezkedésének nem volt jelentősége. Támadásnál is csak mindössze az adott régióba kellett átmozgatni a seregeinket. A régiók, régióhatárok itt is megvannak, de a Rome-ban már pontos elhelyezkedése van mind a városoknak, mind a seregeknek.

Az egységek mozgatása is életszerűbben zajlik, itt már tényleg vonulnak a csapatok, mozgáspontok felhasználásával, amit természetesen befolyásol a terep jellege, az utak, folyóátkelők, stb. megléte. Épp ezért vigyáznunk kell, mert ha az utunk vége az ismeretlenbe vész, könnyen váratlan helyzetekbe, kelepcékbe szaladhatunk. A Rome-ban ugyanis lehetőség van csapdák állítására, amelybe a figyelmetlenül vonuló sereg könnyen belesétálhat. Ilyenkor ugyanis nem egymással szemben áll fel a két ellenséges hadsereg, hanem a csapdát állító szinte bekerítheti az ellenséget, sőt utóbbi egységei a nem túl hatékony menetoszlop formációból indítanak. Szóval a lesből támadó aránytalanul nagyobb helyzeti előnnyel rendelkezik. Épp ezért előzzük meg a bajt, és ne mozgassuk a seregeinket felelőtlenül!

Amíg beleszokunk a játékba, két tanácsadó is a segítségünkre lesz: Victoria és Marcus. Előbbi a városok igazgatása, diplomácia, szenátussal való kapcsolatok, stb. kezelésén segít, utóbbi pedig a harctéri tanácsadó. Őket megint csak a kezdő játékosoknak érdemes végighallgatni, a veteránoknak túl sok újat úgysem mondanak.

A stratégiai térképen könnyen áttekinthető városaink állapota (ill. a régióink, hiszen maga a város alapból meghatározza a régiót, vagy fordítva). A Medievalben mindig végig kellett szaladnunk az összes régión, hogy hatékonyan tudjuk igazgatni őket. A Rome-nál áttekinthetőbbé tették a helyzetet, a települések alatt található néhány ikon első pillantásra választ ad a legtöbb felmerülő kérdésre. A pénz értelemszerűen a régió által termelt (pozitív vagy negatív) profit, a fej színe az elégedettség és a közrend fokát mutatja, a plusz jeles emberke ikon a gyarapodó népességet jelenti, a sarló&kalapá... izé kalapács&fűrész jel a folyamatban lévő építkezést, a katona ikon pedig az egység toborzást mutatja. A folyamatban lévő ostromnak, lázadásnak, ill. pestisjárványnak is van külön jele, de ehhez inkább ne legyen szerencsénk... (pontosabban az ellenség városa alatt látva legyen szerencsénk!)

A lustábbak részben vagy egészben automatizálhatják a városok gazdálkodását, de ezzel mindig csínján bánjunk, hiszen a gép elképzelése nem feltétlenül egyezik a miénkkel. A városok menüjében az építkezésen és a toborzáson kívül az egyetlen fontos tevékenység az adók beállítása, ezzel lehet a bevétel-közrend fordítottan arányos értékét belőni. Akárcsak a Medievalben, a városok ezúttal is rendelkeznek kormányzóval, akinek a keze alatt (ha megfelelő képessége van rá) sokkal hatékonyabb a gazdálkodás, ám ezúttal nem mi nevezzük ki őket, hanem a városba látogató tábornok automatikusan átveszi a kormányzói posztot.

Városaink tehát épülnek-szépülnek, sokkal többet nem is érdemes velük foglalkozni, nézzük inkább a seregeinket. Az egységek mozgatásáról, csapdaállításról ugyebár már volt szó, ezen kívül nem sok változás történt a Medieval óta. Ami még újdonság, az az őrtornyok és erődök építése. Őrtornyok felhúzásával növelhetjük a látómezőt, kikémlelhetjük, hogy birodalmunk határán nem történik-e valamiféle szervezkedés, csapatösszevonás felséges személyünk ellen. Az erődökben már katonaságot is kell állomásoztatnunk, ha ügyesek vagyunk, és stratégiailag fontos helyeken építünk erődítményt, igencsak megnehezítjük a ránk törő ellenség dolgát. Szűk területekre (mint hegyszorosok, folyóátkelők, stb.) egy erődöt felhúzva elállhatjuk az ellenséges csapat útját, aki csak az erődítmény sikeres ostroma után tud továbbhaladni.

Most is a tábornokok vezetik a seregeket, az ő vezetői képességük (avagy csillagjaik száma) dobja meg a csapatok harcértékét. Szóval jól vigyázzunk rájuk, és a testőr egységeikre. A hadvezérek különböző jellemvonásai, erényei, és gyengéi már a Medievalben feltűntek, és itt is tovább élnek, vagyis az időben előrehaladva mindenféle jellemvonást szednek magukra a tábornokaink, amelyek pozitív vagy negatív irányba befolyásolják bizonyos készségeiket. Persze ezek leginkább a ténykedésükön alapulnak, sikeres csaták megvívása után nőhet a vezetési képességük, ha állandóan megfut a csatából, az a seregei harckészségére és elszántságára van negatív hatással, de még arra is figyelnünk kell, ha egy eldugott provincia kormányzójaként tengeti napjait, felé se bagózunk, akár egy iszákos, dőzsölős, sikkasztó állat is válhat belőle! :o)

A Rome-ban újdonságszámba mennek a tábornokokhoz csapódó kísérők. Cifra egy népség ez, van itt minden ami csak egy híres hadvezér környezetében megfordulhat: írnokok, szárnysegédek, költők, filozófusok, szeretők, ivócimborák, stb. Ők is különféle bónuszokat vagy hátrányokat rendelnek hozzá a tábornok képességeihez. A különbség csak az, hogy a kísérőket kedvünkre adogathatjuk seregeink és tábornokaink között.

Tábornokaink leginkább a frakcióként választott családunk férfi tagjai közül kerülnek ki. Szerencsére meghagyták a készítők a Medievalből ezt a családfás, dinasztikus rendszert. A család férfitagjaiból tehát tábornokok lesznek, a nőtagok viszont ezúttal nem szaladgálnak a térképen, őket csak maximum alkalomadtán feleségül kéri egy jelölt, és ha elfogadjuk, az újdonsült férj máris a frakciónk teljesértékű tagjává, tábornokává vált.

Szükséges még szót ejteni a Marius-féle hadseregreformról. Mint az ismeretes, Kr. e. 107 körül Gaius Marius volt az, aki megreformálta és új alapra helyezte az egész hadsereg szervezetét és módszereit. A játékban ez az esemény nem feltétlenül Kr. e. 107-ben következik be, de ezután az egységeink új generációját képezhetjük ki, tulajdonképpen új technológiai fa bevezetését jelenti.

Akárcsak a Medievalben, a seregeken kívül itt is vannak még speciális egységek, mint: a flották, a kémek, a diplomaták, és a merénylők. A flottákra érdemes a legkevesebb szót pazarolni: tengeri csatát vívhatnak, seregeket szállíthatnak, valamint blokád alá vonhatnak ellenséges kikötőket. A kémek ideálisak felderítésre, de hozzácsaphatjuk őket ellenséges seregekhez és városokhoz, ezekről is fontos információkat szolgáltatnak. Sőt, a beszivárgott kémek elégedetlenséget, nyugtalanságot kelthetnek, ostromlott városban megbújt spiclik pedig még azzal is megpróbálkozhatnak, hogy kinyitják a város kapuit az ostromló seregünk előtt. Szóval sunyi egy dögök, annyi szent! :o) Épp ezért vigyázzunk mi is a saját városainkra, jobb még időben kiszúrni az ellenséges spicliket. Saját kémeink ugyanis saját városokban kémelhárítóként működnek, valamint a közrendet is javítják.

A másik csoport, a diplomaták felelősek az egyezségek, szerződések nyélbeütéséért, valamint a régi jó Medievales hagyományokhoz hűen seregeket is meg tudnak vesztegetni. Ez utóbbi különösen jól jön, ha szárnyal a gazdaságunk: mi a fenének pocsékoljuk fenséges erőnket és időnket mindenféle szedett-vedett seregek ellen, mikor zsebből kifizetett pénzzel magunk mellé is állíthatjuk a támadó hadat? A szerződések kötése már jóval kifinomultabb mint az elődben, erőteljesen a Civilization 3 diplomáciai műveleteivel mutat rokonságot (sőt, fogalmazzunk csúnyán: onnan nyúlták! :o)). A különféle ajándékok felajánlása/követelése mellett a klasszikus „valamit valamiért” elv szerint működik az üzletelés, és ha elfogadható az ajánlatunk, rögtön életbe is lép a szerződés, ha pedig nem, akkor a merev elzárkózástól az ellen-ajánlat tételéig fokozható a dolog. Kisstílű alkudozásokba nem mindig érdemes belemenni, mert komolytalanná válhatunk a szemben lévő fél szemében. merénylők sem egy nagy újdonság, feladatuk kimerül az ellenséges szereplők gyilkolászásában, valamint az ellenséges épületek ellen végrehajtott rongálásokban, szabotázs akciókban.

Ahogy a Medievalben a pápaság és a vallások okozta konfliktusok adták meg a korszak alaphangját, a Rome-ban a Szenátus veszi át ezt a szerepet. A Római Birodalmat három római frakció, és maga a Szenátus adja, amely maga is egy frakció (csak velük nem indíthatunk hadjáratot). Eleinte egymással vállvetve küzdenek, azonban amikor már az imperátori cím a tét, amelyet természetesen mindegyik csoport vezére a magának szeretne tudni, nyomban egymás torkának esnek a tisztelt rómaiak. Ahhoz hogy sikerrel járjunk ebben a küzdelemben, szükséges a Szenátus és a római nép támogatása, és persze az ütőképes hadsereg.

Ahhoz, hogy a Szenátus támogatását elnyerjük, ajánlatos teljesítenünk az általuk időről-időre kiszabott feladatokat. Ezek tulajdonképpen egyfajta „pályázati kiírások”, megadott időtartammal, úgymint foglaljunk el egy várost, kössünk egy megállapodást valamelyik frakcióval, vonjunk blokád alá egy kikötőt, stb. Ezek a küldetések nem kötelező jellegűek, sokszor amúgy is teljesen távol állnak a „csapásirányunktól”, viszont teljesítésük zajos elismerést vált ki a szenátorok körében, valamint komoly juttatásokkal (pénzjutalom, új egység, szenátusi poszt, stb.) is díjazzák a sikerünket. Szóval mindig fontoljuk meg, hogy megéri-e nekünk a külön vesződést, hogy Róma kedvében járjunk.

A Szenátus tekercsre kattintva tudjuk elolvasni az aktuális küldetést, tanulmányozhatjuk a Szenátus politikáját, a frakciókhoz való hozzáállását, valamint megtekinthetjük a tisztviselői listát. A különböző tisztségekbe saját vezéreink is bekerülhetnek, ez különféle (jellegtől függő) bónusszal jár, és persze az egész cécó a frakciónk befolyására van nagy hatással.

Maguk a csaták alapvetően nem sokat változtak a Medieval óta, inkább csak hangulatosabbak, életszerűbbek lettek. Az ostromnál most is fennáll a kiéheztetés lehetősége, viszont rohamozni csak akkor tudunk, ha a helyszínen legyártottuk a szükséges ostromgépeket. Egy koszos falucskát menetből is be lehet venni, egy deszkapalánkkal védett településhez már faltörő kos kell, komolyabb fal ellen pedig még erősebb ostromfelszerelés. Az ostromgépek elkészítési ideje seregünk nagyságán múlik.

Ha bevettünk egy települést, 3 lehetőségünk van: elfoglaljuk a várost, így az nagyjából épségben kerül a kezeink közé, némi fosztogatásból származó nyereség keretében; rabszolgasorba kényszerítjük a népességet, ami a kormányzóval rendelkező városaink népességét dobja meg; valamint kiirthatjuk a népességet, ami által nagy lesz a hadizsákmány, a népesség viszont drasztikusan lecsökken. Csupa kedves lehetőség, nem? :o) Ez utóbbit egyébként akkor érdemes használni, ha előreláthatóan (kulturális vagy távolsági okok miatt) nem fogjuk tudni megtartani a települést lázadás, ellenséges tevékenység, stb. miatt.

Ha személyesen vívjuk meg az ütközetet, hasonló élményben lesz részünk, mint a Medieval esetében, de persze van néhány újítás. Mikor felsorakozik a seregünk, tábornokunk buzdító beszédet intéz a katonákhoz, akik közben feltüzelt állapotban acsarkodnak az ellenség felé. Tábornokunk elmondja, hogy mennyire frankó arcok vagyunk, és persze folyik az ellenség oltása, a nekrofil egyiptomiaktól kezdve a szőröslábú barbár gallokig :o).

A csaták amúgy is szinte tökéletes megvalósításán nemigen volt mit javítani, így inkább a látványosságra szálltak rá a készítők. Lovasaink táncoltatják a lovaikat, fegyvereikkel fenyegetik az ellenfelet, masírozó egységeink után porzik a talaj, a zoomot pedig egészen az embereink nézőpontjáig levihetjük! Nagyon látványos ez a megoldás, bár túl sokat úgysem fogjuk használni, mert nem látjuk át rendesen a terepet, másrészt még a bivaly gépek is megizzadnak vele, kisebb a felbontás esetén is. A csaták irányítása szintén nem megy újdonságszámba, de érdemes megemlíteni bizonyos egységek különleges képességeit, mint lövészeknél lángoló lövedékek kilövése, nehézgyalogosoknál falanksz alakzat, újabb típusú légiósoknál a teknősbéka formáció, lovas íjászoknál a Cantabriai Kör alakzat (amikor körbe-körbe lovagolnak, és folyamatosan tűz alatt tartják az ellent), valamint a buzdító vagy demoralizáló harci kiáltások. Rendkívül sokféle egységhez van szerencsénk ezúttal is, szinte minden népnek külön-külön egységei vannak. Érdemes megemlíteni a legextrémebb eseteket, mint a brutális erejű elefántok, harci szekerek, a rómaiak harci kutyái, avagy a vérszomjas „harci disznók” (?), amelyek semmi másra nem jók, csak az elefántokat tudják ijesztgetni (akkor már miért nem „harci egerek”? :o)).

Jópofa ötlet, hogy bizonyos nagy jelentőségű, monumentális csatáinkat megjegyzi a gép, és a térképen egy kis kard ikon fog megjelenni, emlékeztetve a „történelmi jelentőségű csatára”. Szóval nagyon megkapó a hangulata a Rome-nak, mint bármelyik korábbi Total War résznek. Ezúttal sem vallottak kudarcot a készítők. Grafikailag még mindig remek a játék, és ezúttal már a stratégiai térkép is pompázatosabb a korábbi részeknél. A hangokra szintén nem lehet panasz, egy részét szerintem a Medievalből importálták, de nagyon jól illeszkedik a hangulathoz, profi munka ez is. A kezelés sem bonyolult, de a csatákban néha elég zavaró tud lenni a belassult, beszaggató játékmenet, és ez sajnos a legjobb gépeken is előfordul.

Nagyjából ezt vártuk a Rome: Total Wartól, csalódás szerintem kizárt. A készítők nem bolyongtak járatlan ösvényeken, hanem felhasználták az eddigi koncepciókat, eredményeket, és inkább a finomhangolásra, az ókori világra történő testre szabásra helyezték a hangsúlyt. A magam részéről kíváncsi vagyok, mi lesz a következő állomása a Total War sorozatnak!