Heintje Simons - Then and Now

Welcome

Hírek

Guestbook/Vendégkönyv

Elérhetőségek

 

Biográfia

Diszkográfia

Filmográfia

 

TV, rádió

Fellépések

Videók

Újságok

Fan Club

 

Origo fórum

 
Chat
 

HEINTJE

(Hendrich Nicolaus Theodor Simons)

Holland gyerekszínész, énekes

1955. augusztus 12-én született Blijerheide-ben (Limburg, Hollandia) Heintje apja bányamunkás volt, majd vendéglőt nyitott. Heintje a vendégeknek gyakran énekelt itt. Egy  tehetségkutatóversenyen fedezte fel Addy Kleijngeld a CNR lemezkiadó producere 1965-ben, és összehozta Ronny Roloff zeneszerzővel. 1967 decemberében szerepelt először a televízióban, és a "MAMA" című dal előadásával, azonnal ismertté vált. Lemezeit millószámra vásárolták, mára több mint 40 aranylemezt és 10 platina lemezt tudhat magáénak. Több film is készült vele, sajnos Magyarországon csak egyet mutattak be. 16 éves korában visszavonult, majd 1973 decemberében mint felnőtt énekes tért vissza. Több lemeze megjelent, de nem kísérte olyan siker, mint gyerekkorában. 1981-ben házasságot kötött, és idejét családjának szentelte, az énekléssel csaknem teljesen felhagyott. De 1995-ben,  40 éves korában újra visszatért,  és elénekelte egykori sikerének a "Mama" c. dalának egy modernizált, átírt változatát.

Azóta sorra jelennek meg új CD-i. A szöveget menedzsere, Ingrid Reith írja, a zenét pedig ő szerzi. Gyakori vendége a showműsoroknak, turnékon szerepel, és több dala is felkerült a slágerlistákra.

Napjainkban Heintje Belgiumban él feleségével és három gyerekével, Pascal, Gina, és Hendrik. Apja 1988-ban meghalt,  anyja, Johanna Simons egyedül él tölük nem messze.

Magyarországon is bemutatott filmje: 1969: Heintje- Ein Herz geht auf Reisen (Heintje-Egy szív útnak indul)


Leben

Hein(tje) Simons wurde als Sohn eines Gaststättenbesitzers am 12. August 1955 in Heerlen geboren. 1966 entdeckte ihn der holländische Manager Addy Kleijngeld nach einem gewonnenen Talentwettbewerb im holländischen Schaesberg. 1966 machte er in Amsterdam seine erste Plattenaufnahme in niederländisch. Mit der etwas später veröffentlichten deutschen Version von Mama erlangte er dann 1968 deutschlandweiten Ruhm. Der Song wurde schon 1941 von Bruno Balz geschrieben und kam auf diese Weise nochmal zum Erfolg. Mit seinen weiteren Singles und Langspielplatten konnte Heintje in den folgenden 4 Jahren insgesamt 40 Goldene Schallplatten, eine Platinschallplatte, zwei Goldene Löwen von Radio Luxemburg, einen Bambi, und zahlreiche weitere Auszeichnungen ersingen. Sein deutscher Produzent war bis 1976 Ronny (Wolfgang Roloff).

Heintje wurde 1968 auch für den Film entdeckt. In Zum Teufel mit der Penne spielte er 1968 noch eine Nebenrolle, bevor er dann ab 1969 drei Filme mit eigens auf ihn zugeschriebenen Hauptrollen drehte.

Von Heintje wurden über 40 Millionen Platten verkauft. Drei LPs erschienen auch für den internationalen Markt (USA, Kanada, Australien) in englischer Sprache.

Heintje konnte sich ab 1973 (Comeback nach dem Stimmbruch) allerdings nie so ganz von seinem Image des Kinderstars lösen. Zwar erreichte er Anfang der 1970er Jahre (mit 18/19 Jahren) in Südafrika mit zwei in Afrikaans aufgenommenen LPs auch eine große Fangemeinde, in Europa blieb sein Erfolg jedoch zunächst bescheiden.

Er versuchte mehrere Comebacks, wobei er sich Mitte der 1990er Jahre im Bereich der volkstümlichen Musik etablieren konnte. Er ist seither auch immer wieder gerngesehener Gast in verschiedenen Musiksendungen des Fernsehens und veröffentlicht nun auch weiterhin neue Alben.

Hendrik (oder Hein) Simons lebt heute als BRF-Mitarbeiter in Kelmis/Belgien wo er zuhause seine Pferde pflegt.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Óra
 
Számláló
Indulás: 2006-02-20
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.